Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-21 / 12. szám
XXVII. évlolyam Gyula, 1915 március 31 IS. szám. Előfizetési árak: Egész évre ........ 10 K — f Fé l évre............. 5 K — f Év negyedre____ 2 K 50 f Hi rdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények. hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. s. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KŐHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A bejelentési kényszer. A háború előtt, különösen a szociáliz- mus volt az, amely állandóan a népszabadság harsonáját fajta. Sohasem volt elég a szabadságból és jóformán minden hatósági intézkedés a szabadság elleni merénylet volt. Most láthatjuk, mire mennénk az álmodozók népszabadságával. A világháború közepén, nemzeti létünkért való halálos küzdelmünk közben, amidőn minden erőnknek sziklaszi- lárdan kell összefogni, hogy megálljuk a dúló vihart, a nép, melynek számára a korlátlan szabadságot követelték némely jóhiszemű tudósok és kevésbé jóhiszemű törtetők, nem teljesiti legelemibb kötelességét. Értjük a gabona és lisztkészletek bejelentésének kötelességét. Tudjuk, hogy országunk el van látva annyi gabonával és liszttel, amennyire takarékos és helyes gazdálkodás mellett az uj termésig szükségünk van. Ám a gabona és liszt tekintélyes kontingense a magántulajdonban bujkál. Hogy miért, azt megérteni igen nehéz. A maximális áron felül értékesíteni nem szabad, a háború után pedig kétségtelenül rohamosan le fog esni már csak behozatal folytán is az ára. Bármi okból történik is azonban, tény, hogy a gabona és lisztkészleteket a tulajdonosok rejtegetik. Ám jön a kormány szava, hogy a gabonára és lisztre a nemzetnek szüksége vau, felesleges készleteit mindenki jelentse be. Egy korlátlan szabadságra megérett népről fel kell tennünk ugy-e bár, hogy saját belátásánál, jóérzésénél, kötelességtudásánál fogva azonnal siet a fölös készletei bejelentésére. Hiszen ezzel nemcsak áldozatot nem hoz, de olyan áron értékesíti gabonáját, amilyen ára sohasem volt. De meg talán a nemzeti, az állami érdek is valami? És ime a bejelentést csak immel-ámmal, felében, harmadában, vagy sebogysem teljesítették sokan, közöttük olyanok is, akiknek döntő politikai hatalmat követeltek a barátai. Nem tudják talán, hogy ezzel magnk alatt vágják a fát ? Hogy saját vesztét idézné elő, ha ez így tartana tovább. De jön a kormány és kiveszi a kést a gyermek kezéből. Mert a nép nem politikai szabadságra való, a nép egyrésze gyermek, melyet kormányozni kell, mert különben a kezében levő késsel önmagát sebzi meg. Hogy ez be ne következzék, bogy a nemzet érdekei megóvassanak, a kormány erélyes lépésre szánta el magát. Rendeletet ad ki a bejelentési kényszerről. A rendelet szövege még e sorok Írásakor nem ismeretes előttünk, de irányelveit a fővárosi lapok a következőkben ismertetik. A közönséget a hatóságok föl fogják hivni, hogy negyvennyolc óra alatt mindenki jelentse be azt a gabona- és lisztkészletet, mely az idei termés betakarításáig számítva, a háztartás és a gazdaság szükségletén fölül birtokában vau. Azt, aki e fölös készletet negyvennyolc óra alatt be nem jelenti, két hónapig terjedhető elzárással és 600 korona pénzbüntetéssel büntetik s tőle a készletet elkobozzák. A pénzügyőrség fölhatalmazást és utasítást kap a bejelentésre szabott negyvennyolc óra eltelte után az elrejtett készletek kinyomozására. Bárki, aki ilyen elrejtett készletről tud és azt feljelenti, a készlet értékének egyötödrészét kapja. Az elkobzott készlet értékének többi része a rokkant katonák -javára szolgál. Az ellen, aki a rekviráláskor vagy a lisztkészlet összeírásakor eltitkolt valamely készletet, de most negyvennyolc óra alatt önként bejelenti, nem indítják meg a kibágási eljárást. Üdvös, helyes, erélyes és szükséges rendelkezés. Meg lesz a hatása. El lesz érve a cél, amelyet azonban nem a messzebb nem látó nép, hanem a kormányzó hatalom ért el. A bábom után ennek a politikai con- sequenciáit