Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-05 / 10. szám
3 Kékes 1916. március 5 testületben kell előadni, amely a panaszok orvoslása ügyében sokkal hatásosabban intézkedhet, mint ha azok a vármegye közgyűlésében terjesztetnek elő. Egyébként a konkrét panaszok a rendőrhatóságok előtt is meg tehetők, amelynek megvan a hatalma arra, hogy segitsen az esetleges visszaéléseken. A kisgazdák családtagjainak szabadságolása és felmentése tárgyában előadott kérelemre válaszolva az alispán kijelentette, hogy az idevonatkozó kérelmek a legmesszebbmenő határig figyelembevétetnek. Az a kívánság, hogy azok a termelők, akik gabonájukat december 25-ig bejelentették, a rendes maximális árat kapják, vagyis abból 4 korona ne vonassák le méltányos, azonban akik a gabonájukat többszöri felszólítás-, figyelmeztetés dacára sem jelentették be rendes időben, azok igazán nem tarthatnak igényt arra, hogy a maximális árat levonás nélkül kapják meg. Ez a legkisebb büntetés azért, hogy a mostani nehéz időkben az illetők anyagi hasznukat előbbre helyezték a haza érdekeinek. Dr. Bikádi Antal bizottsági tag azon kívánságára, hogy a fegyvertartási szabályrendelet végrehajtása füg- gesztessék fel, az alispán kijelentette, hogy ezt a kérelmet nem teljesítheti, neki kötelessége, hogy a szabályrendelet pontos (de méltányos) végrehajtása tekintetében őrködjék. De szükség sincs arra, hogy a kérelem teljesittessék, mert a közbiztonsági állapotok távolról sem olyanok a vármegyében, hogy azt a magánosoknak fegyverrel a kezükben kellene megvédni. A fegyvertartási szabályzat megalkotásának egyik legfőbb indoka az volt, stilizáljuk a legszimplább mondatokat is, rekedt a fantáziánk, jelzőink erőtlenek. Mi nem tudunk itt szellemeskedni, mi nem tudunk okosak, pihentek, írásra diszponáltak lenni, nyomdaképessé csiszolni az egészet, mi szép leveleket csak haza tudunk írni, az édesanyánkhoz és édesapánkhoz, a menyasszonyunkhoz és szeretőnkhöz Bizony Doktor ur, ki hitte volna, hogy mi bus Ahas- vurnsok, távolodó és ritkán otthon élő nagy gyerekek mennyire szeretjük a mamát és a papát, hogy mennyire hiányzanak most, hogy menynyire vágyódunk még egyszer haza, a hálószobánkba és a családi körbe, a tornácos gangra és meghitt kertünkbe — óh, mily' gyerekesen és mélyen sóhajtozunk itt mindezért, itt, a hősi halál lépcsőházában ; mennyire fuldoklik szivünkig a torkunk, ha haza gondolunk, haza, haza . , . Ezt az érzést ezelőtt csak a halálos ágyon he- verők' ismerhették, akiknek még annyi idejük és erejük jutott, hogy végig fussanak egyszer magukon és mindazon, amit itt hagynak. Roham előtt, mikor bakáim eldadogják, hogy most ez egyszer segíts édes Szűz Máriám, akkor én elfelejtek mindent, az egész világon, — városokat és falvakat, sétatereket és kávéházakat, verseimet és hegedűmet, a legjobb könyveket és legbarnább szeretőket — és mindent amit egy magamfajta javíthatatlan rajongó mögötte hagyhat. Ilyenkor én is csak haza gondolok, az anyámra, az apámra, az otthoni hálószobára és családi tűzhelyre, apró dolgok ösz- szességére, melyek most mindennél nagyobbnak tornyosulnak. Naplót nem vezetek, — csupán rövid jegyzeteket irok — az események oly hamar követik egymást, hogy másnapra magamba felejtem őket, igy tehát háborús érdekességet a legjobb akarattal sem irhatok önnek. Ez azonban úgyhogy a tilos vadászat, amely közgazdasági