Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-19 / 33. szám

4 Békés 1917. augusztus 19 és városi tisztikar, a megyebeli és gyulai egy­házak képviselői, a gyulai katonai és honvédállo- másparancsnokok, a megyebeli katonai egészség- ügyi intézetek felügyelője dr. Sternhuss János, a gyulai állami hivatalok küldöttei, a gyulai nöegy- letek, a tanítóság képviselői és több megyebeli po­litikai és társadalmi egyesület és sok magános tisztelgő A közigazgatási bizottság ülése. — augusztus 13. — Terjedelmes, de színtelen tárgysorozat került a közigazgatási bizottság hétfői ülésén elintézésre, mely épen azért gyors ütemben csak néhány rövid felszólalás által megsza­kítva folyt le. Az ülésen dr Daimel Sándor alispán elnöklete alatt részt vettek : dr Borthóty Ist­ván főjegyző, dr. Zöldy Géza főügyész, Sárossy Gyula árvsz. elnök, dr. Zöldy János főorvos, Zádor Mór kir tan. pénzügyigazgató, Mikler Sándor kir. tanfelügyelő, Horváth Béla állam- épitószeti hiv. főnök, Holló György gazdasági felügyelő, Haraszti Sándor, dr. Ladies László és dr. Márky János választott bizottsági tagok. Az ülés megnyitása után a főjegyző ál­tal előterjesztett alispáni havi jelentés a kö­vetkezőleg hangzik : I Közbiztonság. Közbiztonsági állapotaink az elmúlt hó folyamán kedvezőknek nem mondhatók. A személybiztonság 29 esetben lett meg­támadva, még pedig 3 könnyű, 2 súlyos testi sértéssel, 2 verekedéssel, 8 könnyű, 5 súlyos és 6 halálos kimenetelű balesettel és 8 ön- gyilkossággal. Még kedvezőtlenebbek a vagyonbiztonsági állapotok, melyek 90 Ízben zavartattak meg, még pedig 62 kisebb-nagyobb lopás, 8 betörés, 1 csalás és 19 tüzeset által. A közbiztonság ellenes cselekmények meggátlása, kinyomozása és megtorlása iránt hatóságaink az összes szükséges intézkedése­ket megtették. A tűz okozta kár biztosítás utján megtérül. II. Földmivelésügg. A külső mezőgazdasági .munkálatok kö­zül a gabonafélék aratásával, hordásával és csóplésóvel foglalkoztak. Az időjárás igen kedvező volt a csóplési munkálatokra. A ren­delkezésre bocsájfott katonai munkásosztagok és hadifoglyok segítségével munkáskézben hiány nem volt, ennélfogva az aratási és csóp- lósi munkálatok minden különösebb fennaka­dás nélkül folytak és folynak. Julius hó ele­jén a vármegye szerte esett eső, jótékony ha­tással volt a kapás növények, kerti vetemónyek és a takarmányfólók további fejlődésére. A vármegyében termelt gabonafélék hozama közepes, — minősége kitűnő. A kapás növények, kerti vetemónyíólók — a julius hó közepén beállott nagy száraz­ság és melegek következtében — fejlődésük­ben nagyon visszamaradtak, kedvező fejlődé­sükhöz igen kívánatos volna az eső. Gyümölcsből: alma és szilvából jó ter­més lesz, körte, őszibarack, dinnye közepes termést ad­Napszámbórek átlagosan: férfi napszám 10—12 korona, női szám 7—8 korona, gyermek, napszám 5 korona. A vármegye múlt havi csapadék meny- nyisóge 51 m/m. volt. III. Közellátás. A legujabbban kiadott termés rendelet, valamint az annak végrehajtási utásitása sze­rint egyeseknek meg van engedve, hogy meg­határozott időn belül házi szükségletre a meg­felelő mennyiségű gabonát beszerzbessók. Ezek a beszerzések az egyesek részéről folya­matban is vannak, azonban nagyon sokan mégsem tudják a szükséges gabonát megvá­sárolni, mert a vásárlás csak az illető község területén lehetséges, ott pedig a termelők igen nagy része nem hajlandó gabonafeleslegeit kisebb tételekben eladni, vagy ha igen, csakis a maximális árakat jelentékenyen meghaladó vételárért. Ily körülmények között sajnos, nem fog bekövetkezni az a kezdetben roméit állapot, hogy az ellátatlanok száma a mini­mumra száll le és előreláthatólag sokan lesz­nek azok, akik közellátásra fognak ismét szo­rulni. Megemlítem, hogy az uj termésrende- letek végrehajtási utasításának több rendelke­zése