Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-06 / 49. szám
XLVI. evlolyam Gyula, IBII december 6 49. szám. Előfizetési árak: Egész évre ... _ 10 K — f Fél évre.. ............ 5 K — f év negyedre_2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Háborús gondolatok. Belgrád elesett! A hir nyomában lelkesen ünnepel országunk népe, zászlódiszt ölt a főváros. Ennél csak azoknak a katonáknak a lelkessége lehet nagyobb, akik legyőzték, letaposták Belgrádot és cselszövő, orgyilkos népét. És miért ? Talán a szerb nép nagyszerű ellenség, kit legyőzni dicsőség? Jól verekszik s az afrikai nomád törzsek között bizonyosan az elsők közé tartoznék, az európai kulturnemzetek között azonban az utolsó: söpredék. Stratégiai jelentősége van talán Belgrád elfoglalásának ? De hiszen csapataink már mélyen bent Szerbia szivében Kragujevácz felé közelednek. Ha eddig nem volt szükség a hadviseléshez az orgyilkosok fővárosára, ezután is meg tudtuk volna fojtani nélküle a salak-népet. Nem, nem ilyen külső okok késztetik életre az öröm érzetét Belgrád eleste fölött. Hanem az erkölcsi érzetünk épsége. Az ereje, igazsága tudatában méltóságosan küzdő nemzet erkölcsi érzete. Nem a bosszú, nem a személyes sérelem miatt érzett harag. Hanem az igazság diadala felett érzett megelégedés. A magyar képtelen az orgyilkosságra, gyűlöli a gyáva alattomosságot, gyűlöli tehát azt a népet is, mely az orosz csatlósaként, a legaljasabb gaztettek, a cselszövés, tőrrel, bombával való ölés szerepére vállalkozott s a mellett inas-gőggel diktálni akart a Balkánon és szembeszállt egy évezred becsületes harcaiban megalapozott országunkkal és szövetségesével: Ausztriával. ügy tett, mintha erős volna, holott csak az orosznak az öklét mutogatta, mintha az az övé lett volna. Az erkölcstelen és szélhámos nép most a megsemmisülés előtt áll. Csapataink messze bent a szerb földön. És a mikor az igazság sujtoló karjával végrehajtott büntetés szimbolumaképen Belgrádot elvettük, a régi Nándorfehérvárrá tettük: az igazság diadala és az aljasság bünhődése felett örvendünk, lelkesedünk. * * * Az igazság és tisztességre olyan érzékeny népünk lelkében az áruló fajzat letiprásán érzett örömet a hazaszeretetnek valóságos erőszakos kitörése és dühe váltja fel, a mint az ellenséget a saját földjén pillantja meg. Csodáit látjuk ennek a felvidéki harcokban. Háromszáz megkötözött magyar katona egy járőr segítségével nemcsak kiszabadítja magát kötelékeiből, de elfog 800 muszka katonát. És itt, a magyar földön, nincs kegyelem. Hiába a fegyver eldobálása, a kéz felemelése, halállal lakói, a ki a magyar haza földjét szentségtelenül tapossa. És ennek ismét a becsületes igazságór- zet az alapja. Mert kivántuk-e mi a másét? Akartunk-e valamit elvenni az orosztól ? Hát csak a természetes felháborodás nyilatkozik meg az ellenséges muszka katonákkal való szigora, sokszor kegyetlen elbánásban, az orosz szükségtelen és telhetetlen terjeszkedési vágyával szemben. Érzi azt önkéntelenül a magyar nép, hogy ez erkölcsteleu háborúja az orosznak, hogy ez csak rablás. Mert hiszen tudja-e rendben tartani az orosz a mostani portáját is? A nagy kolosszus országban boldog-e a nép? Nincs-e ezer feladata az orosznak a saját határain belül ? Mit akar hát mégis velünk, a mi szorgalmas, takarékos népünk gazdasági és közművelődési kultúrájával ? A mienket akarja elvenni, hogy itt is orosz kulturálatlanságot terjesszen? Bizony csak természetes, ha e kérdések és az ezeknek megfelelő érzület kegyetlenné teszi a magyart. * * * És nekünk van félteni valónk. Nekünk van kultúránk. Egy része nyilatkozott ennek most, a mikor népünk a sebesültek gondját viselő Vöröskereszt kórházat ellátta adományaival. A város népe is, meg a tanyák népe is. Intelligens, derék nép az, mely úgy hordja ki kosarakkal minden élelmiszerét, amit csak nélkülözhet, a háza előtt álló gyűjtő-szekérre. Szívesen adja s nemcsak bent, de ott kint a tanyán is szív és értelem lakik az emberekben. Sajnálja is a szenvedőket és azt is tudja, hogy adakozásának nemzetvédő jelentősége van. Ez a nép nem is maradhatott volna meg ezer évig, ha munkaerős, értelmes, intelligens, hazaszerető nem volna. TÁRCA. Aviatikusaink a harctérem*) — Dobos István légi harca. — A háború kitörésekor a régi magyar géprepülő gárda kicsiny és lelkes csoportja azonnal hadi- szolgálatra