Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-24 / 34. szám
XLV. évfolyam íiyula, 1913 aug-Eisztus 21 34. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre_______ 5 K — f Év negyedre____ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁTID M Gyula város gazdasági visszafejlődésének megakadályozása. Gyula város állítólagos és valljuk meg közgazdaságilag valóságos visszafejlődése kü- lömböző irányadó és avatatlan körökben sok szóbeszéd tárgyát képezte és strucz politikát üzr nénk, ha éppen mi gyulaiak, akiknek ez a kérdés elevenébe vág, ezeket a kérdéseket agyon- hallgatással illetnénk. Elsősorban is tárgyilagosan és elfogultságtól menten meg kell állapítanunk, hogy nincs az országban egyetlen egy hasonló nagyságú, a legjobb anyagi körülmények között levő város sem, amely kulturális tekintetben oly sokat áldozott volna és amely áldozatok eredmé- nyeképen oly sok emberbaráti intézményt tudna felmutatni, mint éppen Gyula városa. Természetes dolog, hogy ezen, habár felsőbb támogatással létrejött intézmények a legteljesebb mértékben igénybe vették anyagi erőit és éppen ezen körülmény azon ütköző pont, amelynél hosszasabban kell időznünk. Minden város, nevezetesen minden fejlődésben levő város vezetőségének elsőrangú feladatát és igyekezetét kell, hogy képezze a lüktető fejlődéssel együtt járó, napról-napra szaporodó több kiadás fedezésére újabb és több bevételi forrást nyújtani. Tárgyilagosan, elfogulatlanságtól menten kell tehát felvetnünk a kérdést, vájjon az utolsó 25 évben arányosan fejlődtek-e városunk bevételei kiadásainkkal? Amint meg kellett, hogy találják e város egyes polgárai a módot, miként lehetséges az életszükségletek, az adózás tekintetében támasztott több igényeknek megfelelniük, éppen úgy kötelességük ezen polgárok összességének és ezen összesség képviseletének minden erejével, azon eszközöket keresni és megtalálni, amelyek a város jövedelmeinek szaporulatát előidézik. Városunk történelmi és kulturális múltja, a vármegyében való, ma már foszladozni kezdő vezető szerepe nem biztosíthatják nekünk ezen vezetés állandó megtartását abban az esetben, ha nem leszünk képesek magunkat vagyonilag is teljesen függetlenné, sőt erőssé tenni. Céltudatos közgazdasági politika hijjával nem csak, hogy a város, mint ilyen, nem tud eleget tenni az élet követelményeinek és elveszíti ma még vezető szerepét, hanem lakosainak adózó képessége is a minimálisra sülyed. Mindezen alaptételek felvetését az teszi indokolttá, hogy a »Békés« legutóbbi száma rövid néhány sorban megemlékezik a városháza újra építésének vállalatba adása ellen beadott felebbezésről. Sokan megvagyunk arról győződve, hogy eme felebbezés eredmény nélkül lesz, bárba senkise vitathatja ama állítás helyességét, hogy talán célszerűbb lett volna a városháza építésének módját az udvar helyett frontra elhelyezni. Eme elhelyezés egyetlen és mindenek felett uralkodó akadálya a béke és nyugalom megtartása volt, miután egy célszerűbb és egy kedvezőbb jövő kialakulását biztositó építkezés elhatározása nem ment volna olyan simán. Sajnos közállapotaink betegségének leggyakrabban az a kutforrása, miszerint nem az a legfőbb szempont, vájjon igaza van-e egy íik minden vasárnap. * magasabb, azonban nem mértékadó helyről jövő tervezetnek, amelyet talán csak nehéz harcok árán lehetne kivívni, hanem legfőképen az az irányadó, hogy kitől származik az eszme. Legtöbben régen elfelejtették már városunk ama 50 év előtti, minden bajnak eredendő bünforrását, hogy amikor a városi tanács kicsinyes okokból elutasította annak idején a vasúti fővonalnak Gyula város érintésével való lefektetését, akkor is valószinüleg azt nézték, hogy kitől jön ezen rövidlátó elhatározás irányítása. Lehetetlennek és bajokat előidézőknek tartották városunkra egy olyan intézményt, a melynek hatása alatt már jelentéktelen városok elsőrangúvá fejlődtek ki. A városháza építésének ügye talán nem