Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-06 / 36. szám
XLVI. évfolyam Gyula, 1914 szeptember 0 30. szám. Előfizetési árak: Egész évre ... _ 10 K — f Fél évre ............... 5 K — f •’ negyedre ... _ 2 K 50 f irdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. 1 ' FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID raws:1, : 1 .jiu. 1 1 .„ssyaw Megjelenik minden vasárnap. Remény. Rettenetes erőfeszítéssel küzdenek véreink fent az orosz határon. Az élet-halál hare, melyet a pánszláv áradat feltartóztatására és megsemmisítésére kellett indítanunk, puskaropogás, ágyudörgés és szuronyhareos rohamok között folyik végszakadatlanul. Tizenegyedik napja tart már egyfolytábau a legutóbb megindított mérkőzés. Aggódva lessük a híreket, remegve gondolunk rá: ki mellé áll a szerencse, melyiknek szánt győzelmet vagy nyereséget a végzet, nekünk-e, ellenségünknek-e? A magyar faj erényei fogják-e az emberiség diadalmas kultúráját tovább folytatni, vagy taláu az orosz áradat temeti el mindazt, amit ezer óv végtelen harcai után a béke éveiben oly hatalmasra építettünk: nemzeti boldogságunk egész várát? Jól tudjuk, hogy ez a harc nagy áldozatba kerül. Ezer meg ezerszámra pusztulnak katonáink a csatamezőn. Szivünk vérzik a gondolatra, hogy a mi értelmes, dolgos, büszke, bátor, önfeláldozó barna-piros katonáink, kik dalolva, virágok között, életerős bizakodással, vígan indultak az ellenség ellen,, kik hősies, halált megvető rohamaikkal megfutamítják a tőlük remegő ellenséget, mint pusztulnak el a rettentő öldöklésben. Nem csupán az embertársaink szerencsétlensége felett érzett sajnálkozás ez, de igazi nehéz szomorúság, melyben fajunk szeretető és fajunk értékes tulajdonainak tudata és megbecsülése egyesülten okozza szivünk súlyos fájdalmát. De ezt az áldozatot mégis meg kell hozni zúgolódás nélkül a magyar nemzet jövőjéért. Csatamezőn vérrel öntözni a jövő fejlődés talaját : dicsőséges és gyümölcsöző dolog. Lassú betegségben tehetetlenül elpusztulni gyávaság. Az életerőnk lüktet most a vérünk áztatta orosz határmenti harcok rohamaiban. Az az életerő, mely csak egészséges nép sajátja, mely elhivatott, hogy tovább védelmezze és fentartsa hazáját és földrészünk kultúráját. Az az életerő, melyet a világ legbámultabb nemzete: a német szövetségeséül vall és nagyrabecsül. A történelem azt tanítja, hogy mint a kulturális életre, a fennmaradása, úgy az elpusztulásra is minden népnek meg kell érni. ügy látjuk, hogy a francia ez utóbbira már megérett. Mert az ember nemesebb tulajdonai elfajultak benne s nem tud használni többet az ember egyetemességének. A magyar nemzet most is életteljes közösségben van a német magasfoku kultúrájával és hatalmas tetterővel, ősi temperamentummal élén halad a béke és harc munkájának egyaránt. E népnek még hivatása van, e nép nem pusztulásra, hanem még az eddiginél is nagyobbszerü fejlődésre kell hogy szánva legyen. Azért nem lehet aggódni az orosz harc végeredménye miatt. Mi itthonmaradtak igaz, talán éppen aunyit szenvedünk, mint harcoló testvéreink, kiknek minden mozdulatát, akármerre mennek, remegő lélekkel kisérjük. Elkíséri őket a hozzátartozók féltése, aggodalma, könnye. Nyomukban van nemzeti boldogulásunk szinte kínzó vágya. Minden munkákban, mely a háborús idők nehéz gondjait igyekszik enyhíteni, ott vannak ez érzések. De lelkünk mélyén ott kell lenni és ott is van a meggyőződés nemzeti jövőnk kifejlődésében, amely még most fog igazán felragyogni. Tulerővel szemben harcolnak katonáink egy ponton az ellenséggel. Talán lesz olyan pillanat, amikor az a hős magyar katona, kit vitézsége, ereje, mindig csak előre vitt eddig, hátrálni lesz kénytelen. Ámde csak addig, mig ismét rajta nem ütnek az ellenségen, amely fegyverét eldobja s kezét feltartja a magyar honvéd szuronyának megpillantására. Az a túlerő, amely a harcnak csak mechanikai eszközeivel tud boldogulni, nem túlerő azzal a kisebbséggel szemben, mely testi, lelki ereje és rettenthetetlensége egészével dobja bele magát az ellenség-pusztító harcba. Két helyen már szétverve az ellenség a mieink által, — már meg van az első lendület a győzelem felé — meg van tehát az egész győzelem biztos reménye. Tanügy. — Beírások a főgmnaziumban Mint a „Békés“ legutóbbi számában is jeleztük, a beírások a gyulai rk. főgimnáziumban f. hó 10, 11, 12. napjain d. e. 8—12 óráig lesznek a főgimnázium épületében. Minden tanuló köteles bemutatni múlt tanévi bizonyítványát ; az'I. osztályba iratkozók s az intézet uj tanulói azonfelül születési- és ujraoltási bizonyítványukat is hozzák magukkal. Az iratkozásnál előTÁRCA. _____ Hadak utján . ■ . A „hapták zászlóalj.