Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-08 / 14. szám
XLIX. évfolyam 14. szám. Gtyula, ISIIT, április 8. EKftzctési árak: Egész évre . 12 K — f Fél évre . 6 K — f Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. r r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobav János könyvkereskedése, nova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHLV DÁVID. I Megjelenik minden vasárnap Husvét. Mikor a bölcs teremtő a világot megalkotta, az emberi szívbe már akkor beoltva lón az örökélet vágya, óhajtása, habár kezdetben csak mint sejtelem jelentkezett volt ezen érzelem. Minél nagyobb fénnyel ragyogta be a műveltség növekedése az ember értelmi világát, annál inkább kezdett tisztulni a hit tárgyairól alkotott felfogás is s az «isten fiuság« fogalma érthetőbbé vált, hogy annak nyomán felismerhesse a mennyei atyának gyarló földi gyermeke ama örök célt, mely felé tántorit- hatlan buzgósággal haladni az ő rendeltetése . . . Miként a sűrű fellegek homályából kibontakozott nap ragyogó fénye láthatóvá lesz, épen igy a homályos sejtések zűrzavarából kiszabadult tisztán látás ideje elérkezett, midőn az emberi értelem, az istenségtől nyert emez égi tűz, erőben növekedésre jutva, szárnyat nyert a gondolat, hogy a föld porából az örökkévalóság kies tája felé emelkedni képessé legyen . . . De, mert a kevélység, elbizakodás, mint eredendő bűn, nyomon kisérte az embert mindig, miként testet az árnyék, az értelem egén felragyogott vezérlő csillag fénye bova-tovább homályba borult s az erkölcsi szabadságra elhívott »teremtés koronája« reá tévedt a vétek ingoványos talajára, úgy annyira, hogy önerejéből a menekülés útját föltalálni képtelen lett ... Ekkor jött segítségül az isteni kegyelem és véghetetlen szeretet, mert: »ugy szerette Isten a világot, hogy egyetlen szülöttét advá érette, hogy valaki benne hiszen, el ne vesszen, hauem örökélete legyen«. Jézus földi élete, tanítása, halála, feltámadása, meuybemenetele által, a megváltás dicső tényében felragyog az örök szeretet győzedelme, mely levette a lelki szemekről a süni hályogot, feltörte a sötét koporsók zárját, hogy felragyogjon, soha nem halványuló fénnyel, az örökélet bibor hajnala. Méltán csendül ezért az ajkokon a húsvéti ének : »Nincs már szivem félelmére nézni sirom fenekére, mert látom Jézus példájából, mi lehet a holtak porából.« A feltámadás, örökélet hite, az igazság diadaláért epekedő sziveknek legdrágább, legbecsesebb kincse. Kiapadhatlan üdítő forrás ez, melyből a bánat terhétől megfáradottak enyhítő, éltető cseppeket nyernek. Itt az özvegy és árva a vigasztalás kútfejét feltalálja s minden szívseb balzsamot lel . . . Mindezekre minden időben nagy szükség van, de kiváltképen most, midőn valóban igazak a szentkönyv ama szavai: »csak egy lépés köti ami életünk és halálunknak«; mikor közel bárom esztendő óta dúl a »népek csatája«, a különböző gyilkoló fegyverek százezreknek életfáklyáját oltják ki s ennek nyomán zokogás, könuyhullás, sötét bánat éjszakája, támad . . . E rémes »Ítélet idején« hol találna másutt védelemre a megtépett szivek bánata, keserűsége, mint azon bitben és reményben, hogy »eljön az idő, mikor mindenek, kik a koporsóban vannak, meghallják az Isten-fiának szavát«; hogy a sírok sötét éjszakáját felváltja a feltámadás, örökélet ragyogó napja, hogy az igazaknak méltó jutalmát az állandó boldogságot, Isten megadja . . . »Boldogok a halottak, kik az Urban balnak meg, mert megnyugosznak fáradalmaik után és az ő jócselekedeteiknek jutalma követi