Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-31 / 53. szám

1916. december 31. Békés 5 A vániú'rlés és darálás vám százalékának a legutóbbi közgyűlésen újból történt megálla­pítására vonatkozó törvényhatósági határozat, mely szerint a vámőrlés, mindent, tehát portást is beleszámítva 10 százalékban, a darálás és zm zásra vonatkozólag 7 százalékban állapittatik meg, a vármegyei hivatalos lap csütörtöki számában jelent meg. A határozat — a netán beadandó felebbezésre tekintet nélkül — azonnal érvény­be lép. A közellátásra szornló lakosság részére a vármegye minden községére nézve a jövő hó első felére járó lisztet az alispán már napokkal ezelőtt kiutalta, nehogy az ellátás terén fennakadás le­gyen Azokban a községekben, ahol katonaság van — mivel a felsőbb rendelet folytán a kato­natisztek, havidíjasok, altisztek és mindezek csa­ládjai 8tb. — a polgári lakosság lisztjéből elégi- tendők ki, megfelelő mértékben több utaiványoz- tatott. Intézkedés történt azonban azirányban, hogy ennek a többletnek megfelelően a várme­gyének járó 36 waggon havi liszt contingens fel­emeltessék, mert egyébként a különben is kisebb adagokra szorított polgári lakosság lenne meg­rövidítve A vármegye petróleum szükségletének ki­elégítésére havonta 840 métermázsa lett kilátás­ba helyezve a közélelmezési hivatal által. Ez a mennyiség nagyrészben le is lett szállítva, azon­ban a szükséglet távolról sincs kielégítve, miért is a vármegye vezetősége megsürgette, nehogy több községben a hivatali teendők, a petroleum s gyertya hiánya miatt teljesen fennakadjanak, aminek természetesen a közérdek vallja kárát. — Ugyancsak meg lett sürgetve a szintén kilátásba helyezett cukornak sürgős leszállítása is, mert már hónapok óta áll fenn a nagy cukorhiány, amelyet a folytonos Ígérgetésekkel — cukor nél­kül megszüntetni nem igen lehet. A gabona rekvirálás. A legutóbb nagy szigorral elrendelt gabona rekvirálási munkálatok e hó 14-ike óta vannak folyamatban s 3 község­ben már be is fejeztettek. A december 14—23-ig bezárólag elért eredmény a következő: búzában 20334, rozsban 298, árpában 4611, zabban 1229, tengeriben 10913, hüvelyesekben 139, kölesben 540 és lisztben 156 métermázsa. Legjobb az eredmény az orosházi és a békéscsabai járásban. Aránylag leggyengébb a szeghalmi járásban — ami teljesen érthető, mert a termés ebben a já­rásban volt a legrosszabb. A rekvirálási munká­latoknak e hó 29-ére kellett volna befejezést nyerni, de az időközben beállott esőzések miatt több községben az előirt időre nem lesz a mun­kálat elvégezhető. Gyulavárosában az említett idő alatt rekviráltatott 506 mm búza, 92 mm árpa, 19 mm zab, 21 mm rozs, 6 mm hüvelyes, 40 mm liszt, 321 mm tengeri és 1 mm 20 kgr kö­les. — Itt említjük meg, hogy mivel a rekvirált készletekből a baditermény már több száz méter­mázsa búzát idegen vármegyébe elszállított, en­nélfogva a vármegye alispánja távirati felterjebiS; tést tett a közélelmezési hivatal elnökéhez és gr. "Wenckheim Dénes elnökhöz, s kérte az elszállítás megtiltását, mert a rekvirált készletek elsősor­ban a vármegye közszükségletének biztosítására kell hogy szolgáljanak — ami különben meg is volt ígérve — s így vármegyei közérdek, hogy az itt feltárt feleslegek, az itteni szükséglet ki­elégítésére a vsrmegyében visszahagyassanak. Irodalom. 1917. Kettős ünnepekkel kezdődik a most reánk köszöntő uj esztnedő. Mindnyájunk óhaja, hogy kozza meg az emberiség legnagyobb ünne­pét : a béke napját. A Pesti Hírlap naptára az 19 L7-ik évre — juttatja ezt ma eszünkbe. A ma­gyar olvasóközönségnek ez a kedveDC naptára, mely immár 27-ik évfolyamát érte meg. A tetsze­tős külsejű gazdag tartalmú évkönyvet a Pesti Hírlap minden előfizetője ingyen kapja és meg­szerezheti mindenki, aki egyszerre negyedévi elő­fizetést (9 korona 50 fillért) küld a Pesti Hírlap kiadóhivatalába (Budapest, Vilmoscsászár-ut 78.) Aki a naptárt megszerzi, kap vele az egész esz­tendőn át szükséges kalandáriumon kívül egy novellás könyvet, megkapja a világháború egy évének történetét 8 térképpel, ismeretterjesztő­cikkeket (köztük a skagerraki tengeri ütközet le­írását ábrákkal), 20 oldalra terjedő aktuális képe­ket, rövid címtárt, fővárosi útmutatót, vásárok jegyzékét, stb. A Pesti Hírlap a háborús viszo­nyok közt is a legnagyobb terjedelemben meg­jelenő napilap. Valóban jó üzletet csinál tehát az aki most