Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-17 / 51. szám
1916. dccembpr 17. Kékes 7 17008—1916. Versenytárgyalási hirdetmény. Gyula r. t. város tulajdonát képező farkashalmi, szabadkai és gyürkehelyi tanyai iskolaépületeken részben az ajánlat elfogadása esetén azonnal és részben az 1917. év tavaszán eszközlendő tatarozási s uj munkálatok végrehajtásának biztosítására folyó évi december hó 21. napjának délelőtt 10 órájára Gyula r. t. város polgármesteri hivatalában megtartandó zárt ajánlati verseny- tárgyalást hirdetek. Felhívom azon vállalkozókat, kik ezen munkálatok végrehajtására pályázni szándékoznak, hogy zárt Írásbeli ajánlataikat az ajánlati költségvetéssel együtt a kitűzött nap délelőtt 9 órájáig a polgármesteri hivatalba adják be. Későbben érkezett, vagy utóajánlatok figyelembe nem vehetők. A versenytárgyaláson részt vevő azon pályázók, kik a szóban levő munkálatok végzésére törvényes képesítéssel nem bírnak, kötelesek már ajánlatukban ily képesítéssel bíró megbízottat megnevezni s képesítését is igazolni. Ajánlatok csak az összes munkálatokra együttesen tehetők. Csak szabályszerűen kiállított és pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett és közvetlenül vagy posta utján beadott ajánlatok fognak tárgyalás alá vétetni. Az ajánlatok boritéka a következő felírással látandó el: „Polgármesteri hiv atal Gyula“. Ajánlat a 17008 — 1916. sz. verseny- tárgyalási hirdetményben kiirt, s a farkas halmi, szabadkai és gyürkehelyi tanyai iskola épületeken végrehajtandó tatarozási és uj munkálatokra. Ajánlatoknál csakis a kiszolgáltatandó ajánlati költségvetések használandók fel, melyekben az egységi árak, valamint az átalányárok is számokkal és betűkkel is ki- irandók. (Számok felet! betűkkel.) Ajánlat tehető az egyes iskolákra kü- lön-külön is. Az ajánlatra 1 koronás, a mellékletekre ivenként 30 filléres bélyeg ragasztandó. Az ajánlatokhoz az ajánlati összeg 5 százalékának megfelelő készpénzből vagy óvadékképes értékpapírból álló bánatpénznek Gyula rt. város pénztáránál történt letételét igazoló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata csatolandó. Készpénzt, vagy értékpapírt az ajánlatokhoz csatolni nem szabad. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. A munkálatokra vonatkozólag az érvényben levő általános és részletes állami feltételek mérvadók. Az ajánlati költségvetés és ajánlati minta a polgármesteri hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők és ugyanott az ajánlati költségvetések ivenként 2 koronáért — az ajánlati lapok pedig 1 korona áron beszerezhetők. Gyula rt. város tanácsa fentartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül tekintet nélkül az ajánlott árakra szabadon választhasson, s esetleg azokat teljesen mellőze. Kiköttetik, hogy bármely ajánlat elfogadása esetén az ajánlati költségvetés egyes tételeiben körülirt munkálatok elhagyhatók anélkül, hogy azon munkálatok elmaradásáért bárminő kárpótlást igényelhetne. Gyula, 1916., december hó 15-én. ■■ Dr. Lovich Ödön 345 1-1. polgármester. 31—1916. szám. .r Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX-ik t. c. 102. szakasza értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. járásbíróságnak 1916. Pk. 256J sz. végzése következtében Dr. Fol- mann János gyulai ügyvéd által képviselt és Lindenberger Janos gyulai lakos javára 372 K 50 fill, s jár. erejéig foganatosított kielég. vég. utján le és felülfoglalt és 780 koronára becsült bolti berendezés és ahhoz tartozó tárgyak nyilvános árverésen eladatuak, mely árverésnek a gyulai kir. járásbíróságnak 1916. Pk. 2563. sz. végzése folytán 372 kor. 50 fillér tőkekövetelés, ennek 1916. évi október hó 