Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-10 / 23. szám

1917. junius 10. Békés Színészet. A legnagyobb örömmel írhatjuk, hogy a bérlet, amely különben még mindig folyamatban van, már ma legvérmesebb reményünket is felül­múlja. Ami eddig még egyszer sem történt, a színkör 16 páholya közül 12 páros és páratlan előadásra jegyezve van Az összes zsölyéket és az elsőrangú támlásszékek javarészét is kibé­relték. Tekintettel ama körülményre, hogy a bér­let nagy száma az eddigi tapasztalatok szerint biztosítéka a nagyobb napi bevételeknek is, az idei szezon anyagi sikere már most minden két­ségen felül biztosan megállapítható. A művészi sikert pedig a szegedi színtársulat, amely a jeles színi erőket és szervezettségét illetőleg az első­rangú vidéki színtársulatok között kétségtelenül vezetőhelyen áll, szintén teljesen biztosítja, any- nyival is inkább, mert a repertoár három esztendő színi termékeinek legkiválóbb és legnagyobb si­kert produkált valamennyi úgynevezett sláger darabjaiból lesz összeállítva, az esetben is ha, — amint remélhető — a bérlet sikere következ­tében a szezon a 24 előadáson túlterjedő is lesz. A színtársulat f. hó 14-én, csütörtökön délután érkezik városunkba és másnap, vagyis pénteken kezdi meg előadásait, amelyek a kormány által országosan megállapított 10 órai záróra követ­keztében fél 8 órakor fognak kezdődni. Heti műsor : Pénteken junius 15-én bemutató előadásul -Gábor Andor kacagtató pompás vigjátéka a Dollárpapa kerül színre, mely a fővárosban csak nem rég ünnepelte az 50. előadás jubileumát. A rendkívül szellemes és mulatságos vígjáték bővelkedik há­lás jó szerepekben a mi már előre is biztosítja azt est sikerét. Kitűnő szerepe van Solymosinak, aki a Dollárpapa címszerepében kiváló alakitó tehetségének újabb fényes bizonyítékát szolgál­tatja. A nők közül Lendvai Lola egy sneidig bakfisch szerepében mutatkozik be, továbbá Gserényi Adél, Hantos, Vécsey, Szilágyiné, Ung­vári, László, Matáriy, Ihász, Sugár, Ferenczi, Szilágyi, Harsányi, Ocskay és Rögoz játszanak hálás jó szerepeket. A nagyszabású vígjáték, mely a színtársulat egész személyzetét foglal­koztatja, az idei évad egyik legsikerültebb darabja, a közönség egész estén nem fogy ki a kacagás­ból. a mire különben Gábor Andor neve is elég' garancia. Szombaton, junius 16-án Mágnás Miska a tavalyi évad szenzációs sikerű operettje kerül szombaton bemutatóra. A Szirmai—Bakonyi •operettnek valóban nem kell reklám. A király Színházban 200 estén gyönyörködtette a fővárosi közönséget a Mágnás Miska. Az igazgatóság elsőrangú kiosztásban mutatja be ezt a pompás operett újdonságot, melynek minden száma egy-egy sláger és már régen átment a katona­zenekarok és kintornák birodalmába. A Mágnás Miska címszerepét Matány Antal játsza, Déri Rózsi a mindnyájunk által dédelgetett kedves primadonnánk Marcsát, a grófék mosogató lányát játsza azzal a művészettel és azzal az ötletes nuancirozással, melyet Déri Rózsitól már meg szoktunk A főbb szerepeket játszák még Kunosy Ella, aki Rolla grófné szerepében mutat­kozik be az estén először, továbbá a Baracs szerepében Sugár Gyulát a társulat uj énekes bonvivanját ismerjük meg. A fiatal grófékat Han­tos és Harsányi, az öreg grófi párt Solymosi és Cserényi játszák A Mágnás Miska bemutatója iránt, mely egyúttal az első operett előadás is lesz már is általános érdeklődés mutatkozik. A kitűnő operettet vasárnap megismétlik. Vasárnap délután Liliomfi Szigligeti