Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-31 / 44. szám
1915. október 31. Békés 7 állapodás mellett, hogy Nagy Sándor 25% engedményt kap A mérgek élvezete folytán Nagy Sándor elmebajt kapott és bekerült a kórházba. A királyi ügyészség vádat emelt a nevezett gyógyszerészek ellen gondatlanságból okozott súlyos testi sértés miatt gondatlanságukat abban találván, hogy bár ismerték Nagy Sándor szenvedélyét annak a mérgeket mégis kiszolgáltatták és pedig a vonatkozó tiltó szabályok ellenére és azok megszegésével. A kir. törvszék meg is állapította bünöségüket és Lőrinczy Lászlót 300 korona Ferenczi Árpádot 500 korona pénzbüntetésre Ítélte. A kocsi elütötte. Szeghalmon a múlt év julius hó 6-án Papp László bérkocsis]avasuti állomáson vendégre várva s amikor a vonat beérkezett, hazafelé indult A vasúti állomástol az országúira fák és bokrok által alkotott szűk utón lehet jutni és emellett a zöld bokroktól semerre sem lehet látni. Ilyen körülmények között a tapintat és köteles gondosság azt parancsolja, hogy a kocsis óvatosan hajtson. Ámde Papp László a kritikus helyen olyan gondatlanul hajtott, hogy a kerékpáron arra haladó Sáfár József szeghalmi távirda felvigyázót elütötte és rajta sérülést okozott. A kir. tvszék megállapította Papp László bűnösségét a gondatlan súlyos testi sértésben és ezért őt 8 napi fogházra és 20 korona pénzbüntetésre ítélte. A hűtlen cseléd. Sarkadi Róza Békéscsabán Bakuc József szolgálatában állott. Ismerte, hogy mekkora nagy értéke van a tojásnak, lisztnek és tyúknak. Ugyanazért célszerűnek találta a gazdájától 20 darab tojást 2 darab tyúkot és némi búzalisztet ellopni. A kapukulcsok nem drágultak meg a háború alatt mégis ellopta azt is. Sarkadi Róza ezért a lopásért most szenvedett meg mert a trvszék 2 hónapi fogházra ítélte. Az orgazdáját akinél a lopott dolgokat értékesítette nevezetesen Andó Jánosnét tulajdon elleni kihágás miatt 30 korona pénzbüntetésre Ítélte. Az eltűnt aranyóra. Gyomán ez év február 16-án Fazekas András állatorvos a gőzfürdőben letette áz aranyóráját egyéb holmija mellé és gondtalanul elment fürödni. Mire visszatért órája láncostul eltűnt. Jelentést tett a rendőrségnél, amely kiderítette, hogy az aranyórát Schwarcz József kereskedő vette magához egy óvatlan pillanatban, aki ugyanakor szintén a gőzfürdőben volt. A kir. tvszék Schwarcz Józsefet tekintettel az óra megkerülésére és töredelmes beismerésére 15 napi fogházra ítélte de annak végrehajtását feltételesen felfüggesztette. . Cyula város tanácsától. 9772-1915. sz. ÁRLEJTÉSI HIRDETMÉNY. Gyula város tanácsa a képviselőtestület határozata folytán az 1916 évben szükséges eselédségi ruházatok, csizmák és tüzelőanyag szállítására zárt ajánlati versenyt rendel s annak határidejéül 1915. évi november hó 16 napjának <1. e. 10 óráját az I. aljegyzői hivatalos helyiségbe kitűzi. A ruházati posztó minták, az ár- lejtési feltételek és a szükségleti kimutatások a hivatatos órák alatt Szikes György adóügyi tanácsnok hivatalos helyiségében megtekinthetők. Gyula, 1915. október hó 30-án. Dr. Lovich Ödön 335 1—1 polgármester. ©©©©©©©© Házi asszonyok ! Gazdák ! tudják, hogy a Császár-féle Baromfi-táp csepp és Baromf i-pilula a baromfi dögvész ellen a legjobb szer. 20 baromfinak való adag 1—1 korona. Kapható CSÁSZÁR-gyógytárban Gyulavári. 33i 2-2 ©©©©©©©©I KOSZORÚ ÉLŐVIRÁGOKBÓL, valamint ZÖLD-KOiKORIIE legizlésesebb kivitelben. Ugyanitt kaphatók : 100000 drb Maehónia (örökzöld) á 20 -100 fillérig 15000 „ fluxus semposvirous „ á 06-10 51 3001) „ Fenyő 30-100 cm. magas á 00-300 99 2000 „ Diecia fehér virágú (bokor) á 40 99 1500 ., Arany szomorú fűz á 30-100 99 1200 „ Hibiskus (bokor) á 40 99 500 „ Jávorfa (közönséges) á 30 99 300 „ Vadgesztenye á 50 99 stb. a legjutányosabb árban. Mészárosa leitete tnrinr A világháború minden mozzanatáról a leggyorsabban, a legpontosabban, a legkime- ritöbben térkép magya- .... rázatokkal .... politikai napilap értesíti az olvasóit. O INS 7-----Előfizetsi árak :-----•► Egy hónapra K 2 80 Negyedévre K 8 — Félévre K 16 — Egy évre K 32 — Megrendelő cim: Az Újság kiadóhivatala Budapest, VII. kerület Rákóczi-ut 54. szám. UULJUl Mogyoróssy Sándor szobrász sirkőraktára és kőfaragó ipartelepe GYULA, Báró Wenckheim Béla-ut 14—16 316 4-4 ,r Állandóan nagy raktárt tart kész márvány, gránit, sienit és labrador sírkövekből; készít művészi kivitelű síremléket, mindennemű szobrász, kőfaragó és műkő munkákat, mmmm