Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-20 / 29. szám
XJLV. évfolyam (J.yula, IBIK ) ul ins 90. 7 — 29. szám. Előfizetési árak: Egész évre _ _ 10 K. — f Fé l évre___________5 K - f Évnegyedre____ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A víz. Tejjel-mézzel folyó országnak hirdették valamikor Magyarországot, most iszappal és sárral folyik. Ne tessék megijedni : nem politizálunk. Nem okvetlenül szükséges azonnal a magas politikára gondolni, ha sárról esik szó. A valóságos sárról beszélünk, amely ellepi most az utakat, az iszapról, melyet magával hoz a hegyekről lezuhanó árvíz, amely ellep, eláraszt, rombadöntött falvakat, városokat elpusztít mezőket, szántóföldeket, okoz milliókra és milliókra menő károkat. Erdélyben, a Délvidéken; Mármarosban és Biharban, szóval Keletmagyarországon százezrek vetettek búzát és fognak aratni iszapot, nyomorúságot. A kapát, kaszát leszedhetik a nyeléről s a puszta nyelet vándorbotnak fogva, mehetnek, amerre látnak Mikor az ember az egyre megdöbbentőbb híreket olvassa az erdélyi árvízről, önkéntelenül is az a kérdés tolul elébe, hogy hát nálunk másra sem való a viz, csak arra, hogy az emberek keserves munkájának eredményét tönkretegye ? Nem mondjuk azt, hogy a romboló árvízhez privilégiumunk nekünk magyaroknak van. A természet romboló szeszélye garázdálkodik más területeken, más földrészeken is. De bevalljuk, hogy a vele szemben való végtelenségben a legnagyobb világrekordot mi értük el s csak az a bizonyos utolsó perc az, melyben feltámadt életösztönünk riadozva alkalmazza fegyverzetét a pusztítás meggátlására. A haditudomány mindenkor számit jövendő eshetőségekkel. Sáncokat ás, magaslatokat erődít. Még árnyékát se látja a veszedelemnek : növeli fegyveres létszámát, szaporítja tüzérségét s a hadviselés számára egymásután építi a granáriumo- kat. Mi más ez, mint gondoskodás a jövendővel szemben, az eshetőségekkel szemben s ennek a tudománynak épp úgy megvannak a maga képzeleti vonalai, mint az időjárás tudományának, amely isothermalis vonalakban szállítja a maga adatait, a légáramlatok statisztikája számára. Az áradás, ha kacagni tudna, bizonyosan nagyot nevetne a kumanovói vagy drinápolyi hősködéseken A szenvedett károk értékmérőjén mit jelentenek ezek az ő pusztításaival szemben ? Az a kurta hadjárat, amelyet néhány napig ellenünk vezetett, milliókat nyelt el és ezreket üldözött hajléktalanságba. A vizi munkálatokat tekintve Magyarországot egyikének hittük a haladottabb államoknak. Sok-sok millió költséggel sikerült szabályozni egyes, eddig féktelenül rohanó folyóvizeket, amelyek esztendőről:esztendőre óriási területeket borítottak viz alá. Sok-sok százezer katasztrális holdra tehető azoknak a földterületeknek a nagysága is, amelyeket sikerült az ármentesités és folyamszabályozás által megszerezni a kultúrának. Az árvédelmi és vizszabályozási munkálatok azonban a rájuk íorditott milliók dacára még mindig nem szünetelnek. Különös erővel indult meg legújabban a vizszabályozás, amelynek legfőbb célja az, hogy a hajózható lölyó- kat tényleg hajózhatókká mélyítsék s berendezzék. A Dunán, Tiszán, Dráván és Száván kívül még nagyon sok olyan folyója van az országnak, amelyek megbirják kellő munkálatok után még a gőzhajókat is, ezáltal egy-egy vidék részére olcsó és jó közlekedési utat lehet teremteni, amely első kelléke egy-egy vidék gazdasági fellendülésének. És most azt látjuk, hogy ezek a szépen bejelentett hajózási tervek mind háttérbe kell hogy szoruljanak egy tény, egy megdöbbentő tény előtt: hogy a kis folyók szabályozásával még mindig nem törődtünk eleget és ez a hanyagság most rettentően megbosszulja magát. Magyarország összes vízügyi kiadásainak a költségei 9,855.590 koronával vannák előirányozva. Ez az óriási összeg igen nagy — részben beruházás, de — mint látjuk — még mindig nem elégséges. Az államnak e tekintetben nem .szabad fukarkodnia. A megrend- szabályozott és árvizveszedelemmel többé nem fenyegető folyók épp oly becsesek az országra nézve, mint a hajózható folyók, amelyek a legolcsóbb közlekedési eszközül szolgálnak. A kicsiny Hollandia száz és száz milliókat tudott költeni vizi munkálatokra s nem látta a kárát. Több mint bizonyos tehát, hogy Magyarország sem fogná annak kárát látni. Egészen uj vizszabályozási programra van szükség, amely gondot fordítson a kis folyókra is. Legyen figyelemmel arra, hogy vizeinket csapás helyett áldássá tegyük. Óriási erő rejlik a mi folyóvizeinkben felhasználatlanul, de ne is növekedhessék annyira túl minden mértéken, hogy országos csapássá váljék. Vizeink kellő megrendszabályozása van olyan fontos, mint mondjuk az általános választói jog. Miért kell