ellen, amelyek a gyakorlatban kivihetolle­nek felirattal éltem a közélelmezési hivatalhoz, úgyszintén megsürgettem illetékes helyeken azt is, hogy gazdasági szükségletek megálla­pítására és vásárlására, valamint a hizlalás szabályozására vonatkozó rendelkezések sür­gősen kiadassanak, mert azok hiányában a kényszer helyzet miatt a lakosság legnagyobb része a fennálló tiltó rendelkezések teljes figyelmen kívül hagyása mellett oly módon szerzi be szükségletét, amint azt épen tudja és olyan árakon, aminőt eladók a vevőktől követelnek Hogy mennyire hiányos a termós- rendeletek végrehajtására kiadott utasítás, mutatja az a körülmény, hogy abban épen 7 rendeletről van szó, amelyek igen fontos kér­dések szabályozása céljából még külön ki fog­nak adatni, azonban ezen rendelőtök közül két hót alatt egy sem bocsájtatott még ki. A termés feleslegek átvételére hivatott átvételi bizottságok megalakítása iránt még az előkészítő intézkedéseket sem voltam képes megtenni, mert azok megalakításának előfel­tételeit képező adatokat illetékes helyekről mindezideig nem kaptam meg. Ily körűimé nyék között ezen bizottságnak, ami a múltban annyira ellenszenves requirálásokat lenne hi­vatva pótolni, működési idejét most még meg- közelithetőieg sem lehet megállapítani és előre látható, hogy úgy, amint az tervbe van véve, azok működése eredményes aligha lesz, pedig ha e bizottságok mindjárt a csóplóssel egyi­dejűleg vehették volna át a gabonafeleslege­ket, úgy a rendeletnek igen helyes intentiója elérhető lett volna. A közélelmezési hivatal és az Országos Burgonya közvetítő iroda megkeresése folytán összeirattam a vármegye korai burgonya szük­ségletét és azt kellő időben bejelentve több­ször sürgettem a kiutalást és leszállítást, most vett értesülés szerint azonban az Országos Közélelmezési Hivatal a kiutalást megtagadta és igy korai burgonyát a vármegye községei részére beszerezni nem sikerült. IV. Ipar Kereskedelem. E téren nevezetesebb jelenteni valóm nincsen. V. Közlekedés — árvédelem. Utaink járhatók,.vódtöltéseink vódkópes állapotban vannak. Arviz veszélye nem fe­nyeget. A jelentést felszólalás nélkül tudomásul vették. A kir. állatorvos jelentése szerint az állategészségügyi viszonyok kedvezők voltak és betegségek csak szórványos esetben me­rültek fel. A vármegye julius havi közegészségügyi állapotáról dr. Zöldig János vármegyei t. fő­orvos az alábbiakban számolt be A közegészségügyi viszonyok kedvezők voltak és az előző hónapokhoz viszonyítva annyiban jobbak is, hogy a heveny ragadós bajokban megbetegedettek száma 14-el keve­sebb volt. Az egyes szervek betegségét és lefolyá­sát illetően leginkább a gyomor és bólhurutos megbetegedések fordultak elő Leggyakoribb halálok a tüdővész volt. A heveny-ragadós bajok közül előfordul : difteria 13 megb. 1 halál vörheny kanyaró hastífusz szamárköhögós hólyagos himlő bárányhimlő 14 5 9 22 2* 5 2 2 1 összesen 70 megb. 7 halál. (10 százalék). Amint a kitüntetett adatok igazolják a heveny ragadós bajok közül a szamárköhögés volt uralkodó, de az is csak Újkígyóson for­dult elő halmozottan. A hólyagos himlő, amely január óta hol itt, hol ott ütötte fel fejét, teljsen megszűnt és julius 8-a óta újabb megbetegedés nem fordult elő. Orvosrondőri vizsgálatot végeztek élőn 108, hullán 5 esetben, orvostörvónyszókit pe­dig 16 könnyű és 3 súlyos testi sértés ese­teiben. Gyógysavóval beoltottak lOdifteriás egyént akik közül meggyógyult 9, meghalt 1. A balvaszülöttek száma 6 volt, az el­vetélteké 9. Zádor Mór kir. tan. pénzügyigazgató je- ientóseaszerint a törvényhatóság területén, adózók terhére a folyó költségvetési évre elő- irásba vett összes állami egyenesadó összege 4200000 K, befizetés a múlt hó végéig 2225330 K, tényleges hátrálók tehát 1974670 K, csupán az elmúlt hóban befizetve 238916 