Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-01 / 44. szám
XL.VI. évfolyam Gyula, 1914 november 1 44. szám. Előfizetési árak: Egész évre _ _ 10 K — f Fé l évre... ..._ 5 K — f Év negyedre____ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Halottak napján. . , . Jer te k, óh jertek Látogassuk együtt a temetokertet. Az idén gazdag aratása van a halálnak, uj sirhant mégis oly kevés domborul a temetőkben. Halottaink nagy részét idegen föld, vagy a csatatér vérrel áztatott göröngyei takarják be, melyek fölött még mindig harci paripák robognak. Az idén tehát nagyon sokan lesznek, akik a megemlékezés virágos koszorúját ás lánggal égő gyertyaszálait nem vihetik el szeretteik sírjára. Pedig hát az idei év ha- lottai jobban megérdemlik a virágos koszorút, az omló könnyeket, mint azok, akikért békés munka közben jött el a fagyoskezü halál. Á temetőkertet járva halottak napján legelsősorban is ezek jussanak eszünkbe. A csatatér hős halottairól emlékezzünk meg kegyelettel, s amit virágdíszben, gyertyalángban nem juttathatunk emlékezetüknek, az jusson az élők javára, jusson azoknak, akik a kórszobák mélyén gyógyitgatj ák a hazáért kapott sebeiket, jusson azoknak, akik a csatatér elesett hőseiben kenyérkereső apát, fiút, vagy testvért vesztettek el. A csatatér halottai úgyis más beszámítás alá esnek, mint a békés idők elhunytjai. Ez utóbbiak kimúlásukkal csak egy családban, vagy bizonyos munkakörben hagytak maguk után hézagot. Az, aki a haza jóvoltáért harcolva esik el, az mindnyájunk halottja, az egész országé, az egész nemzeté. Az egész nemzet rokonérzése veszi körül a porladó hősök emlékeTÁRCA. Egy liuszárhadnagy levele a harctérről. A legszebb valóság, hogy ismét a honi földről irhatok neked levelet, az átélt gyönyörök és a nagy szenvedések kavarognak a lelkemben, amikor arra gondolok, hogy a reánk leselkedő száz halál elől, ismét a szép és nyugodt életbe kerültem vissza. Augusztus 21-én indultunk innen kapitányommal és száz huszárral, hogy azokat az ezred kiegészítésére felvigyük. Utazásunk a határig Deb- reczen, Miskolcz, Kassán keresztül, a legszebb di- adalut volt. Kocsink kívül és belül virággal volt elhalmozva, s minden egyes állomáson szép asz- szonyok és lányok egész serege vett bennünket körül. Rzezsovból indultunk lóháton az osztrák határszél felé, s Brody őrháznál déli órákban léptük át az orosz határt, ahol én nagy beszédet intézd m a huszárokhoz. 27-én több orosz falun átmenve érkeztünk Krasznikba. Ott székelt Dankl hadseregparancsnok, akinél résztvettünk ebéden és vacsorán. Két napig állomásoztunk Krasznikban. A nagy csata 23—24-én volt s a győzelmes hadsereg 27-én ért velünk Krasznikba. A város tele volt sebesültekkel és foglyokkal, e napon 4200 foglyot és több mint 15 ezer sebesültet szállítottak el. Az utak mentén domborulnak az apró sirhal- mok, megható gyöngéd jelek egy csajka, egy tiszti zetét, de csodálatosképen ez az érzés nem oly lehangoló, mint mikor, béke idején elhunyt kedveseink sírjára tesszük le a halotti koszorút. Nem oly lehangolt, mert hisz itt a halálból élet fakad, a nemzet jövő élete, jövő boldogulása. Az ilyen halottaknak nem gyász s zsolozsma kell tehát, de dicsőítő hymnusz, ujjongó diadalének, mert amit az ország vészit az elhunyt hősökben, annál nagyobb a nyereség. Hiszen az ő hősi haláluk egyengeti a sikerek útját, az ő hősi haláluk alapozza meg a végső győzelem fenséges nagy épületét. Nem a lehangoltság illik tehát az idei halottak napjára, hanem az erős bizakodás érzése. Talán sok is az elesett hősök, száma, de ez csak azt bizonyítja, hogy sokan vannak olyanok, akik a hazáért nemcsak élni, de meghalni is tudnak. Legyen* tehát az idei halottak napja egy föu- séges, magasztos ünnep a magyar társadalomra nézve, az egész nemzet forrjon össze lelkileg, s ez az összeforradás adjon táplálékot annak a munkának, amelynek célja a háború okozta sokféle sebnek a gyógyítása. Ne egyszerű gyertyák gyuljanak ki az idén a sirhalmokon, hanem áldozati lángok, a nemzet további áldozatkészségének tündöklő lángjai. Még mindig messze van a döntés napja, folyton újabb és újabb erőfeszítésre van szükségünk, ha győzni akarunk, ehhez az erőfeszítéshez szolgáltasson rugót a halottak emléke, különösen azoké a halottaké, akik a csatatéren porladnak. Ok adták a legtöbbet, ők az életüket adták oda a nagy cél érdekében, miért ne áldozhatnánk mi könnyű szívvel, jóval kisebb értésapka, vagy valami egyéb jelzi, hogy alatta hősök alusznak. Egy temető az egész homok hegység, két nap alatt ötezer halottat