Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-17 / 24. szám

2 Békés 1917. junius 17. viszonyairól szóló alispáni jelentést, a mely a következőket tartalmazza: I. Közbiztonság. A szemólybiztonsági állapotok általában kedvezőknek mondhatók s azok mindössze 25 esetben támadtattak meg, még pedig 1 könnyű, 8 halálos kimenetelű baleset, 3 könnyű testi sértés, 4 verekedés, 1 veszett ebmarás, 7 ön- gyilkosság és 1 öngyilkossági' kísérlet által. Annál nagyobb a vagyonbiztonságot meg­zavaró események száma. Történt ugyanis 63 kisebb-nagyobb lopás, 2 betörés és 9 tűzeset. A közbiztonság megóvása tekintetében s az ellene vétők kinyomozása céljából hatósá­gaink minden szükséges intézkedést megtet tek, a veszett eb által megmart egyén a Pas- teur-intózetbe szállíttatott. A tűz okozta kár biztosítás utján megtérül. II. Földmivelésügg. A mezőgazdasági helyzetre az időjárás nagyon kedvezőtlen volt, az állandóan tartó szárazság és melegség miatt a gabonafélék és kapás növények fejlődésükben igen lemarad­tak. A május 31-én esett 4—10 mm eső jó­tékony hatással volt a növények fejlődésére azonban újra eső volna kívánatos. Az őszi búza kikalászolt, a szárazságot még eléggé bírja, sok helyen azonban már kezd ritkulni, itt-ott mutatkozik a levólrozs- da is., • Árpa és zab vetések igen alacsony nö- vósüek, a szárazságot nagyon sinylik, bő eső­zést kívánnak, különben teljesen visszamarad­nak fejlődésükben és igen gyenge termést ad­nak. A tengeri, burgonya, cukor és tak .rmány- répa a legutóbbi esőzések után fejlődésükben megindultak, a mostani nagy szárazságot azon­ban már igen sinylik, esőt kívánnak. A mesterséges takarmányfólók (lucerna és lóhere) első kaszálását igen jó minőséggel, de kevés termés eredménnyel betakarították. A többi mezőgazdasági növények (cirok, ken­der, len, dohány, csalamádé) esőt kívánnak. Napszámbórek : férfi napszám 6 korona, női napszám 4 kor., gyermek napszám 3 kor. A vármegye csapadék mennyisége 15'6 mm. volt. III Közellátás. A vármegye községei részére a jövő havi ellátási hónapra vagyis a junius 15-től julius 15-ig terjedő időre az eddigi 36, illetőleg 39 waggon helyett 50 waggon lisztet osztottam szót Minthogy azonban az ellátatlanok száma várakozáson felüli szaporodást mutat, ennél­fogva ezen 25%-on felüli többlet következté­ben sem javul a helyzet, mert a jövő hóban is csak az eddigi, sőt alacsonyabb fejkvótával lesz csak lehetséges a szükségletet kielégite­N. v. Hoch Guszti, Székely Böske, Schwimmer Elza, Szarvassy Marcsa, Szabó Emma, Ruff Lilly, Novák Manczi, Blaur Ida, Künzl Dodi Blaur Mici. — A dohánysátorban: Ruff Ferenczné, Zádor Mórné, Madarász Kálmánná, Berkes Ilonka, Te- rényi Péterné, Vámos Imréné, Zöldy Gaby, Aigner Ilonka, Nagy Gaby, Békés Böske, Szabó Mangó, Lorber Margit, Démusz Terus, Haasz Szeréna, Csermák Erzsi. Stojanovits Szilárdné, Mayer Erzsébet, Schröder Elza, Erőss Olga, Schmidt Bella. — A vendéglőben: Novák Árpádné, Bucskó Koriolánné, Sárossy Gyuláné, Puskásné, Ehrenfeld Agnes, Szilágyi Bella. — Az