Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-09 / 19. szám
3 Bettes 1915. május 9. Ez a hatalmas erőnyilvánulás biztosítja, hogy ez a nemzet élni fog, mert arra hivatott ! Mert ez a nemzet hősiesen tud küzdeni az ellenséggel és ez a nemzet szorgalmasan dolgozik otthon, hogy eltartsa — ha kell szomszédállamát — és megmentse rokkant- jait! Ez a nemzet mindennek, a mit a nemzeti élet igényel tőle, eleget tud tenni, mert van energiája és hosszú életre híva tottsága! A liszt és kenyér. A mindennapi kenyér problémája most a legaktuálisabb, legtöbbet hangoztatott téma. És pedig nem minden ok nélkül képezi annyi panasznak, keserűségnek, bosszúságnak és izgalomnak a tárgyát. Aki egész életében szokva volt a tiszta buzakenyérhez és ha egyebe nem volt, azt is szívesen megette még szárazon is, annak és kiváltképpen a föld népének hiába való minden ékesszólás a háborúról, az ezzel járó szűkös gabonakészletről, a lemondásban megnyilatkozó hazafias áldozatkészségről, azt bizony a megrosszabbodott viszonyok felől meggyőzni nem lehet, aminthogy az éhes gyomorral szemben bármilyen okos beszéd is hiábavaló. Ott ugyan Istennek hála még nem tartunk, hogy éheznünk kellene, sőt bizton reméljük, hogy nélkülözésre nem fog sor kerülni, azért még sem csodálkozunk rajta, hogy a mi buzakenyérhez szokott népünket nem elégíti ki a szükség parancsolta hadikenyér. De hát éppen azért, hogy nélkülözésre ne kerüljön a sor, bele kell törődnünk, hogy a következő két hónapban a kenyérből rosszabbat és amellett kevesebbet is fogyasszunk. A minisztérium elkerülhetlen szükség nélkül nem rendelte volna el a búzaliszt keverését. Ne elégedetlenkedjünk tehát e miatt, hanem nyugodjunk meg az elkerülhetlen rendszabályba, amelynek gazdag és szegény egyaránt alá van vetve. A kevert lisztből azonban sok helyen még mindig nem tudnak kifogástalan kenyeret előállítani. A tapasztalatok azt is igazolták, hogy csak úgy lehet élvezhető kenyeret sütni, ha a búzalisztet külön kovászolják és a kukorica lisztet szintén külön készítik elő a kenyérsütéshez. Ez indította a kormányt arra, hogy a kenyérliszt forgalomba hozatalát újból szabályozza. Az erre vonatkozó kiegészítő rendelet a hivatalos lap szombati számában jelent meg és a következőképpen szól: »A minisztérium 1442—19L5. M. E. sz. rendeletében meghagyja, hogy a vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselője a kereskedelemügyi miniszternek a belügyminiszterrel egyetértőleg kiadott felhatalmazásával elrendelheti, hogy a malomvállalatok, köztestületeknek és közintézményeknek kenyér előállításával foglalkozó vállalatai részére, olyan helyeken pedig, ahol a liszt-, illetve kenyérutalvány-rendszer be van vezetve, a malomvállalatok és a lisztelárusi- tók bárki részére az 1113—1915. M E. számú rendelet 4-ik paragrafusában említett kenyérlisztet tengeriliszttel való keverés nélkül hozzák forgalomba és az idézett rendeletben megszabott keveréshez szükéges tengeriliszt-mennyiséget a keverés céljára egyidejűleg külön szolgáltassák ki.* Ez a rendelet Gyula városához még Írásban nem érkezett le, de már csak napokig késhet. Bizton reméljük, hogy a városi hatósági liszt- elárusitásnál ezt a várva-várt módszert nálunk is mielőbb bevezetik. A magán háztartásokban levő felesleges lisztkészleteket a múlt hónapban a városházán be kellett jelenteni. Feleslegesnek volt veendő az a lisztkészlet, amely a háztartásokban augusztus 15-ig számítva a családtagok száma szerint fejenként és havonkint 6 kilogrammot meghaladt. Az igy kiszámított mennyiségen felülit be kellett jelenteni s az zár alatt levőnek volt tekintendő. A földmivelésügyi miniszter a városhoz most intézett és falragaszokon is köztudomásra hozott rendeletében is kijelenti, hogy a magán háztartásokban levő jelentéktelen lisztfeleslegekre nem reflektál, azt elvenni nem szándékozik. Ennek következtében a magán háztartásokból bejelenlett azon lisztkészletek, amelyek f. évi augusztus 15-ig számítva fejenként és havonként a rekvirálasok alkalmával a saját háztartási szükségletre nézve alapul vett gabonának (18 kg) megfelelő 14 kilogramm lisztmennyiséget haladják meg, a tulajdonosok szabad rendelkezésére visszahagyatnak. Tehát a földmivelésügyi miniszter a 6 kilogramm fejenkénti mennyiséget 14 kilogrammra emeli fel azoknál, akiknek lisztjük van. Ezzel szemben a pénzügyminiszternek a készletek ellenőrzése és kikutatása tárgyában a pénzügyőrséghez intézett rendelete bőkezűbb, mert 18 kilogrammot sem tart kifogásolhatónak. Említettük, hogy dr. Lovich Ödön polgár- mester annak idején 66 waggonban jelölte meg azt a gabonamennyiséget, amely a lakosság újig való élelmezésére Gyula városának a kormány által kiutalandó lenne. A földmivelésügyi miniszter az országos készletek mennyiségétől tette függővé, hogy mennyiben teljesítheti a város kérelmét. Most már kétségtelenné vált, hogy a város mennyi gabonában részesült a kormánytól. A földmivelésügyi miniszter ugyanis 16 waggon búzát, 588 mázsa tengerit és 151 mázsa árpát utalt ki a városnak, amihez még a nelybeli malmok csekély készlete járul. A miniszter figyelmezteti a várost, hogy ennél többet tőle nem igényelhet A készlettel való takarékoskodást ajánlja, mivel tartalék gabonával nem rendelkezik és h a a város a rendelkezésre bocsátott gabonát idő előtt elhasználná, válságba kerülhet, a segítség minden kilátása nélkül. örvendetes tényként állapítjuk meg, hogy dr. Lovich Ödön polgármesternek sikerült magánkézből 250 mázsa nullás lisztet vásárolni 72 K 42 f. maximális áron. Annál is inkább fog erről közönségünk örömmel tudomást venni, mivel finom tészta lisztet már hetek óta nem lehet kapni és már-már elfeledtük, milyen is az abból készült tészta. Mihelyt a nullás liszt a vidékről megérkezik, a polgármester gondoskodni fog annak igazságos szétosztásáról. A nullás liszt beszerezheté- sére uj bárcát fognak mindenkinek kiszolgáltatni és csak bárcára lehet majd a finom lisztet vásárolni. Annak idején a közönség a bevásárlás módozatairól tájékoztatva lesz. Tanügy. Óvónői kinevezés. A vallás és közoktatás- ügyi miniszter Sümeghyné Böhm Bóza oki. óvónőt a kétegyházi állami Óvodához óvónővé ne- nezte ki. ronyra, hol az ajtóra nézett. Jönnek-e még többen ? — Jól van — mondta Péter — hát én rajtam nem múlik. Éljetek, ha tudtok. Majd megfenyegette őket: — Hanem aszondom, hogy ha csak egyet is moccantok, hát nem állok jót . . .! S kifordult az ajtón, ki a konyhába, onnan az udvarra. Hát amint megy az utcaajtó felé, durr, durr! Egy golyó a füle mellett, egy meg bele egyenesen a bokájába. — Hű azt a szentségös . . . Az ablaklyukban még ott volt az áruló puskafüst. — Hát igy vagyunk ? S Péter egy szempillantás alatt ujfent benntermett a szobában. Most már nem összekulcsolt kezek fogadták, hanem fölemelt karok, melyekben ütő, szúró szerszámok voltak, ami azonban most már mind hiába való erőlködés volt, mert egy-két röppenő minuta s a szoba, földjét vértócsák festették pirosra. — Hányán vngytok ? — kiáltotta Péter a valójából egészen kiforgatva. — Hányán ? — S nagy dühösen szürkült a szekrényekbe, ágyakba Hirtelen nyöszörgést hallott. Afféle elfojtott sírást. Megállt a munkában. Figyelt. Az ágy alól jöttek a hangok. Leguggolt. — Ki nem kapta ki még itt a porcióját ? Benyúlt az ágy alá. — Gyere csak elő . . . Gyere csak te kis komitácsi! S lábánál fogva kihúzott egy apró gyereket. Amolyan négy-öt éves lehetett az istenadta. — Hát te . . ? A gyerek sirt, jajgatott. Péter rámordult. — Ne óbégass ! Mire a gyerek még jobban sivalkodott. Péter vakargatta a fejét. — Hát én most mit csináljak veled ? Tanácstalanul nézett szét a szobában. — Mit csináljak ? A gyerek egyáltalán nem akart csillapodni. Péter úgy magában dörmögte ? — Ez a kis csibész azt hiszi, hogy mög akarom önni. Valami okos dolog jutott az eszébe. — Ne röszkess no — s megsimogatta a gyerek fejét! — Ki viszlek innen. A szazadhoz. Ott jó sorod lösz. Te löszöl a század gyeröke. Beajánlak a kapitány urnák, mint kis pucért . . . A gyerek, mintha csak megértette volna a sok jó beszédet, elcsöndesedett. — No gyere . . . S Péter ölbe vette a gyereket. Odaszoritotta a melléhez, hogy ne lásson semmit s úgy vitte ki a szobából. Az udvaron pihenőt tartott. Erősen nagy szúrásokat, nyilalásokat érzett a bokájában. Leült az ereszet alá. — No nézzük mög — intött a gyerekre, — hogy mit cseleködött az apád. Mer’ úgy éresd mög, hogy ez a seb itt la, a te apád munkája. Máskülönben nem lőtt volna az a komédia. Mer’ úgy tudd mög, hogy én nem vagyok az az embör! A gyerek szájtátva hallgatott. Nem értett az egy fia szót sem a Péter magyarázgatásaiból. Csak annyit vehetett ki, hogy ni, ez a katonaember jó ember. Egyáltalán nincs szándéka őt bántani. Péter nagy szakértelemmel fejtegette ki a bakancsa szíját, miközben a jó erős bőrön ütött nyílásokat is alaposan megdeputálta. — Errű gyütt a golyó, emitt mög kimönt. Úgy látszik, nem szerette mög a kovártélyt Mikor a véres seb kifejtetődött a burokból, a gyerek rámutatott s motyogott valamit, amire Péter azt mondta: — Te ehhöz nem értesz ! E’ még nem is olyan nagy dolog, bár úgy érezőm, hogy a golyó a csontba is belekóstolt; hanem az a másik, amelyik a fülem mellett füttyentött el, ha az trafál, hát akko’ most nem igön értekezhetnénk igy szép kettősbe ? Péter kötést húzott elő a borjújából s mig azt illegette, a gyerek elfutott — Hé! Megájj! Az apád teremtésit . . ! Mire azonban fölállt, a gyerek már jött. vissza. Egy csupor vizet hozott s félve, bizakodva nyújtotta Péter felé. Péter megörült. — Hiszen te egész alkalmatos kis fattyú vagy. No nizze mög az embör! Ezt nem hittem volna. Nem én 1 Hoci csak!
