Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-05 / 14. szám
1914 április 5. Békés 7 A gyulai tejszövetkezet március 29-éu délután 3 órakor tartotta XII. évi rendes közgyűlését a városháza termében dr. Lukács György orsz. képviselő elnöklete mellett. Lukács György éljenzések közben elfoglalván az elnöki széket, üdvözölte a földmivelésügyi miniszter képviseletében megjelent dr. 7óth Lóránd miniszteri segédfogalmazót s köszönetét mondott a földmivelésügyi miniszternek a szövetkezet ügyei iránt tanúsított állandó érdeklődéséért. Megállapítja, hogy 80 tag van jelen 238 üzletrész képviseletében. Weisz Mór igazgatósági alelnök terjesztette azután elő az igazgatóság jelentését, amely hangoztatja, hogy a lefolyt üzletév a szövetkezetre kedvező volt. A tej beszállítását a tagok fokozták, sőt az év utolsó hónapjaiban oly nagy tejmennyiség állott rendelkezésre, hogy sok nehézséget okozott annak feldolgozása. Beszállítottak 703,408 liter tejet (1012-ben 583,565 liter), a melyért kifizettek 102,270 kor. 73 fillért (1912-ben 87,271 kor. 71 fillér). A szövetkezeti tagoknak átlagban 14 54 fillért fizettek hterenkint. Yajtererme- lés volt 16,117 kilogramm, melyből helyben 7250 kilogramm került fogyasztásra, szerződéses bécsi vevőnek pedig 8867 kilogramm szállíttatott. Sajt- termelés volt 21,796 kilogramm, mely mind vidékre adatott el, A tagok száma 215 volt 542 üzletrász- szel. A jelentést egyhangúlag tudomásul vették s az igazgatóságnak és számvizsgálóknak a felment- vényt megadták. Ezután egyhangúlag megválasztották 3 évre a 12 tagú igazgatóságot, 5 számvizsgálót és 3 póttagot. A választás eredménye a következő : Elnök Lukács György dr., jegyző F. Sál József. Igazgatók: K. Schriffert József, Weisz Mór, Eavai Gábor, Wittmann Frigyes, Bállá Ferenc, ifj. Ludvig Mihály, Kempf Mátyás, F. Schriffert István, F. Schriffert Mihály, F. Sál József, Pfaff Ferenc és Demkó György. Számvizsgálók: Ritsek János, Murvai Ferenc, Emandity Konstantin, Steigervald Sándor, Monori Mihály. A választás után dr. Tóth Loránd elismerését és köszönetét fejezte ki az igazgatóságnak körültekintő működéséért és megelégedéssel konstatálván, hogy a szövetkezet a közegészségügyi követelményeknek megfelelően van berendezve és évről-évre fokozott mértékben gyarapodik vagyona. Ezután a közgyűlés Lukács György elnök éltetésével befejeztetett. A Hubertus Kötött és Szövöttárugyár R.-T. Békéscsabán március 29-én tartotta meg III ik évi rendes közgyűlését. Az igazgatóság évi jelentésében reámutat azon örvendetes fejlődésre, amely a gyár rövid 3 éves fennállása után a szakszerű vezetés folytán beállott. Gyártmányai szép kivitelük és elsőrangú versenyképességük folytán már az egész országban keresettek és előnyösen ösmertek. Mindezen körülmények folytán az igazgatóság a vállalat alaptőkéjének 300,000 koronára való felemelését javasolta és ezen előterjesztését a közgyűlés el is fogadta úgy, hogy a vezetőségnek módjában lesz a vállalat tetemes megnagyobbitás iránti intézkedéseit mielőbb megtenni. A magunk részéről természetesen ezen tényeket annál is inkább örömmel vesszük tudomásul, mert alapos reményünk van, hogy ezen vállalat valóra fogja vál'ani mindazon reményeket, amelyet az ország közgazdasági vezető körei a textilszakmában újabban alapított vállalatok fejlődéséhez fűztek. Tudvalevő ugyanis, hogy ezen szakmában Magyarországnak még óriási, százmilliókra menő behozatala van, amely behozatal elképzelhetően óriási vérveszteséget jelent közgazdasági viszonyainkra. Éppen ezen sajnálatos viszonyokat tekintetbe véve a február 22-én megtartott Országos Ipartanács ülése több textilipar-vállalatnak és igy közöttük a Hubertus Kötött Szövöttárugyár R.-T. államsegélyének a kibővítés arányában való felemelését javasolta. A közgyűlés az igazgatóság múlt évi jelentését elfogadta, a tiszta nyereség felosztása iránti javaslatot határozattá emelte s a felmentvényt megadta. A 13147 K 20 f tiszta nyereségből 500 részvény osztalékára á 10 K (5%) = 5000 K fordittatott, mig 10% a tartalékalapra, 10% az igazgatóság jutalékára, 4% a felügyelő-bizottság jutalékára, 6% a vezérigazgató jutalékára, 4% a műszaki igazgató Jutalékára, 622 K 03 f a tisztviselők jutalmazására szavaztatott meg, 3000 K pedig a jövő évre vitetett át. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság megbízatása lejárván, a régi tagok újabb három évre megválasztattak. Heti piac. Gyula, április hó 3. A budapesti gabonatőzsdén a hét folyamán nagyobb hullámzás a buza-áraknál, mit az áprilisi terminus rendezése idézett elő s igy eredményben az árak nem változtak. Heti piacunkon élénk kínálat mellett eladatott Búza . 