italok sátrában: Wälder Jenőné, Dorna nek Mariska, Szabados Mariska, Deimel Ilonka, Zöldy Ilus, Márky Barnáné, Szilassy Istvánná, Márky Lilly, Haviár Iza, Fábián Mar­git, N. Viszt Mariska, Berthóty Magda, Lovich Ödönné, Novák Kamillné, Haviár Miczi, Szegedi Zsuzsika, Névery Bella, Schröder Cornélné, Czóbel Károlyné, Palasovszky Sándorné. — A papíráru sátorban : Dobay Ferencné, Décsi Ká­rolyné, Reisner Arthurné, Domanek Margit, Czecz Ilona, Reisner Ilonka, Czinczár Paula, Szakmáry Erzsiké, Nagy Nyonyó, Zimmer Ilus, Scherer Lujza, Goldberger Ilonka, Leitner Ilonka. — A szerencsekeréknél: Markovics Mihályné, Lindl Jolán, Hajóssy Margit, Nagy Stefi, Kun Bimbi. — A tánczhelypénztárnál: Aigner Dezsőné, Nagy Andrásné, Féhn Margit, Alcser Mariska. — A kabarépénztárnált segédkeztek: Rozsnyai Lászlóné Szakmáry Ilonka, Réh Böske. Az összes bevétel volt 11695 K 51 fillér, kiadás 4680 K. Tiszta jövedelem 7015 K 51 f. Befolyt a belépti dijakból a kapunál 2840 korona 46 fillér, melyben felülfizettek : Reisner Arthur 30 K, N N, N. N., N. N 20—20 K, Fa­ragó Farkas 19 40 K, Puskás Andrásné, Szóbél David, Reisner Ede, dr. Bucskó Koriolán, dr. ni. Ezen 50 waggon liszt fedezésére szolgál a közélelmezési hivatal által junius 15-től julius 15 ig terjedő időre adott 17 waggon, melynél többet a vármegye ezen gazdasági óv végéig, vagyis augusztus 15-ig már kapni nem fog. Fel kell használnom a szükséglet kielégíté­sére a jövő havi ellátási hónapban a közsé­geknél lévő mintegy 12—14 waggon tartalék- lisztet, bár el kell készülnöm arra is, hogy ennek egy jelentékeny része, a legszigorúbb figyelmeztetéseim dacára feladatuk magasla­tán nem álló egyes községek által már fel­használtatott Igénybe veszem cselédektől rek- virált és a közélelmezési hivatal által a vár­megye közólelmezésóre átengedett gabonából meglevő mennyiséget Be kell itt jelentenem, hogy a cselédek conventiójából requirált kész­letet a községek jelentései alapján 17 waggon- ra számítottam és bár mindent megtettem úgy Írásban többször, mint szóvali telefon figyel­meztetéssel arra, hogy az elöljáróságok ezt a készletet a leggondosabban megőrizzék és an­nak elszállítását a leghatározottabban megtil­tottam, mindennek dacára egyes községi kö­zegek tehetetlensége, részben hanyag eljárása következtében ez-a 17 waggon 11 waggonra apadt le azáltal, hogy rendelkezésemnek nem kellő végrehajtása miatt a készletekből mint­egy 8 waggon a hadi terménynek átadatott és az által már el is szállíttatott. Ezen rend­kívüli hiány pót ása tekintetében az illető mu­lasztó községek terhére igyekezni fogok gon­doskodni, természetesen a megérdemelt meg­torlástól sem fogok eltekinteni. A közélelme zési hivatal által legutóbb elrendelt requirálás eredménye is alatta marad a várakozásoknak. Jelentékeny hiány mutatkozik az előirányzat­tal szemben a szarvasi járásban, bár a főszol­gabírónak ügybuzgó fáradozásáról csak elis­meréssel kell megemlékeznem Igen silány az eredmény Gyula városában is, ahol pedig a lakosság áldozatkészségétől annál