Békés, 1916. (48. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-23 / 17. szám
(jtjuld, 1916« április 93 IT. szám. \LVili. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . 12 K — f Fél évre . 6 K — f Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyilt'terek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID. Megjelenik minden vasárnap Husvét. A keresztrefeszités, a megváltás legszebb ünnepét a legmagasztosabb erkölcsi ideál ünnepét üljük. Az istenember lejött a földre, hogy az egykor bűn nélküli emberiséget, mely később lezuhant a bűnök fertőzésébe, élete tanításával, szenvedésével, halálával megváltsa bűneitől, megváltsa a bűnös állapot következményeitől, megváltsa akként, hogy hitet, erőt, ontson az ember szivébe, mellyel küzdeni tud a bűn ármányos hatalma ellen, mellyel lelkében függetlenné tudja önmagát tenni az erkölcsi betegségektől, mellyel a szeretet leghatalmasabb fegyverét nehezíti meg a gonosszal vívott küzdelemben és szegezhet1 ellen a gonoszság kerítő hatalma ellen. Ez ünnepen a legnagyobb blin, a gyilkosság üli orgiáit. A gyilkosság tömegessége, valóságos orkánja dühöng világrészünkön, a krisztusi szeretet ünnepén! Vájjon miért? A népek, a császárok kívánságára? Mindenki irtózott e nagy vérengzéstől. Néhány ember — közismert nevük — okozta ezt. Bele kellene markolni lelkiismeretükbe: minő az most, e'magasztos ünnepen!? Valóban emberek-e, vagy vérszomjas, vadállatias érzésű emberi formájú lények, kik az emberek millióinak kínszenvedésében lelik egyedüli gyönyörűségüket? — Vannak-e emberi érzéseik ? A szeretetet nem ismeri lelkűk, lelkiismeretük nincs. Mert miként lehetne a vérzivatar rettentő gyötrelmeit, iszonyú pusztításait szeretetre fogékony lélekkel, aggódó lelkiismerettel előidézni és annyi időn át folytatni ? Nem! Hiába hivatkoznak előttem magasabb rendű, nemzeti és más eféle érdekekre. Nem kiválasztottak ők, akik az emberiséget, mint valami gyermeket a szükséges rosszal, valamely radikális fájdalmas gyógymóddal valamitől megmentik s a jó szülők módjára maguknak is fáj a mi történik. E rettentő háborúnak, az öldöklésnek nipcs magasabb rendű célja. Egyensúlyát vesztett lelkű, megbomlott erkölcsi érzékű, vak, érzéktelen lelkiismeretű emberek borzalmas munkája ez. Krisztus szeretető azonban feltámad utánna. Diadalmasan fogja elpusztítani az efajta embereket s Jézus feltámadása örök halálát jelenti ez ember szörnyeknek, a kik e rettentő borzalom után soha többé nem uralkodhatnak, legfelebb börtönben végezhetik életüket. A nemzeti áldozatkészség. A mikor arról van szó, hogy a nemzet jövőjének megalapozása végett minden erőnket meg kell feszíteni, joggal apellálhatunk a nemzet hagyományos áldozatkészségére. Hála Istennek ebben az áldozatkészségben a világháború folyamán nem csalatkoztunk. Ep úgy mint az elmúlt időkben, a nemzet jobbjai odahordják a haza oltárára vagyonukat, hogy ezzel is biztosítsák a sikert. Nemcsak életet, vért és fáradságot áldozunk a jobb jövő reményében, de pénzt, kézzel fogható értéket is, mert tudjuk jól, hogy ez busásan fog kamatozni, tudjuk jól, hogy ebben az ádáz küzdelemben csakis minden erőnk latbavéte- lével lehet kivívnunk a végleges küzdelmet. A kormány most újabb hadikölcsönért fordul a nemzethez. Mi lehet e felhívásra válasz, mint hogy odaadjuk minden fölösleges értékünket, minden nélkülözhető vagyonúnkat. Jegyezzünk igenis ezúttal is, a szegény és gazdag tehetségéhez mérten. Jegyezni fogunk ismét hadikölcsönt nemcsak azért, mert az országnak szüksége van újból pénzre, de azért is, hogy ellenségeinknek