Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-28 / 52. szám

3 Békés 1913 december 28. polgárrá választásáról elkészült díszoklevelet neki megfelelő ünnepélyes formában átnyújtsa. Sokáig emlékezetes marad mindnyájunk lelké­ben a szombati nap lelkes órömünnepe, amelyen társadalmi különbségre való tekintet nélkül igye­keztünk leróni a hálás elismerés adóját azon fér­fiúval szemben, akinek méltó párját hiába keresnök városunk történetében. El sem tudjuk képzelni, hol, milyen messze maradtunk volna el a városok ver­senyében, ha a Gondviselés nem adta volna nekünk Lukács Györgyöt! Érkezésének idejére az utcák zászlódiszt öltöt­tek. a kebleken ünnepi hangulat lett úrrá, még az idő is kedvezőre fordult. Az előző napok sáros, po- csétás utcáin fagyosra vált a kövezet, elhárítva min­den közlekedési nehézséget. Az ünnepség részleteiről a következő tudósí­tásunk szól: Fogadtatás a vasútnál. A vasúti állomást szombaton délfelé nagyszámú közönség özönlötte el. Egymás után robogtak a magánfogatok és bérkocsik, amelyek a kivaló férfiú érkezésének tudatában örömtől sugárzó arcú, büszke­ségtől dagadó keblű embereket hoztak a vasúthoz. Ott volt a városi tanács, dr. Lovich Ödön polgármesterrel az élén, a képviselőtestület tagjai, közöttük rendkívül nagy számban a földmives- osztályból, társadalmunk vezető egyéniségei s igen sok választó-polgár, akik nagyrabecsült illusztris képviselőnk, dr Lukács György megérkezésének szemtanúi s az ünnepélyes fogadtatás résztvevői akar­tak lenni, amidőn mint a város díszpolgára első- izben jelenik meg közöttünk. A berobogó vonat egyik elsőosztályu kocsijá­ból dr. Zöldy János főorvos kíséretében kiszálló kép­viselőt harsány éljenzéssel fogadták. A csoportból előlépett dr. Lovich Ödön polgár- mester, kinek lelkes üdvözlő beszédére Lukács György néhány szives szóval válaszolt, örömének adván ki­fejezést, hogy ismét szeretett városába jöhetett s köszönetét mondott az impozáns fogadtatásért. Az­után dr. Lovich Ödön polgármesterrel a város dí­szes négyes fogatán, a gyulai összes magánfogatok hosszú kocsisorától kisérve, behajtatott a fellobogó- zot utcákon . szállására, dr. Zöldy János főorvos vendégszerető házához. A városházán. Délután 4 órára volt kitűzve a díszpolgári ok­levél ünnepélyes átadása. A városháza közgyűlési terméből kihordták a közlekedést akadályozó aszta­lokat és székeket, ami a teremnek csarnok-jelleget kölcsönzött. Óriási pálmák között kis asztalkán fe­küdt a remekművű díszoklevél, amelyet az ünne­pélyre érkező képviselők és polgárok élénk érdek­lődéssel tekintettek meg. Az ékítményekhez Emmerth Géza főmérnök szolgált magyarázatokkal. Az ipar­művészeti remekmüszámba jövő díszoklevél külső táblája dús aranyveretü, vörös maroquin bőrből ké­méter a város, már mint a malom. De az csak hagyján. Hanem a sor! Lehetnek ötvenen is. Ki, hogy ér be, attól függ minden Lehet, hogy délre; de az se lehetetlen, hogy majd csak az este veti haza. Az ember nem láthat a jövőbe. Jó is volna ! Péter azonban nem az az ember. Biztos a maga dolgában. Ezért hát oda kiálja az asszonynak : — Déré! Péter úgy számit, hogy öt órára beér. Akkor még