inkább töb­bet kellene várnom, mert Gyula városában az ellátatlanok száma igen nagy és ezért a vá­ros lisztszüksógieto az összeshez viszonyítva tekintélyes mennyiséget tesz ki Ezek előre­bocsátása után ki kell jelentenem, hogy mi­vel az előadottak szerint julius 15-től augusz­tus 15-ig terjedő időre a szükséges lisztmennyi- sóg előreláthatólag nem fog rendelkezésemre állani, ennélfogva a 8—10 waggon hiány fe­dezésére — legnagyobb sajnálatomra—szük­ség esetén requirálást leszek kénytelen el­rendelni. tér által részemre kiutalva, azon várakozás ki­fejezése mellett, hogy azt egészben nem fo­gom felhasználni. Természetes, hogy ennek a várakozásnak nem tehetek eleget, mert a ki­utalt bab és köles a szükségletnek alig egy negyed részét teszi ki. Kilátásba van helyezve, hogy a várme­gye gyümölcsbefőzós céljaira bizonyos mennyi­ségű cukrot kapni fog. Az ipari és gazdasági célokra kilátásba helyezett 420 mm petroleum leszállítása fo­lyamatban van. A szónhiány terén a helyzet lényegtelen javulást tüntet fel. IV. Ipar ás kereskedelem. E téren emli-tósre méltó mozzanat nem történt V. Közlekedés, árvedelem. Utaink járhatók, vódtöltóseink vódkópes állapotban vannak. Árvízveszélye nem fenyeget. VI Vegyesek. Köröstarcsa községben az üresedésben levő községi orvosi állásra dr. Kiss Antal kis- hegyesi orvost választották meg. Ugyanott a felügyelő-esküdti állásra Gyaraki Ferenc lett megválasztva. A szeghalmi járás főszolgabirája a Szeg­halmon üresedésben levő közigazgatási jegy­zői állásra Suta József nyugdíjazott jegyzőt, a Körösladányban üresedésben levő sogód- jegyzői állásra pedig Pollák Géza okleveles jegyzőt helyettesítette. Szathmári Kálmán békési községi ikta­tót több rendbeli fegyelmi vétség alapos gya­núja miatt a békési járás főszolgabirája a fe­gyelmi eljárás megindítása mellett állásától felfüggesztette. A jelentést a bizottság felszólalás nélkül tudomásul vette, majd észrevétel nélkül fogadta a törvényhatósági m. kir. állatorvosnak az állat­egészségügyi viszonyokról szóló jelentését, a mely a helyzetet jónak mondja, miután csu­pán egyes szórványos esetben merültek fel ragadós betegségek. A vármegye május havi közegészségügyi állapotáról, dr Zöldy János vm. t. főorvos az alábbiakban számolt be. ...............................;, A k özegészségügyi viszonyok kielégítők voltak és az előző hónapokat viszonyítva annyiban jobbak is, hogy a heveny ragadós bajokban megbetegedettek száma 21-el volt kevesebb. A burgonyaszüksóglet terén fennálló ne­héz helyzetben a múlt hó folyamán nem állott be említésre méltó változás. Az aratási munkálatokra 100 mm. köles és 100 mm. bab lett a földmivelésügyi minis­Márkus Mihály, Békés József, Ritsek János, N. N., Schillinger vaskereskedő, N Szabados Józ ef, Viszt József, dr. Berényi Armin, Klenovszky Ró­bert 10 —10 K, Benkő építész 8'80 K, Erdős Vilmos 8 20 K, Hekuba N. 8 80 K, Vallner La­jos, Bisitz Elek, Lindl Eta, Faulhaber József, Goldbergerné, Diósy Béla 6 — 6 K, Weisz Ede, dr. Feldmann, Blaur Egon, Schmidt