Békés, 1914. (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-29 / 13. szám
1hí4 március 29. Békés 7 Halikra-adomány Csabának az idei kemény tél úgyszólván teljesen kipusztitotta a halakat Csabán a Körözs-csatornából. Erről a körülményről a csabai elöljáróság jelentést tett a minisztériumba, honnan az az értesités jött, hogy 150000 fogas-süllő ikrát küldenek Csabának, melyeket a csatornában fognak elhelyezni és kikölteni. Kivándorlás. A belügyminiszter jelentéstételre hívta fel a vármegyét a tekintetben, mily méretű a vármegyében a kivándorlás, mik annak helyi okai és végül annak csökkentésére mily intézkedések látszanak szükségesnek. Megemlitjük. hogy a vármegye a legutóbbi közgyűlésén választotta nug a kivándorlási bizottságot, amelynek a felvetett kérdésekkel kell foglalkoznia. A bizottság bizonyára legközelebb egybebivatik. Hordójelző hivatalok. A belügyminiszter jóváhagyta Békéscsaba, Orosháza, Békés és Szarvas községeknek azt a határozatát, amely szerint a hordójelző hivatalaikról szóló szabályrendeleteiket módosítván a hordóhitelesitő hivatalaikat hordójelző hivatalokká változtatták át, megállapítván azok területi hatáskörét, valamint azt, hogy a befolyó dijak az érdekelt községeket illetik. Gyula város által alkotott és a törvényhatóság áltál jóváhagyott hordójelzési szabályrendeletet azonban a belügyminiszter visszaküldte több rendbeli pótlások foganatositása végett. Ezek közé tartozik az, hogy a szabályrendelet a portómentesség-ről nem intézkedik, valaminthogy a hordójelző hivatal, amely a régi mértékhitelesítő hivatal helyét foglalja el teljes területi hatásköre a szabályrendeletbe felvéve nem lett. A békéscsabai hadszerkészletraktár kibővítése amint megírtuk már el lett határozva, a részletes tervek és költségvetés elkészült s a vármegyének az a határozata, amelyben az építést a vármegyei katonai beszállasolási alap terhére elvállalta, felső- hatóságilag is jóváhagyatott. Most azután minthogy a terveken az elrendelt pótlékok keresztül vezettettek, ennélfogva a szóban levő építési munkálatok biztosítása céljából a versenytárgyalás legközelebb kitüzetik. A kibővítés a hadszetkészlet raktárának telkén a jelenlegi épület szomszédságban fog megtörténni, az uj épület emeletes lesz s mintegy 40000 koronába kerül. A Gyulai Általános Ipartestület folyó hó 25-én délelőtt 10 órakor tartotta első rendes közgyűlését. Dobay Ferenc elnök megnyitójában üdvözölte a Békéscsabai Ipartestület képviseletében megjelent Acbim László elnök, Dorn József alelnök, ifj. Horváth Mihály jegyző, az Aradi Ipartestület részéről Jakoby János jegyző vendégeket, továbbá jelentette, hogy a Nagyszalontai Ipartestület elnöksége táviratban fejezi ki üdvözletét Ezután a megjelent iparosokat üdvözölvén, rátért az ipartestület elöljárósága által megállapított napirend előterjesztésére. A tárgysorozat azon pontja, mely szerint az iparosok a közgyűléstől számított 30 napon belül az ipartestületbe beiratkozni köteleztetnek, egyhangúlag elfogadtatott. Továbbá előterjesztetett az 1914. évi költségelőirányzat, melynek során felszólaltak Lindenberger János, Pfaff Ferenc, Balog Endre, Krizsán András iparosok s miután megálla- pittatott a jegyző fizetése, ezzel a költségelőirányzat többi része is elfogadtatott. Ugyancsak a jegyző által előterjesztett szakosztályi ügyrend-szabályzat is egyhangúlag elfogadtatott. Miután a közgyűlés tárgyalási anyaga ezzel befejeztetett, elnök köszönetét mond a t. vendégeknek szives megjelenésért, úgyszintén az iparosságnak is a tárgyalás higgadt menetéért, további munkálkodásra buzdítva őket a testület érdekében. Tótkomlós község járdaépítési ügye. Tótkomlós községe elhatározta, hogy községi betonjárdákat épit. Az ide vonatkozólag folyamatba tett tárgyalások során kétféle nézet alakult ki, nevezetesen az egyik szerint betonjárdákkal az összes kiépített utcák mindkét oldala ellátandók, a másik felfogás pedig az volt, hogy egyelőre csak a főbb utcavonaluk és és csak az egyik oldalon építtessenek ki betonnal. A képviselőtestületben az előbbi álláspont nyerte el a többséget azzal a kiegészítéssel, hogy az első és második alternativa között levő több munka 10 év alatt létesittessék és ezen idő alatt még az adót nem fizető zsellérek is évenkint 1 korona hozzájárulásra köteleztessenek. Az