Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-09 / 10. szám

4 Békés L913 március 8. Évzáró vizsga. A békési építőiparos tanulók évzáró vizsgálatait folyó hó 12-ike d. u. 2 órájára tűzte ki a felügyelő bizottság. A vizsgálatokra az érdeklődőket ezúton is meghívja az igazgatóság. Hírek. Lukács György városunk illusztris országgyű­lési képviselője a képviselőház emlékezetes keddi ülésén az előadó, Apponyi Albert gróf és Lukács László miniszterelnök felszólalásai után első szónok volt, aki a képv selők köréből az uj választójogi törvényjavaslathoz hozzászólott. Lukács György nagyhatású szép beszédét a fővárosi lapok bő kivo­natban közölték, mi pedig, ama nagy várakozás és kiváló érdeklődés folytán, amely városunk közönsé­gében képviselőnknek e kérdésben való állásfoglalá­sához fűződik, lapunk mai számának vezető cikké­ben egész terjedelmében közöljük. A vármegv# központi választmánya, melynek hatásköre kiterjed a gyomai és orosházi választó­kerületekre, az országgyűlési képviselőválasztók jövő évre érvénnyel bírandó névjegyzékének kiigazítása céljából az évente szokásos törvényes intézkedéseket a f. hó 3-án d. u. 3 órakor Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt megtartott ülésében megtette és összeíró küldöttségeket és pedig az orosházi járásra 5, a gyomaira 3-at megválasztott. Ezek a küldöttsé­gek a kövekezőképpen alakíttattak meg: Az oros­házi választókerületben és pedig az Orosháza szente tornya-pusztaföldvári atkerületre, elnök dr. Román- csik János, tagok Csizmadia Péter és Kiss Sándor orosházi lakosok. A csorvás-gádoros-nagyszénasi al- kerületre elnök Popovics Kornél osorvasi, tagok: Molnár Mihály gádorosi és Hegyi János nagyszénási lakosok. A tótkomlós-békéssamsoni alkerületre elnök Kunos István tótkomlósi, tagok : Szabó Lajos tót- komlósi és Kovács. János békéssámsoni lakosok. Az öcsöd-békésszentandrási alkerületre elnök Tóth László öcsödi, tagok: Dorogi Ferenc öcsödi és Fazekas András békésszentandrási lakosok. A kétegyházi- gyulavári-ujkigyósi alkerületre: Mancsu Aurél két- egyházi, K. Túri János gyulavári és Malik András kétegyházi lakosok A gyomai választókerületben és pedig a gyoma—endrőd —kondorosi alkerületre el­nök : Koncsek Gy. József gyomai, tagok: Dinya Elek endrődi és Kató B. Lajos gyomai lakosok. A Szeghalom—füzesgyarmat—vésztő—körösladányi al­kerületre elnök : Boros Flórián tagok: Nagy Imre és Erdei Gyula szeghalmi lakosok. Végül a mező- berény—köröstarcsa—dobozi alkerületre elnök : dr, Hegedűs Béla mezőberényi, tagok: Puskás László köröstarcsai és Sz. Komlósi Gábor dobozi lakosok. Gyula városa központi választmánya folyó hó 6-án dr. Lovich Ödön polgármester elnöklésével ülést tartott, amelyen az 1914. évre érvényes képviselő- választók névjegyzékének kiigazítására Szikes György elnöklete alatt Papp Gyula és Heilinger Károlyból álló küldöttséget bízta meg. A névjegyzék a tör­vény értelmében április 10-éig igazítandó ki s ter­jesztendő a központi választmány elé. A trachomas hadkötelesek. A honvédelmi miniszter körrendeletben utasította a sorozó bizott­ságokat, hogy a trachomás hadkötelesek, amennyi­ben hadi szolgálatra alkalmasak, besorozandók és kórházi gyógykezelés alá veendők. Alapszabály jóváhagyás. A nagyszénási ön­kéntes tűzoltó egylet alapszabályait a belügyminisz­ter megerősítette. Gyógyszertár átruházás. A belügyminiszter megengedte, hogy a körösladányi >Kígyóhoz* cím­zett személyes üzleti jogú gyógyszertár Szabados Ödönről, Kovács Kálmán okleveles gyógyszerész­mesterre ruhaztassék át A polgári kör, a lapunk multheti számában kö­zölt tárgysorozattal, ma délután