Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-24 / 25. szám

1917. junius 24. Békés a csak nemrégen érte meg Szegeden is a 25 ik előadás jubileumát és reméljük, hogy a gyulai közönség előtt sem téveszti el hatását a pompás zene és a darab poetikus levegője. Vasárnap délután: Gerő Károly hires bohó zata a Próbált ázasság adatik a rendes délutáni helyárakkal. Irodalom. Két katona egy ágyban. Ez a sakatigérö cime Harsányi Zsolt pompás kabarétréfájának, mely Ötvös Adorján sikerült zenéjével most je lent meg a Ssásesrek Zenéje 12-ik számában. Különös szenzációt fog kelteni a zenekedvelők körében, bogy a kitűnő kottafolyóirat ezentúl minden számában egy-egy klaszikus operaáriát fog közölni magyai szöveggel és külön kiemelt énekhanggal. Eddig ugyanis ezek az áriák magyar szöveggel egyáltalaban nem jelentek meg. A mos­tani szám Halévy örökszépségü Zsidónö-jébői Eleázár áriáját közli Kun László nagyszerű átí­rásában, Még egy pompás ameriki keringő és Kovács Karolának egy kedves népdala van a gyö­nyörű kiállítása füzetben. Kiadóhivatal V. Kál­mán utca 22. Előfizetés 6 számra 4 korona. Elő­fizetéseket elfogadnak a helybeli könyvkereskedők is. Szerkesztői üzenet. A kéül. A szerkesztőségnek minden körül­mények között ösmernie kell a beküldő nevét. ezért ne tessék magát leleplezni, mert a be­küldött vers az iskolai gyakorlat legkezdetlege­sebb mértékén is messze alul marad és csak azt tanácsoljuk, hogy hagyjon abba minden további próbálgatást. koesl széna Értekezni lehet Szferle Péter kis­vasúti pályaőrnél. 269 1 — 1 eladó syep Van szerencsém a n. é közönség szives tudumására hozni, hogy Gyulán, Nagyváradi nt 2. szám alaít (Prekop-féle ház) a mai kor igényeinek teljesen megfelelő asztalos műhelyt nyitottam. Elvállalok épületmunkákat, va­lamint mindennemű modern uj bútorok ízléses készítését, úgyszintén használt és antik bútorok szakszerű és pontos javítását. Miután hosszabb ideig úgy a bel-, mint a külföld legelőkelőbb asztalos mű­helyeiben szereztem tapasztalataimat, igy azon helyzetben vagyok, hogy a legkénye­sebb igényeket is minden tekintetben kielé­gíthetem. A n. é közönség szives jóindulatát és pártfogását kérve vagyok teljes tisztelettel Maurer Lajos, 266 1—3 asztalos. ELSŐ WYULAI NIJJEOGYAlt RESZVEAYTAltSASAG. — <OvJO X—X MEGHÍVÓ. Az Első Gyulai Müjéggyár Részvénytársaság lOflV. éli junius hó 99-én délelőtt lO órakor tartja a városháza tanácstermében IV. évi rendes közgyűlését melyre a részvényes urak ezennel tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Két jegyzőkönyvhitelesitő kiküldése. 2. Az igazgatóság évi jelentése, a felügyelőbizottság jelentése és aunak kapcsán a felmentvóny megadása. 3. 9 igazgatósági tagnak 3 évre való választása az alapszabályok 30. §-a értelmében. 4. 7 felügyelő-bizottsági tag 3 évre való választása az alapszabályok 42. §-a ér­telmében. 5. Esetleges indítványok. G-yula, 1917. junius bó 22-én. Or. LiOvich Ödön, elnök. JEGYZET. Az alapszabályok 25. §-a: Ha valamely részvényes a közgyűlésen önálló indítványt kiván tenni, szükséges, hogy azt Írásban a közgyűlés napját megelőzőleg 2 nappal az elnök-igazgatónál bejelentse. T |*tozik. MEltLE€l-§ZANLA. Követel. K f K f 2., 33., 54. Vagyonrészek összege. 1 38289, 24 ! 1 Részvénytőke-számla . 36000 69 Veszteség 1915. évről 9616 65 8 Tartaléktőke-számla . 30-— Veszteség folyó évről . 