teljesen analog, de vannak hasonló momentumai és valószínű, hogy az ötven év múlva jövő nemzedék teljesen hasonlóan fog bennünket hibáztatni, mint mi a saját apáinkat. Eldobni egy kínálkozó, évről-évre növekedő jó bevételi forrást csupán egy kényelmi szempontért, mert pillanatnyilag nem vagyunk azon helyzetben, hogy még 150,000 koronát mint város előteremtsünk, olyan könnyelműség, amelyet utódaink méltán fognak kigunyolni, mert hivatalosan is beismerik, hogy csupán ez az egy akadálya a frontra való kiépítésnek. Elzárni és lekötni a jövőt csupán azért, mert az idei rossz közgazdasági esztendőben a város nem juthat még 150,000 korona hitelhez, újból csak egy uj biinforrás lenne a jövőre. Várjunk egy uj jobb közgazdasági észténTÁRCA. Életképek. Takácsy Lajos gyulai róni. kath. kántor jubileumára. Irta: Két—SS. , Őszintén megvallom, kissé elfogódva Pendítem a lantot egypár rimes szóra. Érzem messze esik tőlem az a mező. Hol az ékesszólás himes virága nő. No még valamelyest még attól is félek, Azzal vádolhatnak, hogy „haza beszélek“ Hiszen sokan tudják, akként áll a dolog: Én a jubilánsnak első ve je vagyok . . . Rokoni kötelék is fékezi toliam’ S eddig fogadatlan prókátor sem voltam; Á közszeretetről én hát nem is szólok, Megtette azt szépen az ünnepi szónok. De tartsa „após“-om magánlaksértésnek, Otthonából festek róla néhány képet. Sikerül-e? nem-e? azt hivei lássák Én csak egyet kérek: szívesen olvassák. ■* Egyszer — régen volt már — messze a Bükk alatt Egy tisztes matróna szeméből könny fakadt. Fájdalom nyilallott szivébe, hogy látta, A hosszú munkában megrokkant hü párja. Mi lesz majd belőlük ? Tanitó volt férje, Ha nyugdíjba megyen, alig jut kenyérre. Pedig hat gyermekből kettő még a háznál Ma-holnap „eladó“ két nyíló virágszál. Mig a hitves, anya szive bubán epedt, Hozzálép a férje bontva egy levelet S olvassák kettősben : „Drága Anyám, Apám ! A jóságos Isten meghallgatta imám . . . Kántorrá választott Gyula nemes népe. Sorsuk miatt már ne essenek kétségbe. Öreg napjaikra jöjjenek le hozzám, Legyen közös fészkünk az én kisded portám.“ Beült az öreg pár az „alsó lakás“-ba, Elégült mosollyal tekintnek egymásra, S beszél a matróna : „Látod édes apjuk’, Nem bántuk meg ugy-e, hogy Dédest otthagytuk... Itt a szép Alföldön uj otthonra leltünk, Fiunk által az Ur őrködik felettünk.“ Égre tekint férje s mondja áldó szóval: „Isten 1 jó fiunkat áldd meg minden jóval!“ * íme egy másik kép : Sötétes a kontúr . . . Két nővér szivében bánat viharja dúl. Gerle mód’ zokognak ; mélységes gyász rajtuk ... Örökre itthagyta őket édes anyjuk. A két árva-rózsát átöleli bátyjok S mondja vigasztalón: „Ne sírjatok lányok . . . Elvesztett jó anyánk emlékére mondom, Igaz szeretettel lesz reátok gondom.“ Mint a gondos kertész, ki virágot ápol, Olyan gyöngédséggel gyámkodott a kántor. Nemes szive akkor gyűlt legizzóbb tűzre, Amikor húgait Hymen láncra fűzte. Testvéri hév csókban lehelt rájuk áldást S jó szivvel fizette a kelengye számlát. Hogy az „após“ névre mily nagy igy a jussa Azt csak a jó Isten, meg két veje tudja. * Újabb kép . . . Kórágyon sínylődik egy beteg, Gyötrő fájdalmaktól teste meg-megremeg. Reszkető kezében fia kezét tartja. Mintha imádkoznék, halk szót suttog ajka : „Eljött, édes fiam, életem estéje, Lehajtom a fejem hosszú pihenésre . . . Örökségül rátok nem hagyok egyebet, Mint a szeplőtelen, becsületes nevet,“ Majd elhaló hangon folytatja áldólag : „Fiam ! anyátoknak jó hirt viszek rólad . . ,, Elmondom, teljesült mindkettőnknek vágya, Van már Lajosnak is népes, szép családja. Erős hittel hiszem, jó anyádnak szive Halóporában is boldog lesz e hirre. Amit értünk tettél, azt Isten mind látta . . . Gyermekeidben légy Ő általa áldva !“ * A negyedik képen friss színeket adok, Itt már a derűnek koloritja ragyog. ... Ott kezdem, amikor arról beszélt Fáma: Helyre menyecskét vitt kánt’ram a kis házba . .. Lapunk mai szárma, ÍO old.a,l.
