Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

4 Békés 1916. december 24. az alkalmazottak részére háborús segélyt meg­állapító határozatát. Gyula városnak állatok beszerzésére 50000 korona ideiglenes kölcsön felvétele ügyében hozott határozatát, valamint helypénzdijszabályzatát szintén jóváhagyta, a januári országos vásárnak 3 napon át való tartása iránti kérelmét pedig pártolólag fel­terjesztette. Dr. Márky Barna gyulai szolgabirót a IX-ik fizetési osztályba léptette elő. A budapesti egyetem által rokkant kato­nák tanulmányi segélyére létesítendő alapra 500 koronát szavazott meg és jóváhagyták az alispán által a hadi jótékonysági alapból történt kisebb utalyányozásokat. Több kisebb jelentőségű községi ügy és számadás elintézése után a közgyűlés véget ért. Taxiügy. A tankerületi főigazgató Vas Bertalan f. hó 17-én Gyulára érkezett és három napon át hallgatta a főgimnázium egyes osztályaiban az előadások menetét. Tapasztalatairól látogatása vé­gén tartott konferencián tette meg észrevételeit a tanári karnak, megelégedésének adván kifejezést Előléptetés. A Vallás és közokt. minister Újhelyi Imre békéscsabai áll. polgári iskolai ren­des tanítót a IX. fizetési osztályba léptette elő- Kinevezések. A vallás és közoktatásügyi mi­niszter kinevezte áll. tanítónővé és a háború tar­tamára további intézkedésig szolgálattételre be­osztotta : Ujecs Ida oki. tanítónőt a »zarvas— kondoros tanyai községi el. iskolához, Asmcíny Etelka oki. tanítónőt a gyula-ajtósfalvai Dessewffy Ilona oki. tanítónőt a gyula-gyürkehelyi, Pál Julia Sotera oki. tanítónőt a gyula-szabadkai, Polónyi Krisztina oki. tanítónőt a mezőberényi áll. el. iskolához. Előfizetési felhívás a „Békés“ 1917. évfolyamára. Lapunk 49-ík évfolyamba lép a jövő év első napján. A hosszú idő alatt becsüle­tesen teljesítette kötelességeit. Becsületesen, mert soha nem állott magánérdek szolgála­tában. A kiadója éppen csak, hogy rá nem fizet a lap költségeire. Szerkesztője nobile officiumképen, anyagi jutalom és érdek nél­kül teljesiti 40 év óta a lap szellemi mun­káját. A függetlenség büszkeségét hordja homlokán ez az újság, mely szabadon nyil­váníthatja meggyőződését úgy Gyula város, mint Békés vármegye közügyeiben. Nem ösmer más korlátot, mint az észszeriiség és a tisztelet, a megbecsülés korlátáit, a mellyel kezeli a közérdekű kérdéseket és tárgyalja a közélet munkásainak szereplését. A napi eseményekről és társadalmi mozgal­makról pedig tárgyilagos krónikában számol be. Elfogultság és szenvedélynélküli munkája közben nem akar mindenbe beleszólni, nem akar mindenütt irányítani, minden hibát, gyengeséget ostorozni. De nem akar minden perpatvarban biró lenni és akár kell, akár nem: erkölcsbiráskodni. Alapvető kérdések­ben azonban mindenütt nyilvánítja meggyő­ződését és harcol érte. Epen ezért a helyi­leg érdekelt olvasóink — minden unalmas becsületessége mellett — még akkor is ra­gaszkodnak hozzá, mikor már rég elszakad­tak e várostól és megyétől. Kérjük a közönséget, hogy e lap fen- állását továbbra is biztosítsa támogatásával, a melyre a háború nehéz idejében még na­gyobb szükség van, mint nyugalmas időkben. A „Békés“ előfizetési ára: egész évre ........................ 12 K félévre............................. 6 K negyedévre................... 3 K példányonkénti elárusitás 24 fillér. Előfizetések vidékről „Békés kiadó- hivatala Gyulán“ címre, postautalvánnyal kül­dendők. Tisztelettel a „Békés“ szerkesztősége s kiadóhivatala. 4474-1916. Hivatalos hirdetés. Gyula városábau az 1916. évre előirt nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és az ezzel kapcsolatos III. oszt. kereseti adó kiszámítási javaslatát tartalmazó kivetési lajstromok a magyar királyi pénzügyigazgatóság által számvevőileg meg­vizsgáltatván, az 1883. évi XLTV. t.-c. 16. §-a értelmében december 19-től 27-ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatnak. Azon adózók, akik eme lajstromban foglalt adónemekkel már a múlt évben meg­voltak róva, a lajstrom közszemlére tételé­nek napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1916. évi december hó 19-én. 351 í-i Szikes György, adóügyi tanácsnok. Hírek. Karácsony. A békesség csak a jóakaratu embereket illeti meg. A Megváltó születését hir­dető angyalok is csak a jóakaratunknak kívántak békét. Annak tehát, hogy az emberiség immár a harmadik karácsonyt éli meg béke nélkül, bizo­nyára nem utolsó magyarázata az, hogy kiveszett belőlük a jóindulat. Kiveszett az erkölcs. És a harctereken bőségesen omló vérpatak, a milliónyi embertömpgek borzalmas viaskodása tulajdonkép­pen nem más, mint a világ kétségbeesett küz­delme az erkölcs a jóindulatok uralmának vissza­állításáért. Hogy ez valóban igy van, arra bősé­ges bizonyítékot szolgáltat a háborús esztendők minden napja és minden órája. A harcoló vitéze­ket bátorságra, önfeláldozásra, a