Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-07 / 19. szám

3 Békés 1916. május 7. neketlen hordót vagy kádat) melynek feneke az átszivárgó talaj, hogy az a bele került nedvet és váladékot elemésszq, hogy azt ta­karítani egyáltalában ne, vagy csak 10 — 20 évben keljen. Az ilyen ürgödör szennyét á talajviz áramlása, hullámzása mozgásba hoz­za s ezzel fertőződik az egész ház talaja. Ha azután ilyen nedves időjárás van sok csapa­dékkal, miut az utolsó évek alatt, magasan áll a talajviz, ezen ürgödrök megtelnek, nem csak a talajt fertőzik, de nincs, a ki azokat takarítsa, kitisztítsa. Az ilyen fertőzött talaj­viz természetesen fertőzi a talaj levegőt is, az ilyen fertőzött talajlég áramlik a lakó szobákba, az ilyen fertőzött talajviz szivárog a régi nedves falakba. Akad ugyan itt ott egy háznál jól izoláló ürgödör is, de ezek kita­karítása csak sok utánjárás után lehetséges, mert alig van ilyen mesterséggel foglalkozó egyén, főleg olyankor, midőn magas a talaj­viz, mikor az ilyen egyéneket többen veszik igénybe; ha van is ilyen célra elegendő egyén, a takarítás igen sokba kerül, mert a városok az ilyenekkel oly szerződést kötnek, hogy a vá­ros középületei ürgödreinek takarítását is azok fizessék meg, a kik az ily ürgödrök ta­karítását végeztetik. Tessék már most el­képzelni egy várost 4—5000 lakóházzal, melynek csaknem minden telke forrása a ta­laj fertőzésének. A talaj felszínére jutott kóranyagokat hamar megsemmisíti a napfény, a levegő ; de a talajba jutott kóranyagokkal ez igen lassan történik. Ilyenek a viszonyok nálunk, hol a föld hozadéka felényi mint Németor­szágban. Hány ezer hold termését lehetne azon fekaliak helyes felhasználásával fokozni, melyek igy az alattunk levő talajt egészsé­günk rovására fertőzik^ Ilyen viszonyok között él a magyar al­Előbb szét akarta tépni a kis papirost, már meg is fogta a két sarkánál, de azután mást gondolt. Begyürte a dolmánya zsebébe, vette a görbe botját s eltalpalt hazulról . . . Mikor a paróchiára benyitott, meglobog­tatta a bárcát: — Hát ez micsoda ? A lelkész szelíd szóval felelt: — Adóibárca. — Úgy ? hát ki vagyok én ? Hát nem mög- mondtam, hogy egy árva fillért se adok ! Hogy mög ne próbálják! — Az egyház mondta ki, hogy mindenki.. . Aztán kigyel'med, mint presbiter . . . — Nem vagyok presbiter! Lemondok! — Sajnálom . . . Őszintén sajnálom, de kigyelmed azért csak tagja az egyháznak . . . András gazda rávágott a mellére, hogy csak úgy dongott — Ettől a pillanattól fogva nem vagyok! Kitérők. Még ma, ebben a percben mögyök a plébániára . . . S köszönés nélkül elsietett. Útja ott vezetett el a katholikus templom előtt. Fölnézett a torony keresztjére. — Ide járok én ezután ! E pillanatban megcsúszott és oly szeren­csétlenül esett el, hogy a bal lába két helyen eltört. Bokába, combba . . . A városba vitték. András gazda a kórházba hosszú hónapo­kat töltött igen nagy testi és lelki szenvedések között. A lába először rosszul forrt össze. Újból el kellett törni s aztán úgy összeilleszteni. Biz az sok időbe, sok kínba került. De a láb csak föld legtöbb városának lakója. Ilyen viszo­nyok közt meddő, Danaidák hordójának töltö- getése, marad a fertőző betegségek elleni küzdelem, terjed a tüdővész, pusztulnak a gyengén fejlett, satnya gyermekek, s hiába várjuk halálozási, megbetegedési és tubercu- lotikus statisztikai adataink javulását. Való­ban a magyar népben lakózó őserő az, mely bennünket az elpusztulástól eddig megóvott. Ilyen viszonyoknál százszorta jobb az ókorból fennmaradt, sok helyt ma is divó, fa­lusi rendszer, mely a fekaliákat kertjében ürítve elföldeli. Olyan városokban, hol a csatornázás nehezen megy, vagy egyáltalában nem kivihető, sürgősön be kell hozni köte- lezőleg, vagy a tonna rendszert, vagy pedig vízmentes ürgödrök kiépítésére kötelezni sürgősön az összes háztulajdonosokat, mely ürgödrök rendszeres tisztogatására meg le­gyen a kellő személyzet, mely azt akkor eszközölje, amikor szükséges és bár a köz­érdek azt kívánná, hogy ez ingyen történjék, de semmi esetre sem oly árban, hogy a la­kosokat az ürgödör tisztogatásától vissza tartsa. Ezen viszonyok orvoslása, ezek végre­hajtása az egészségügyi közigazgatás legelső, legégetőbb feladata. Egy ily célból létesítendő kormánybiz­tosi állás többet lendítene alföldünk köz­egészségügyén, mint a többi összes kormány- biztosi intézmények. E nélkül sem kivándor­lást, sem a magas halálozási százalékunkat, sem a háború veszteségeit nem pótolhatjuk. E nélkül meddő marad a fertőző betegségek tuberculozis elleni védekezés és küzdelem, mert első