1-sö napjától járó 5 százalékos kamatai és eddig összesen 63 korona 20 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig végrehajtást szenvedő bolti üzletében Megyeház-utca 1 szám alatt leendő eszközlésére 1916. évi december hó SO-ik napjának d n 3 Órájára határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok a végr. törv. 60-ik t. c. 107. és 108. §§ ai értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Ha az árverése kérő ezen árverést beszüntetné, utóbb nevezett foglaltatok érdekében csak az esetben tartatik meg, ha alulírott kiküldöttnél ezen hirdetménytől számított 8 nap alatt szóval, vagy Írásban jelentkezik. Gyulán, 1916. december hó 14-én. Hiánya Ágoston 343 1—1. bírósági végrehajtó. Erdélyi Sándor ul 28 sz. házban egy 3 szobás úri lakás megfelelő mellékhelyiségekkel. Esetleg az egész ház kedvező feltételek mellett eladó. A lakás bármikor megtekinthető. 347 1- 3 Hirdetmény. ó évi december hó 10-én tartott rendkívüli közgyűlés 5000 darab 200 K névértékű névre szóló uj részvény kibocsátásával vállalatunk alaptőkéjének kétmilló koronáról három millió koronára való felemelését határozta el. Ezen 5000 darab uj részvényből 4000 drb.-ot 240 K-ás árfolyam mellett a Magyar Általános Hitelbank vesz át, 1000 drb. uj részvény átvételére a régi részvényesek elővételi joggal birnak, oly formán, hogy minden 20 drb. régi részvény után 240 K árfolyam mellett egy uj részvény részükre fenntartatik. Miután az uj részvények az 1917. évi haszonból a régi részvényekkel egyenlő arányban részesülnek, az uj részvények vételára teljes összegben 1917. évi január 1-én befizetendő és pedig Gyulán a „Békésmegyei Takarékpénztár Egyesületinél, Temesváron a „Magyar Általános Hitelbank Fiókjánál“, vagy Budapesten a „Magyar Általános Hitelbank“ pénztáránál. Késedelmes befizetések után 6 százalékos kamat fizetendő. Ha valaki a vételár befizetését 30 nap alatt sem teljesítené, az igazgatóság annak részvényjegyzését semmisnek nyilváníthatja és ezeket a részvénytársaság bárkinek eladhatja. ' Az uj kibocsájtásu 5000 darab részvény a 14 darab szelvényt magában foglaló Szelvény- Ívvel együtt csak a vételár teljes befizetése után fog a részvényeseknek kiadatni. Az uj részvények az üzleteredményben 1917. január I -tői kezdve részesednek, az uj részvényesek a részvényeseket megillető összes egyéb jogokat 1917. március hó 1-től kezdve gyakorolhatják. Ezen közgyűlési határozat folytán felhívjuk t. részvényeseinket, hogy az uj részvényekre elővételi jogukat bezárólag folyó év december 25-ig levél utján gyakorolni szíveskedjenek. December 25-én az optio joga megszűnik. A közgyűlés által megállapított 240 korona vételárból 200 korona az alaptőkét illeti. A névértéken felül befolyó összeg a részvénykibocsátással járó összes költségek levonása után a külön tartalékalaphoz csatolandó. A befizetésekről ideiglenes elismervények adatnak ki, amelyek ellenében az igazgatóság által később megállapítandó időben az eredeti részvények kiadatnak. Ezen uj emissioval kapcsolatosan azt is elhatározta a közgyűlés, hogy a 20000 darab 100 K névértékű régi részvény bevonandó és 10000 drb 200 K-ás címlettel kicserélendő. E határozat alapján felkérjük t. részvényeseinket, hogy régi részvényeiket > a megfelelő szelvényivekkel együtt kicserélés végett Gyulára, vállalatunk központi irodájába 1917. március hó 1 -tői május 31 -ig annál is inkább beküldjék, mert a később beérkező részvényeket már nem fogjuk költségmentesen becserélni. A páratlan részvények párosítására vonatkozó törekvéseket az igazgatóság szivesen hajlandó közvetíteni. Gyulán, 1916. december 10. Első Gyulai Kötött- és Szövött Iparárúgyár Részvénytársaság Igazgatósága.