első terv szerint a költségek összege 218000 K, a második terv szerint pedig 153000 koronát tennének ki. Ha az első terv valósittatnék meg, az esetben a községi pótadó évenként 40 percent emelkedést tüntetne fel mintegy 50 évig, ami oly horribilis teher, amelyet jóváhagyni alig lehet, mert hisz a községnek vannak és lösznek egyéb szükséglete, amelyek talán fontosabbak is, mint a mégis kényelmi szempontokon alapuló betonjárdaépités. így tehát előre látható, hogy a községnek inkább a második terve számíthat felsőbb jóváhagyásra, de ez is csak akkor, ha a betonjárda építésénél az illető háztulajdonosoknak bizonyos százalékszerü hozzájárulása biztosítva lesz, mert hisz a betonjárda építés folytán az illető telkek értéke kétségtelenül emelkedik. Ha a költségek fedezésének ez a módja a vármegye többi községeiben minden nehézség nélkül alkalmaztatik, úgy semmi ok sem forog fenn arra nézve, hogy az építési költségek egyrészének viselésére Tótkomlós község is ne kötelezze az érdekelt ház- és telek- tulajdonosokat. Kataszteri munkálatok Gyulán. A pénzügyminiszter rendelete szerint Gyula város a folyó év nyarában a kataszteri felmérés érdekéből póthárom- szögeltetni fog, a részletes felmérés pedig az 1915. évben hajtatik végre. A részletes kataszteri felmérés az 1:2880 méret arányban és ölrendszerben történik. Az ezen méretarányban készült térkép azonban kicsi méreténél fogva sem városrendezési, sem városfejlesztési munkálatoknak nem képezheti biztos alapját. A kataszteri felméréssel kapcsolatosan Gyula városának alkalma nyílnék a belsőségről egy minden műszaki igényeknek és követelménynek megfelelő méretarányban és rendszerben készült térképet beszerezni, bizonyos hozzájárulás ellenében. Amint tudjuk, igy tett Békés község is. A kérdéses térkép beszerzése tekintetében a képviselőtestületnek kell határozni. Lóösszeirás. A honvédelmi miniszter az 1912. évben hozott uj törvény alapján elrendelte, hogy a folyó évi május és junius hónapokban az összes lóállitási járásokban a ló és jármüvek összeirása és annak megtörténte után a lóosztályozás foganatosíttassák. A vármegye alispánja az összes előmunkálatokat elrendelte s intézkedett, hogy a vonatkozó működési terv a hadtestparancsnoksággal egyetértő- lég mielőbb egybeállittassók, aminek megtörténte után a fenti munkálatok tényleges végrehajtása foganatba veendő lesz. Heti piac. Gyula, március hó 27. A budapesti gabonatőzsdén megszilárdult az irányzat, az árak kis arányban emelkedtek. Heti piacunkon az esős időjárás miatt gyenge akinálat. Eladatott: Búza . . 23-— 24-20 Árpa . . . 13— 18-40 Zab . 12— 12-40 Tengeri . . 13 — 13-40 Gyermekeimnek nem adok élesztővel készített tésztákat, férjem, ki gyermekorvos, határozottan ellensége az ilyeneknek. Minthogy azonban a kicsinyeknek a tészta kell, lepényt, tortákat s felfujtat Dr. Oetker-fóle sütőporral készítek nekik. Vacsorára gyermekeim tejből és tojásból pud- dingot kapnak, mit a kitűnő Dr. Oetker-féle puddingporokkal készítek el, vagy pedig eremet Dr. Oetker-féle dibona crémporral. Változatosság kedvéért kicsinyeimnek időközönként Dr. Öetker-fóle vörös darát adok, mi egy kitünően frissítő utóótel. Mindezen ételek ízletesek, táplálók és last not least voltuk dacára olcsók. . 30 3—26 Irodalom. A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizeted ára nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel két korona húsz fillér. Előfizethetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadó- hivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd-utca 4 számú házban van. Az Érdekes, Újság. Egy megfutott naptári esztendő van az Érdekes Újság mögött. A tavalyi esztendő márciusának vége felé köszöntött be. Az Érdekes Újság és abban a pillanatban, mikor megjelent, már győzött is, az uj képes laptipus első pillantásra megtetszett a közönségnek s alig néhány héttel később már országszerte olyan ismert volt, mintha évtizedek óta gyökeredzett volna a közönség tudatába. Az Érdekes Újság ma már fogalom. Aminek megjelenésekor ígérkezett, hogy az érdekességek újságja lesz, annak vált be s annak ismerik, amerre csak az országban olvasók vannak. Ezt a szerepét szereti és örömmel vállalja tovább is az Érdekes Újság. Gazdag mellékleteit, melyekkel egyaránt kedveskedik az asszonyoknak, a gyermekeknek, a