Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-07 / 45. szám
1915. november 7. Békés 3 is már elmenetelekor számított, s ezért családját sem vitte el Gyuláról. Úri társadalmunk körében örömmel fogadják visszatértét. Értesülésünk szerint hivatalában ismét régi munkakörét, a fogyasztási adó és italmérési ügyosztály vezetését fogja átvenni. Előléptetések a harctéren. Bár messze járnak tőlünk, mégis C3ak elér hozzánk a hire, hogy vitéz fiaink nem hiába eszik a háború sanyarú kenyerét s a hadvezetőség mindig módját tudja ejteni, hogy az érdem ne maradjon jutalmazatlanul. Az ellenség előtt tanúsított vitéz és bátor magatartásuk elismeréséül szeptember elsejétől számítandó ranggal kineveztettek zászlósokká: Glatss János és Zay János 2. honvéd gyalogezredbeli hadapródok, ezen felül Zay János még a II. oszt ezüst vitézségi éremmel is kilett tüntetve. Gyulai őrnagy a hősök emlékéért. A stemtali (Stájerország) katonai temetőben folyó hó 1-én nagy ünnepségek mellett leplezték le az ottani kórházakban elhunytak emlékére emelt díszes emlékoszlopot, mely a temetőben nyugvó s az emlékoszlopon névszerint felsorolt hősök emlékét s dicsőségét van hivatva megörökíteni. Az emlékművet mely Stempl Samu népfölkelő és M, Tóth Ferenc műve Destek Károly őrnagy a budapesti 1— II. hadtápzászlóalj parancsnoka, kinek föérdeme van az emlékmű létesítése körül, a polgári hatóság képviselői, valamint az egybegyült tisztikar és legénység jelenlétében egyházi beszentelés után, átadta kegyeletes rendeltetésének. A báró Wodiáner alapítvány. A báró Wodiáner Albertné által Gyoma község részére kórház céljaira tett 500030 koronás, valamint egy 34174 koronás ágyalapitvány elfogadása tárgyában a belügyminister nyilatkozván, az említett alapítványokat elfogadta és egyben kijelentette, hogy az alapítványok képviseletében a közalapítványi kir. ügyészség fog eljárni és az fog az alapítványi tőkék gyümölcsöző elhelyezéséről gondoskodni. Az internáltak haza szállítása. A vármegye területén elhelyezett délvidéki kilakoltatottak — mint már megírtuk — visszaszállítása részben már megtörtént és pedig az orosházi járásban elhelyezettek november 2-án a szarvasi járásbeliek pedig november 1-én szállíttattak el. Még a békési járásban vannak ilyen délvidéki kilakoltatottak, “TT kell dolgozniok, munkálkodniok, nem szabad azt érezniük, hogy nem egészen egyformák azokkal, akfir épen maradtak, nem kell összecsoportositás, kasztszerü együttartás révén keserveik és nyo- rriílruságaik emlékét bennök folyton felidézni A kifcös munkálkodás szempontjából munkatelepeken való együttartás átmenetileg helyén való le hetr főleg a munkára való begyakorlás szempon- jjüjpl, tartamas állapotnak azonban már csak az említett psychikus szempontoknál fogva sem felel meg. Részemről a mezőgazdasági települést is-^á most említett szempontokból Ítélem meg, épen ezért —*bár elvileg csak mellette nyilatkozhatott! annak, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó rokkantak egy része a telepítés utján nyérjen elhelyezést, nagyon károsnak tartanám azoolyan mezőgazdasági telepítést, ahol külön telepre csoportosíttatnának a rokkantak. Ha telepítjük őket, az ép testüekkel vegyesen azok közé kell telepítenünk, aminthogy a rokkant gyámod- tás minden intézkedését az a törekvés, az a szellem hassa át, hogy a rokkantak épen maradt polgártársaikkal teljesen azonos életet éljenek, azokkal egyenlő szempontok alá kerüljenek. jgj Egyébként pedig a rokkantak részére való mupkaközvetités terén az államnak nem szabad csak arra szorítkozni, hogy a rokkantakat a mezőgazdasági avagy az ipari életben kereső foglalkozásban elhelyezze, hanem az állami szolgálatban szervezett 'bizonyos segédszemélyzeti, kezelési és szolgai állásokat egyenesen reserválni kell a rokkantak számára és az állami üzemek- bérf is lehetőleg sok rokkantat kötelesség foglalkoztatni. IßJIi íIbcíó-öwj Lukács György. (Folyt, köv.) ezeknek elszállítása is legközelebb megtörténik. Ugyancsak elszállittattak október 31-ón a Békéscsabán már május óta elhelyezve volt olasz nemzetiségű osztrák alattvalók számszerint 208. Ezek azonban nem haza mentek, hanem az ausztriai