Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-24 / 25. szám
1917. junius 24. Békés a ein. sz. honvédelmi miniszteri utasitás 5. pontjának harmadik bekezdése értelmében bélyegzett nyugtára fizettetnek ki. Ennélfogva törvényes felhatalmazás hiányában ettől a rendelkezéstől eltérni nem lehet. A gyulai nőegylet dr. Lindanberger János apát utján 115 K 06 f, részesedést nyert a gyulai legutóbbi nyári ünnepély jövedelméből, valamint a Stefánia menhely szegényei részére 50 K adományt a gyulai Bőrszövetkezettől, mely jótékonyságért köszönetét mond Fábry Mártonná alelnök. Halálozás. Boráé János az Újváros egyik derék polgára folyó hó 17-én 64 éves korában elhunyt. A megboldogult abból a családból származott, amely a Santa családdal együtt Uten dicsőségére a református egyháznak a közelmúltban háborús célra felajánlott úgynevezett „régi“ harangját készítette. Vallásos, szorgalmas ember volt, kiben övéi jó férjet, szerető apát vesztettek. Egyik fia régebb idő óta teljesiti frontszolgálatot. Temetése folyó hó 18-áD volt nagyszámú rokonság és ismerősök részvételével. Felette a templomban és sírnál Kocsis Jenő gyulavári-i lelkész tartott megható gyászbeszédet. Nyugodjék békében! Időjárás. A héten sem esett eső. Tegnapra virradóra volt ugyan a város nyugati hatarában egy kis permeteg, de az csak annyi volt, hogy a nap feljötte után már semmi nyoma se maradt. A búza, árpa érőiéiben van, már a laposabb helyeken is szürkül. Ezek elkészülnek mar eső nélkül is, megérli őket az éjszakai jó harmat. Mert harmat még van. Esténként lehűl a levegő. A harmat tartja még úgy ahogy a kapás növényekben is a vékony életet; de ezekre már nemcsak kívánatos az eső, hanem valóságos életszükséglet, mert eső nélkül teljesen elpusztulnak. Titokzatos tolvajlások. Hajdú Andrásné folyó hó 15-én a piacon szolgálatot teljesítő rendőrnél panaszt emelt, hogy vásárlás közben, mialatt lehajolt, valaki kiemelte szoknyája zsebéből 4 kor. 50 fillért tartalmazó pénztárcáját, melyben a pénzen kívül benne volt a 2 személyre szóló kenyérjegye is. Két nap múlva Hajnal Karoly villanytelepi üzemvezető jelentette, hogy vasárnapra virradó éjjel egész ribizli termését leszedték s a bokrok közt felejtett a tettes egy pénztárcát kenyérjegygyel és 20 fillér pénzzel. A rendőrség megállapította, hogy a tárca ugyanaz, amelyet Hajdunétól elcsentek s minden valószínűség szerint a zsebvágó volt a ribizli leszedője is, vagy pedig a tárcát az utcáról dobták be és más volt a gyümölcskedvelő. Talált értékek. Bene Zoltán gimnáziumi tanuló, f. ho 9-én a tisztviselői konyhakertészeti telep melletti kutnál agy arany karikagyűrűt talált. E. hó 12-én délelőtt a városháza folyosóján 3 korona 8 fillért tartalmazó pénztárca találtatott. Irimiás Mihályné 10 éves Mari leánya f. hó 20-án délután a Szent István-utcában némi pénzt, egy arany női nyakláncot és egy zsebkendőt tartalmazó tárcát talált. A károsultak forduljanak a rendőrséghez. A gyulai csizmadia ipartársulat gyűjtése a gyöngyösi tüzkárosultak javára : Csizmadia ipartársulat, Gyulai Bőranyag beszerző szövetkezet 100—100 K, Krizsán András 20 K, Névery István, Névery Antal, ifj. Biró György, Bujdosó József, Burda Istvánná, Schwerthöffer András, Medve Pál, Somogyi János, idb. Bakóh György, N. Szabados István, Siflis István, ifj. Géczy Mátyás, Pongrácz József, Szabados László, Tóth János 10—10 K, Tarjányi Árpád 7 K, idb. Szabó Antal, Gyepes Gáspár, Bállá