K, a múlt óv hasonló időszakában befolyt 232889 K, en­nélfogva a julius havi befizetés eredménye a múlt évi julius havi befizetés eredményénél 6027 koronával kedvezőbb. Hadmentessógi díjban hátrálók összesen 39840 K, erre befizettetett 2824 K, tényleg es hátrálók tehát 37016 kor. Jövedelemadóban befolyt julius hóban 11111 kor. A jövedéki ágazatokban elért eredmény a következő: Befizettetett : fogyasztási és italadóban 54704 K bélyeg és jogilletókben 327684 K dohányjövedékben 281007 K összesen 664495 K Mikler Sándor kir. tanfelügyelő jelenti, hogy az iskolai szünidő folytán a tanfelügye- lősóg tevékenysége belső hivatali munkára szorítkozott A pohalmi uradalmi elemi iskolát a szer­vezésére vonatkozó ádatok felderítése folytán róm. kath. hitfelokezeti jellegűnek mondotta ki a bizottság. Az 1917—18-iki iskolai óv megnyitására vonatkozó közoktatásügyi ministeri rendeletet tudomásul véve megtette az intézkedéseket a beiratások eszközlésére, a tanításnak kellő időben való megkezdésére, valamint a tankö­telesek összeírására, azután a tanfolügyelő elő­adása mellett egész csomó tanítói előlépési kórpótlóki ügyet és iskolai számadást intézett el. Zöldg Géza tiszti főügyész kórházi gyógy- dijtóritósi és felebbezóses ügyeket referált. Utób­biak között Weisz Mór békéscsabai lakos mozgószinház épitósi ügyében az alispán ha­tározat helybenhagyásával az építést engedé­lyezték. Waltner Mihály békési rabbi helyet­tesnek községi adó alól való mentességét vi­tató felebbezésót elutazitották. Horváth Béla műszaki tanácsos az utak állapotáról tett jelentést, majd előadása mel­lett Orosháza községnek azon kérelmét, hogy Orosháza—Békéscsaba között vasúti menet­térti jegyek adassanak ki, pártolólag felter­jesztették, a többek hozzászólása után meg­oldva a bizottságnak azzal a kívánságával, hogy a Gyula—orosházi és Gyula^bókóscsa- bai viszonylatban is adassanak ki menettóri jegyek. Ezen üggyel kapcsolatban Haraszti Sán­dor indítványára elhatározta a bizottság, hogy feliratilag kéri, mikóp a budapest-aradi vona­lon járó és jelenleg csak katonai egyéneket szálíitó gyorsvonat polgári személyek által is használható legyen, dr. Berthóty István főjegyző indítványára pedig kimondották, hogy a nagy­várad-szegedi vonalon egy uj vonalpár beállí­tását kérik, miután a jelenlegi — Békéscsabán megszakított — közlekedés miatt a vármegye székhelyével való vasúti összeköttetés tűrhe­tetlenül rósz és a vármegye minden részéből Gyulára vagy onnan a megyébe való utazás 2 sőt 3 napot vesz igénybe. A bizottság hozzájárult ahhoz, hogy az alföldi első gazdasági vasút zsámolyozó beren­dezésének a bejáráson kifogásolt átalakítása a háború tartamára ideiglenesen megtörténjék és használatba helyeztessék. Békés községnek azon kérelmét, hogy a békós-bókésföldvári vonalon a Budapest-felé éjjel való összeköttetést biztositó vonat állitas­sak be, pártolólag terjesztették fel. A kir. ügyész és az árvaszóki elnök szo­kásos jelentésének meghallgatása után az ülés véget ért. Tanügy. Értesítők. Megkésve s terjedelmükben sző­kébbre szabott szerény köntösben jelennek meg az iskolai értesítők, beszámolva egy háborús isk. év viszontagságairól, küzdelmeiről, a tanítás me­netéről, mely legtöbb helyen sikerrel járt. A gyulai róm. kath. főgimnázium értesítőjéből melyet az intézet agilis igazgatója Németi József pápai t. kamarás állított össze, azt látjuk, hogy a nagy arányokban fejlődő és izmosodó intézet úgyszól­ván teljesen legyőzte az időszülte nehézségeket. Rendes helyiségében, egész éven át rendes okta­tásban részesítette növendékeit,mindazonáltal, hogy a tanári karból a háború kezdete óta négyen teljesítenek katonai szolgálatot. A hadbavonult ta­nárok teendőit az itthonmaradottak végezték és végzik minden külön díjazás nélkül. A növendé-

Next

/
Thumbnails
Contents