sport és a népszerű tudományos ismeretek kedvelőinek, ezentúl is megtalálja az olvasó, aminthogy egyre gazdagabb és változatosabb lesz a szépirodalmi tartalom is, mely a bő képes rész mellett az uj magyar irodalom legjobb alkotásait nyújtja a közönségnek. A második esztendőben is folytatni fogja Az Érdekes Újság pályakérdéseit, melyek olyan rokonszenves fogadtatással találkoztak országszerte. Folytatni fogja természetesen kedvezményeit is, melyeknek irodalmi nívója, technikai szépsége . és páratlan olcsósága egyaránt meghódította az egész magyar olvasóközönséget. A Dekameron első kötetének szenzációs sikere után már bejelentettük, hogy április elejére kijön a második, még tán az elsőnél is meglepőbb kötet, melyhez még az idei év folyamán még három kötet fog csatlakozni. Az Érdekes Újság előfizetési ára : egy negyedévre 2 kor. 80 fillér, félévre 5 kor. 60 fillér, egész évre 11 kor. 20 fillér. Minden újonnan helépő előfizető megkapja ingyen Az Érdekes Újság Dekameronja első kötetének fűzött példányát, ha megküldi a szállítás postai költségét, 55 fillért. Az Érdekes Újság szerkesztősége és kiadóhivatala V., Váci-körut 78. szám alatt van. , Pesti Hirlap. Magyarország legnagyobb és legelterjedtebb lapja az uj negyedév küszöbén előfizetésre hívja fel a magyar olvasóközönséget. A Pesti Hirlap minden irányban független és radikálisan ellenzéki újság. Napról-napra a legnagyobb terjedelemben, vagyis legbővebb tartalommal jelenik meg; naponkint 12—24 oldallal is többet ad, mint más lapok; járatása tehát, egyenlő előfizetési ár mellett, legelőnyösebb. A Pesti Hirlap munkatársai ezidő- szerint hazánk legkedveltebb és legelső írói és publicistái. A Pesti Hirlap ma kétségtelenül Magyar- ország legelterjedtebb lapja, mert példányszáma (hétköznapokon 120 ezer, vasárnapokon 160—170 ezer) a legolcsóbb boulevard-lapokét is felülmúlja. A Pesti Hirlap előfizetői kedvezményes áron rendelhetik meg a Divatszalon cimü pompás divatlapot. A Pesti Hirlap uj előfizetői, akik legalább egy negyedévre fizetnek elő, kívánatra megkapják, mig a készlet tart, ingyen a Pesti Hirlap nagy képes naptárát 1914. évre, 45 fillér portó beküldése ellen. A Pesti Hirlap előfizetési ára egy hóra 2 kor. 40 fillér, április—júniusi negyedévre 7 korona. A divatszalonnal együtt negyedévre 9 korona 50 fillér. Az Érdekes Újsággal együtt 9 korona 80 fillér. Kiadó- hivatala, hová legcélszerűbb postautalványon beküldeni a pénzt: Budapest, Váci-körut 78. szám alatt van. A Nap a magyar újságírás szenzációja. A Nap a magyar közönség legkedvesebb lapja, A 48-as eszmék és a magyar nemzeti törekvések egyetlen hü és törhetetlen szószólója. A legmodernebb, legfrissebb és legkitűnőbb lap. A magyar riport úttörő mestere. Főszerkesztő: Braun Sándor. Dr. Hajdú Miklós társszerkesztő. Munkatársai: a magyar újságírás kitűnőségei. Példányszáma amerikai ujságsiker: 155.000 példány naponkint. Egy szám 6 fillér. Előfizetési ár: egy évre 18 korona, félévre 9, negyedévre 4 korona 50 fillér, egy hónapra 1 korona 60 fillér. A Nap-ot megérkezése után kívánatra azonnal házhoz szállítja A Nap kihordó szervezete, (A baiekség világrekordja) Különös, torz és szomorú dolog, mikor egy nemzet, anélkül, hogy háborút veszített volna, minden elfogadható ok nélkül, igazán azt lehet mondani, tisztán balekség- böl rettentő hadisarcot fizet az idegennek. Bizonyára nincs vele mit dicsekednünk, ha ebben a balekségben mi tartjuk a világrekordot. Már pedig a statisztika süti ránk a bizonyságot, hogy csak idegen vicclapokért évenkint kőrülbelől negyed- millió koronát fizetünk a külföldnek. Történik pedig ez akkor, mikor — hogy mást ne is említsünk — a francia elmésség legelső képviselője, a Le Hire cimü párisi élclap, Le Hire a i'Etranger rovatában, amely a világ humor-termésének legjavát mutatja be a francia közönségnek, szinte hétről-hétre ott szerepel egy magyar élclap is: a Kakas Márton. Ami nyilvánvaló bizonysága annak, hogy a Kakas Márton, a melyet Sipplusz alapított és Szőllősi Zsigmond a felelős szerkesztője, nemcsak itthon az első élclap, de külföldön is méltónak Ítélik arra, hogy a különböző nemzetek humorának legelismertebb reprezentánsai között szerepeljen. Tartalmának gazdagsága és színvonala, kiállításának művészi disze semmivel se áll a külföldi elsők mögött