pompás vígjátékét eleveníti fel a á színház vezetősége, a mulatságos repriz az idei évadban Szegeden több mint 10 előadást ért. Az igazgatóság kedves figyelme akar lenni, hogy ezúttal az idei évadban a délutáni előadá­sokra rendkívüli figyelmet és gondot fordítson és csupa olyan darabokat tűzzön műsorra, melyek részint újdonságok, vagy pedig rég nem adott kitűnő reprisek. A Liliomfi címszerepében Sugár Gyulának lesz alkalma kiváló színjátszó tehetsé­gének fényes bizonyitékát szolgáltatni. Törvényszéki csarnok. Igazságügyi kinevezés és áthelyezés A király Göndöi Béla gyulai törvényszéki jfgyzőt az orosházi járásbírósághoz albiróvá, az igazságügy- minister ifj. Nissalovszky Endre a gyulai kir. ügyészségnél beosztott joggyakornokot a nagy­váradi kir. törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. Ugyancsak az igazságügyminister Mátrai Dénes szeghalmi kir. járásbirósági Írnokot a kalocsai kir. járásbírósághoz áthelyezte. Esküdtbiráskodás. A folyó évi második es- küdtbirósági ülésszak két ügye junius 4-én és 5-én tárgyaltatott le. Az első napon a szándékos emberölés bűntettével vádolt Ailer József ügyét tárgyalták le, aki Mezőberényben 1913, évi december hó 5-én éjjel Yinter Mihály mezőberényi lakost pisz­tolylövéssel megölte. A vádlott azzal védekezik, hogy jogos védelemben cselekedett, mert előbb Vinter Mihály lőtt ő reá. A bíróság tagjai vol­tak : elnök : Tóth Ferenc kir. törvényszéki biró. Bírák: Aigner Dezső és Sinka Endre kir. tör­vényszéki bírák. Jegyző : Dr. Tóth Kálmán. Pót- magáavádló képviseletében vádló: Dr. Major Si­mon, védő : Dr. Berényi Ármin ügyvéd. Rendes esküdtek : Donner Lajos, Geiszt János, Krecsmá- rik Endre, Matulai Ferenc, Daubner Béla, Tóth János, Rainer Mihály, Csávás Gergely, Jeszenszki Béla, Adám Gusztáv, Hajdú Lajos, Kis János. Pótesküdtek: Püski András, Góth László. — Az esküdtbiróság a vádlottat felmentette. Pótmagán- vádló semmiségi panaszt jelentett be. Junius 5-én a gyilkossággal vádolt Farkasinszki Mihályné ügye tárgyaltatott. Vádlott Endrődön 1916. nov. 28-án a harctéren elhalt térje távollétében született törvénytelen gyermekét megölte azzal, hogy a kuckóba tette és gondozatlanul hagyta. A bíróság tagjai voltak: elnök : Tóth Ferenc kir. törvényszéki biró, birák: Sinka Endre és dr. Medgyessy Ágoston kir. törv. birák, jegyző dr. Tóth Kálmán kir. törvényszéki jegyző, közvádló dr. Konrád Ernő kir. ügyész, védő dr. Tury Ferenc ügyvéd. Rendes esküdtek : Hajdú Lajos, Szellő Gábor, Lerner Jakab, Matu- las Ferenc, Kertész Sándor, Geiszt János, Ma- laczkai István, Daubner Béla, Botyáaszki Pál, Góth László, Tóth János, Krausz Sámuel. Pót­esküdtek : Donner Lajos, Sál Mihály. A bünte­tés kiszabása miatti tanácskozáson részt vettek: Botyánszki Pál és Krausz Sámuel. Az esküdt­biróság özv. Farkasinszki Mihálynét gyermekkité­tel büntette, továbbá anyakönyvi és közegészség- ügyi kihágás miatt 15 napi fogházra és pénz- büntetésre ítélte. Heti bünkrónika. Házigazda és bérlő. Mezőberényben Veres Béla az özv. Zsíros Györgyné sz. Kolozsi Mária lakója volt. A múlt év október 23-án özv. Zsirosné nevezett lakójától a részére kölcsönadott kályhacsövet követelte vissza, a mire Veres Béla azt mondta, hogy már visszaadta. Éjen a felek összevesztek miközben Zsirosné a lakásába menekült. Veres Béla utána indult, a Zsirosné lakásába behatolni akart s mert az ajtót bezárva találta, annak üvegtábláját betörte. Amikor pedig észrevette, hogy Zsirosné a