Leibnifczban nyertek uj elhelyezést. Az érdekelt községekre mindenesetre nagy meg- könnyebülés, hogy magszabadultak az oda helyezett kilakoltatottaktó), mert az élelmezésük és az elhelyezésük igen nagy nehézségekbe ütközött, de egyébként is sok baj volt velük és különösen a délvidékiek dolgozni egyáltalán nem akartak még rendes napszámbérórt sem. Pedig a mostani nagy munkaerő hiány mellett szükség lett volna a munkaerejükre, de ők maguk is igen szép keresetre tehettek volna szert. A téli hadviselés szükségletei. A háború nyomorúságaihoz télen mindig hozzájárul még egy elle?rsége a testi épségnek és az életnek: a hideg. A tizenhat hónap óta dúló háború folyamán másodszor érjük el a téli időszakot és épen azért már tapasztalásból tudjuk, hogy a harcoló katonának a minden egyéb nyomorúságon kivül mit kell elszenvedni a tél hidegétől. Rokkantaink közül nem egy, kezének vagy lábának esetleg mindkettőnek megfagyása által lett tehetetlenné. Ugyanazért az itthon maradottaknak fokozott szorgalommal kell gondoskodni arról, hogy katonáink a hideg ellen és a megfagyás ellen, sokszor az elpusztulás ellen meleg ruhával tudjanak védekezni. A vöröskereszt gyulai kórháza e tekintetben segítséget akar nyújtani mindazoknak akik munkájukkal katonáinknak a hideg okozta veszedelmek elleni megvédéséhez hozzájárulni akarnak. A téli ruhák közül, melyek a védekezésre szolgálnak, legjobbak a selyem és gyapjuanyagból készült ruházati cikkek. Ugyanazért kérjük a közönséget, hogy akinek nélkülözhető ruházata van a következőkből: uj vagy használt (de tiszta kimosott) jäger alsók, férfi téli ruhák, flanell, selyemdarabok, az szolgáltasa be azokat a vörös- kereszt kórház irodájába Azonkívül különösen refiectál a hadsegélyző hivatal az érmelegitőre térdmelegitőre, a rövid harisnyákra és kapcára. Az ezekhez szükséges pamutot dijtalanul fogja kiszolgálni a vöröskereszt kórház mindazoknak, akik érte, valamint a szükséges mindennemű tájékozódásért a nevezett kórház irodájában jelentkeznek. Felkérjük azokat a uőket, akik eképen munkájukkal hozzá akarnak járulni a hőseink szenvedéseinek enyhítéséhez, hogy pamut szükségleteiket a héten bejelenteni szíveskedjenek, mert ehez képest fog intézkedés tétetni a pamut megrendelése tekintetében. Az elpusztult kárpáti falvak újjá építésére a vármegyében is megindittatott a gyűjtés. Amint ismeretes a vármegye közönsége 25000 koronát szavazott meg az említett célra, azonfelül a községek sorra szavaznak meg kisebb nagyobb összegeket. Békés község 30000, Gyula város 6000 koronával járulnak hozzá az újjáépítéshez, azonkívül a községekben a magán gyűjtések is tétettek folyamatba, amelyek szintén igen szép eredményt tüntetnek fel. így Orosháza községben a község által adott 2000 koronával együtt 6575, Mezőberény községben pedig több mint 3000 korona gyűlt egybe, úgy hogy a gyűjtések befejeztével, a vármegyének adományával együtt a községek és magánosok által adott összegek oly jelentékeny tőkét fognak képviselni, amellyel hathatósan lehet előmozdítani a sokat szenvedett kárpátfalvi községek újjáépítését. A gyulai József főherceg laktanyát ki kellett üríteni azért, mert az első emeleti födém szerkezet fagerendáinak elkorhadása következtében a leszakadás veszélye fenyegetett. Minthogy a szóban levő laktanyának használható karba helyezése a jelenlegi viszonyok között különösen sürgős szükséget képez, ennélfogva az újjá építés módozatainak megállapítása végett, a vármegye alspánja vegyes bizottságot hivott egybe, amely dr. Daimel Sándor vármegyei főjegyző elnöklete alatt tegnapelőtt ült egybe. A polgári hatóság részéről megjelentek dr. Lovich Ödön polgármester, dr. Zöldy János vármegyei főorvos, Horváth Bála műszaki tanácsos, Vízvári Lajos kir. mérnök, Pfaff Ferenc építőmester, felkért szakértő ; a katonaság részéről Nagy Arthur ezredes, állomás parancsnok, Rziha Alajos alezredes, Czigler Arnold mérnökkari százados és a 11. gy. ezred orvosa. A kérdéses építkezési munkálatok terveit a polgármester már előzetesen elkészíttette az államépitészeti hivatal által. A bemutatott tervek és költségvetés szerint a munkálatok aként végeztetnének, hogy az eddigi fagerendák