megmutathassuk, miszerint ez az ember és vagyonpusz- titó háború erkölcsi és gazdasági erőinket nem tudta elfogyasztani. TÁRCA. Húsvéti fohász. „Föltámadt Krisztusi“ És halleluját seng Nagypéntek után as egéss világ, S egyre nyílik még — messzi hegyek alján Szívek véréből sok piros virág . . . Mi még járjuk a kálváriánkat, Kereszt súlyától sebes már vállunk; Tavasz csókjában, glóriás szent fényben Less még nekünk is föltámadásunk I Megtört lélekkel, alázatos szívvel Térdre hullok előtted, Istenein. Szent oltárodnál esedesve kérlek, Aranyozzad be rongyos életem : Azt engedd, óh, engedd még megérnem, Miénk legyen a végső diadal, Ég felé szállva sóhajunknak szárnyán Rózsaillat és szép ünnepi dal. A magyarnak sok, nagyon sok a vétke, Pártos, széthúzó, dacos, féktelen. Te jól tudod, hogy ezer éven által Megbünhödött már érte végtelen. Nagy idők óta, lankadatlan hévvel Küzdjükvívjuk a borzasztó tusát, Óh, adj szerencsét a magyar Dávidnak, Hogy porba hulljon a nagy Góliát. Erőt, kitartást önts a karjainkba, Hogy győzve vívhassuk a nagy csatát, Bénítsad karját a sok ellenségnek, így védtél minket ezer éven át... A szabadságnak minden ellensége Összefogott és támad ellenünk, Az igazságnak örök ünnepnapján Esengve kérlek: Uram! Légy velünk! Somogyi Imre. Frontmögötti képek. — Irta : Péczely József. — Nagy vonásokból összerótt vázlatok. Az idő most nem kiadós. Szükreszabott. Rövid. Sebesen élünk és sokat De nem is alkalmas. Nagy ködök ülnek a föld felett. Titokzatos homályok. Erős kivánkozások és pihenés vágyak . . . A távlati képeket mutató vázlatok a mi erőnket tükrözik. A magyarságét. Azt, hogy mért nem bírnak le minket az ellenségeink ? A képek fölé odaírhatnám : „Hazaszeretet.“ Jól vagyunk már! — gondolják önök. Hát hiszen nini! A francia nem szereti a hazáját ? Az angol, a tálján s a többi ellenünk fenekedő náció? Ki mondja, hogy nem ? Hiszen példázzák napról- napra. Csakhogy az egészen más! Egyiknél a hazaszeretet a könnyű élet záloga, a másiknál művészeti büszkeség, a harmadiknál üzlet. A magyarnál . . . ? Hát hiszen éppen azért nem tudnak minket soha legyőzni, meghódítani, mert a mi hazaszeretetünknek más a fundamentuma. Sokkal maradandóbb, sokkal szilárdabb minden kölcsönkért vásári portékánál, minden művészetnél és minden üzletnél. A mi hazaszeretetünket nem ingatja meg se az idegenforgalom csökkenése, se a művészeti érzések lanyhulása, de még a kalmár-mérleg szeszélye se. Nem, mert a mi hazaszeretetünknek a fundamentuma a föld. Ez az Istentől megáldott tarkavirágos mező, kalászerdőket rengető róna, ezek a soha ki nem aknázható kincsekkel biró hantok mellé sorakozó drága hantok, melyekhez hozzá van nőve a szivünk, a lelkünk, melyeknek porszemeiből lettünk s amelyeknek poraivá válunk. Egyek vagyunk vele. Nincs a kerek nagy világnak az a tudománya, művészete, gazdasága, amelyért odaadnánk csak egy hantját is, amelynek bírásáért egy életen át izzadunk, verejtékezünk garast-garashoz rakva, csakhogy megszerezhessünk belőle egy-egy tagot. Az enyém. Az enyém, amelyért küzdve-küzdünk, ha kell furfangosko- dunk, amelyért az életet is odaadjuk, mert mit ér az élet, ha nincs miért élni, ha eivész a szi- vünk-lelkünk melengető talaja, a fönntartó, a tápláló anyafőid, — a haza. * A föld . . . Teszem azt a Nagy János. Kinn áll a tagja végénél. Pipázik. Nézi az előtte himbálódzó buza- tengert. Most ütődik szembe a kalász. Egyik keze a pipaszárát vellázza, a másik a derekán. Csak nincs most megelégedettebb ember a határban. Senki jobban kibékülve a sorsával. AnyLapunk mai száma S old.a.1.