kevesen lesznek. Öten-hatan. A sor hamar ke­rül. Ha meg, ha többen lesznek, hát hiszen nem hiába hivják Jófejünek. Nohát . . . A Kesely is fogta az utón, a Sárga is. Szive- lősen haladtak. A Vészéi hid felé Péter pipára gyújtott. Itt történt a hiba Mitől, mitől nem, a Sárga megugrott, mire Péter akkorát rántott a gyeplün, hogy az egyik ága elszakadt. Erre a Kesely fölágaskodott s a Sárgát rárántotta a rúdra. Biz az eltörött. Szeren­csére a lovak megálltak. Péter leugrott a kocsiról. A lovakat kifogta, miközben ki-kiszaladt a száján egy-egy vaskos teremtette. No, de most már mihez fogjon ? Oda a jó keményfa rúd ! Vagy lehet ösz- szekovácsoltatni, vagy se. De ha lehet is . . . Mit csináljon most ? Rúd nélkül egy tapodtat sem mehet. Körülnézett. A legközelebbi tanya oldalt esett. Öt-hat pus- kalövésnyire. Csak onnan kaphat segedelmet. Mit volt mit tenni, fölcihelődött a Kesely hátára . . . Szerencsére kapott kölcsön egy rudhelyette- sitő akácfát. Kötél volt a kocsin. Biz az jó időbe került, mig az akácfát beékelte, bekötözgette a tengő alá. Na, most már . . . Mikor Péter bevergődött, egy egész füzér őr­lető tanyázott a malom előtt. — Haj, haj ! Mikor kerül itt a sor ? szült, közepén zománcozott színes kivitelben a víros szűz Máriás címere díszük, négy sarkán pedig Lu­kács György tevékenységének köszönhető legjelen­tősebb közintézményeink, ugyancsak zománcozott szimbólumai, nevezetesen: tudomány (gimnázium), szanatórium (kígyóval küzdő gladiator) az ipar (kötőgyár, bakkancsgyár) s a szenvedők (kórház). A díszoklevélről zsinórokon függ le a város arany­tokba rejtett pecsétje. Belül codexszerü gyönyörű művészi rajzban, valódi pergamenten a következő szöveg olvasható : Mi Gyula rendezett tanácsú város képviselő­testülete adjuk tudtára mindenkinek, akiket illet, hogy a mai napon közgyűlésre Összejővén, ezen köz­gyűlésünkön Nagy mél tóságú dr. Lukács György urat cs. és kir. kamarást, Ő FeLége valóságos belső tit­kos tanácsosát, Gyula rendezető tanácsú város or­szággyűlési képviselőjét, aki városunk közművelődési, közgazdasági és közegészségügyi intézményeinek lé­tesítése, fejlesztése és felvirágoztatása körül elévül­hetetlen érdemeket szerzett, lelkesedéssel, egyhan­gúlag városunk díszpolgárává megválasztottuk és őt mindazon jogokkal, amelyek városunk polgárait tör­vény szerint megilletik, felruháztuk. Minek hiteléül ezt a díszoklevelet kiadtuk. Kelt Gyulán, az 1913 év szent András havá­nak 4-ik napján tartott képviselőtestületi közgyű­lésünkből. Dr. BucskóKoriolán Dr. Lovich Ödön főjegyző. (P. H.J polgármester. A díszoklevelet kiegészíti a díszpolgárrá vá­lasztási közgyűlésről felvett jegyzőkönyv, amely­nek mindenki által megcsodált művészi reproduk­ciója Falta Imre gyulai rajzoló zseniális munkája. Négy órára a termet teljesen megtöltötte az igazi érdemeket tiszteletben tartó s megbecsülni tudó polgárság. A megjelentek között társadalmi osztály, felekezet és politikai pártállásra való tekintet nélkül ott láttuk közéletünk valamennyi számottevő fakto­rát. Zászlója alatt felvonult az önkéntes tűzoltó- egylet Diósy főparancsnok vezetésével. A teremben ünnepies hangulat