jelentkezett. Ezeknek az embereknek a bátorságát és repülőkészségét mindenki elismerte, hiszen aránylag kevés pénzen épült, kezdetleges gépeiken a legvakmerőbb produkciókat mutatták be. De épen ezért, mert az ő légjármüveik nem voltak alkalmasak hadiszereplésre, — bármily hihetetlennek is hangzik, — újra kellett repülni tanul- niok. Ezzel azonban a sok nélkülözés után végre rendezett viszonyok viszonyok közé kerültek és az Uzelác Emil ezredes nagyszerű vezetése alatt álló léghaj ós-osztály a fischamendi repülőtéren rendszeres kiképzéssel rövid két hónap alatt elsőrangú tábori pilótává nevelődött. A hatalmas nagyméretű katonai aeroplánokat éppen olyan biztonsággal vezetik, mint annak idején apró lélekvesz- tőiket, s nem egyszer hallottam jellemzésükre azt mondani, hogy ha fölkerülnek a levegőbe, inkább ott halnak éhen, mert egy csöp kedvük sincs a leszállásra. A rákosi gárda már alig várta, hogy tüzvo- nalba kerülhessen és Fischamendben szinte égett a föld a talpuk alatt. Csillogó szemükből égő vágy sugárzott, hogy mint pilóták mennél hamarabb osztozzanak a harctéren aratott győzelmeink dicsőségében. Uzelác Emil ezredes, aki egyébként a *) A „Pesti Hirlap“ pénteki számából. Magyar Aero Szövetségnek is egyik alelnöke és buzgó támogatója, még októberben harctérre küldte a pilótákat s közülök a gyulai Dobos István, a csabai Kvasz András és Tóth József már számos ütközetben vettek részt. Kivülök még több magyar fiú végzi a pilóta-kurzust. Mindegyik rajongással emlékezik meg mestereiről és arról a rendszerről, amely a kettős monarchiában aránylag elenyészően kicsi eszközökkel olyan kiváló repülőgárdát és olyan nagy teljesitő képességű repülőparkot teremtett. Az északi és déli csatatereink fölött ott keringenek modern turulmadaraink és kémlő tekintettel fürkészik ki az ellenséges hadállásokat, majd le-lecsapnak rájuk. A magyar pilótagárda egyik elismert kiváló tagjától Dobos Istvántól kaptunk legutóbb levelet, mely a következőképen hangzik : CasteInuovo, nov. 24 E hó harmadikén Írtam igazgató urnák egy levelet, amelyben több repülésem történetéről adtam számot, hogy a Magyar Aero Szövetség hivatalos lapjában némileg ismertesse munkásságomat. Választ nem kaptam, mert levelem valószinüleg nem érkezett meg. Ezért újra irok, remélve, hogy ezen soraim szerencsésebbek lesznek. Egyben mellékelek két fényképet jómagámról s az általam használt száznegyven lóerős Lohnen-', valamint az ugyancsak száznegyven lóerős Magyar Lloyd-gépről. Eddig tizennégyszer repültem, egyenkint át lag két-három óra hosszat egyhuzamban az ellenség fölött, amelyet az aeroplánból gépfegyverrel lövünk és lehajtott bombákkal pusztítunk. Leginkább az ellenséges erődítésekre pályázunk, hogy azok tüzérségét elpusztítva és eltüzelve azokat gyalogságunk számára rohammal való bevételre lehetővé tegyük. Persze az ilyen vállalkozásunk egész srapnelzáport zudit reánk. Ezek olyan közel robbannak fel hozzánk, hogy a légnyomás ereje veszedelmesen megrázza gépünket, miközben olyan érzésünk támad, mintha gépünk a szédítő mélységbe akarna lezuhanni. A körülöttünk pukkanó srapnelek azonban olyan leírhatatlanul szép látványt nyújtanak, hogy mi feledve minden veszedelmet, a legnagyobb nyugalommal teljesíthetjük feladatunkat. Repüléseink közül legmegkapóbb hatást gyakorolt eddig rám az, amelyet Trebinje fölött végez, tünk, amikor az egyesült szerb-montenegrói hadsereget vertük el. Ez alkalommal egyhuzamban hat órát repültünk, átlag hat-nyolcszáz méteres magasságban. Utasom, Pillér főhadnagy, a srapnelek százainak tüzében gépfegyverből lődözte az ellenséget. Amint megláttam, honnan tüzelnek ránk ágyúból, rögtön a hely fölé repültem s addig kerengtem ott, amig a főhadnagy gépfegyverével el nem zavarta az ellenséges tüzérséget. Ha azután a mi gyalogságunk a pozíciót elfoglalta, folytattuk utunkat. Mivel a hegyeket hó borítja, a magasból tisztán kivehetők úgy az ellenséges, mint a mi ütegeink s igy nyomban észrevettük, mint vesz bennünket célba az egyik közeli hegycsúcson elhelyezett ballonüldöző ágyú. Néha a csúcs felett, néha alatta repültem, úgy hogy kedves barátaim a legnagyobb zavarban voltak. Segítettünk rajtuk s gondoskodtunk, a helyzet tisztázásáról. Gépfegyverünkkel ennek az ágyúnak a legénységét is szerencsésen elkergettük s pompás mulatság volt számunkra, mint XjcLpianls: mai száma © olcLal.
