Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-16 / 37. szám
1917. szeptember 16. szám alatti lakásának konyhájában meggyilkolva, holtan találták Pap Andrásné szül. Barát Katalin 64 éves özvegy asszonyt. Pap Andrásné még a múlt év őszén eladta házát Kazai Gyula uradalmi kapusnak, de a lakásjogot fentartotta magának. Ott éldegélt egyedül. Folyó hó 9-én, vasárnap délután kevéssel egy óra előtt a háztulajdonos leánya Bencsik Istvánná elment a házhoz, hogy a kertből zöldséget szedjen magának. Miután kemény volt a talaj, a kertből bement Papnéhoz, hogy kést kérjen a zöldség kiásásához. Amint a konyhába lépett, rémülten tántorodott vissza, mert a földön fekve, véresen megpillantotta az ■öregasszonyt. Lármát csapott, mire a szomszédok összeszaladtak és nagy megdöbbenéssel vettek tu-> domást a borzalmas esetről, mert egy órával előbb még többen beszélgettek az áldozatul esett asszonynyal. Azt, hogy gyilkosság történt a körülményekből a szomszédok azonnal megállapították, sőt rögtön tisztában voltak a tettes személyével is. Hamarosan értesítették a rendőrséget, ahonnan Bessenyei Vendel alkapitány, Elek István detektív, dr. Kurtucz Valéria orvos szállottak ki a gyilkosság színhelyére. Később odaérkezett Szabó László vizsgálóbíró is. A hatósági személyek megvizsgálták a halottat, akin csak horzsolásokat fedeztek fel. A szekrényben minden fel volt forgatva, jeléül annak, hogy a gyilkos pénz után kutatott. A viszonyok ismerői szerint az asszonynál nem lehetett több pénz 150—200 koronánál, de azt el is vitte a tettes. A helyszíni szemle megejtése közben a vizsgáló bizottság előtt jelentkezett a szemben lakó Fábián Sándor napszámos és elmondta, hogy délelőtt fél 12 órakor elszökött tyúkját kereste és e végből benézett Pap Andrásné félig nyitott utca ajtaján. Az udvaron kigombolt ingujakkal jött elébe a kút felől a hírhedt Kis Pista. Kezéről, arcáról még csepegett a viz, amint épen akkor megmosdott a vederben. Kis Pista rá szólt, hogy nincs itthon senki, itt nincs mit keresni, mire Fábián Sándor hazament, bár szeget ütött a fejébe, mit kereshet ott ez a tolvaj csavargó. A vallomás kétségtelenné tette, hogy csakis ő a gaztett elkövetője. Kis Pista 21 éves suhanc a legismertebb csirkefogó á városban, akinek már sokszor gyűlt meg a baja a rendőrséggel. Már gyermek korában annyira közveszélyes volt, hogy kétszer vittek el javítóintézetbe, ez azonban csak rontott rossz természetén. Néha rövid időre szolgálatba szegődött, de a tisztességes munkát nem állta. Többnyire csavargott és lopásokból, betörésekből élt. Amellett brutális, erőszakos ember, akitől anyja és testvére is rettegett mindig. Nem régiben a köztemető egyik fájára felakasztotta magát, de egy arra kerékpározó vasutas oda sietett és levágta, nagy kárára a köz- biztonságnak és vigasztalan bánatára hozzátartozóinak. A háború elején önként beállott katonának, ahol szakaszvezetöi rangig vitte, sőt vitézségi érmet is nyert. De a katonáskodásba is beleunt és mint anyja mondja, az epilepsziát nagyszerűen tudja szimulálni. Ezzel a trükkel, amit a javítóintézetben tanult, úgy félrevezette a katonaorvosokat, hogy rokkantsági ryugdijjal elbocsátották. Azért továbbra is katonaruhában járt és valahogy becsempészte magát a csabai katonakórházba, ahonnan gyakran hazarándult és olyankor anyjának Galamb-utcai házában szállott meg. Itt keresték Fábián Sándor