“ A had-tápzászlóaljak fölállítása alkalmával történt. Már jóelőre szállingóztak a hírek, hogy ezek az újabban behívott népfelkelők nem kapnak uniformist, hanem csak úgy civilbe büszkélkednek, amúgy karszalagosan, egy-egy vállravetett Werndl- féle fegyverrel. Úgy is lett Avatás után a nagykaszárnya udvarán oszlopokba állították a deresfejüeket, kiket a snajdig standbeliek a stafirungjuk után elneveztek mezit- lábosoknak Mezitlábosok ? Pedig valamennyinek volt bocskora, papucsa, avagy cugos cipője. Egyikegyik ember a kunerozásra ki is mondta egész áperte : — Mi vagyunk a „hapták zászlóalj!“ Úgy igaz a’ ! S ugyancsak kihúzva, girincekbe kiegyenesedve, talpaltak a kövesen ... A trombiták recsegtek, a dobok peregtek, a szellős lábravalók libegtek-lobogtak. Szóval egész akurátusosan verődött a takt1 A fürerek előtt egy egy nekibusult standbeli káplár menetelt. Mérgesen, fogcsikorgatva; ami azzal magyarázható, hogy hát egy röndös katona fényös nappal, az egész világ szemeláttára egy ilyen regiment élén .... No, nagy mögcsufolás ! Aztán hacsak a pajtások nevettek volna, de a Julis, meg a Zsuzsi ép akkor törülgették az ablakot.... A nagytakarék táján szembekanyarodik az egyik csapattal öt ökör. Azok is az utközépen . . . Ballagcsigálnak. Afféle ostoros gyerek terelgeti őket Ha—hó—ne ! Egyenesen neki a „hapták-század- nak“. Mikor egy kiáltásnyira összeérnek, az erősen nekikeseredett káplár ur rákiált a gyerekre, de rémisztő nagy mérgesen : — Hallod-e hé! Hajcsd félre az útból azokat az ökröket, mer’ ha itt la, összekeverkőznek, hát akkó’ az a fölséges atyauristen se tugya ükét szétválogatni! * * * • / No de hogy is énekli Gáspár apó a Cornevilli harangokban a régi normándiai dalt: „De ha győzni kell, nos ott Elsők a rongyosok.“ Arról, hogy „rongyosok“ volnának, ugyan szó sem lehet, de mi tagadás, mondur bizony nem jutott egyelőre a hadtáposok egy részének, akik és különösen egy schneidig uradalmi főtiszt parancsnoksága alatt álló táposok második százada olyan mutatósán nézett ki, hogy megfelelő adjusztie- rung mellett a legkisebb kimustrálás nélkül bátran bevált volna ő felsége testőr ezredének. Az újvárosi részen, ahol be voltak szállásolva, a leányok és menyecskék méltányolták is a második század legényeinek (túlnyomó részben bizony házas embereknek) daliás voltát, mert alkonyattól a 9 órás takarodóig a tánchelyiséggé alakult utcán estéről-estére táncoltak velük és jobban mulattak, mint a farsangi bálokon. Ha a tápzászlóaljak, amire alig van kilátás, az ellenséggel ütközetbe jutnának, egyenruha nélkül is ép oly bátran és hősiesen megállnák helyüket, mint akármelyik sorcsapat. A népfelke'ő. A mozgósítási parancsra ezren meg ezren jöttek tartalékosok, póttartalékosok, népfelkelők ; ellepték az utcákat, téreket; főként a kaszárnya előtti nagy piactéren tanyáztak fölös számmal, úgy annyira, hogy itt alig-alig lehetett közlekedni. A harcosok egyes csoportjai elnyúlva szunyókáltak, másrészük kosztolt, vagy idogálva danázott egy- egy keserves katonabéli nótát, leginkább azt, amelyik aszongya, hogy: „zsindelyezik a kaszárnya tetejét . . .“ Jött'egy hadnagy. A kaszárnyába akart vergődni. Kerülgette a fekvő-guggoló embereket. Egy helyt azonban se ki, se tova. Egy magyar keresztbe feküdt előtte. A hadnagy szólitgatja, majd ösztökéli : — Hej, atyafi ! Keljen föl kend . . . A magyar meg se mozdul. A hadnagy türelmetlenkedik : — Micsoda kend? Tartalékos? A magyar fölüti a fejét, de csak annyira, Xja.p’u.nlc zaaai száma © oldal.