tartja tisztujitássa! kapcsolatos közgyüiését, amelyre a tagok érdeklő­dését ismételten felhívjuk. Dr. Békés Dezső közkórházunk szemészeti osz­tályának buzgó főorvosa, két hónapon túl terjedő katonai szolgálatából Gyulára haza érkezvén, köz­hasznú praxisát, úgy a kórházban, mint lakásán új­ból megkezdette. Az Újvárosi Olvasókör március 24-én saját he­lyiségének nagytermében könyvtára javára zártkörű húsvéti bálát rendez. Belépő-díj személyenként I korona. Kezdete este pont 7 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a »Békés«-ben nyug­táztatnak. A nagyrománvárosi gör. kel. ének- és dalegy­let f. hó ‘2-án hangversennyel egybekötött jól sike­rült táncvigalmat rendezett, melyen felülfizettek : Dr. Márkus Mihály ügyvéd 16 K, Dr. Simonka György ügyvéd 8 K, Dr. Bucskó Coriolan 6 K, Vaniga Ti­vadar 4 K, özv. Miskucza Illésné (Deés), özv. Miskucza Györgyné, id Miskucza Illés, Miskucza János, Rusz Péter 3—3 kor., Ardeleán Julianna (N. Kőcse), Magda György, Szilágyi Tivadar. Vaniga Illés, ifj. Körösi Pál 2—2 K, Popovics Sándor, özv. Bódea Györgyné, Marosán György, Tulkán Tivadar Lázár György, Körösladány János, Kimpián Péter I—1 K, Moldován Péter, Schvartz Zsigmond 50—50 fillér, Vrubka N. 60 db képeslapot. Mindezekért ez­úton is hálás köszönetét nyilvánítja a rendezőség. Tüzesetek. Hoffmann Antal gyulai törökzugi tanyáján február 28 án délután egy szalmakazal is­meretlen okból kigyuladt, s az egész takarmány el­égett 2300 korona értékben. Biztosítva volt. — Műit hó 24-én délben gróf Wenckheim Dénes dobozi uradalmában ugyancsak egy kazal szalma és egy kazal törek hamvadt el 904 korona értékben. A tűz másnap délutánig lappangott, mig végleg elfojtották. Drogéria Gyulán A belügyminiszter Kardos Gyula és Varga Balint cégnek gyógyszeráru keres­kedésre engedélyt adott, azt kötvén ki, hogy az üzletvezetésért Varga Bálint legyen felelős. „Megenyhült a lég“, noha a klasszikus vers folytatását, tudniillik, hogy »vidul a határ« még nem fűzhetjük hozzá. A kikelet még késik, aminek a hideg éjjelek az okai. Reggelre a hévmérő rend szerint fagyponton alul áll, sőt a múlt hét folyamán virradóra 6—8 foknyi hideget mutatott a hévmérő. Ezzel szemben a nappali órák enyhék, sőt déltájban májusba illő meleg is van. Ez a meleg megolvasztja immár a föld fagyát, úgy hogy hátasabb földeken a hét utolsó napjaiban a tavaszi szántás és vetés is meg volt kezdhető. Ha — amint az kívánatosabb, mint valaha — az idő enyhe és száraz marad, az esetben e hó folyamán az összes tavaszi árpa földbe juthat. Kegyes adományok. A Gyulavidéki Takarék- pénztár Részvénytársaság 40 koronát, a Békés- megyei Takarékpénztári Egyesület pedig 25 koronát küldött a Békésvármegyei fehérkereszt egyesületnek, mely kegyes adományokat a pénztár hálás köszönet­tel nyilvánosán is nyugtatja. Gyula, 1913. március 5. Dr. Márki Janos egyesületi pénztáros. Halálozás, özv. Barát Istvánné Tomona Terézia folyó hó 5-én 60 éves korában meghalt Az elhunyt derék nő halálát gyermekei, unokái és kiterjedt ro­konság fájlalja. Végtisztessége csütörtök délután volt nagy részvéttel a Szentháromság temetőben. Béke lengjen porai felett. Tombola-est. A Békésmegyei Kaszinó e hó I én szombaton este saját helyiségeiben tombola-estet rendezett. Ha az est anyagi része valamennyire ki­került is, ugylátszik, a mostanában gyakori zsurok nem kedveztek a kaszinói mulatság dolgának, mert évek óta vagy talán soha sem volt olyan néptelen a tombola, mint ez alkalommal Ajándéktárgyak ehez képest aránylag elég jól érkeztek s a kaszinói tagok közül azok is jórészt megváltották a jegyei­ket, akik nem jelentek