vallomása után a rendőrség emberei, de már nem találták otthon. Anyja elmondta, hogy fia egy órával előbb hazajött, két ing volt rajta. A felsőt, amely nem az övé volt, levetette s akkor meglátta, hogy saját inge, amelyet alul viselt, csupa vér. Anyjának érdeklődésére azt válaszolta, hogy az orra vére eredt el, attól lett véres az inge. Megebédelt, aztán eltávozott hazulról. A rendőri nyomozás megállapította, hogy Kis Pista 1 órakor a Lebovits-féle korcsmába, azután Lelik József itaimérésébe látogatott el. Lelik József, aki akkor még nem tudott a gyilkosságról, épen kocsin távozott hazulról. Kis Pista utitársul ajánlkozott, felült a kocsira és a kaszárnyáig vitette magát. Ott leszállóit és a »Fekete sas« korcsmában egy pohár sört ivott meg. Onnan Gyulavári felé vette útját, de a vári hídnál nyoma veszett, a rendőrség nem tudott ráakadni a megszökött gyilkosra. Az áldozatul esett Pap Andrásné holttestét dr. Feldmanu Ignác kórboncnok-főorvos az ügyészség rendeletére felboncolta s megállapította, hogy a halált a homlokra mért tompa ütés okozta, valószínűleg puszta ököllel verte agyon gyilkosa. A szerencsétlen asszonyt kedden délután nagy részvét mellett temették el a református templomban tartott gyászbeszéddel. Talált pénzek. Folyó hó 3-án az Erdélyi Sándor-uton 12 korona papírpénz találtatott. — E hó 10-én pedig a postahivatalban Alb Illés 14 korona 40 fillért tartalmazó pénztárcát talált. Károsultak a rendőrfőkapitánynál jelentkezhetnek. Békés Adomány. Körösladány Péter 4 K 80 f.-ért adományozott Gyula város rokkant alapjára, a polgármester kezeihez. Hősi halál. Fóliák Jenő a soproni 18. honvéd gyalogezred tartalékos hadnagya, kit a román harctéren kapott súlyos lősebéve) a gyulai közkórházban ápoltak, f. hó 14-én meghalt. Az elhunyt hős földi maradványait szülei hazaszállították a sopronmegyei Iván községbe. Walfisch Hermann 46 éves gyulai lakos a román harctéren mint tábori csendőr közel két évig teljesített szolgálatot. A harctéri fáradalmak testileg, lelkileg összetörték az előbb erőteljes embert. Május elején a békésmegyei közbórházba került, ahol szeptember 10-én meghalt. Felesége és apró gyermekei siratják. Eljegyzés. Sárkány János honvéd mérnökkari őrnagy f. hó 8-án eljegyezte Erős Miksa a Hadi Termény részvénytársaság gyulai kirendeltségének vezetője és neje szül. Fábry Gizella leányát Olgát. Szeptember hónapnak csaknem egész első fele ugyanolyan száraz, meleg, sőt néhány napon át éppen olyan forró volt, mint augusztusi elődje. Az abnormisan meleg és száraz idő következtében a tengeri teljesen megérett és nagyobb része már le is töretett, A termés változó. Tanyai homoki földeken helyenként jó közép, de ez igen kevés területről mondható, nagyobbrészben alig gyenge közép, igen sok helyen, különösen réti földeken pedig részint silány, részint semmi termés. A mennyiségbeli hiányt némileg ellensúlyozza a minőség jó, sőt mondhatni kitűnő volta. A hét közepén a légsulymérő rohamosan leszállott és csütörtök estefelé beköszöntött a hetek, hónapok óta hasztalanul epedve várt eső is. Gyulán a csapadék 14 mmnyit tett ki ; a nagy szárazság után vajmi kevés mennyiség és egyelőre csupán a port verte el. Arra azonban nem elég, hogy az őszi szántás folyamatba jöjjön. Ehhez még legalább két-háromannyi eső kellene, mint amennyi volt. A levegő azonban lehűlt és valószínűleg most már véglegesen beköszöntött