őket«. Ez vigasztaló tanulsága a husvét ünnepnek ! Szivünk szorongását, lelkünk bánatát enyhítse azért most is a szilárd hit, lankadatlan remény s mindenekre elégséges szeretet, mert az igazság biztos győzedelme felől kétség nem lehet . . . Szenvedésünk tomboló vihara után csendes béke boldogsága következik reánk, mert mindenkor gondot- visel rólunk a mi szeretetteljes mennyei Atyánk, Istenünk s eljön az idő midőn ajkunkon megcsendül az öröm szava : »g y ő z e delem, győzedelem! melynek nyomán béke legyen ! Dombi Lajos. T A R C A. Husvétra. Mikor rög Imii koporsóra ; Köngcsep omlik búcsúzéra ; Szárnyat ölt fel tündér álmunk: Feltámadunk, feltámadunk l Az özvegyek, árvák jaj ja, Felolvadva gyász sóhajba, Epitgeti remény-várunk: Feltámadunk! feltámadunk ! Szemünk néz a koporsóra, Hol a világ Megváltója Bevégezte bün-váltságunk . . : Feltámadunk, feltámadunk l Megnyílik a sírok zára, Örökélet hajnalára Ébredéssé lesz halálunk: Feltámadunk, feltámadunk ! „Nincs már szivünk félelmére^ Az elmúlás remes képe, Habár földben elporladunk: Feltámadunk, feltámadunk! Nemes ügyért vérzett hősök ! Fény, dicsőség örökölök . . . Siratgatunk, de vigaszunk: Feltámadunk, feltámadunk ! Dombi Lajos. Keresztuton. Szent Keresztuton lilás az ég alja . . . Sötétlő Golgotán, viharzó zajba’ Kis parázs lángra gyűl. Felvillan néha .. . sóhaja szomorú : — Golgotán mért, hogyis készül ismét a Tövises koszom f .. . Lobog a láng a hamis szürkületben .. Rezgő fohász közt, Getse máni kertben . . . Ártatlan vércsepp hull. Zajos Golgotán lilás az égtája ... Újra, síró lánggal, érettem vérzik Krisztus Keresztfája. Somogyi Imre, .r Áldozat az élet. Elnémult immár a tömeg ajkán a zugó „Hozsánna“. Az áruló Judás végrehajtja sötét tervét és a Világmegváltó a Golgota Keresztjén kiadja nemes lelkét, hogy harmadnap diadalének váltsa fel a néma gyászt: „Föltámadott az Ur! . . . Bizonnyal föltámadott ! . . . A nagypénteknek és husvétnak ez- ellentéte hasonlithatatlan fenséggel hirdet egy örök igazságot, az Életnek titkozatos misztériumát, amiről a világ bölcsei évezredek óta hiú elméletekkel gyötörték a világot, amiről próféták ezrei színes álmokat szőttek az emberiség leikébe: tökéletes szimbólum alakjában tárja fel elénk nagypéntek-husvét. Halál és föltámadás. Ez az örök igazság az áldozat és az élet törvénye, az a titkozatos törvény : aki elveszti az ő életét, megnyerte az ő életét.« Krisztus „meghala“ az Írások szeiint, de harmadnapra „feltámada“. Halál nélkül nincs uj élet, a megújulást hervadás, pusztulás szokta, megelőzni. Ez az igazság visszhangzik a természet nagy templomában ugy, mint a szellem birodalmában. Amott a hervadó ősszel elhal az élet, hogy a viruló tavasz uj hajtásokat hozzon. Meghal a bimbó, hogy virág legyen belőle; és elhull a gyümölcs, hogy pusztulás nyomán uj növény, uj élet támadjon. Ez a természeti élet körforgása, amely áldozatokon, magának az életnek romjain épül. És igy van a szellemi világban is. Itt is az áldozat, az egyén lassú önfeláldozása ad az életnek igaz értéket és a társadalomnak igaz életerőket. Nem volna szép a verőfényes tavaszi nap, ha soha nem láttunk volna borongós őszi tájat, zimankós téli időket. Csak akinek volt szomorúsága, tudja mi az öröm; csak aki küzdött, tudja mi a győzelem; csak aki az alázatnak, lemondásnak iskolájába járt, annak van fogalma az élet értékéről. A szülő feláldozza magát gyermekeiért, a tudós éjt nappalá tesz Íróasztala mellett, a munkás életének, szellemének erejét odaadja a köz Zjapianls: mai száma B old.a.1.