csak akkor gondolnunk rá, mikor már nyakunkon a veszedelem ? T A B C A- ___ $ A gazember. Irta: Somogyi Imre. Reszketve, összetörve állt a nyomorult kocsisember a hatalmas tiszttartó előtt. Két oldalt mellette lógatta a fejét két hozzá hasonló, magaszőrü szolgatársa, azok, akik a nagyur parancsára megfogták és ide cipelték. Köröskörül az udvart bá- mész cselédnép lepte el, kik halk zsivajt csaptak maguk között, hányva-vetve az esetet. — Lopott. Egy egész bárányt ellopott. Csakhogy valaki besúgta az Írnoknak, az meg följebb adta a dolgot. Most itt van, várhatja a sorát. Vesékig járó tekintettel méri végig a tiszttartó a kocsist, ki remeg a pillantás súlya alatt. Szemét sem meri fölvetni, csak áll némán, lehorgasztott fejjel, mint a megvert kutya s talán éppen azt gondolja magában, hogy jobb is volna most kutyának lenni, igazi négylábú kutyának, akkor legföljebb eldöngetnék a csinytevésért s holnapra minden rendben volna, igy meg ki tudja, mi vár reá ? A nagy szégyen már megvan, az bizonyos. — Zárjátok a magtárba! — parancsolta a tiszttartó, amikor már kedve szerint lehordta a szólni sem tudó embert. — Zárjátok a magtárba s menjetek csendőrökért 1 Hadd verjék vasra a gazembert! . . . A tanyabeliek között hamarosan elterjedt az eset hire. Csöndesen hümmögve adták-vették a hirt az emberek, akinek véleménye lett volna róla, az is jobbnak vélte magának megtartani. Nagy epéje van a tiszttartó urnák, hát minek csináljon magának bajt a szegény ember, ha nem muszáj. A lányt emlegették leginkább. Sólya Gábor szép, eladó lányát, aki most ki sem mer mozdulni a házból szégyenében, Csak ül odabent a kemence padkáján és sir Az édesanyja, a beteg édesanyja pedig tehetetlenül fekszik az ágyán és erőtlenül jobbra-balra lóbálja a karját. Körülötte négy-öt sápadt képű, éhes tekintetű gyerek. Hogy ugráltak örömükben azok a gyerekek, amikor az apjuk az esti szürkület oltalma alatt haza hozta a bárányt: . . . Hát még mikor nekiállott, hogy — lehúzva a bőrét — paprikást főzzön belőle ! Táncolva, nevetgélve vicánkodtak körülötte s a legkisebb, a négyéves Kató, váltig biztatta az édesanyját: — Ne félj, anyám ! Lesz már hús ! Ehetsz, amennyi csak kell Apa bárányt hozott . . ! És nekiálltak a lopott báránynak, a sok éhes torok alig-alig hagyott belőle valamit. Csillogott a szemük a szokatlan élvezettől, a szegény' beteg asszony is, mintha uj erőt érzett volna tagjaiban, hogy valahára húst láthat . . . Régen beteg már s a betegsége fölemésztette mindenüket. S hogy ő beteg, Ágnesnek, a legnagyobb lánynak is itthon kell töltenie az idejét, ahelyett, hogy elmenne szolgálni, keresni. Csak pusztul a háztól minden, már jó, ha egy kis kenyér meg burgonya akad. Csakhogy attól a beteg ember nem igen lesz erősebb. A betegnek hús kell! S honnan vegyék ők a húst, mikor olyan szűkén van a garas ? . . . Sólya Gábor nagyot gondolt... Nem lesz szegényebb az uraság, ha egy bárányával kevesebb lesz. És este, amikor a nyájat beterelték, hirtelen a szűre alá kanyaritott egyet. Csak egy egészen apró, kis jószágot, alig volt két hetes az istenadta! . . , És olyan megadással hagyta magát cipelni, még csak nem is nyugtalankodott, nem is rugdalódzott ! Belefurta magát a jó meleg szűrbe és várta a sorsát csendes türelemrnel. * Összeszaladtak a szomszédasszonyok a Sólya Gáborék házába, megvitatni, hogy mit lehetne tenni? Mert igy baj lesz, az bizonyos. A tiszttartó ur elkergeti a tanyáról az egész családot Ráadásul még be is csukatja az apjukat és lefoglalja minden holmijukat a bárányért Hiába ! Ő az ur, azt teszi, amit akar. Meg kellene kérlelni ! — Csak föl birnék kelni ! — sopánkodott a beteg asszony. — Csak föl birnék . . , Oda borulnék a lába elé, úgy könyörögnék neki Talán meghallgatna. — Jobb lesz, ha Ágnes megy el! — véli az egyik szomszédasszony. — Ágnes fiatal is, szép is, a tiszttartó meg, nagy kutya ! Ágnes meg az anyja elhülve néznek össze. De hiába, itt nincs idő a fontolgatásra. A csendőrök bármely percben itt lehetnek. Dönteni kell. Muszáj ! ’— Bízzuk a jó Isten kegyelmére magunkat!, . . A lány halálsápadtan ölti magára a ruháit. Közben az asszonyok sugdosva oktatják, hogy mit mondjon, mit ne mondjon. És főként, hogy miként viselje magát. A bátorság a fő Nem kell mindjárt megijedni, mert azzal mindent elront. Es hátha nem is igaz, amit a tiszttartóról beszélnek az emberek ? Hogy ilyen, meg amolyan. Sohasem lehet azt biztosan tudni. Akivel megesett az olyasmi, az nem igen szokott vele eldicsekedni . . . Hát aztán ? . . . Nagyobb baj is megtörtént már a világon. Ágnes csak hallgatta zugó fejjel a beszédet s jó maga sem tudja, hogy hogyan indul a tisztILa.pTULia.ls: na.a.1 száma S old.a.1.