az őszi idő. Elhamvadt takarmány. Nagy tűz pusztított hétfőn délután a róm. kath. egyház Siórét 42. számú földjén, amelynek Merza Mihály a bérlője. Délután 3 órakor ismeretlen módon kigyuladt a tanj'a végében összerakott négy kazal takarmány, amelyből kettő buzaszalma, egy kazal törek, egy kazal árpaszalmával vegyes széna volt. Az oda siető emberek oltó-eszközök hiányában tehetetlenül álltak a lángtengerrel szemben, egyébként is lehetetlen lett volna a könnyen égő anyag oltása. A tanya épületet a tűzoltóság megvédelmezte, a négy kazal azonban még másnap is égett és teljesen hamuvá vált. A közelben volt, mintegy 200 korona értékű gazdasági eszközt elpusztított a tűz és beégett három kotló 60 csirkével. Az anyagi kár egyrésze biztosításból megtérül, de nagyobb baj, hogy a jószágállomány takarmány veszteségét alig lehet pótolni. Betörés. Dudás Mojszáné Sándorhegy 33. számú lakására, mig a tulajdonosnő távol volt, a konyha ablakán keresztül ismeretlen tettes behatolt és a szekrényből elvitt 800 korona készpénzt, egy nagy pénztárcát, melyben egy aranykarika- gyürü és egy ezüst hadigyürü volt, valamint egy kisebb pénztárcát kevés aprópénzzel. A rendőrség megindította a nyomozást. Besurranó tolvaj. Több feljelentés érkezett a rendőrséghez, hogy nyitva felejtett szobaajtó kon, többnyire a kora reggeli órákban egy katona besurran és ha nem talál a szobában senkit, a könnyen hozzáférhető értékeket magához veszi és távozik. Ha házbeliekbe ütközik, azt mondja ürügynek, hogy lakást keres. Legutóbb szombaton reggel Barát István asztalos lakásán vizitelt és a szobában felakasztott kabát zsebéből elvitte a 430 koronát tartalmazó pénztárcát. Egyik inasgyerek látta kijönni a katonát, de nem gondolt semmi rosszra, csak később vették észre a lopást. Halálozás. Busás Kálmán, Almásy Dénes gróf sarkadi hitbizományi uradalmának nyugalmazott gazdatisztje folyó hó 9-én Debrecenben váratlanul elhunyt. A boldogult igen jóravaló, derék ember mindössze 57 éves volt s három napi betegség döntötte sírjába. Halála, mely mélyen sújtja özvegyét, hat gyermekét, őszinte részvétet kelt Sarkadon és városunkban is, ahová a barátság és ösmerettség kötelékei fűzték. Kedden temették el Debrecenben a ref. egyház szertartása szerint, a Kossuth-utcai temetőben. Béke hamvaira. Halálos baleset. Török Lajos körösladányi lakos gróf Sztáray 18 éves gazdasági cselédje, f. hó 5-én egy gözekének járás közben át akarta lépni a kötelét, melyben megbotlott, s az eke mindkét lábaszárát teljesen levágta. Folyó hó 6. a gyulai kórházba szállították, azonban 8-án su5 lyos sebeibe belehalt. Szülei az egyetlen fiukat hazaszállították Körösladányba. Tömeges lopások Szarvason. A hét folyamán a tolvajok és betörők rekordot értek el Szarvason. Hét helyen operáltak. Gyurik Jánosnál a tanya-ablakot fölfeszitve a szobából elemeitek egy vasszekrényt, melyben 7 drb. 20 koronás, I drb. 10 koronás arany volt és 15 korona ezüstben. Mucha Pálné gyümölcsárustól 3 katona 300 korona áru gyümölcsöt lopott el. Ssitó Vincéné- nek a Piac-téren levő bódéjából 54 korona áru gyümölcsöt loptak el a katonák. Kalmár Györgyné kamarájából ismeretlen tettesek 10 kgr. szappant, 5 kgr. mákot. 