temettek el csapataink, e közül több mint fele orosz volt. A város telve csapatokkal, a városon túl a trén ezer és ezer kocsija lágerozik, egy beláthatatlan hangyaboly az egész orosz sikság, s benn a városban a győzelmes hadsereg. Az a szerencse jutott osztályrészemül, egy a kastélyban tartott ebédnél — melyen csak 30-an vettek részt — én is ott lehettem, s a Danklt ünneplő beszéd után elébe járultunk, s mindannyiunkkal kezet fogott. Krasznik körül egy végtelen homoktenger és fenyőerdő terül el, több mint 200 kilométerre vagyunk már a határtól, mindig csak erdőkön és utászaink áltai fenyőfákból lerakott utakon masírozunk. Az erdők telve sebesültekkel, az utak mentén az elhullott tüzér-lovak százai hevernek Óh borzalmas egy csatatér, ahol még előbb 160 ezer ember küzdött egymás ellen. 29-én masíroztunk tovább a Dankl által a térképen megjelölt utón, keresni ezredünket. Utunk a tüzérség, az előre menő trän és a sebesültek százai között vezetett, s mondhatom, egy London utcáin nem nagyobb a forgalom, mint a kraszniki országúton. Chodel várost elhagyva végre, Krasz- nikból eljőve harmadnapra, egy nagy uradalom szántóföldjén megtaláltuk az ezredet, mely együtt van egy dragonyos és 2 uhlánus ezreddel egy truppen divisióban. Este fél hét óra volt, amikor keket. Halottak napjáu látogassuk a temetőkerteket, ösztönzést, lelkesedést meriteni a jövendő nagy áldozatokra. Koleraveszedeleni Gyulán. a háborúval egyenértékű súlyos veszedelmet jelent az orosz és szerb harctérről behurcolt kolera járványszerü fellépése. Azt az örömet és lelkesedést, melyet az orosz, a szerb, a belga és francia harctérről érkező győzelmi hírek fakasztanak vármegyénkben és Gyulán a lelkekben, megzavarta, elhomályosította az a szorongó agodalom, hogy a háború kisértő réme, a sebesült katonák által vármegyénkbe és most már városunkba is behurcolt kolera nem fog-e irtózatosabb pusztítást végezni, mint a legvéresebb csaták ágyutüzei ? Békésvármegye területén, mint arról hetek óta beszámolunk, meglehetősen befészkelte magát a kolera. Vésztőn, Békéscsabán, Endrődön, Gyomán, Békésen, újabban pedig Dobozon fordultak elő gyakori kolera megbetegedések, de mindenütt enyhe lefolyású volt az epidémia s a hatóságok erélyes intézkedéseivel sikerült azt korlátok közé szoritani. A betegség fellépése óta aggodalommal vártuk, mikor fogja nálunk is fejét felütni az elkerülhetlen járvány. Amitől indokoltan tartottunk, a múlt hét utolsó napján bekövetkezett. Az első koleragyanus megbetegedések a katonai kisegítő kórházzá berendezett József szanatóriumban jelentkeztek, a harctérről visszaérkezett sebesült és beteg katonák között. A kolera tünetei mindjárt hat egyénen jelentkeztek egyszerre. Négy katonán kivül dr. Sándor János szanatóriumi alorvos, Clementina nővér apácafőnöknő betegedett meg koleragyanus tünetek között. A veszedelemről rövidesen értesítették dr. Z'óldy János vármegyei főorvost, aki nyomban a helyszínére ment és a betegek elkülönítésére szigorú óvrendszabályok.at foganatosított. Miután a betegség az óriási tarló-földeken, a lenyugvó nap sugarában megvillant a gyönyörű kékség, a négy szép lovasezred kék atillája és csillogó fegyyverzete. Mi reggel 5 óra óta masíroztunk. Elfáradva, étien és szomjan (viz alig van, szesz egyáltalán nincs) félhétkor végre betrappolhattunk az álló ezredek között az első huszárezred mögé. Feledhetetlen szép kép volt ez. A kapitányom előre galoppozott jelentést tenni a generálisnak és az ezredesnek, s alig egy tiz perc múlva jő vissza vágtába. Parancsok zaja hallik mindenfelé és én hallom amikor harsog felém „Herr Leutnant H. for der front; atak gegen forwärts.“ (Hadnagy ur H. a front elé, attak előre.) A nap éppen lenyugvóban, csak az utolsó sugarak ölelték még a messze erdőkoszoruzta síkságot, előttünk messze óriási porfelleg, a négy lovasezredből tán egyik megmozdult, s mintha a föld dübörögne az ezernyi ló patái alatt s mintha villámok cikkáznának, amikor ezer és ezer kard kiröppenő fénye megcsillan a hunyó nap sugaraiban. E percben rohan el mellettem egy dragonyos pat- rouille, akiket a kozákok visszavertek, a lovak holtrafáradva lihegnek s a dragonyos halálraijedve ordit: „viele kozákén, kozákén.“ Egy pillanat még s elvonult előttem minden, amit e percben a lelkem szárnya átölelni képes, gondolatban ölelve mindazokat, akik nékem kedvesek, a szivemet a bucsuzás érzete szorította össze, s könnyezve elnéztem a messze kelet felé, s mig jobbom erősen fogta a kardot, melybe beléhelyeztem minden biLapunk mai száma e oldal.