békés polgárt önmegtagadásra, a közérdek munkálására buzdít­ják. Nincs olyan mozzanata a háborúnak, amely­nek vezéreszméje ne valami magasabb erkölcsi szempont lenne. Egyszóval minden téren, minden eszközzel törekesznek az élet átnemesitésére, a jóindulatok uralkodásának visszaállítására, hogy mihamarább visszatérhessen a héke világa is. A restaurációnak ez a munkája azonban lassan ha­lad előre és szinte úgy látszik, hogy az emberi­ségnek nincs szüksége békére. Dgy látszik, mintha az önzés még inkább úrrá lett volna fö­löttünk. Ezrek és ezrek akarnau az emberiségre rámért szenvedésből : a háborúból is hasznot huzni. A termelő elrejti készleteit, a kalmár indo­kolatlanul emelgeti olykor magasabbra az árakat- a fogyasztó pazarol, azok pedig, akiknek hivatása volna rendet teremtetni, basáskodásban merítik ki, erejüket és munkájukból hiányzik a tervszerűség, a szociális érzék. Ilyen körülmények között szá­mithatunk-e közeli békére? Van-e joga így az embereknek a békéhez? Mert ez az állapot nem jutalmat: a béke olajágát, hanem fokozottabb bünhődést érdemel. Ne is csodálkozzunk tehát, ha a béke minden reménykedés dacára olyan messze van. A béke megteremtésére a békevágy még nem elég. A békéért munkálkodni kell és ez a munka nem az ellenséggel harcolók feladata hanem az itthonmaradottaké. Üldözni kell min­den bűnt és visszaélést. A tisztitó mnnkában ve­gyen részt mindenki, ne riadjunk vissza az ezzel járó kellemetlenségektől sem, áldozat az a hazá­ért, az emberiségért. A magunk hibáit nem lát­juk meg, mások találják meg bennünk, mi se takargassuk a mások hibáit, amelyek nyilvánva­lóan mások károsítására szolgálnak. Szokatlan dolog a szeretet ünnepén ilyesmit prédikálni. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a szeretet fogal­mát is többié leképpen lehet értelmezni. Az irás azt is mondja : Nem szereti embertársát az, aki annak hibáját takargatja. Ezt kell szemelött tar­tani mindenkinek és akkor mihamarabb eljutunk a békés karácsonyhoz, a karácsonyra várt békéhez. Aépfölkelő pótszemle. A hét folyamán vár- megyeszerte hivatalos falragaszokon tették közé a hirdetményt, amely as 1898—1892 között terjedő időben született egyének jelentkezését, összeírását és pótszemlére való állítását rendeli el. A jelzett években született minden egyén haladéktalanul jelentkezni tartozik lakóhelyének hatóságánál, aki tényleges katonai szolgálatot nem teljesít, akár előző szemlén talált alkatmatlansága, akár fel­mentése következtében. Az eddig alkalmatlannak talált egyének január 8 január 20-ika között pót­szemlén kötelesek megjelenni. A szemlék megtar­tásának napját és beosztását legközelebb fogják megállapitam és közhírré tenni. Megyebizotísági tag választások voltak folyó hó 16-án. Gyulán, Gyomán és Endrődön töltötték be az évközben megüresedett tagsági helyeket Gyulán a III. alkerületben dr Follmann János elnöklete alatt folyt le a választás kisebb érdek­lődés mellett. A szavazatok túlnyomó többségét, mint azt különben múlt számunkban már megír­tuk, Mikler Sándor kir. tánfelügyelő kapta m g és igy a Dombi Lajos lemondása folytán megürese­dett helyen ő lett a törvényhatóság uj tagja. — Gyomán és Endrődön, az előbbi helyen élénk ér­deklődés mellett csaknem egyhangúlag dr Kiss László szolgabirót, a gyomai főszolgabírói hivatal vezetőjét választották meg. Ő jogosított megje­lölni melyik kerület mandátumát tartja meg, mig a másik kerületben uj választás lesz. Dr. Daimel Sándor alispán szerdán délelőtt Békéscsabán az utóállitáson elnökölt majd a köz­ségben néhány látogatást tett, délután pedig Gyomán dr. Zöldy János főorvos kíséretében meg­látogatta a várni'gye felügyelete alatt álló Wo- dianer árvaházat, amelynek kezelését m°gvizsgálta és a mintaszerű rend felett teljes megelégedését fejezte ki. Közszolgálatban állók nyngtabélyege A bélyeg és illetéktörvények némely rendelkezésének módosításáról szóló, december 1-én életbelépett uj törvény 2 § ának utolsó bekezdése kimondja, hogy a közszolgálati alkalmazottak, ideértve a nyugdíjasokat is, továbbá a közszolgálati alkal­mazottak ellátást élvező hozzátartozóinak azon nyugtáit is, amely nyugtákat valamely közpénz­tárból húzott illetményeikről állítanak ki, a há­ború tartama alatt és a békekötéstől számított két .éven belül, a most hatályon kívül helyezett régi bélyegilletéki fokozatok szerint kell nyugta­bélyeg illetékkel ellátni. A végrehajtó rendelet közzététele után felmerült az a kérdés, vájjon az állami fizetéskiegészitésben részesülő nem állami ^községi hitfelekezeti stb.) felső és középfokú tan­intézeti tanárok, polgári iskolai tanítók, elemi nép­iskolai tanítók, tanítónők és óvónők által valamely közpénztárból felvett illetményeikről kiállított nyugták bélyegilletéke tekintetében az említett kedvezmény alkalmazást nyerhet-e ? A pénzügy-

Next

/
Thumbnails
Contents