1 vászon tarisznyát, 1 pár esizmáL 12 méter vásznat, 6 kgr. sajtot, 12 koronát és női ruhákat loptak el. Gyuricska Mihályné tanyájából 2 női felöltőt, 4 kgr. zsírt, 2 kgr. szalonnát, Máthé László lakásából 1 kerékpárt, 1 forgó pisztolyt vittek el. Sándor Pálnétól pedig fényes nappal a csirkéit lopták el. A rendőrség nyomozza a lolvajokat, kiknek egy része már meg is került. meghalt a pálinkától Bartyik Jánosáé szarvasi asszony 7 éves fiat bezárta a szobába afc időre, mig a szomszédba járt. A kis fiú unalmában kutatni kezdett a szobában, miközben egy üveg pálinkát talált. Iszogatni kezdte. Bódult, mámorosodott s addig-addig hajtogatta az üveget mig kiürült. Mikor az anyja hazament már nagyon rosszul volt, s pár óra alatt rettenetes kínok között kiszenvedett. Közgazdaság. irpa vásárlási jog kiterjesztése A földmivelésügyi minister tegnap reggel érkezett leiratával az alispán felterjesztése folytán Gyula város lakosainak megengedte, hogy árpából saját termésével nem fedezhető igazolt gazdasági szükségletét az átvevő bizottságok működésének megkezdéséig, de legkésőbb október 15-ig a vármegye területén bárhol, a polgármester által kiállítandó vásárlási igazolvány alapján megvásárolhassa Szép, szép, de hol lehet ma már árpát kapni ? Szigorúbban ellenőrzik az árdrágítást. Az országos közélelmezési hivatalnak a városhoz intézett leirata szerint országszerte általános a panasz, hogy úgy a termelők, mint a kereskedők nyíltan követelnek és kapnak a megállapított maximális árnál magasabb árat zöldség, főzelék és gyümölcsért s a hatóságok e tekintetben az ellenőrzést nem gyakorolják. Felhívja a polgár- mestert, hogy a visszaélésekre az eddiginél nagyobb figyelmet fordítson és a rendőrhatóságot fokozottabb ellenőrzésre utasítsa. Figyelmébe ajánlja annak megfontolását, hogy az árdrágító visszaélések kiderítésére, leleplezésére nem szervezhetne-e a polgárőrség mintájára olyan társadalmi szervezetet, amely részben hatósági jogkör nélkül ugyan, de az eddiginél jóval nagyobb körben lehetne a rendőrközegek segítségére. Ez az eszme a városnál helyeslő visszhangra talált és Tanczik Lajos főkapitány hajlandó azokat a polgárokat, akik e tisztségre önként jelentkeznek, igazolvánnyal ellátni. Az árdrágítók ellen. Mint általában, úgy Békésvármegyében is napról-napra szemérmetlenebb módon űzik az áru és élelmiszer uzsorát. A megállapított hatósági árakat teljesen figyelmen kívül hagyják és nem használnak a súlyos büntetések sem, amelyek a lelketlen zsarolókat sújtják. Dr. Daimel Sándor alispán ezekre tekintettel elrendelte, hogy az áruuzsora miatt kiszabott büntetéseket hírlapok utján és falragaszok utján hozzák az elsőfokú hatóságok köztudomásra, hogy igy kipellengérezzék azokat, a kik embertársaik szorultságát a maguk részére kihasználják. — Itt említjük meg, hogy az alispán másodfokon 5 napi elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre Ítélte Fülöp Jánosné gyulai lakost, a ki a burgonya literjéért 3 koronát mert kérni. Zár alá vették a burgonya termést. A hivatalos lap vasárnapi száma miniszteri rendeletet közöl, a mely az idei burgonyatermés zár alá vételéről rendelkezik, illetve elrendeli a zár alá vételt. A rendelet kimondja, hogy aki burgonyát termel, köteles azt az időjárási viszonyoknak megfelelő időpontban kiszedni s a romlástól megóvni. Aki ezt nem képes elvégezni, köteles a községi elöljáróságnak bejelenteni. Az elsőfokú közigazgatási hatóság feladata ezen készletek kiszedéséről gondoskodni. Hogy valaki a termésből házi és gazdasági szükségletre tisztán mennyit tarthat visz-