Ferenc, ifj. Holczer Kálmán, Mülek József, Burda György, Fekete Adám, Szilágyi Mátyás, ifj. Gáspár József, Szarka Sándor, Nagy Sándor, Tóth Gyula 5—5 K, Gyepes István, Mészár Lajos, Bányász György, idb. Gáspár József, ifj. Junászka Mihály, idb. Géczy Mátyás, Pomutz János 4—4 K, Bene András 3 K, özv. Túri Károlyné, idb. Btró György, Dandé István, Sáró Pál, Horváth Károly, Somogyi Mihály, Horváth Ferenc, Link Péter, Burda István, Kiss János, Kukta József, Szilágyi Károly, Dobay András, idb Junászka Mihály 2 — 2 K, Török Péter, Jakucz Gyula, Kiss Ferenc i—1 K. összesen 499 korona. Az Unió biztosító közgyűlése. Az Unió Etetés Gyermekbiztositó Intézet m. sz. tegnap tartotta 54-ik rendes közgyűlését. A közgyűlés dr. Vázsonyi Vilmost, miniszterré történt kinevezése alkalmából melegen üdvözölte. A mérleget és jelentést elfogadták és a felmentvényeket megadták. A díjbevétel a 614.488.98 K viszontbiztosítási dij levonása után 2,767.870.99, a kamatjövedelem viszont. 1,382.006.68 K, a kifizetés pedig 2,571.087.55 K volt. A viszontbiztosított rész levonása után saját számlára maradt 51,746.627 85 K biztosítási állománynyal szemben elsőrendű értékbe elhelyezett 27.316.436 84 díjtartalék és 428.112.11 K egyéb tartalékok'állnak rendelkezésre. 264 1—1 Az endrődi Vöröskereszt-Fiókegylet kisegítő kórháza folyó hó 29-én, pénteken este 8 órakor a »Korona vendéglő« helyiségeiben a vöröskereszt, a hadi rokkantak és a hősök temetője javára műkedvelő előadást rendez. — Belépődíj : ülőhely 2 K, állóhely 1 K. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a »Békés«-ben nyugtáztatnak. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Gyulán. Az ország legnagyobb pénzintézete, a fővárosban székelő Kereskedelmi Bank szorosabb érdekközösséget létesít a Gyulavidéki Takarékpénztár Részvénytársasággal, mely az intézet további fejlődését lesz hivatva nagyban előmozdítani. Az érdek- kapcsolat létrejövetele nemcsak Gyula város, hanem egész Békésvármegye közgazdasági életére jótékony hatással fog járni, amennyiben a kereskedelmi bank kiterjedt nagyszabású ipari és kereskedelmi vállalatainak képviseletével is meg fog bízatni a gyulai pénzintézet. A megállapodások jóváhagyása céljából a Gyulavidéki Takarékpénztár Részvény- társaság részvényeseit junius 27-én, szerdán délután 4 órára rendkívüli közgyűlésre hívta egybe az igazgatóság. Mint értesülünk, a kereskedelmi bank két igazgatósági és két felügyelő-bizottsági tagot tlejegál a gyulai intézet vezetőségébe. / Katonák az aratásban. A honvédelmi minister Uiratnag közli a varmegyével, hogy az aratásnál rendelkezésre álló munkaerő pótlására az állandó jellegű katonai és hadifogoly munkáscsoportok mellett a hadrakelt sereg kötelékébe tartozó »katonai munkásosztagok« (osztagonként kb. 80 ember) »hadifogoly munkásosztagok« (osztagonként kb. 200 ember) és arató menetszázadok (századonként kb. 100 ember) fognak rendelkezésre bocsáttatni. A kirendelendő ezen osztagok felhasználása iránt a vármegyei munkabizottságok fognak intézkedni, ezen osztagok fokozott mérvű készültsége mellett azonban gondoskodni kell arról, hogy azok esetleges távirati be- hivási parancsnak 24 órán belül eleget tehesse nek. Ezen osztagok a hadsereg összes csapataiból állíttatnak ki és igy minden valószínűség szerint vegyes anyanyelvű katonákból fognak állani. A munkásosztagok felhasználásánál és élelmezésénél az illető csapat parancsnokával való egyetértő