Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-27 / 52. szám
XLVI. évfolyam üyula, 1914 december 95 59. szám. Előfizetési árak: Egész évre ... _ 10 K — f Fél évre............. . 5 K — f Év negyedre___. 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasáraap. Előfizetési felhivás a Békés 1915. évfolyamára. A háború izgalmai között fejezzük be az Ó-esztendőt s lépünk az újévbe. A magán- és közélet összes figyelmét, gondolatvilágát, tevékenységét teljesen a háború és annak eseményei foglal ják le és tartják lekötve. Ugyanígy a sajtóban is, amely talán sohasem vállalt magára olyan nehéz feladatot és teljesít olyan hazafiui s emberbaráti kötelességet, mint ezidőszerint. Ha az újság eddig csupán fényüzési cikk lett volna, most nélkülözhetlen életszükségletté vált, akár a mindennapi kenyér. A Békés, mely újévkor 47-ik évfolyamába lép, mint vármegyénk székvárosának egyedüli hírlapja, hivalgás nélkül mondva, szintén kiveszi osztályrészét ama misszióból, mely a hírlapokra hárul. Lelkesít, buzdít ahol kell, számon tartja és számot ad a jótékonyság, emberbaráti könyörületes- ség minden nagy és kis mozzanatáról oly ininuciózitással és lelkiismeretes pontossággal, hogy a jótékonysági s könyörületességi cselekményeknek egyik főtényezőjévé válik. Lapunk, amint azt esztendőről esztendőre ily alkalommal megszoktuk írni és ezúttal is nyomatékosan hangsúlyozzuk, nem üzleti vállalkozás, hanem tisztán eszményi célja van. Békés- vármegyében és annak székhelye: Gyulavárosában a közigazgatási, tanügyi, közgazdasági s társadalmi közcélokat szolgálni, önzetlenül, személyeskedés nélkül, mindenkor irodalmi színvonalon, ezt a célt tüztük ezelőttötödfél évtizeddel zászlónkra s ezt a célt akarjuk és fogjuk a jövőben is szolgálni. Akik ezen eszme és cél szolgálatában velünk egyetértenek, azokat kérjük, hogy bennünket az ujesztendőben is támogatni szíveskedjenek. Lapunk előfizetési dija az eddigi marad és pedig egész évre . . 10 K — f félévre ... 5 K — f negyedévre . 2 K 50 f Miután ezen lapszám az idén utolsó, t. vidéki előfizetőinket felkérjük, hogy előfizetéseiket ünnep alatt és után megújítani és a Békés kiadóhivatalának Gyulán“ cim alatt hozzánk elküldeni szíveskedjenek. Tisztelettel a BÉKÉS szerkesztősége és kiadóhivatalaKarácsony. Epedve várta az emberiség, hogy elkövetkezzék az erkölcsi szabadság dicső hajnala, mely fényt derítsen a tartós éjszaka után; leszakítsa a bűn nehéz rabigáját, mely lenyűgözve tartotta a lelkeket . . . Kérdve kérdezték. „Mikor iit a megváltás órája, mikor üt a boldog óra már?“ . . . S ime, midőn kigyult az égbolton a karácsonyéji csillag s hangzott a mennyei szózat: eltUtek a lelkek nagy örömmel, békét kötött a föld az éggel, az ember Istennel! . . . Jászol bölcsőben pihent „a világ világossága“, az emberiség megváltója, lelki szabaditója, hogy a menyből alá- szállott Istenember megvívja diadalmas harcát a sötétséggel, a vétekkel, hogy azok, kik sötétségben ültek lássanak világosságot, hogy a megváltó szerezzen a megtérteknek örök boldogságot . . . „Isten jelent meg a testben s ez a mi hitünk nagy titka!“ . . . Oh szent, oh végetlen isteni szeretet! Mindenható erőd meggyőzte a viTÁRCA, Tavasz sejtése. Valahol messze levelek hullnak! . . . Zizegön, halkan, rozsdás levelek. Valahol messze, nagy erdők mélgén Veröférujt és napsugárt temetnek A lassan hulló rozsdás levelek. Zokogva jönnek (álmaik szárnyán) Éjek ezüstjén holtatsiratók! . . . S a nyirkos síron derűs fény árad!. . . S feltámadásról vígan dalolok Lesznek a hajdan holtatsiratók. _______ Somogyi Imre, Mi kor lesz már vége . . .? Mikor lesz vége annak a viharnak, amely már oly régen tépi és szakgatja a magyar nemzetnek szép virágos fáját . . . ? — csak az Isten tudja . . . Hisz, ha meg is