23-— 24-40 Árpa . . 1420 14-40 Zab . 12-20 12-60 Tengeri . 13 — 13-20 Irodalom. A Hót. Kis József kitünően szerkesztett lapja huszönötéves múltjával beváltotta azt a nagyszabású programmot, melyet megindulásakor adott a magyar közönségnek. IJj irányt adott a magyar irodalomnak, uj hangra és uj formákra nevelte az uj Magyarország Íróit. Mindig újat, mindig frisset adott és ma is az a törekvése, hogy nívós közleményei a modern Ízlés legkényesebb igényeit is kielégítsék. Ezt a törekvést a legkiválóbb magyar irói gárda szolgálja. A Hét hasábjain, melyek a magyar irodalom java termését viszik minden héten az olvasóközönségnek. A Hét minden száma érdekes regényt és elbeszélést közöl, az aktuális eseményekhez ötletesen, finoman, szellemmel megirt krónikákban szól hozzá, színházi, irodalmi és művészeti rovata előkelő hangon és magas nézőpontból méltatja a nagyobb jelentőségű kultureseményeket. Toll és Tőr rovata a magyar újságírás speciálitása: rövid jegyzetekben éles szatírával ostorozza a ferdeségeket, a politikai és társadalmi hazugságokat. A Hét előfizetési ára fél évre 10 korona, negyedévre 5 korona. Az uj előfizetőknek, akik április elsején rendelik meg a lapot, a kiadóhivatal ingyen megküldi a Hét rendkívül érdekes tartalmú jubiláris számát. A „Békésmegyei Függetlenség“ cimü politikai lap kiadását Kner Izidortól Gesmey Soma az eddigi üzletvezető vette át, aki is, miután Némhh István hírlapíró kollegának az óvek óta nagy lelkiismeretességgel és kiváló hivatottsággal teljesített szerkesztői tiszttől visszalépett, ideiglenesen a lap szerkesztését is teljesíti. Törvényszéki csarnok. Kinevezés, áthelyezés. A király dr. Kullmann Sándor gyulai törvényszéki jegyzőt a devecseri járásbírósághoz albiróvá, a m. kir. igazságügyminiszter pedig Molnár Géza joggyakornokot a nagyváradi kir. törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. Ezenkívül az igazságügyminiszter dr. Megyessy Ágoston gyulai kir. ügyészségi jegyzőt saját kérelmére a budapesti kir. büntető törvényszékhez helyezte át. Mindhárman kiváló erők voltak az igazságügy szolgálatában, kiknek távozása reájuk nézve örvendetes előmenetelt, illetve előnyt jelent, a kir. törvényszékre nézve azonbán egyszersmind veszteséget képez. Ügyvédi vizsga. Dr. Csatáry László gyulai törvényszéki jegyző a napokban sikerrel tette le az egységes bírói és ügyvédi vizsgát a marosvásárhelyi ügyvéd vizsgáló-bizottság előtt. Csőd- A gyulai törvényszék csődbírósága Ha- verda Ferenc gyulai szabómester ellen április 2-án csődöt nyitott. Csődbiztosul kinevezte dr. Aigner Dezső törvényszéki bírót, tömeggondnokul dr. Fel- fóldy Sándor, helyetteséül dr. Schriffert Ferenc ügyvédeket. A követelések bejelentésének határideje 1914. junius 2, felszámolásé junius 27, csődválasztmány megválasztása pedig julius 1-re tűzetett ki. Heti bünkrónika. A renitens bekísért. Békéscsabán, 1913 évi október hó 15 én a heti vásár alkalmával Fábián György békéscsabai lakosnak megfelelő alkoholos előkészületek után duhaj jó kedve támadt, annyira, hogy azt a rendőrök sem nézhették tétlenül. Ennélfogva Krajcsó János és Lipták János rendőrök az utcai rendet megzavaró Fábián Gj'örgyöt a községházához előállítani akarták Ámde Kucsa Mátyás békéscsabai lakosnak szintén italos jókedve volt s a virtus teljes erejében felébredve benne, nem akarta megengedni Fábián bekisérését. Ugyanazért részint a rendőrökbe, részint Fábián Györgybe beleragadva, a bekisérést meghiúsítani akarta, úgy hogy akadályozás miatt a bekisérés foganatosithatása végett még két rendőrnek a segítségét kellett igénybe venni. Kucsa Mátyás eme cselekményéért hatóság elleni erőszak cimén került a törvényszék elé s a törvényszék őt 3 napi fogházra ítélte duhajkodásáért. Szerkesztői üzenetek. Melódiák Az első és negyedik strófa beválnék, a két középső azonban nem sikerült. Van szerencsém a tisztelt borkedvelők becses figyelmét az ünnepek alkalmára kitűnő boraimra felhívni. Kapható nálam 6 éves valódi tokaji, 4 éves magyarádi és uj verseczi bor s azok a legméltányo- sabb árban szerezhetők be. Tisztelettel ILLICH FERENC £07 í-i füszerüzlete, Gyula A rendkívül ízletes, niaiátadiis W c I • • ii mely a külföldi „ialvator-sört“ teljesen pótolja, kapható minden jobb vendéglőben, sörcsarnokban, kávéházban, csemege- és fttszer-üzleíben Wels* Mér és Társa „Első Magyar ftészvény Serfőződe“ főraktára, palackozó-telep gyulán. Telefon 36. 43 11-15