szempontból, különösen most, oly fontos vadállományt kímélet nélkül pusztítja, eleje vétessék. A vadhús kiviteléből az országnak évi 15 millió korona jövedelme van. Végül kihirdette az alispán a határozatott, mely szerint az alispáui jelentés tudomásul vétetik és egyben a törvényhatóság felír a belügyminiszterhez, hogy azoknak a termelőknek is adja meg a teljes maximális árat, akik gabonakészletüket a múlt évi dec. 25-ig szabályszerűen bejelentették, de megvételre a haditermény részvénytársaságnak nem ajánlották fel, és fizettessék azon gabona készletek után is levonás nélkül a maximális ár, melyek azáltal lettek feleslegesekké, hogy az újabb miniszteri reudeletek szerint az egyesek által fogyasztható lisztmennyiség lényegesen kisebb, mint amit az eredetileg megállapittatott. Amint az alispáni jelentés letárgyaltatok az összes, úgy a fő mint a póttárgysorozatban felvett többi ügyek gyors iramban egyetlen hozzászólás nélkül elfogadtattak, úgy, amiként azok az állandó választmány által előkészítve lettek. Mig az alispáni jelentés letárgyalása több mint másfél órát vett igénybe, addig a többi összes közgyűlési ügyek elintézése alig egy félóráig tartott. Az igaz, hogy az alispáni jelentés kapcsán kifejlődött vita annyira kimerítette a közgyűlést, hogy a különben sem nagyszámú független megyebizottsági tagok közül csak hárman maradtak benn a közgyűlési teremben, a többiek vagy eltávoztak, vagy pedig az alispáni szobában beszélgettek. sem volna célja levelemnek, de nem mulaszthatom el, hogy egy kedves kis epizódot itt meg ne örökítsek. A januári harcok viharos napjaiban ezre- dünk derekasan megállotta helyét; rettenetes ágyutüzekben tartottunk ki halálmegvetéssel s vertük vissza kézitusával az ellenség vehemens támadásait. Egy este, midőn elcsitult a harci lárma, zászlóaljunk parancsot kapott a gyülekezésre, s miután igen szétforgácsolódtunk, uj és friss emberek váltottak fel bennünket. Egyik hegy ridója alatt én is összetoboroztam megmaradt bajtársaimat, s midőn századunk együtt volt, megmozdultunk a völgyben elterülő nagy falu felé. A rajvonalból csak egy-egy puskalövés, vagy aknarobbanás hallatszott hozzánk, s utunkat néha megvilágította a kiröppent rakéták fénye . . . Lassan botorkált a kis csapat; szótlanul ballagtunk egymás után, fáradt testünk úgy vágyott egy kis pihenőre. Nem aludtunk már három éjjel, s mikor beértünk a faluba, szállás után néztem. Csak egy ház jutott már számunkra, szakaszomat a padláson helyeztem el, a tört testű katonák boldogan, kéjjel dobták magukat az illatos széna közé ... Én az ijedten futkározó házigazda kellemetlen szagu szobájában húztam meg magam. Csibukra gyújtottam, s nemsokára álomba szenderedtem. Szunyókálásomból halk nótaszó téritett magamhoz ; a padlásról hallatszott az ének. Lágyan, ritmikusan, s mintha harminchat magyar bakának sírna a lelke, s mintha forró imádság epe- dezne ajkukon, hogy ég felé szálljon . . . Fölkeltem, kimentem és a padlás ajtajához támasztott létrán észrevétlenül hallgatóztam. A bakák énekeltek. Káplár ur Biró a sapkájával integette a taktust: A bitelesitő közgyűlés másnap délelőtt 10 órakor tartatott meg az alispán elnöklete alatt. A közgyűlésen előterjesztett ügyek miképen történt elintézéséről az alábbiakban számolunk be: A vármegye volt főispánjának Kéry Gyulának felmentése s királyi kitüntetése tárgyában a belügyminiszter alábbi leiratot intézte a vármegyéhez : >Ő császári és apostoli kir. Felsége, 1915. évi deczember hó 28-án kelt legfelsőbb elhatározásával id. Kéry Gyulát, Békésmegye főispánját ezen állásától saját kérelmére legkegyelmesebben felmenteni s részére, ez alkalomból kiváló szolgálatainak elismeréséül, a Lipót-rend lovag keresztjét díjmentesen legkegyelmesebben adományozni méltóztatott. Erről a vármegye közönségét értesiten. — Budapest, 1915. dec. 3ü-án. Sándor.