sem feledjük el levonni. T Á R O A. Beszélgetnek a magyarok. Irta: Péezely József. Három öreg ember üldögél a Fekete Nagy Sándorék ámbitusa alatt. A gazda, Senye Mihály meg Jegenye Varjú Péter. Minden valamirevaló este itt üldögélnek s adogatják egymásnak a szókat. Beszélgetnek. Már úgy a maguk módja szerint. Csak akkor maradoznak el, ha valami förgeteges idő jön. Ilyenkor aztán Fekete Nagy Sándor egész este nem találja a helyét. Dörmög az asszonyra. — Ha legalább te nem vóná . . . — Mi lönne akko’ ? — Hát akko’ puskát fognék, oszt ha má’ fiam nincs, hát én magam . . . Az asszony nem ellenkezik. Jobb is, mert azzal csak olajat öntene a tűzre 9 Az öreg igy tovább szövi a fonalat: — Majd mögmutatnám én annak a muszkának . . . ! Közbe ki-kitekint az ámbitusra, hátha történetesen elővetődtek a szomszédok, Mert hát a szokás a legerősebb törvény. Annyi bizonyos, hogy a szópotyogtatásra ez az ámbitus igen alkalmatos kis találmány. Mintha csak számítottak volna rá az építtetői. Leginkább is a Fekete Nagy Sándor öregapja, aki a fundamentumot lerakatta. Igen helyes kis ülőkéket ragasztatott a kő-lábakhoz. Az a célzat vezethette, hogyha jönnek a szomszédok . . . Naplemente után jönnek is. Egyik nap úgy, mint a másik. Mostanában minden este. Senye Mihály fölülről indítja el a csizmákat, Jegenye Varjú Péter meg alulról . . . Fekete Nagy Sándor már várja őket. Ott ül a helyén. A belső ülőkén. Nehéz gondolatokba merülve pipázik. Most olyan idők járnak, hogy az emberek fejében minduntalan nehéz gondolatok vádolnak ide-oda. Sokszor még a pipa is kialszik. Ami nem csoda. Az egész világ összegubancolódott egy irdatlan nagy gomolyagba. Ki bogozza szét őket ? S mikor ? Egyszer csak az ösmerős csizmák meg- csosszannak. Fekete Nagy Sándor fölüti a fejet. A két szomszéd törekedik befelé. — Azt hittem má’, hogy tik is émöntetök a muszkára ! — Ezzel az évődő szóval fogadja a cimborákat. A két szomszéd topog az ámbituson ; a subákon is rázintanak egyet-kettőt . . . — A muszkára ? Ez nagy szó. Itt már gondolatokat kíván' a felelet. Méghogy a muszkára ? Jegenye Varjú Péter a letelepedés után nagyobb bizonyság okából fölkérdi: — Má’ hogy mi ? ? — Nono ! Senye Mihály szája-széle félre csusszan. — Tisztölöm én azt az ármádiát, amelyikbe mi ketten a Pétörrel . . . Jegenye Varjú Péter nem engedi befejezni a gondolatot. A pipaszárat kiemeli a fogai közül s úgy bizonykodik : — En mög aszondom, hogyha történetö- sen — amit nem hiszök — kigyünne az pöcsét, hát én épenséggel nem rezoniroznék. De hát . . . S legyint egyet a kezével: — Elvégzik azt helyöttünk a gyerökök! Tudnivaló ugyanis, hogy most a gyerekek oda vannak. Már három álló hónapja. Senye Mihálynak két fia, Jegenye Varjú Péternek meg három s a Nagykupakos Andris, a vő. Amiből nyilvánvaló, hogy most megint Jegenye Varjú Péternek van igaza. — E’végzik a gyerökök . . . A szónak azonban értelme van. Hogy elvégzik a gyerökök, azt csak azt mondhatja jogosan, akinek gyermeke van, még pedig olyan gyermeke, aki katona volt, a császárt szolgálta lóháton, vagy bakancsban s most oda van. Akinek azonban nem volt vagy egyáltalán nincs sarjadéka, az a szegény ember ilyenkor legfö- lebb csak a fejével bólinthat, azzal magyarázva, hogy úgy igaz, de egy szava sem lehet, aminthogy Fekete Nagy Sándornak sincs, merthogy őtőle is megtagadtatott az égi áldás. Ami elég nagy hiba, már a kis gazdaság irányában is, most meg éppen, amikor a haza veszedelemben van s szólitgatja a fiait. Ez is, az is küldi jó szívvel : — Mönnyetök györekök . . . Aztán ne haggyátok magatokat! Hiszen ha csak legalább egy volna. Ha ő is mondhatná: — A Sadri gyérük oda van ! Milyen jó is most a két szomszédnak. Egyik két gyereket adhatott, a másik meg éppen négyet. Csak büszkévé teszi az az embert. Hát teheti is. A két szomszéd is érzi annak a melegét a szive tájékán. Rá van Írva az ábrá- zatukra. Nem köll félni ! Majd a gyerökök ! Való szent igaz, hogy most mindig is ő Lapunlc mai száma © old.a.1.
