Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-16 / 20. szám
íí Békés 1915 május 16. zésére az ezen munkánál felhasználható közerőt kirendelhesse. Az alispánnak a vármegyei gazdasági bizottság által helyeselt terve az, hogy mindazon kisgazdák, akiknek egyáltalán nincs, vagy nincs elegendő arató ' munkása, dűlők szerint csoportosíttatnak, velük és munkásaikkal azon dűlőben minden gabonát learatnak, amennyiben kevés lenne számuk, pótoltatni fognak részint a munkára kirendelendő katonákkal, részint azon munkásokkal és gazdákkal, akik saját, illetve szerződött gabonájukat learatták. — Nincs kétség a tekintetben, hogy ha a szükség úgy kívánja, azok a gazdák is, akik maguk rendszerint nem szoktak tényleg munkával résztvenni az aratásban, az idén maguk is munkába állanak, ezek segélyével, valamint a munkálat időnkénti tervezésével és csoportosításával elvégezhető lesz a munka annyival inkább, mert aratógép is vau a vármegyében elég tekintélyes számban. Nagyobb birtokosok már legnagyobb részben el vannak látva munkásokkal, ezenfelül e célra fel kell használniok cselédségüket is, ha ez sem lenne az aratás elvégzésére elegendő, itt is az egymás segitsége alapján kell eljárni, s a munkást olyan helyről kirendelni, ahol már az aratás befejeztetett. Ily irányú rendelkezését az alispán majd akkor fogja kibocsáj- tani, ha a kormány a munkaerő kirendelésére felhatalmazta, de mindenesetre oly időben, hogy a szervezkedésre elegendő idő maradjon rendelkezésre. A gabonarekvirálások során a termelők nek ugyan rendelkezésére hagyatott a családjukban és gazdaságukban szükséges termény, de miután az igy visszamaradt gabonából eladásra nem igen jut, természetszerűleg megszűnt a gabonanemüek eladásra kínálása, igy a lakosságnak azon része, mely a . lisztet és kenyeret piacon szerzi be, szükségletét beszerezni nem tudja. A lakosság ezen része szükségletének — Nem is hozott kee akkó semmit! — De. — Mit? — Majd möglátod ! Az asszony kifelé indult’ de Péter megfogta a karját. — Az a kérdés előbb, hogy elfogadod-e ? — Ha neköm hozta . . . — Neköd. Julis asszonyt majd szét vetette a kíváncsiság. Mi lehet ? Ruhának való ? Pillangós papucs? Vagy kaláris? Olyan cifra kaláris, amilyent a szerb menyecskék viselnek a nyakukon De hogy került Péterhez olyan kaláris ? Kapta ? Vötte ? Elvötte ? Hirtelen kiegyenesedett a Julis asszony dereka. Szembogarai sötéten megvillantak . . . Ha ez az embör . . . ? Megrázta a fejét olyformán, mintha csak azt mondta volna: Az nem lőhet. Nem. Pétör nem az az embör! De valami a rossz érzésekből mégis maradt a pruszlikja alatt, mert amint az ajtókilincsre tette a kezét, félig tréfásan, félig komolyan megfenyegette az emberét: — Ki is kaparom akkó a kend szömit! A pitvarban aztán csak elállt a szeme, szája. Egy kis kantusos gyerek a tűzhelyen felejtett lángosból igen jóízűen falatozott. Még a könnyei is csorogtak, olyan igen nagy étvágy- gyal gyömöszölte befelé a tejfölös lángost. ellátására a kormány 150 waggon búzát és ugyanennyi tengerit bocsátott a vármegye rendelkezésére, amely gabonát a községek szükségletük arányában megvettek, otthon megőröltek is, liszt és kenyér alakjában malmok, liszt és kenyér üzletek közvetítésével és a legtöbb helyen utalványrendszer mellett bocsájtják az ellátatlan fogyasztók rendelkezésére. Bár a termény rendelkezésre bocsájtása nem történt célszerűen, amennyiben a községek szükségletüket nem helyből kapták meg, igy a termények magas árát még külömböző költségek is emelik, mégis megállapítható, hogy a hatósági készletek olcsóbban adhatók mint amennyiért a kereskedés eddig ellátta kenyér és lisztnemüvel a fogyasztó közönséget. — Valószínű, hogy a rendelkezésre adott 300 waggon lisztnemü újig elég lesz. De számítva minden eshetőségre, az alispán a vármegye részére még 100 waggon gabonának reserválását kérte. A fentiek szerint tehát biztosítottnak tekinthető, hogy a lakosságnak kenyérrel való ellátása, ha takarékosan is, ha nem tiszta búzából is, de a legszükségesebb mértékig okvetlenül megtörténik. Ezt a csekély áldozatot élelmezésünk rendjében a világkereskedelemtől elzárt helyzetünkben harckészségünk érdekében készségesen kell meghoznunk és bizonyos fokig tűrnünk kell az élelmi és közvetlen életszükségleti cikkeknél tapasztalható nagymérvű drágaságot is, mert ez egyfelől természetes folyománya a kereslet és kínálat közötti viszonynak, a kereslet hátrányára történt megváltozásának és egyszersmind természetes rugója is a termelési készség annyira szükséges gyarapodásának. Miután azonban úgy látszik, hogy sok cikknél a drágaság már túlhaladta az okszerű áremelkedés határait, s ennek előidézője nem annyira a keresletnek a kínálatot felülmúló emelkedése, mint inkább a köz— Hát te, te kis tolvaj! . . . A gyerek ijedten húzódott hátra. Nagy kék szemeit kimeresztette. Az asszony kérdőleg nézett Péterre. — Csak tán nem . . . ? Csak tán nem . . . ? S tartózkodva, bizonytalanul mutogatott a gyerekre. Péter megbiccentgette a fejét: — De bizony ... De bizony . . . E lönne az ajándék ? — Ez. — Onnan hozta kend ? — Onnan. — Neköm ? — Nekünk. Julis asszony hol Péterre, hol meg a gyerekre nézett. Valami hihetetlent látott az egész dologban. Nem tudta egyszerre fölfogni. Hirtelen az eszébe jutott: — Hát az édös apja, mög az anyja ? Péternek összeszorult a torka. Az édes anyja, meg az apja? Azokról nem szólhat. Azt nem mondhatja meg. Az a tudat elég teher egymagának is. Az asszonynak nem adhat belőle. Úgy sem fogyna vele. Hiszen ha más valaki . . . Ha úgy kézen-közön történt volna ... De hazudni is bajos . . . Julis asszony arca ijedtté vált. — Megölték kendtök ? Péter sietett közbevágni: — Öltük a fenét! vetítő kereskedelemnek és egyes iparv államiatoknak a fogyasztók érdekeivel a maximális árakkal nem törődő titkos vásárlásai — a közigazgatási bizottság felirt a kormányhoz, hogy tegyen intézkedéseket melyek alkalmasak arra, hogy az árak mesterséges felhajtását akadályozzák. Ugyancsak felirt a a közigazgatási bizottság azon okból is, hogy a gabona rekvirálás és a közélelmezés terén eddig tapasztalt hiányok, tévedések, az uj termés zár alá vételékor lehetőleg el kerül- tessenek. A mesterséges drágítás akadályozására szolgáló intézkedések megtételét a kormány leiratában meg Ígérte, mig az uj termés zár alá helyezése ügyében a most folyó ország-, gyűlési tárgyalások során tett megnyugtató kijelentéseket. Kiterjedt járványok az állatforgalmat nem korlátozták, a sporadikusan felmerült egyes betegedések helyhez kötöttek maradtak, miáltal az állatforgalomra befolyással nem voltak. A vármegye területén a tavaszi legelőre való kihajtás előtti állatösszeirások folyó évben nem eszközöltettek, a tavaszi legelőre való kihajtás előtti állatvizsgálatok, tekintettel azon körülményre, hogy a területen levő állatorvosok nagyobbrészt hadiszolgálatba vonultak, oly módon nyertek megoldást, hogy a kihajtott állatoknak megszemlélése a miniszteri rendelet értelmében a községi elöljáróságokra bízatott. A közsegélyezésre szorult szegények ellátása illetve segélyezése az 1914. év folyamán is teljesittettett a községek által, részint a szegónyalapok, részint a községek kezelése alatt álló magánalapítványok kamatainak s a közpénztár segítségének igénybevételével. E célra a községek összesen 132.739 koronát költöttek, mely összegből 71,593 K a szegényházakban elhelyezettek eltartására — Hát? — Hát ez a gyerök — nyeldökölt Péter — úgy kuncsorgott erre-arra, a falujuk elpusztult a nagy ágyutüzbe, oszt csatangolt, én mögszán- tam, oszt pártul fogtam, hogy e’ ne pusztuljon . . . Aztán, hogy egy kis levegőhöz jutott, hozzámagyarázta : — Az őrmester ur Sztankovits, aki tud szerbül, ki is kérdözte a gyerököt egész alaposan, mindön irányba, főként a szülei felül, oszt a gyerök azt mondta, hogy senkije e kerek nagy világon. Apja, anyja elhaltak valami hirtelen halálba. Egyedül maradt. Egyesegyedül. Szóval afféle árva ... Péter egészen kimelegedett a nagy magya- rázgatásokba Sohse hitte volna, hogy ilyen nehéz legyen a görbe utón való járkálás. No nem is megy rá többet az életben. Nem. Csak ezt ússza meg szerencsésen. Megúszta. Julis asszony nem győzte a fejét csóvál- gatni: — Ej, ej . . . Meg-megtörülgette a szemeit, miközben szánakozva mondogatta: — Szögény kis árva ! Szögény kis árva I Leguggolt s két kezefejével integette, csalogatta a gyereket magához: — Gyere ide leiköm . . . Gyere . . .