rendeli meg a lapot, mikor a negyed­évi előfizetéssel (9 korona 50 fillér) egy tartalmas évkönyvet is szerez magának melynek egész éven át hasznát veszi. A világháborúban nagy feladat hárul az új­ságokra. Számtalan akadály áll utjokban, melyek megnehezítik működésűket. Az anyag és munka­erő hiánya, azoknak nagy mértékben való meg­drágulása és sok egyéb körülmény már majdnem elviselhetetlen. A lapok enuélfogva óriási áldoza­tokat hoznak, hogy mégis a helyzet magaslatán maradjanak. A »Budapest«, mely a legnagyobb lapok közé tartozik, nemcsak a háborús és a többi rovatait igyekszik magas színvonalon tartani, de fenntartja a kedvezményeket is: előfizetői 1000 korona erejéig vannak biztosítva baleset ellen» újévkor díszes album-naptárt kapnak. A »Buda­pest« előfizetési ára negyedévre 7 korona. Törvényszéki csarnok. Kirendelés. Az igazságügyminiszter Ni- hóczky Béla szarvasi járásbirósági betétszerkesztő telekkönyvvezetőt a makói járásbírósághoz hiva­talból kirendelte. Heti bünkpónika. Az első árdrágító ügy Az árdrágító visszaélésekről szóló törvény életbelépése óta a múlt héten tárgyalta a gyulai kir, törvényszék az első árdrágító ügyet. A kir. ügyészség vádinditványa alapján Fischbein Mihály békési és Raitzer József nagyváradi lakos ellen tartották meg a főtárgyalást. Tudvalevőleg ez év tavaszáa az uzsora és a közvetítő kereskedelem a szappanra vetette rá magát és ennek is oly hal­latlan magasra verte fel az árát, amilyenről az­előtt sohasem hallottunk. Nem is csoda. Hiszen p. u. ebben az esetben először Fischbein Mihály vette meg a szappant Békésen az asszonyoktól, amelyre a trafik üzletvezetője adott előleget. — Fischbeintől azonban Friedmann Sámuel békés­csabai lakos, ettől pedig Raitzer József nagyvá­radi lakos vette át a szappant, mig végre a Mezey Lajos-féle nagyváradi szappangyárba jutott. Négy kézen ment hát keresztül a szappan, mig a tu­lajdonostól a gyároshoz jutott. Ezek közül leg­alább hárman nyereség célzatából közvetítették a szappan vételét és eladását. Eisehbein Mihály és Raitzer József jogosulatlan közvetítés miatt vonattak felelőségre a múlt heti főtárgyaláson, amelyet azonban bizonyítás kiegészítése végett a törvényszék elnapolt. A varrógép ügynökök Kalenda János nagyváradi varrógép és ke­rékpár kereskedő Vésztő községben az 1913. év­ben ingyenes varró és szabászati tanfolyamot nyi­tott, melynek az volt a célja, hogy Szabó László nevű ügynökével a tanfolyam ideje alatt minél több varrógépet tudjon eladni. E tanfolyam alatt özv. Horváth Lajosné vésztői lakos Szabó László gépügynök közvetítésével egy 180 kor. értékű varrógépet rendelt havi részletfizetésre. Jelen volt ekkor özv. Nagy Istvánná sz. Oüllög Zsófia vész­tői lakos is, aki Szabó Lászlót arra kérte, hogy testvérének: C&üllög Erzsébetnek Margit nevű 18 éves leányát is díjtalanul vegye fel a tanfo­lyamra. Szabó László fel is vette a leányt, de csak azzal a feltétellel, ha özv. Nagy Istvánná egy Írást ir alá abból a célból, hogy Szabó iga­zolni tudja magát a cége előtt. özv. Horváth Istvánná alá is irt egy írást, amelyről később kiderült, hogy azt tartalmazza, miként özv. Hor­váth Lajosné az özv. Nagy Istvánná 180 korona tartozásáért kezességet vállal. Ez ügyben a kir. ügyész Szabó László és ennek közvetlen főnöke Fagel László ellen magánokirathamisitás büntette miatt vádat emelt. A kir. törvényszék az ez év nyarán tartott főtárgyaláson vádlottakat felmen­tette, de a kir. ítélőtábla ezt az Ítéletet meg­semmisítette és uj eljárást rendelt. A múlt hé­ten megtartott főtárgyaláson a törvényszék a vádlottakat újból felmentette, a kir. ügyész feleb- bezett. Szerkesztői üzenet. »Meghalt a király « Egy hónappal elkésett, de egyébként sem közelíti meg a közölhetés szín­vonalát. Sokkal jobbakat várunk és remélünk. — »Az év alkonyán « Ez ugyan elég aktuális, de gyönge és közölhetetlen. Elsőrendű daralas sál coks, faszén állandóan kap­ható minden mennyiségben Schillinger Lipóf vaskereskedésében Gyulán, Kossuth Lajos-tér. Telefonszám: 62. . Elfogad megrendeléseket őszi 5 szállításra is jutányos árakon. 5 lO Védjegy. Harctéren küzdő szeretteinknek küldjünk Modiano-Clubspecialité készített cigarettákat, hogy lássák, hogy nekik mindenből a legdrágábbat (egy doboz 70 fill.), tehát alegjobbat is, választjuk, könyvecske sodornivaló papír (TO lap) ára 1® liílér. 287 io —ío

Next

/
Thumbnails
Contents