Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-24 / 4. szám
4. szám. XLVII. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre ......... 10 K — f Fé l évre_ _ _ 5 K — f Év negyedre_ _ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. Gyula, ISIS5 január 34. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 filiér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A háború vége. Sokszor feltör a sóhajtás lelkűnkből: mikor lesz ennek a rettenetes háborúnak vége! Biztos feleletet erre a prófétai ihlet sem adhat, mert az események beláthatatlansága minden számitást megcsufolhat. Csak a háború tényezőinek a vizsgálatából lehet következtetést vonni arra, hogy indokolt valószínűség szerint a már eddig 6 hónapos háború további 6 hónapig nem tarthat. Statisztikai adatok nem állanak rendelkezésűnkre amaz áldozatok tekintetében, amelyet a háború eddig igényelt. — Tudjuk azonban, hogy minden hadviselő fél millió számra állítja ki katonáit a harcmezőre. És azok között a harceszközök és betegségek nagy pusz- pitást visznek véghez, ami a hézagpótlásokat vonja maga után. Mind több emberanyagot kell tehát igénybevenni még akkor is, ha a kidőltek, a betegek egy része vissza megy a csatatérre. Ám az emberi élet keretei közgazdasági és egyéb téren megmaradnak s ha a háború nagy tömegeket emészt fel és von el a nemzeti élet eleven erejéből, azok a keretek előbb-utóbb összeomlanak. És igy van ezzel minden hadviselő fél. Kivéve Angliát, Ez a nép három évig akarná folytatni a háborút. Jól tudja miért. Három év alatt olyan arányú háborúba, mint a milyet most folytatunk, Európa minden nemzete belepusztulna. A derék Anglia, mely nem teszi le a fegyvert az utolsó orosz és francia katona lélekzetvé- teléig, a végén maga maradna. A hőn sóvárgott világuralmát megalapíthatná és bár nem igen volna kin uzsoráskodni, és bár nem dicsőség a tönkre ment nemzetek között és azok bőrén uraskodni, a megromlott angol erkölcs' mégis büszkén tekintene szét a néma, csendes tengereken. Ám a többi nemzetnek, közöttük az angol szövetségeseinek, sokkal több az önfentartási ösztöne, semhogy öngyilkosságot kövessen el Anglia kedvéért és a végkimerülésig, a gazdasági összeomlásig, mindenek pusztulásáig folytasson háborút, melytől végeredményében semmi különös hasznot nem várhat. Ha tehát a hadviselő felek azért harcolnak, hogy a békés fejlődést hosszú időre biztosítsák, hogy tovább éljenek, akkor benső erejüket nem áldozhatják fel teljesen a háborúra, emberanyagukat kimélniök kell, mert különben nemzedékekre lehetetlenné teszik a béke felhasználását. A mai emberpusztitás arányai pedig ebből a szempontból nem szedhetik áldozatukat még egyszer annyi ideig, mint a mennyi már eltelt a háború kezdete óta. De a gazdasági kimerülés is nagy veszedelemmel fenyeget. Kereskedelmi és ipari összeköttetések megszakadnak, a legtöbb gyári munka megáll és a nagy kereskedelmi csereforgatom megszűnése után újra kell kezdeni a tőke és erőgyűjtést, hogy talán egy évtized múlva ismét odajuthassunk, ahol voltunk. És van még egy szempont. Az európai constellációk nem olyanok, hogy valami súlyos, nehéz győzelem után nagyobb területgyarapodást remélhetne bármelyik hadviselő fél. Az ezzel járó kormányzati gondok ezt nem is teszik kívánatossá. Szárazföldi és viziutak, befolyás szerzése, gazdasági erősödés: ezek a tulajdonképpeni célok, amelyeknek az elérését pedig a háborús