« A vármegye közgyűlése a belügyminiszter leirata folytán következőképen határozott: »A törvényhatósági bizottság a belügy miniszteri leiratot tudomásul veszi. A vármegye volt főispánjának a béke és szeretet jegyében kifejtett érdemes működésével szemben legutóbbi közgyűlésén kifejezésre juttatott érzelmeinek újból való kiemelése mellett, a törvényhatósági bizottság a legfelsőbb királyi kitüntetés alkalmából őt örömmel üdvözli és őszinte szerencsekivánatait fejezi ki.* Erről Kéry Gyula nyugalmazott főispán ér- tesittetik. — A határozat lelkes éljenzés között hozatott meg. A vármegyei számonkérőszék a tisztikarnak az utolsó két hónapban kifejtett tevékenységét megfelelőnek találván, azt az állandó választmány tudomásul vette. A tárgysorozatba felvett három társtörvényhatósági körirat az általunk már ismertetett értelemben lett elintézve. II. Rákóczi Ferencnek Budapesten felállítandó szobrára 400, mig báró Korányi Frigyesnek budapesti szobrára 100 koronát szavazott meg a törvényhatóság. Jeszenszky Frigyes orosházi szolgabiró a IX. fizetési osztályba léptettetett elő. Prorok Pál munkaképtelenné vált mberényi utkaparó 1 évi fizetését kapta végkielégítésül. A vármegyének a községi közmunkáról alkoto tt szabályrendelete úgy lett módosítva, amint azt a legutóbbi számunkban ismertettük, vagyis ezentúl Világszabadságért ontjuk hősi vérünk, Magyarok Istene, halld meg könyörgésünk! Ragyogjon le napod ősi Budavárra, Első Ferenc József galambösz királyra. Népek csatájában a német küzd vélünk, Híven együtt halunk, bátran együtt vérzünk. Világszabadságnak kivirul a fája . . . Üdvösség Tenéked magyarok királya! Megváltói leszünk az egész világnak, A százszor szent égi örök szabadságnak. Idegen sas földünk soha meg ne szállja — Légy örökre áldott, magyarok királya! . Doktor uram, én sírtam, mikor az én drága véreim és vitéz bajtársaim: harminchat magyar honvéd ezt énekelte. Ezek az egyszerű, nyílt szivü magyar emberek, dúló csaták után egy nyomorult viskó szénapadláson, idegen földön ... Fájdalmamban sírtam és sírtam örömömben, mert ez az ének — az ön szerzeménye, az ön gyönyörű szép Fohásza. Ez a vers, ez a dallam az Ön tollából, az Ön leikéből fakadt, s Magyarhonban, az én hazámban, az én városomban született. Onnan indult el először a budai várba, el a nép ajkára, ki a harctérre . . . Fohásza lett a magyar honvédeknek, hogy vigaszt és erőt csöpögtessen lelkűnkbe megpróbáltatások nehéz óráiban. Boldog vagyok, hogy ezt megírhattam Önnek, s ime látható ebből, hogy akkor, amikor e kis müvét irta, — szándéka, számítása és munkája nem maradt meddő. Egyébként jól érzem magam, a hideget megszoktam s a halálmuzsikát már kutyába sem veszem. Valamikor vége lesz talán ennek a mulatságnak, s akkor . . . valóra válnak a tavaszi álmok. Isten vele kedves Doktor uram, a viszontlátás reményében szívélyesen üdvözli őszinte tisztelője Somogyi Imre. ♦