meg. A résztvevők különben pompás családias kedvben a késő éjszakáig jól mu­lattak s a fiatalság vígan táncolt Tóni zenéje mel­lett. Ha kevesen voltak is, azt est elérte célját, akik jelen voltak, jól mulattak s a kaszinó ezzel egy­részt eleget tett a tagjai iránti kötelezettségének, másrészt némi bevételt szerzett pénztára javára. Jelen voltak: Asszonyok : Destek Karolyné, Deimel, Lajosné, Dobay Ferencné. özv. Haviár Lajosáé, Horti tíéláné, Kutassy Józsefnó, dr. Kovács Gázáné, dr. Lidics Liszlóné, dr. Márky Barnáné, Mikler Síndorné, özv Szilassy Ivánné, Terényi Gidáné, Winkler Lijosné. Leányok: D^tek Margit, Deimel Ilonka, Dobay Bella, Haviár Iza, Iga C-mta, Ladies Klári, Mócsy Jolán, Szilassy Ilonka, Winkler Edit. A fiatalkorúak gyulai felügyelő-hatósága ma­hoz egyhétre (március 16-án) délután 4 órakor a kir. törvényszék III. számú tanácstermében gróf Wenckheim László elnöklete alatt ülést tart, mely­nek tárgya az uj tagok eskütétele és a tikári jelentés. A Bekésmegyei Pártfogó Egyesületnek a Békés­megyei Takarékpenztari Egyesület xOü koronát ado­mányozott, amelyet e helyen is elismer és érte köszönetét mond az egyesület elnöksége. Halálozás. Weisz Manó nagyzerindi földbirto­kos, kereskedőt és családját igen fájdalmas csapás sújtja. Fia, Samu, felsőkereskedelmi iskolai tanuló hónapokig tartó súlyos betegség után folyó hó 6-an éjjel 18 éves korában meghalt. A szép reményekre jogosító s élte tavaszán elhunyt kedves ifjú végtisz­tessége ma délelőtt lesz, bizonyára élénk részvéttel. Nyugodjék békében. A szarvasi községi biróválasztás, amely el­járási szabálytalansagok miatt már két ízben meg- semmisittetett, legutóbb megtartatván, a három je­lölt közül amint azt már megírtuk — igen nagy többséggel Pnbelszki György választatott meg. Ezt a választást most újból megtámadták felebbezéssel, azon az alapon, hogy a választási eljárás során állí­tólag ismét szabálytalanságok történtek. Felebbező dr. Benczúr Vilmos szarvasi ügyvéd beadványában köbbek között azt kifogásolja, hogy a szavazatszedés­sel a 4 bizalmi férfiú egyike bízatott meg, amit törvénytelennek tart, továbbá kifogásolja azt is, hogy az Ő szavazata nem fogadtatott el Legérdeke­sebb a dologban az, hogy a községi bíró 3 évi meg­bízatása ez év végén már lejár és igy Szarvas köz­ségnek a legutóbbi ciklusban nem volt olyan bírája, akinek a megvalasztása jogerőre emelkedhetett volna. Szerencsétlenség ? Pénteken este 9 órakor a gyorsvonatnak Csabáról való eltávozása után. a fe­lüljárón túl emberi testrészeket talált az állomás személyzete. — A borzalmas leletről értesítették a rendőrséget, kik a helyszínen megjelenve, a vizsgá­latot megindították. A sínek közt lámpással halad­tak visszafelé egész a szarvasi átjáróig, hol egy bor­zalmasan összeroncsolt hullára találtak. A szétszag­gatott kabát zsebében egy arcképes igazolványt ta­láltak, amelyből megállapították, hogy a szerencsét­len ember Mázán János 18 éves mozdonyfütő. Hogy katasztrófa történt-e, vagv^ öngyilkosság, azt nem lehetett megállapítani. Sikkasztó állomásfőnök. Körösladány község­ben a vicinális vasúti állomás elöljárója Kovács Kál­mán mulatós természetű ember volt. A vendéglőt, korcsmát többre becsülte az otthonánál, ugyannyira, hogy a felesége el is hagyta. Az asszony távozása azonban nem változtatta meg Kovács életét, sR a lumpolásokat most már nyakló nélkül folytatta. Azonban az ilyen élethez sok pénz kell; több, mint amennyi az ilyen kis hivatalnok fizetése De Kovács ezen kicsinységen nem akadt föl. Belenyúlt a kasz- szába s mikor már gondolta, hogy felfedezik a sik­kasztását, megszökött. Szökését