Gyula, Szi­lassy Jolán, Kempf Mihályné, Kempf Mátyásné, ifj. Schmidt Gyula 5—5 K, Multas Mórné. Alcser Antal, D ósy József, Féhn Istvánná, Schmidt Gyuláné, Balog Bella, Grudel N., Ciscers N., dr. Konrád Ernő 4—4 K, N N., dr. Berkes Sándor, Ehrenfeld Agnes, Lindl Istvánná, Schmidt István­ná, Schvarcz J., Papp Gyula, Szegedi István, Lendvay Mátyás. Licska Ferencz 3—3 K, Bar­csai Sándor, Schröder József, Gergely Hermann, Lorber Lajos, Sonkovics Endréné, dr. Lusztig ügyvéd, Göndör Béla, dr. Bajor Vazul, Stern L, Stern N„ dr. Décsy, Rohos Józsefné. dr. Valdmár, Blum Ferencz, Hedinger Károlyné, Zuzmann János, Túry Károlyné, Biró Györgyné Nádor Mór, Klavács Józsefné, Szénássy János, Imre Vilmos, Náday F., Fridrich Andrásné, N. N , Bavich Fuks, N. N 2—2 K, Matusek N., Voldaich N. Schlapka N, Tóth gimnazista, Egy hadnagy, X. Y , Spiegel Róza, Lebovics Ilona, Tiszthelyettes, Ismeretlen, Tábori lelkész, Tóth hadnagy, Kukla György, Szőke Ferencné, Ber­kes Ilona, N. N., Szigeti Istvánná, Drágos Magda, Szekeresné, Veber József, N "N., N N., Ismeret­len, Tarné, Murvayné 140—1 40 K, ezeken kí­vül még 78 egyén egy koronán aluli felülfizetést, az összes felülfizetések a kapupénztárnál 557 K- 22 fillér melyekért a tüzkárosuitak és hadiözve­gyek nevében köszönetét mond a rendezőség. Az egyes szervek betegségét és lefolyá­sát’illetően leginkább a légző szervek hurutos és gyuladásos megbetegedései fordultak elő. A leggyakoribb halálok a tüdővész volt. A heveny ragadós bajok közül előfordult: Difteria 17 Vörheny 7 Kanyaró 16 Hastífusz 2 Szamárköhögós 15 Hólyagos himlő 24 Bárány himlő _______4 meg b. 3 1 1 1 8 halál Összesen 85 14 (18 °/o) amint a kitüntetett adatok igazolják- a heveny ragadós bajok közül a hólyagos himlő volt uralkodó, amely az összes megbe­tegedéseknek több mint V«-ót adta Ez a be­tegség 10 községben fordult elő és pedig Békéscsabán 5, Békésen és Kétegyházán 4-4, Újkígyóson 3, Endrődön, Mezőberónyben 2-2 Békósszentandráson, Füzesgyarmaton, Oros­házán és Öcsödön 1—1 esettel. Szórványos jellegű volt és legtöbbször kimutatóan idegen­ből hurcolták be. Orvos rendőri vizsgálatot végeztek élőn 250, hullán 9 esetben, orvostörvónyszókfi pe­dig 10 könnyű és 4 súlyos testisórtós esetei­ben Gyógysavóval beoltottak 8 difteriás egyént akik közül meggyógyult 5, meghalt 3. A halvaszülöttek száma 14 volt, az elve­télteké 13. A békéscsabai közkórháznak 1918 évi költségvetését 197473 kor. szükséglettel, 3430 kor. fedezettel és igy 194 053 kor hiány fede­zésére 4 kor. 43 fillér napi ápolási dij megál­lapításával jóváhagyásra ajánlja a bizottság. Zádor Mór kir. pénzügyigazgató jelentése szerint a törvényhatóság területén adózók ter­hére az 1917. költségvetési óv negyedére elő­írásba vett összes állami egyenés adó összege 4,200 000 kor., befizetés a múlt hó végéig 1,792 465 kor., tényleges hátralék tehát 2,407.535 kor., csupán az elmúlt hóban befizetve 558 096 kor., a múlt óv hasonló időszakaiban befolyt 632,625 kor., ennélfogva a május havi befize

Next

/
Thumbnails
Contents