eljárást ajánlja a honvédelm minister amunktadók figyelmébe, mert a jelenlegi viszonyok között kizárt dolog, hogy a bármely ókból visszautasított munkaerőt pótolni lehessen, ezért kívánatos, hogy az esetleges súrlódás is az O9ztagparanesnok, a hadifogoly ügyeletes tiszt vagy a legközelebbi katonai állomásparancsnokság közreműködésével el- simittassék. Az burgonya árát most állapította meg az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke. E szerint junius 15-től kezdve a korai burgonya nagybani ára a termelő helyen vasúti állomáshoz szállítva és waggonba ömlesztve, mosott burgonyánál 100 kilogrammonként 40 korona, mosatlan horgonyánál pedig 36 korona. A kicsinybeli eladási árat a helyi hatóság fogja megállapítani. Egyidejűleg a kormány az uj burgonyának postacsomagban külföldre szállítását megtiltotta. A vármegyei gazdasági munkabizottságfolyó hó 16-án dr. Daimel Sándor alispán elnöklete alatt nép^s ülést tartott. A bizottság az aratásra kiutalt 3000 egyénből álló katonai munkásosztagoknak a szükséglet arányában való szétosztása iránt intézkedett és bejelentette, hogy a muukásosztagoknak junius 24—30 között a munkahelyre kell érkezniük. Szétosztotta ezután a bizottság a vármegye részére kiutalt 295 mázsa kévekötő fonalat, amely mennyiség mind lejegyeztetett és a fonal átvételének eszközlésére Holló György gazdasági felügyelőt Szegedre kiküldötte. Foglalkozott ezután a bizottság az ujkigyósi uradalom részéről emelt panaszszal, amely szerint a Gyuláról kirendelt katonai munkásosztagot vezető altiszt különböző követelések támasztása mellett, amelyeket az uradalom legjobb igyekezettel kielégíteni törekedett, a munka végzésében akadékoskodott, úgy hogy a gazdaság az osztag bevonását volt kénytelen kérni. A bizottság kifejezést adott azon felfogásának, hogy ily esetben legcélszerűbb, ha az illető gazda közvetlenül a csapat kiküldő parancsnokságához fordul orvoslásért, amely bizonyára f lelősségre vonja az illetőt, egyúttal azonban a hasonló esetek elhárítása céljából maga a bizottság is átirt a parancsnoksághoz és felirt a minÍ8teriumhoz, hogy a munkásosztagok kötelességeikre való kellő kitanitás mellett küldessenek ki. A bizottság teljes ülése után a szeszelosztó bizottság tartott ülést, amelyben az appony-kovarczi szeszgyárból kiutalt nem megfelelő minőségű szeszt, melyre nincs itt feltétlenül szükség, nem veszi át, egyben intézkedett a bizottság az aradi és vágvecsei szeszgyárakból kiutalt szesz átvétele, sürgős leszállítása és szétosztása iránt. A békésmegyei gazdasági egyesület f. hó 17-én, vasárnap délelőtt igazgatóválasztmányi ülést tartott, amely annak folytán hivatott össze, mert a vármegye számos nagy és középbirtokosától panaszok érkeztek, hogy a mezőgazdasági munkára kirendelt munkásosztagok a kormányrendeleteket messze felülhaladó olyan jogtalan igényeket formálnak, amelyek kielégítése a mai viszonyok között egyszerűen lehetetlen. A választmányi tagok közül ezt Grämling Alajos ókigyósi uradalmi főfelügyelő frappáns példákkal bizonyította. Az ügyhöz hozzászólottak Kiss László, Szalay Lajos, Al- mády Géza, dr. Berthóty Károly, Zsíros András, A vita eredményéül ehatározták, hogy feliratilag fordulnak a kormányhoz, melyben sürgős rendelkezést kérnek az osztagok igényei pontos és világos megállapítására, egyben szigorú rendelkezést, hogy a megállapodásokon felül követelések, mint különben is teljesithetlenek, elő ne forduljanak. A