uralkodott, amikor az ünnepelt díszpolgár megérkezését jelezték. Dr. Bucskó Korio- Ián főjegyző vezetése alatt küldöttség ment a mellék- szobaban tartózkodó képviselőrt. Feszült várakozás közben pár pillanat múlva a terembe lépett Lukács Gyógy, akit szűnni nem akaró ováció, taps és él­jenzés fogadott. A ováció csillapultával dr. Lovich Ödön polgármester a következő meleghangú s a hallgatóság megújuló éljenzéseitől kisért beszéddel nyújtotta át a díszoklevelet. Kegyelmes Uram ! Városunk képviselőtestülete folyó évi novem­ber hó 4-én tartott közgyűlésében Nagyméltósá­godat nagy lelkesedéssel és egyhangúlag városunk díszpolgárává választotta. Ezzel kívánta meghálálni Nagyméltóságod­nak azon eredményekben gazdag, fáradhatatlan tevékenységét, amelyet városunk érdekében évek hosszú során át kifejteni kegyes volt. Hiszen nin­csen városunknak egyetlen intézménye, amelyet A lovak oldalát megtaspikolta a tenyerével. Panaszkodott nekik. — Nagy hiba. Rémisztő nagy hiba. A rúdra értette, meg arra az időre, amit a a törés következtében elpocsékolt. Csóválgatta a fejét, csóválgatta. Egyszerre aztán kezdett kiegyenesedni a dereka. Jó gondolat villant meg a süvege alatt. Körülnézte magát s aztán megindult. Be egye­nesen az irodába. A hátát meggörbítette, a fejét leeresztette s egyszer-egyszer oly formán legyint- getett a kezével, mint aki egy egész világot vesztett. A molnár mellett eltalpalt. Szóra se érdeme­sítette. Az irodának tartott. Kopogtatott. A süvegét illendőségesen levette. Benyitott. Az irodában ott volt a malom-tulajdonos Számolt. — Na, mi a ? — ütötte föl a fejét. Péter nyújtogatta a nyakát. — Egy kis őrni valót hoztam . . . Aztán hozzátette : — De baj van . . . — Micsoda ? Péter nyeldőkölt. — A fijam ... A Lajos gyerök . . . — Na? ' — Váradon szógál . . . azaz, hogy szógát, a huszárokná’, de tennap agyonrugta a ló. — Ejnye. — Az este gyütt a telegráf ... Aztán a sajnálkozó malom-tulajdonos előtt kirakta nagy alapossággal. — M^’ ép mögraktam a kocsit avégbü’, hogy korásan indulhassak Zsákok a kocsin, a tengők mögkenve, amikó benyit a postás, oszt hozza a nem Nagyméltóságod teremtett volna, vagy ame­lyet nem Nagyméltóságod biztosított volna a mi számunkra. A hála külső jeleiben szegények vagyunk. Ennél az oklevélnél egyebet nem adhatunk Nagy­méltóságodnak. Ez az egyedüli, amit nyújthatunk. De mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy ezzel a mi hálánk leróva nincs. Mi továbbra is adósai vagyunk Nagyméltóságodnak s ezen tartozásunkat csak igaz szeretetünkkel és ragaszkodásunkkal ró- hatjuk le. Midőn arra kérjük Nagyméltóságodat, hogy kegyes támogatását városunktól a jövőben se vonja meg, díszpolgárunkká választásáról szóló oklevelét mély tisztelettel átnyújtjuk és arra kér­jük az isteni Gondviselést, hogy Nagyméltóságo­dat hazánk és városunk javára sokáig éltesse. Lukács György a lélekemelő, szép formában megnyilatkozott kitüntetés nagy jelentőségétől át­hatva, ismert ékesszólásával, szívből fakadó és szi­vekhez szóló, érzésteljes hosszabb beszédben mon­dott hálás köszönetét a város közönségének. Beszéde a kővetkező : Kedves polgártársaim ! Tizenöt vagy