győzelem nem lehetővé teszi, hanem csak előkészíti. Előkészíti, mert megköti vagy gyengíti az útban álló nemzet erejét. Az angol vagy orosz maga sem hiszi, a háború eddigi lefolyásából, de meg az erőknek is meglehetős egyformaságából Ítélve, hogy e háborúval minden célját eléri. A célnak megközelítése pedig a TÁBC1 A. lőárokból. (Galicia, 1914.) Megyünk előre, napról-napra jobban ! Minden lépésünk fényes győzelem . . . Sokszoros ellent tettünk tönkre érte, Megfizette százszor magyar testvér vére, Mely itt piroslik szét a lengyel völgyeken. Ujjongunk fáradt, elcsigázott testtel, Hisz minden lépés a végcélhoz ragad. De el-elcsuklik néha-néha hangunk, Mert e lépésnyi csepp föld is alattunk Tanúja, hogy nyomunk messze elmarad — Mely édes honunkhoz vissza elvezet. De azért nem vágyunk csöndes pihenőre, Sohsem érzett vággyal rohanunk előre: — Rajta! . . . Üsd, verd ! — mondja ezernyi [ torok, S mosolygó arcokkal vigyázunk a lesbe, Mig bömböl az ágyú s a puska ropog. De jaj, százszor is jaj, hogyha jő az este, S elnémul az ágya, nem ropog a fegyver, Hogyha fönn az égen csillagok kígyóinak, Hogyha fáradt fejek a röghöz simulnak, S meg-meglátjnk azt, hogy tőlünk jobbra-balra A sáros avaron sápadt holdsütésben Egy-egg vitéstársnnk önvérébe fagyva, Hogy múlott közülünk el dicsőn, végképen. Hiszen Uram Isten, neki is van anyja, Aki otthon várja, remegve siratja. Várja, várja fiát kora reggtől estig, És — jóságos Isten — itt mell ttünk fekszik. Es mikorra virrad, s megszólal a fegyver: Gazdagabb a mező egy kis fakereszttel. . . Somogyi Imre. Engedd uram ... Engedd uram, hogy fénylő napod áttörje A régóta egyre síró fellegeket, Mert künn a harcmezőkön ilyen időben Olyan keserves, olyan borzasztó lehet. Szinte agy vádol a lelkem minden este, Ha puha, fehér, tiszta ágyamba fekszem, Mikor a sáros, nyirkos lövészárokban Ott dideregnek, fáznak sok százan, ezren. Eső zuhogása, hideg szél zu:ása, Olyan, mintha benne panaszos hang sírna. Messze idegenből hazavágyó szivek, Istenem, tán téged ostromolnak, kérnek. Oh hallgasd meg őket! és hallgass meg minket Hisz te vagy egyedül, ki visszaadhatod Mindnyájunk szivébe a hitet, a békét, Teremtő Istenünk! Szűnjék meg haragod. Kalandra Béláné. Vágyaink és tennivalóink. „Esztendők múlásán merengő lelkűnknek édes reménysége : Szépséges időknek, boldog jövendőnek rózsás ébredése.“ A pirkadó hajnalnak halavány bibora az epedő vágyódás izgató szine s alkalmas a végtelenségig fokozott kívánságaink felkeltésére. Mindnyájunk szivének hangosabb ma dobbanása, uj célok eléréséért sóhajtunk, uj csapások elkerüléséért remegünk. És közben sokat várunk a Véletlentől, a Sorstól, a Végzettől, vagy mondjuk helyesebben : az Égtől. Várjunk is sokat, de ne mindent! . . . mert jegyezzük meg, hogy az uj idők boldogsága csak a múlt idők jutalma lehet. Újjászületni, az életet élűiről kezdeni — sajnos — nincs módunkban, de a múltnak tanulságait levonni s életutjainkat a bölcseség köveivel kirakni — igenis hatalmunkban áll. Magasztos eszmék hassák át lelkünket s adjuk meg cselekedeteinknek a nemes leikület zománcát. A küzdelmektől, a lemondástól való irtózás az egész keleti kényelmében, jól megalapozott anyagi függetlenségében keres menedéket, az epikureusok földszagu jólétében látja boldogságát s feledi az ember igazi rendeltetését. Sokan elégnek tartják, ha megkeresik kenyerüket Xja.p'ULn.ls: mai szama © oldal.