bejelentették az üz­letvezetőségnek, honnan kiküldtek egy elöljárót, ki a vizsgálat során megállapította, hogy Kovács kö­rülbelül 2000 koronát költött el a kasszából. Azon­nal elrendelték a sikkasztó hivatalnok körözését s mint a fővárosi lapok Írják, hétfőn Kovácsot letar­tóztatták Budapesten. Baleset Csaknem végzetessé válható baleset érte március 3-án Szárító Lajos kötőgyari előmun- kást. Az egyik transzformátor szija leesett, amelyet Szántó a forgó kerékre vissza akart tenni. Bilkéz- zel a mellette levő másik transzformátorba kapasz­kodott, de véletlenül odafogta kabátja szélét is — Amikor azt kiakarta szabadítani, a kerék elkapta balkezét és csuklóban súlyosan összezúzta. A köz- kórházban vették kezelés alá. Eljegyzés. Neumann Böskét helyben eljegyezte Läufer Sándor, a Grünwald Testvérek és Schiffer budapest építési vállalkozó cég rimaszombati vasút­építésének irodafőnóke. (Minden külön értesítés helyett. A kataszteri és betétszerkesztési munkálatok Vésztő községben befejeztetvén, a felmerült költség 3200 koronát tesz ki. Ezen összegnek mikénti fedezése tekintetében aként határozott a község, hogy azt nem adó, hanem a terület arányában fogja kivetni. Mivel pedig a kivetés alapjául 20500 hold ingatlan szolgál, ennélfogva egy holdra 16 fillér esik. A határozat egyhangúlag hozatott. Az „Aurora“ művészeti és irodalmi kör Békés­csabán Az irodalomtörténet ismerői előtt csak­nem száz éves reminiscentiák ébrednek fel az »Aurora« név hallattára. A múlt század elején is volt egy irodalmi kör, mely a hasonlócimü folyó­irat köré csoportosult. Vasárnap Aurora név alatt Békéscsabán zene, irodalom és képzőművészeti egyesü­let létesült. Vasárnap este 6 órakor tartotta a Rudoif- íőgimnázium egyik termében alakuló közgyűlését, melyen az irodalom és művészet barátai közül na­gyon sokan megjelentek. Dr. Roll Lajos főgimná­ziumi tanár nyitotta meg az összehívók nevében a közgyűlést. Lelkes, tartalmas beszédben fejtegetvén az ilyen irodalmi és művészeti egyesületek tagad­hatatlanul fontos hivatását. A megnyitó beszéd után dr Peszkár Jenő ismertette az alapszabály tér veze­tet, melyet beható vita után elfogadott a közgyű­lés és elhatározta annak jóváhagyás végett a belügy­miniszterhez leendő felterjesztését. Ezután a tiszti­kart alakították meg. Elnök lett dr. Reisz Miksa, alelnök dr. Roll Lajos és dr. Remenár Elek, titkár dr. Lautner Vilmos. A tisztikaron kívül választottak 12 rendes és 5 pótválasztmányi tagot. Az uj egye­sületnek már is több tagja van száznál, ami a jö­vőre nézve legszebben biztató Ígéret. Thók Endre-utca. Orosháza község képviselő­testülete legutóbbi közgyűlésén egyhangú határo­zattal kimondta, hogy a Kistemplom-utcát, amely­ben az ipartestület háza is van, nagynevű fiáról 7hék Endréről, ki a községnek főleg ipari és keres­kedelmi tekintetben oly sokat tett és tesz, Thék Endre-utcának nevezi el. A békéscsabai zenede hangversenye. A Gyön­gyösi Gusztáv igazgató vezetése alatt álló békés­csabai zenede hangversenye vasárnap délután a vá­rosháza nagytermében zajlott le. A hangverseny a növendékek kebeléből alakult zenekar közreműködé­sével jól betanított Klapka-indulóval vette kezdetét, utána Braun Piroska ült a zongorához, ki elra­gadta a szép számban megjelent intelligens közön­séget kiváló technikájával s szabatos előadásával. A többi növendékek közt kiválóképen említésre mél­tók : Réthy István, Fábry Károly, Rácz József és Radó nővérek. Zongorajátékban kitűnt Vidovszky László, Buthy Ella, Kádár Magda, Freiburger Bo- riska és Havas Nelly stb, végül gordonkán a kis Achim Laci.

Next

/
Thumbnails
Contents