helyett vasgerendák alkalmazásával készíttetnék el a mennyezet. A költségek 83000 koronába kerülnének, amelyből azonban a munka költsége egymaga mintegy 30000 koronát tesz ki. Ha ezek a munkálatok katonai erőkkel végeztetnek, abban az esetben természetesen jelentékenyen kevesebb lenne a költség. A vegyes bizottság a terveket kivitelre alkalmasnak találta és olymódon állapodott meg, hogy mivel Gyula város mint kaszárnya tulajdonos ezt a tetemes költséget viselni nem képes, mivel továbbá az esetben is, ha a vármegye katona beszállásolási alapjából megtérítené a költséget, az ezzel járó hivatalos eljárás bosszú időt venne igénybe, az építkezés pedig nagyon sürgős az államkincstárt kéri fel, hogy addig is, amig a fedezet kérdése tisz- táztatik, a költségeket legalább is előlegezze. A gyulai nőegylet november 7-én vasárnap délután 3 órakor a nőegylet házába tartja a szokásos téli ruhasegély kiosztást. Ezzel egyidejűleg összeiratnak, hogy katonáink számára kötött tárgyak készítésére kik és mily mérvben vállalkoznak. A kivánt tárgyak nyersanyagát, a gyapjú- fonalat kilónként 15 korona árban a nőegylet szerzi be, a munkát a válallkozók hazafias érzésből dijtalanul teljesítenék. Kívánatos, hogy minél többen ajánlkozzanak. A vezetőség külön meghívót nem bocsát ki, hanem ez utón hívja meg az összes érdeklődőket és kéri, hogy minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. — özv. Fábry Mártonná egyleti alelnök. Nem vált be a városházán az uj hivatalos Óra A város képviselőtestülete legutóbbi közgyűlésén minden észrevétel nélkül hozzájárult a tanács azon javaslatához, hogy a tüzelő anyag és villamos áram költségeinek megtakarítása szempontjából a városi hivatalokban a munkaidő egyhuzamban délelőtt 8—2 óráig tartassák. Azokban akik a reform következményeivel tisztában voltak, nem kis meglepetést keltett a javaslatnak ilyen simán való átcsuszása. — Csodálatos volt, hogy a közönség kényelme szempontjából senki sem vette bírálat alá az előterjesztést, amelynek elfogadásával az ügyes bajos lakosság a délutáni órákban semmi ügyét sem intézhette el a városházán. — Éppen lapunk előbbi számában publikálta a polgármester az uj rendnek november 1-től való életbeléptetését, ami azonban, mint a következmények mutatták, csak a papíron maradt, mert legalább a téli hónapokban keresztül vihetetlen. Maguk a tisztviselők szólaltak fel ellene és kérték a régi munkaidő meghagyását. A közigazgatásnál és rendőrségnél a délelőtt folyamán egyik fél a másiknak adja kezébe a kilincset, a tisztviselők állandóan a közönséggel tárgyalnak, tehát nincs idejük az akták elintézésére. Tapasztalat szerint csak délután dolgozhatnak nyugodtabban, mikor gyérebben járnak a felek. De érdeke a lakosságnak is, hogy a délutáni órákban a hivatalok rendelkezésére álljanak. Most tehát a régi délelőtt délutáni hivatalos órákat tartják be továbbra is a városi hivatalok, amit a legközelebbi közgyűlésen be fog jelenteni a polgármester. „Csak egy virágszálat“ jelszó alatt halottak napján a temetőkben és templomok előtt a városi szolgák által eszközölt perselygyüjtésből 177 korona "26 fillér gyűlt össze. A gyűjtés eredményét a polgármester felküldte a József főherceg szanatórium egyesületnek. A gyűjtő kocsira utólagosan adományozott N. N. egy fél liter zsir, 2 klg. liszt és egy kis kosár burgonyát. Pénzadományok a vöröskeresztnek. Bállá Ferenc 1 K 30 f, urnából bejött 1 K 65 f, Kenderes Juliska 90 f, Megyesi Sándorné 1 K, Kovács Lajosné 2 K, Szeredi Jánosné 1 K, Gseke Mikályné 2 K, Miladenovits Mihályné 4 K, Fröh- ner Györgyné 30 f, Sutocki György gőzmalma Gádorosról 1 K 10 f. — A vakok részére : Mark- steiner Józsefné, Bagó Sándorné, Török Józsefné 4—4 korona. Csomagfeladás korlátozása A postai csomagok torlódása oly mérveket öltött, hogy egyéb intézkedéseken kivül a magán csomagfeladás korlátozása elkerülhetetlenné vált. — A gyulai posta- hivatal értesíti a közönzéget, hogy a postaigazgatóság rendelete folytán egy-egy féltől naponkint csak 20 csomagot vesz fel. Jelen korlátozás a szükséges csomagok, valamint az ércpénzt, élelmiszert, papírpénzt tartalmazó csomagok feladására nem vonatkozik.