választmány megkeresi az alispánt, hogy a cselédségtől és magánosoktól legutóbb elrekvirált gabona kifizetése iránt a községi elöljáróságok utján sürgősen intézkedni szíveskedjék. Végül tudomásul vették, hogy a székházban lakó takarék- pénztárral egy esztendőre 50 százalékos béremelés mellett, mig a Kaszinóval 3 esztendőre, évi 2000 korona bérérta szerződést meghosszabbították. Az ülésen jelen voltak Beliczey Géza elnöklete mellett Szalay Lajos alelnök, Almády Géza, Pfeiffer István, Ábray Lajos, Grämling Alajos, Fekete Kálmán Cristián György, Achim László, Laubner József, Neumann Manó, Laurinyecz Mihály, Kál- lay Ödön, Kiss Antal, Berndt Lajos, Kraffc Viktor, Venczel Barna, dr. Berthóty Karoly, Kiss László, dr. Hegedűs Béla, Hacskó Lajos, Zahoran Pál. Kocziszky Mátyás, Bajcsy Gusztáv, Zsíros András és Sólyomy Lipót titkár. A békési országos vásár f. hó 17-én, vasárnapi napon tartatott meg. Nemcsak Békés vá- tosa, hanem az egész környék epedve várta, hogy a békési vásárokhoz fűződő hagyomány,, mely szerint az eső nélkül el nem vonulhat, ezúttal is beteljesedik. Sajnos azonban sem az óhaj, sem a hagyomány nem valósult meg, amely körülmény azzal a hatással járt, hogy a rendkívül nagy számban felhajtott állatállomány, — szarvasmarha s ló egyaránt — fölötte nyomott árakon talált vevőkre. A fölötte nyomott árak mellett ezek természetesen még mindig rendkívülieknek, sőt óriásiaknak mondhatók, mindazonáltal a gyulai tavaszi vasárhoz képest 20 — 25 százalékkal hanyatlottak. Amely tehén Gyulán 2000 koronáért kelt el, Békésen most 1500—1600 koronáig volt megvehető. A silány jószágnál az árhanyatlás még ennél is tetemesebb volt. Oka pedig a nagy szárazsággal járó legelő s takarmány hiány. Pályázat az áliamvasntakhoz. A m. kir. államvasutak a háború tartama alatt a kereskedelemügyi minister engedélyével — forgalmi dij- nok növendékül 18 ik életévüket még be nem töltött, érettségi vizsgát tett ifjakat is alkalmaznak Ily ifjak folyamodványaikat — születési és érettségi bizonyítvánnyal felszerelve — a magyar királyi államvasutak igazgatóságánál (Budapest VI. Ándrássy ut 73) adhatják be. Az alkalmasnak talált folyamodókat 18. életévük betöltéséig, illetőleg a vasúti szakvizsgák letételéig, kizárólag tanulás és kiképzés céljából fogják foglalkoztatni és lehetőleg eddigi lakhelyükön levő állomásokra fogják azonnal beosztani, hogy továbbra is szülői ellátás alatt maradhassanak. A növendékek 18-ik életévük betöltésével rendszeres vasúti alkalmazottakká, forgalmi dijnokokká válnak. Színészet. Az elmúlt hét igazolta a reményeket, a melyeket a színi idény felelevenítéséhez fűztünk. A háború első és második felében a hangulat mélyen deprimált volta jellemezte az egész közéletet s valóban csekély vágy élt az emberekben általában a szórakozás után Az aggodalmas, ismeretlen jövő, a nagy veszteségek, a mindennapi élet nehézségei megviseltek mindenkit. Ma már a helyzet bizonyos megállapodást mutat a harctereken s jövőt illetőleg is ez elviselhetővé teszi a veszteségek érzetét végül a nehézségek élét tompítja a megszokás. A kedélyre sulyosodó nagy nyomás enyhülését mutatja, hogy ma már közönségünk érdeklődik, a színház iránt, sőt kívánja és ennek eredményeként pártolja. A egész héten jó ház volt. Különösen szerdán és csütörtökön egyenes telt majdnem zsúfolt ház volt. Utóbbi napon még a karzat is be volt népesítve. Minden jobb hely bérelve s e miatt a szabadon