Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-03 / 49. szám

4 1916. december 3. Leszállították a kenyér és liszt adagokat Nagy megdöbbentést keltett a vármegyeházán ép igy a közönség körében is, az Országos Köz- élelmezési Hivatalnak azon értesítése, hogy a megye liszt kontingensének kilátásba helyezett feleme­lése helyett, a polgári fogyasztás akadálytalan ellátásának biztosítása céljából elrendelte az ed­digi lisztadagok leszállítását. A vármegyének ed­digi havi 28 waggon liszt ellátmánya helyett már november hó 15-től számítva csupán 18 waggont utalt ki, ami több mint 40 százalék kevesebb lisztet jelent. Az alispán mindent megkísérelt, hogy e közélelmezési hivatalt elhatározásainak megmásitására bírja, de sikertelenül, mert nem­csak Békésvármegyében, hanem országszerte min­denütt redukálni kellett a fogyasztást. Gyula vá­rosa ennek következtében december 1-től az ed­digi 6—7,7 és fél waggon liszt helyett havonkint csak 4 vaggont fog kapni, minek természetes fo- lyamánya, hogy a közönség lisztadagjait decem­ber 1-től 25 százalékkal le kellett szállítani. — Akiknek eddig napi 400 gr. lisztre volt igényük, azok 240 grammot kapnak, a 300 gramm helyett 220 gr, a 240 gr. helyett 180 grammot, vagy ennek megfelelő kenyeret. Ennek ellenében olyan intézkedések tétettek, hogy a kenyérboltok előtti tülekedés meg fog szűnni, mert mindenki hozzá­juthat majd az őt megillető' kenyérhez. A város ugyanis nem két naponként, hanem félhavonként kapja meg a lisztjét, s igy nem fog előfordulni, hogy napokig liszt nélkül legyenek a kenyérsü­tök. A liszt- és kenyéradagok leszállítása bizo­nyára csak ideiglenes, s csak az országos készle­tek újabb összeírásáig fog tartani. A haza minden fiának e nehéz átmeneti időkben rendkívüli erő­feszítésekkel és önmérsékletekkel kell megköüy- nyiteni a nemzet erőkifejtését és biztosítani an­nak a több véres győzelemnek a gyümölcsét, amelyet hadseregünk vitézsége a nemzet számára eddig megszerzett, épp ezért reméljük, hogy vá­rosunk minden áldozatra kész hazafias közönsége kitartással fogja e téren is meghozni az áldoza­tot a nemzet boldogabb jövőjéért, s e közérdekű intézkedést nemcsak megnyugvással fogja fogadni, hanem annak végrehajtását hazafiui elszántsággal és egyesült erővel megkönnyíteni is fogja. Elismerő oklevél a liadikölcsönök sikeréért. A m. kir. pénzügyminiszter a világháború dicső­séges megvivhatása érdekében kibocsátott hadi- kölcsönök sikerének előmozdítása körül szerzett érdemeik eilsmeréseül, multheti lapunkban közél­teken kívül, a következő békésmegyeiek részére állított ki elismerő oklevelet: Farkas Elek szeg­halmi jegyző, Farkas Imre az Endrődi Takarék- pénztár vezérigazgatója, Galli Mihály Békéscsaba község főpénztárnoka, Gremsperger József csor- vási jegyzőGroszArnold a Szeghalomvidéki takarék- pénztár vezérigazgatója, Havas Mór az Orosházi Általános Takarékpénztár könyvvezetője, Hege­dűs Gyula gyulavári-i jegyző, Hoffer Géza a me- zőberényi takarékpénztár vezérigazgatója, Hoffer Ignác a Békésbánfalvi takarékpénztár nagyszénási fiókja vezetője, Hornok János Endrőd község al- birája, Kalmár Bálint az Endrődi Takarékpénztár pénztárnoka, Kiss László a békéscsabai járás fő- szolgabirája, Kliment Ferenc a Békésmegyei Ta- rékpénztár igazgatója, Kolozsi Endre mezőberényi főjegyző, Dr. Konkoly Tihamér, az orosházi járás főszolgabirája< Kovács Márton újkígyóst plébános, Kuczkay