tizenhat évvel ezelőtt folya­modványt intéztem Gyula város képviselőtestüle­téhez. Folyamodványomban előadtam, hogy ál­landó lakosa vagyok Gyula városnak és itt adót is fizetek, ezen alapon kérem a város kötelékébe való felvételemet. Minthogy azonban Gyulán laká­som akkor még csak rövid időre terjedt, arra kértem a várost, hogy törvényadta joga alapján tekintsen el attól, hogy még nem lakom négy év óta a város területén, hanem rövidebb ittlakásom dacára is vegyen fel a város polgárainak sorába. A képviselőtestület teljesítette kérésemet és a város polgárainak sorába iktatott. Én tehát már 15—16 év óta vagyok polgára az én szivemhez nőtt szeretett városomnak és hogy nemcsak for­mailag vagyok idevaló polgár, hanem szivem sze­rint is összeforrottnak érzem magamat ezzel a várossal, annak a lefolyt hosszú idő alatt nem egyszer igyekeztem tanúbizonyságát szolgáltatni. Ez az én szeretett városom, melyhez érzel­mem, szivem és lelkem minden erejével ragasz­kodom, mely már akkoriban éreztette velem ro- konszenvét, mely időközben megtisztelt azzal is, hogy az ország tanácsában való képviseletét reám ruházta, ime most a legnagyobb kitüntetést nyújtja nekem, melyet polgárok polgártársuknak egyáltalában nyújthatnak. Megilletődötten állok a kitüntetés nagysága előtt. Vannak fényes, csillogó kitüntetések, melyek a hatalomtól eredtek. Ezek­nek fényök van, de melegök nincs. Az a kitünte­tés azonban, mellyel engem az én kedves polgár­társaim íuháztak fel, a szív melegéből ered, annak a szeretet képezi alapját, az nem hideg fény, hanem fény, amely maga körül melegséget áraszt, amely hevít és lelkesít, szívből fakad és szívhez száll, amely melegít, boldogít, lekötelez. De nemcsak kitüntetést látok abban a meg­tiszteltetésben, mellyel Gyula város elhalmoz, telegráfot. Mingyá’ gondótam, hogy baj van . . . Hát a vót benne, hogy a Lajost agyonrugta a ló. Megingatta a fejét : — Hónap temetik . . . A malomtulajdonos azt mondta : — Baj, baj . . . Majd pedig az jutott eszébe, hogy ni . . . Milyen erősfáju az ilyen paraszti ember. A fia hol­tan fekszik messze idegenbe s az apa meg ahelyett, hogy sietne hozzá, előbb őröltét Őröltét, mert már fölkészült rá. De azért mégis megkérdezte : — Hát mért nem utazott kend el azonnal ? Péter elmeresztette a szemeit. — Hisz ép azt magyarázom . . . — Mit ? — A kocsi mögrakva. Úgy számítottam, hogy itt hamarosan végezök, oszt a déli vonattal möhe- tök Váradra. Van itt egy másik dobozi embör, komám, az kisegit. Itt a fija is. Haza hajtanak, így kálkuláltam. De az utón eltörött a rúd. Most má’ aligha kerül rám a sor estig. Hacsak . . . — No? — Hacsak a tekintetös ur nem segit rajtam ... — Hogy ? — Úgy, hogyha soron kívül eresztene . . . — Bajos dolog . . . — Nem mondom, de azér’ lőhetne. A malmosnak eszébe jutott valami. — Hátha az esti vonattal menne . . . Péter közbevágott: — Napvilágnál szeretném még eccő látni! Ez erős érv volt A tulajdonos behívta a molnárt s kérdést intézett hozzá, hogy nem lehetne-e Pétert valami szépszerivel előre ereszteni. A molnár azt mondta, hogy az őrlők bele­egyezésével lehetne. — Próbálja meg 1

Next

/
Thumbnails
Contents