lakása ablakán kimenekül és a szomszédba megy őt oda is követte, de az ajtót ott is zárva találta. E cselekményért magánlaksértés bűntettének kí­sérlete miatt vádolta meg a kir, ügyészség Veres Bélát és őt a törvényszék az enyhítő körülmények folytán 20 korona pénzbüntetésre Ítélte. Rágalmazás. Adler Izidor, Adler Izidorné és B-ck Gusz­táv orosházi lakosok rágalmazás vétségével vádol- tattak meg, mert Orosházán az 1913. év végén vagy az 1914. év elején gyanúsítottak mindegyike am. kir. pénzügyminisztérium és a gyulai m. kir. pénzügyigazgatóság ellen hivatali kötelességeikre vonatkozó, valódisága esetén bűnvádi és fegyelmi büntetést maga után vonó azt a tényt állította, hogy az Adler Izidorné részére kiadott italmérési engedély nehéz ezresekbe került, pénz nélkül sohasem adták volna ki, a pénz beszél, kutya ugat. Adler Izidor hadba vonult s igy a múlt héten csak Adler Izidorné és Beck Gusztáv ellen tartatott meg a főtárgyalás, a kik tagadták a ki­jelentések megtételét, illetve azzal védekeztek, hogy ők csak az utánjárás költségeiről beszéltek. A kir. törvényszék a tanuk kihallgatása után nem látta bizonyítottnak a vádat s felmentő Ítéletet hozott. A kir. ügyész felebbezett. Gondatlanság. Tóth Imréné sz. Zsadányi Eszter füzesgyar­mati lakos a múlt évi julius hó 26-án délután Eszter nevű 2 éves leányát felügyelet nélkül magára hagyta és e gondatlanságával okozója lett annak, hogy a gyermek a kút mellett levő gö­dörbe belefult. A kir. törvényszék Tóth Imrénét gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt feltételesen felfüggesztett 3 napi fogházra Ítélte. Ertesités KERTES GYÖRGY csürhebizottsági elnök felhívja mindazokat, kiknek a csiirhóben jószágai vannak, bogy a csürhe-bizottság megalapítása végett ma délelőtt 11 órakor a városházá­nál a tanácsosok szobájában jelen­jenek meg.- 2S2 i-i Eladó ház Erdélyi Sándor-nt 25. b. sz Bálint- féle ház szabadkézből eladó. Venni szándékozók forduljanak N. Szaba- 25i dós József építőmesterhez. i_a Mills Vida-utca 16. sz. a. julius 1-től kiadó Gyulán, i Gouts NépM színházi Cím a Komló-Szállodában. 244 1-1 Egy jókarban lévő erős biciklit keresek megvételre Cím a kiadóhivatalban. 250 1-1 Megliivtf A Gyulai Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezete évi rendes közgyűlését folyó évi junius 24-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja meg a vármegyeháza kistermé­ben, melyre a szövetkezet t. tagjait tiszte­lettel meghívom. T árgys o ro z at: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése. 2. Az 1916. évi zárszámadások meg­állapítása és az azzal kapcsolatos határozat- hozatal. 3. Az elnök és az igazgatóság meg­választása. 4. A felügyelő-bizottság megválasztása. 5. Az alapszabályok 14. §-a alapján be­adandó esetleges inditványok. Gyula, 1917. junius 8-án. Dr. Zöldy János, elnök. JEGYZET: A felügyelő-bizottság által megvizsgált méi - leg, továbbá a zárszámadás idejekor létező szövetkezeti tagok száma, valamint az üzleti év folyamában be- és kilépett tagok, nemkülönben a betett-, felmondott és visszafizetett üzletrészek számát kitüntető kimutatások a szövetkezet helyiségében köz- zététettek és ott a tagok által megtekinthetők. 248 1-1 Kiadó lakás! Gyulán, (Nagymagyarváros) Pálinka- ház-utca 1. sz. a. házban 3 szobás úri lakás folyó évi augusztus 1-től, ugyanott több lakás f. évi szeptem­ber hó 29-től kiadó. — Értekezni lehet Damjanich-utca 33-ik szám alatt. 249 1-3

Next

/
Thumbnails
Contents