Zoltán Szentetornya község jegyzője, dr. Ladies László a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület vezérigazgatója, dr. László Elek az Orosházi Takarékpénztár elnöke, Ludvig János a Békésszentandrási takarékpénztár igazgatója, Manzell Gyula nagyszénási jegyző, Mészáros József a Békési ipartestületi hitelszövetkezet könyvelője, Mikler Sándor Békésvármegye kir. tanfelügyelője, Németh Kálmán tótkomlósi jegyző, Pusztai Ádám a gádorosi hitelszövetkezet könyv­vezetője, Eeisner Ede a Gyulavidéki takarékpénz­tár vezérigazgatója, Eóth József a Békéscsabai Takarékpénztár vezérigazgatója, Sárossy Gyula a Békésvármegyei árvaszék elnöke, Stern László, a Gyulavidéki Takarékpénztár cégvezetője, Stepán József a füzesgyarmati hitelszövetkezet könyve­lője, Sulyok Ede, a Békésmegyei Takarékpénztár Egyesület orosházi fiókjának vezetője, Torkos Kálmán orosházi főjegyző, Újhelyi Samu a Tótkomlósi takarékpénztár vezérigazgatója, Vas Imre a Békési Takarékpénztár főkönyvelője, dr. Wieland Sándor, a szarvasi járás főszolga- birája. Megyebizottsági (ag választás A Dömby Lajos kir. tanácsos lemondásával megüresedett egy gyulai megyeoizottsági tagsági hely betölté­sének határidejéül a törvényhatóság december 16 át tűzte ki. A választás helyét és a szavaza­tok beadásának idejét a napokban kifüggesztendő falragaszok fogják tudtul adni. Békés Adományok. Dr. Lovich Ödön polgármester­hez a következő adományok érkeztek be: Tanczik Lajos rendőrfőkapitány, befolyt büntetéspénzek­ből Gyula város rokkant katonái javára 110 K 56 fillért, ugyanő Béres Mihály adományaként 10 boronát a városi ciszti-nyugdij alapjának, özv. Fábry Mártonná a menekült gyermekek ellátására rendelt tej feleslegének eladásából befolyt 6 K 30 fillért a menekültek javára adományozta. Holnaptól borsót és kását árulnak. Az el nem hárítható kenyérinség állapotán némileg eny hiteni fog a város által most vásárolt 25 mázsa borsó és a város saját termésű köleskásájának közfogyasztásra bocsátása. Az árusítást holnap reggel kezdi meg a városi lisztraktár. Halálozás. Papp Antal asztalos-mester, a gyulai régi iparosgárdának egyik érdemes tagja f. hó 1-én délután 75 éves korában meghalt. Elhunytét özvegye, négy gyermeke, unokái s kiterjedt rokonság fájlalják. Temetése ma délután 4 órakor lesz a róm. kath. egyház szertartása szerint a Szentháromság temetőben. Béke porairal Halálozás- Jóemlékü Misiéi/ Mihály tör­vényszékünk telekkönyvvezetőjének özvegye Láda Eszter november hó 27-én 83 éves korában meg­halt. A boldogult derék úrnőt három gyermeke, unokái, s kiterjedt rokonság gyászolják. Temetése szerdán délután volt nagy részvéttel. A halál­esetről kiadott gyászjelentés a következő : Alul­írottak mélységes fájdalommal adjuk hírül roko­nainknak és ismerőseinknek, hogy forrón szere­tett édes anyánk, a jó nagyanya és anyós özv. Misley Mihályné szül. Láda Eszter életének 83-ik özvegységének 17-ik évében 1916. november hó 27-én reggeli 6 órakor rövid szenvedés után jobblétre szenderült. Kedves halottunk földi ré­szét 1916. november hó 29-én d. u. fél 3 óra­kor fogjuk saját házából a ref. templomban tar­tandó rövid gyászszertartás után a református temetőben levő családi sírboltban elhelyezni. — Legyen áldott emlékezete örökre! Gyula, 1916 év november 27-én. Misley Mária férj. Ulicska Istvánná, Misley Elemér, Misley Kálmán az el­hunytnak édes gyermekei. Ulicska István az el­hunyt veje. Misley Elemérné, Klein Ilonka, Mis­ley Kálmánná, Vuics Margit, özv. Misley Béláné sz. Yig Etelka az elhunyt menyei. Ulicska Mar­git, Géza, Endre, Tibor és István, Misley Ele­mérke, Endre és Ervin, Misley Lóránt és Kálmán az elhunyt unokái. Erdély menekültjeinek felruházása cim alatt lapunk november 19-ikt számában Papp György há­romszéki kir. segédtanfelügyelő megérdemelt elis­merésben részesítette városunk több előkelő höl­gyét, önzetlen fáradozásukért, melylyel lehetővé tették a menekült ruhátlan gyermekek felruházá­sát. özv. Fábry Mártonná a gyulai Nőegylet érdemes alelnöknője hozzánk intézett levelében felhívja figyelmünket arra, hogy a segédtaufel- ügyelő ur, bizonyára elnézésből nem említette meg Csinos ár Dezsőnél, aki nemcsak a mene­kültek felruházásában működött közre, hanem tekintélyes anyagi áldozattal is hozzájárult, hogy a szegény gyermekek tejjel láttassanak el és az elnöknőnek a tejkiosztásnál is nagy segítségére volt. Az alelnöknő tájékoztatás céljából azt is konsta­tálja, hogy a tejet nem a Nőegylet ajándékozta, miután a Nőegylet alapszabályai szerint csak a helybeli szegények segélyezésére jogosult. IVovcniber utolsó napjai erősen csapadé­kosak voltak, napokon át hazudtolván meg nem­csak a meteorologiai jóslást, hanem a legnagyobb eső közepett folyton emelkedő légsulymérőt is. Gazdaközönségünk nyilatkozata szerint ezek az esők nem voltak feleslegesek, sőt inkább hasz­nosak, mert a földnek nagy szüksége van bő­séges téli nedvességre. December elseje boron- gósan, de egyébként szárazon köszöntött be reánk, az idő enyhe s enyhesége — ami kü lönben kívánatos is — tartósnak Ígérkezik. Jótékony adományok. Ssepesi Sándor gyulai kovács-mester a gyulai rokkant katonák részére 20 K és a gyulai hadi árvák gyámolitására 20 koronát adományozott. Uj plébános- Glattfelder Gyula csanádegy- házmegyei püspök Kis Janos szegedi hitoktatót Kétegyházára plébánosnak nevezte ki. — Az uj plébános november 19-én már el is foglalta a hivatalt. Halálozás Eisler Mór békési mészáros november 29-én 52 éves korában a Békésmegyei közkórházban meghalt. A boldogult életerős em­ber a községben népszerű, kedvelt egyén volt és mélységes megdöbbenést keltett a múlt év nyarán, mikor hire terjedt, hogy elméje elborult és a gyulai közkórházba kellett beszállítani. A jobb sorsra érdemes derék embert négy és fél havi ápolás után kiragadta a halál az élőhalottak sorából. A boldogultat neje, Grünvald Emilia és kiterjedt rokonság gyászolja. Családja a halottat haza szállíttatta Békésre, ahol pénteken nagy részvéttel kísérték ki utolsó útjára. — Béke hamvaira ! Az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárn- gyár Részvénytársaság folyó hó 10-én rendkívüli közgyűlést tart, mely hivatva lesz az igazgatósági jelentés alapján véglégesen elhatározni oly akciót, melynek a vállalat továbbfejlesztése és jövő kialakulása szempontjából messze kiható következ­ményei lesznek s mely egyszersmind nagy hord­erejű fordulópontot jelent eddigi történetében. — Ugyanis a Magyar Általános Hitelbank nehány hónappal ezelőtt a vállalat elnöke, dr. Lukács György v. b. t.1. utján iparfejlesztési programmja értelmében, ajánlatot tett az igazgatóságnak a két intézet között való szorosabb érdekközösség léte­sítése tárgyában. Az igazgatóeág, áthatva a Ma­gyar Általános Hitelbanknak a magyar iparfej­lesztés terén szerzett általánosan elismert