sorban nem a kiütött veszedelmet kell megakadályozni, hanem ha módunkban áll, a veszedelem keletkezésének útját állani. Dr. K. hagyján ! Hanem a lelki gyötrődése ? Mi történt otthon ? A háznál ? A földön ? Különösen a föl­dön . . . Azóta elmúlt az aratás, el a cséplés Bizonyosan kinveszett az élet . . . Ugyan ki is takarította volna be ? Senki. Hiszen, ha volna valaki, aki gondolna rá, aki szívlelné, aki pár­tolná, az most fölkereste volna De senki. Ép­penséggel senki. Még csak az elvtársak se. Hát ennyire jutott ? Annyi sok rosszat tett ? , Hát olyan sokat, olyan igen sokat vétkezett ? Csak most kezdett eszmélni arra, hogy ő tulajdonképen mit is cselekedett eddig. Talán még örülnek is rajta, hogy igy járt ... S most menjen haza ? Haza ? De vájjon haza-e ? Mi vár rá otthon ? Pusztulás, romlás. Nemcsak a becsü­let van oda, hanem a kis vagyonka is. Minden. Mert úgy áll a dolog, hogy a közügyeskedés sok pénzbe került. A takarékok adtak. S most a termés oda. Miből fizeti a kamatokat ? Azóta talán már el is dobolták a földjét ? Úgy lehet a házát is . . . Ilyen nagy lelki gyötrelmek zakatoltak András gazda belsejében, amint fölgyógyulva hazafelé tartott. A falujába szinte lopva óvakodott be. Le­sunyt fejjel. Amint a papiak mellett elsántikált, egy kéz nehezedett a vállára: — Isten hozta András gazda . . . No, csak­hogy egyszer már . . . A tiszteletes ur volt. Az, akit ő olyan sok­szor, olyan igen nagyon megbántott minden igaz ok nélkül. Akit meg akart tagadni a hitével együtt. Az mondja, hogy Isten hozta ... Nem akart hinni a szemeinek, a füleinek. A gazda újabb gondjai. A tavaszi gazdasági munkák befejezése után rendszerint egy-két heti pihenő szokott bekövetkezni a mezőgazda részére, mely az idén azonban elmarad, mert a tavaszi mun­kák munkaerő hiányában elég hosszú időre nyúltak ki. Erre a kis pihenésre tapasztalat szerint szükség volna, hanem az idén szíve­sen lemond mindenki róla és bizonyosan meg­feszített erővel fog hozzálátni a dologhoz, ha biztosítékot kap az iránt, hogy a nyári mun­kákat eltudja végezni, a termést be tudja takarítani. Az idén igazán szükség van minden jó­akaratra, hogy a gazdáknak ez a remény­sége megvalósulhasson. — Tudjuk jól, hogy különösen az aratás mennyire gyors lefolyású munka, egyáltalán miudeuféle termény be­takarítása mennyire megköveteli a gyorsabb körültekintő munkát, nagy szükség volna te­hát arra, hogy a gazdát törekvésében minden érdekelt tényező támogassa. Hiszen most nemcsak magánérdekek ki­elégítéséről, hanem valóban a legfontosabb közérdekről van szó. Teli magtárak, teli kamrák a mostani világháborúban jobb védelmi fegyvert ké­peznek a haditechuika legelsőrangu vívmá­nyainál is. A gazdaközönségre nézve igen sok megnyugtató dolog rejlik az aratási és ez­zel kapcsolatos egyéb munkákra nézve a hon­védelmi miniszternek abban a rendeletében — mely a mezőgazdasági munkák biztosítá­sára katonai segítséget helyez kilátásba. Már a tavaszi munkáknál óriásit lendített a ka­tonaságnak oly széleskörű bevonása a föld­művelés terére, nagyon kívánatos tehát, hogy ez mindaddig ugyanoly mértékben és ugyan­oly liberális szellemben történjék, amig a jövő évi élelmezésünk és nyersanyag pótlá­sunk biztosítva nem lesz. A honvédelmi miniszter jó szándékait nem is igen vonjuk kétségbe, hiszen már a rendelet kibocsátásakor világosan eláru lta, mennyire együtt érez a- magyar mező gaz­Neki mondja ? Az öreg csak állt egy helyben és ejtegette a fejét, miközben alig tudta kinyögni : — Möggyüttem, mög . . . S ráintett a lábára: — Nyomorékon . . . Majd, hogy a jó szóra szót adjon, hogy igazolja maga-magát, bünbánólag fölsóhajtott: — Mögbüntetött az Isten . . . A tiszteletes ur vigasztalta: — Ha a lélek egészséges, akkor nincs semmi baj! — De a lélek is beteg. — Még mindig ? — Nem attól . . . Megrázta a fejét: — Nem. — Hát ? — Mi lösz velem? Senkim, semmim. Kol­dus vagyok. A termésem . . . A tiszteletes ur mindkét kezét rátette András gazda vállára : — Nem pusztult el a kigyelmed termése. Nem. Az egyház learattatta, behordatta . : . Ott van a csűrbe . . . András gazda összekulcsolta az ujjait, úgy emelte fölfelé . . . Valami szokatlan, soha nem tapasztalt meleg érzés ülte meg a lelkét, de any- nyira megülte, annyira ránehezedett a belsejére, hogy attól egyszeriben megeredtek a könnyei . . . Bizony-bizony elő kellett venni a nagy kockás zsebkendőt, ott a nyílt utcán, az egész falu előtt telisded-tele kellett sirni . . . ami igen-igen jól esett neki is, de a falunak is, mert mindketten megkönnyebbültek utána.

Next

/
Thumbnails
Contents