pihen néha egy-két napra a csaták vihara s a béke galambja felkeresni készül elhagyott hajlékát . . . ismét jön egy másik, hatalmasabb vihar s tüzfergetegével messze elriasztja a szelíd galambot ... a viharos idő nem alkalmas néki a fészek rakásra . . . óh mikor ér véget a sok sóhajtozás s óh mikor szűnik meg a sok könnyhullatás, mely az édes szülők, kesergő hitvesek és siró gyermekek szivéből tör elő ... ? Óh kinek a lelke tudna e viharzó nagy kérdések között nyugodtan maradni ? s óh ki tudna erre biztos választ adni . . . ? Hiszen a jövendőt hét pecséttel zártad el óh egek ura az emberek előtt . . . azért hát rád bízzuk egészen magunkat és Hozzád intézzük minden kérésünket és imádságunkat . . . Nem kérünk mi Tőled részrehajló kegyet, mert hiszen Tenéked egyaránt gyermeked minden egyes ember, bármilyen formában imádja is neved . . . s akár félelemből, akár tiszteletből, akár benned bizó szeretetből kiált Hozzád az ő nyomorúságában . . . nálad óh nagy Isten, segítséget talál . . . Azért hát jó Atyánk mi csak arra kérünk . . . légy ítélő biró az egymással véres, nagy csatákat vivő gyermekeid között s amelyik nemzetnek ügyét és szándékát Te igaznak látod, hatalmas erőddel légy erősítője, védő paizsoddal a védelmezője és a győzelemig a megsegitője! Mert csak akkor lehet vége a viharnak, mikor az igazság a gonoszság felett szent diadalt arat, mikor a gyöngébbnek látszó kicsiny Dávid legyőzi az erős és a nagyhatalmú, gőgös Góliátot. Akkor jön majd el az idők teljessége, mikor az a galamb — az Ur Jézus lelke — békés helyet talál az emberi szivekben ... ha a tűz viharban a tiszta igazság, mint értékes arany, fényesen kiválik . . . majd ha hálaimát rebeghet Istenhez e magyar hazában minden egyes ember, a legkisebbtől fel ... a magyar királyig. Köröstarcsa, 1914. december hó. Szabó János. A háborúról asszonyi szemmel. Mindig kisértett és mégsem tudtuk elhinni, hogy valaha igaz legyen. A humanizmus, mint kenetteljes gárdedám folyton a sarkába volt az országok egymást felfaló terveinek, s mig mintaszerű korházak, szanatóriumok, jótékony emberbaráti intézetek kiáltó szinü divatköntöse alá takarta hisztérikus, rozzant termetét — viszont láttatlanná tette háta mögött az országok vagyonára, embergyilkolására éhes pokolgépek gyártását. Most, az emberi műveltség és technikai tudomány széditő perspektívájában látszik meg igazán, hogy a teremtés állatai között a legvérengzőbb vadállat az ember. Egymást, de sőt önmagát falja fel. Azzal, hogy a vágóhidra, gépek bután öldöklő ereje elé küldi faja legszebbjeit, egyenesen ön- gyilkosságot követ el. Mert a természet törvényei az emberre ép úgy ráillenek, mint bármely szülöttjére a földgolyónak. „Ki ocsut vet, gazt arat“, — tartja a közmondás. Miféle generációra számíthat Európa népe, ha férfiai elejét dobatja az ágyuk torka elé? Mi lesz a sok özvegygyei, pártába maradt leánynyal ? Mi lesz az úgyis laza erkölcsökkel ? Hogy fog vigyorogni a magnak maradt selejtes férj-anyag, ha válogathat a legeleje, talpig vér asszonyokban, leányokban, mint mikor a pondró a legpirosabb almát kezdi ki S az eredmény ? A faji leszármazott mindig inkább a pondróra hasonlít, mint a piros almára. Ha a férges és enervált szervezet elég szentségtörő a szerelem szent misztériumába tolakodni, hát még inkább a nő legyen az. Ott a természet maga radíroz. Egyáltalán gátját veti a szaporulatnak, marad a menyecske: nulla, — zérus. Csak tolvaj, és nem gyilkos. Ritkán esik kivétel, ott az anya is előbb- utóbb áldozatul esik. Máskép áll ez az apánál. Mohón leélve azt a pár penészes esztendőt, — mi olykor összes szülői öröksége, — átadja az átkot és a penészt egy csomó elárvult gyerekben a viruló, egészséges özvegynek, hogy az vezekeljen XjapvLxils: mai száma S oldal.