kiváló érdemeitől, másrészt meggondolva azt a nagy megnyugvást, melyet a világháború által előidé­zett válságos közgazdasági viszonyok közt az or­szág legnagyobb bankjának támogató tőkeereje biztosit és mérlegelve azokat a nagy előnyöket, melyekre a Hitelbank elsőrangú ipari és egyéb összeköttetései és kiváló szakemberei révén a vállalat továbbfejlesztése és üzemkörének kiter­jesztése tekintetében nyújthat, a felügyelő-bizott­ság bevonásával, ismételten és behatóan tárgyalta az ajánlatot s ezeknek a részletes megbeszélések­nek folyamányaként nov. ll-én az e célból össze­hívandó rendkívüli közgyűlés által való utólagos jóváhagyás reményében, a Hitelbanknak képvise­lőjével, Ervin Kálmán igazgatóval, dr. Lukács György elnöklete alatt, oly jegyzőkönyvi megálla­podást létesített, mely remélhetőleg minden jo­gosult igényt ki fog elégíteni s valószínűleg egy­hangúlag is fog határozattá emeltetni. Ezeknek a szerződésszerű megállapodásoknak fontosabb pont­jai : hogy a vállalat részvénytőkéje 2 millió ko­ronáról 3 millió koronára emeltessék s hogy az l millió korona névértékű részvényből 800000 korona n, é. részvényt a Hitelbank vegyen át; hogy a vállalat székhelye továbbra is Gyula ma­radjon ; hogy az összes szerzett jogok minden irányban tiszteletben tartassanak : hogy az igaz­gatóság tagjainak száma 7-ről 12-re emeltessék s hogy a Hitelbank a mindenkori igazgatóságba 4 tagot delegálhasson; hogy a részvénytársaság elnöke egyszersmind az igazgatóság elnöke is legyen ; hogy a felügyelő-bizottság tagjainak száma 7—11-ben állapíttassák meg s hogy ezek közül kettőt mindenkor a Hitelbank jelölhessen. Érte­sülésünk szerint a részvényesek zöme is azon a nézeten van, hogy ennek az érdekközösségnek a megvalósítása a vállalatra mindenkor előnyös lesz; bíznak abban, hogy a béke beálltával új­ból kezdődő produktiv munkában s yárható fel­lendülésben a vállalat gyártelepei, a Hitelbank­kal való együttműködés folytán, fokozottabb mér­tékben fognak részt venni. Mint lapunk hirdetési rovatában megjelent közgyűlési meghívóból ki­tűnik, az alapszabály vonatkozó szakaszainak megfelelő módosításán és a tőkefelemelésre vo­natkozó hirdetmény megállapításán kívül, még az ujonan szervezett állások betöltése is tárgyát fogja képezni a rendkívüli .közgyűlésnek, melynek határozatai, valamint a további fejlemények elé, nemcsak a részvényesek, hanem sokoldalú közve­tett kihatásai miatt, városunk egész társadalma érdeklődéssel tekint. A gyulai kerületi innnkásbiztositó pénztár december hó 6-án délután 4 órakor rendkívüli ülést tart. Ezen rendkívüli ülés egyedüli tárgya a pénztári székház ügyben az Állami Hivatal és az Országos pénztár szakközegeinek együttes előter­jesztése lesz, az építési bizottság véleményével. A gyulai ipartestület vasárnap délelőtt Do- bay Feren elnöklésével előljárósági ülést tartott, melyen az elnök kegyeletes szavakban emlékezett meg arról az országos mély gyászról és fájó vesz­teségről, amely a nemzetet, dicsőségesen uralkodó nagy királyunk elhunytával érte. Azután az elöl­járóság áttért a folyó ügyek elintézésére. Elhatá­rozta, hogy a fűtőanyagokkal való takarékosko­dás szempontjából ezentúl az ipartestület irodája csak hetenkint háromszor tart hivatalos órát. Vasárnap, hétfőn és pénteken délelőtt 9—-12 óráig. A vármegye alispánja véleményt kért, hogy miként volna célszerűen megoldható a hadi­

Next

/
Thumbnails
Contents