2942 71 57., 61.. ! 71. Hitelezők .... 14818 60 50848 60 50848 60 G-yula, 1916. december bó 31-én. AZ IGAZGATÓSÁG : Mr. Hues kő Koriolan llr. Lovicli Ödön Wcls* Mór Zuzmann János iVaj maiin György Fodor Gyula Megvizsgálta és helyesuek találta a felügyelő-bizottság: Balog István Fábián Fajos Ludvig József Anuló Pál Leopold Béla Meghívó a Gyulavidéki Helyiérdekű Vasút . Részvénytársaságnak 1017. évi julius hó 6-án (pénteken) délután 5 Órakor Gyulán, Békósvármegye székházá­nak kis tanácstermében tartandó X. rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Igazgatóság jelentése az 1916. évi X-ik üzletóvről. 2. Az 1916. évi vagyonmérleg, valamint a nyereség és veszteség-számla előterjesztése. 3. A felügyelő-bizottság jelentése. 4. Határozathozatal a tiszta nyereség hovaforditása és az igazgatóságnak, valamint a felügyelő-bizottságnak adandó felmentvóny tárgyában. 5. Igazgatósági tagok választása. Vagyon-mérleg 1916. évi december hó 31-én. Vagyon: A yasutópitmóny és felszerelése 1000000—K,Építési költsógtöbblet683066 83 K, Ingatlan 2541880 K, Uj beruházások 41216 76 K, Magyar királyi államvasutak 4157*64 K, Magyar Agrár- és Járadék- bank r.-t. 248L1L50 K, Egyéb adósok 4133 48 K, Hátralékos részvónybefizetések *25000 — K, Óvadéki letétek 358000— K, Átmeneti könyvelések 185’88 K, - Veszte­ség: átbozat az előző évekről 146572.02 K, az 1916. óv ..nyeresége 1029 '"61 K, = 136275 41 K. Összesen 2525566 30 K. Teher: Részvénytőke 846200— K, Tarta­lékalap 29733 03 K, Uj beruházások tar­taléka 19668 59 K, Magyar Agrár- és Já- radókbank r. t. kölcsöne 2280001— K, Egyéb hitelezők 104396468 K, Óvadéki célokra kölcsönzött értékpapírok 358000 — K, Összesen 2525566 30 K. Nyereség és veszteség-számla 1916. évi december hó 31-én. Tartozik: Áthozat az előző évekről 146572’02 K. Társulati kiadások 8194*08 K, Adók 309 50 K, Különfélék 322354 K, Kölcsön kamatok 43648 51 K összesen 201947 65 korona. Követel: Az 1916 évi vasutüzleti eredmény 61423*97 K, Folyószámlái kamatok 3814’82 K, Kocsibórlet 433 45 K, Veszteség egyen­leg 136275 41 K. Összesen 2Ű1947'65 K. Az igazgatóság. Tisztelt Közgyűlés ! Van szerencsénk bejelenteni, hogy meg­bízásunkból kifolyólag a kereskedelmi törvény és az alapszabályok rendelkezéseinek meg- felelőleg az 1916. üzletóvről készített és a tisztelt Közgyűlés elé terjesztett zárszámadá­sokat beható vizsgálat után a .törvénynek és az alapszabályoknak megfelelőeknek és az üzleti könyvekkel teljesen megegyezőknek ta­láltuk. Az igazgatóságnak a nyereség felosz­tására nézve tett javaslatához a maguk ré­széről is hozzájárulunk és kérjük, hogy azt elfogadni és úgy az igazgatóságnak, mint nekünk a lefolyt 1916. üzletóvre vonatkozólag a telmentvónyt megadni móltóztassók. Budapest, 1917. juuius hó. A felügyelő-bizottság. Minden részvény birtoka egy-egy sza­vazatra jogosít. Azon részvényesek, kik a közgyűlésen személyesen, vagy képviselőjük által részt kivannak venni, tartoznak rész­vényeiket vagy élvezeti jegyeiket a még le nem járt szelvényekkel együtt az alapsza­bályok 14 §-a értelmében legkésőbben folyó évi julius hó 3-ig vagy a Magyar Agrár- és Járadókbank r.-t. főpénztáránál (Budapest, V. Nádor-utca 16. sz.) vagy a Bókósmegyei Ta­karékpénztári Egyesület pénztáránál, Gyulán letenni. 267 1 — 1 Az igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents