Békés, 1915. (47. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-25 / 17. szám

1915. április 25. O é k é s T 11 napján a bezárt tanya ajtajának lopott kulcs­csal történt felnyitása után a konyhán keresztül a szobába behatolt s a bezárt ruhaszekrény ajtajának feltörése után egy fehér tarka vászon zacskóban levő vörös bőrtárcát s az aban levő 50 K készpénzt ellopta. No pirult ezután Piros József, aki a törvényszéken is elpirulva vallotta be a bűnét és vette tudomásul, hogy 2 hónapi fogházra Ítélték. Majd nemsokára el is sápadt Piros József, akit most már Sápadt Józsefnek is nevezhetünk. A viharos múltú ember. G. Karácsony Józsefnek nevezik azt a de­rék embert, aki még csak 37 éves, de ebből a 37 évből tekintélyes számú éveket töltött a hű­vösön. Most is Nagyváradról hozták, ahol 2 és fél évi börtön büntetését tölti. Azért vonták fe­lelősségre, mert Füzesgyarmaton, 1913. évi szep­tember hó 30-án özv. Barna Lajosné birtokából, bezárt lakásába az ablak betörése és azon való bemászás után behatolva, a záratlan szekrény fiókjából 2 lepedőt, 2 abroszt, 3 szakajtó ken­dőt, 4 vászon tarisznyát, 1 pohár törlőt, 1 tö­rülközőt, 1 fejkendőt 18 korona értékben ; — és ugyanazon alkalommal Győri Imréné birto­kából 1 fekete kabátot, 11 törülközőt, 3 sza­kajtókendőt és 2 abroszt 27 korona értékben ellopott. G Karácsony József erre a néhány le­pedőre törülközőre alaposan ráfizetett, mert 1 évi börtönt szabtak rá a két lopásért. hölgybizottság kíséretében utazott el Amerikából Hollandia felé. A cbéke-hajój ának» nevezik ezt a hajót, amelynek utasai őszinte meggyőződéssel harcoltak hazájukban a béke eszméje mellett. Európa minden államából, a hadviselőkéből ép­pen úgy, mint a semleges országokból lesznek ott nők. A hágai kongresszus magyarországi bi­zottsága élén gróf Teleky Sándorné áll. A bizott­ság működéséről «A Nő» c. feminista folyóirat nyújt jájékoztatást. A lap ezen száma gazdag és változatos tartalommal jelent meg. Perczelné Kozma Flóra a jövő legsürgősebb feladatairól irt cikket, Sargant Florence a nők kiváltságos hely­zetéről, Szegvári Sándorné pedig a háború és közerkölcsökről irt nagy érdeklődésre igényt tart­ható cikkeket. A lap közli továbbá Giesswein Sándornak : «A háború szociális tanulságairól tartott előadásainak tartalmát és a Feministák Egyesületének tartalmas évi jelentését. Érdekes külföldi szemleanyag, glossák és a Charlotte Perkins-Giiman folytatásos regénye teszi változa­tossá a folyóiratot. Mutatványszámot belőle kész­séggel küld a lap kiadóhivatala (Budapest, V. Mária Valéria u. 12.) Előfizetési dij egész évre 5‘— kor., félévre 2‘50 kor. Belga szürkekönyv a Világháború okiratai c. füzetsorozat 5. száma magyar nyelven is meg­jelent. A kis füzet rendkívül érdekes okmányok­kal gyarapítja a világháború előzményeinek tör­ténetét ismertető irodalmat. A csinos kis füzet ára 40 fillér, kapható minden könyvkereskedésben­|3F> Kön Horgony-thymol-kenöcs. Könnyebb sérüléseknél, nyitott és égési sebeknél. Adag: kor. —.80. f Horgony-Liniment. Capsici 1 compos. \ a Horgony-Pain-Expeller pótléka. Fájdalommentes bedorzsölés hűtéseknél, rheum (In ál, köszvénynél stb. Üvegje: kor. —.80, 1.40, 2.—. ^ájda Horgony-vas-albuminat-festvény. Vérszegénységnél és sápkórné.1. Üvegje: kor. 1.40. Kapható a legtöbb gyógyszertárban vagy közvet­lenül beszerezhető IL Kapható m: Or. lichter „Az arany oroszlánhoz", ciazelt, jftjy szirtárítfl, Prága I, Ellsabethstrass« 5, Irodalom. Szerkesztői üzenet. D. Sz. ,,Este a Kárpátokon“ nem vers, hanem erőltetett rímekkel ellátott közönséges próza. A közölhetés mértékén messze alul marad. A. F. „Vénleányok a háborúban“ A thémá- nak ily irányú feldolgozása nemcsak indokolatlan, hanem vastag ízetlenség és igaztalanság is. Nem közölhető. Patkány fogó kntya megvételre kerestetik. Ajánlatok a városházával szemben levő doháuytőzsdében tehetők. 86 2-3 A háború történelme czimü ajándék-albumra melyet a Pesti Napló előfizetői ingyen kapnak, külön tesszük figyelmessé olvasóinkat A háborús irodalom legkimagaslóbb, legszebb munkája lesz ez a nagy eseményeket egybefoglaló pompás disz- mü, mely sok száz mélynyomása remek képben a világháború minden mozzanatát maradandó em­lékként fogja megörökíteni. Az a titáni harcz, mely a csatatereken folyik s mely országok sor­sát van hivatva eldönteni, oly rendkívüli eseménye a most élő nemzedéknek, hogy egy könyv, mely ezt a hatalmas küzdelmet a képek gazdagságával szinte szemléltetően elénk tárja, történelmi becsű mü és egyetlen magyar család könyvespolcáról sem hiányozhat. A Pesti Napló minden uj és régi előfizetője a kiadóhivatalnál megtudható feltéte­lek mellett teljesen ingyen kapja ezt a rendkí­vüli, diszkötéses könyvet. A Pesti Napló előfi- fizetési ára: negyedévre 8 kor. egy hónapra 2.80 kor. A kiadóhivatal (Budapest, VI., Vilmos csá- szár-ut 55.) kívánságra bárkinek küld mutatvány- számot. A világ asszonyainak békekongresszusa. Április végén nagyszabású békekongresszusra gyűlnek össze Hágában a világ minden részéből a nők, hogy demonstráljanak a háború ellen. A hollandus választójogi nőmozgalom híveinek kez­deményezésére hívták össze ezt a kongresszust, amelynek elnöke gyanánt Jane Addams asszonyt választották meg, aki mintegy 200 tagból álló Csonka József­♦♦ nek, Aranyág-utca B-14. számú ♦♦ ♦♦ újonnan épült háza, melyben 2 ♦♦ ♦♦ szoba, 2 konyha és éléskamra ♦♦ óó van, kedvező feltételek mellett óó óó szabad kézből eladó, vagy ha- óó óó szonbérbe kiadó. Értekezni lehet óó ♦♦ a kórházban a kertésznél 93 1-2 ♦♦ BÍRÓ LAJOS BRÓDI SÁNDOR HERCZEG FERENC KENEDI GÉZA KÓBOR TAMÁS KOZMA ANDOR az írók és újságírók szine-java írják a legjobban szerkesztett, teljesen független, legelterjedtebb magyTragy0bb IMpÍ ^Ot ÍZ ÜJSÍM Vasárnap Asszony, Gyermek, Automobil és Sport melléklet. Felelős szerkesztő: Gajári Ödön Szerkesztő-társ Dr. Ágai Béla.----- Előfizetési árak: ----­Eg y évre K 32 — Félévre K 16 — Negyedévre K 8 — Egy hónapra K 2 80 AZ ÚJSÁG terjedelme rendesen 82, 36,40 oldal. Vasár-és ünnep­napokon 80, IOO, 200, 300 old. Megrendelő cím : „Az Újság“ kiadóhivatala Budapest, VII. kér. Rákóczi-ut 54. szám. Egyes példányára ünnep- és vasárapokon egyformán 10 fill.

Next

/
Thumbnails
Contents