Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-15 / 24. szám

/ 2 tárcsái artézi kút engedélyezése tárgyában beadott fe- lebbezésnek volt az előadója. Az ülés lefolyása is egé­szen csendes volt és csupán Schröder Istvánná gyulai óvónő felebbezéséQek tárgyalása vegyített egy kis élénkséget a tárgyalás egyhangúságába. Az ülés tár­gyai között több érdekes ügy volt, amelyekről alább körülményesen beszámolunk. Jelen voltak Ambrus Sándor alispán elnök­lete alatt: dr. Daimel Sándor vármegyei főjegyző, Botka István h. pénzügyigazgató, Mikler Sándor kir. tanfelügyelő, Horváth Béla műszaki tanácsos, Sárossy Gyula vármegyei árvaszéki elnök, dr. Zöldy Géza vármegyei t. főügyész, Holló György gazda­sági felügyelő és Heks Miksa törvényhatósági fő­állatorvos. A választott bizottsági tagok közül csupán Yarságh Béla és dr. Ladies László voltak jelen. Elnök az ülést délelőtt 9 órakor megnyitván, bejelentette, bogy a vármegye főispánja hivatalos ügyben távol van. Első tárgyként az alispáni jelentés adatott elő, amely hozzászólás nélkül tudomásul vétetett. Az alispáni jelentés a következő : A személybiztonság 11 esetben lett megtá­madva és pedig 1 önvédelemből elkövetett, balált okozó súlyos testi sértés, 4 súlyos, 3 könnyű testi sértés és 3 veszélyes fenyegetés által. öngyilkosság 8 esetben, öngyilkossági kísérlet 4 esetben fordult elő Baleset 8 Ízben történt-és pedig 1 könnyebb és 3 súlyosabb természetű, 2 pedig halállal végződött. A vagyonbiztonság több kisebb természetű lo­pás által zavartatott meg. Tűz 18 esetben volt, a kár nagy része bizto­sítás utján megtérült. Május hó második felében az időjárás nagyob- bára hűvös és csapadékos volt. Junius hóban az eső­zések megszűntek és azóta szaraz, meleg idő van. A vetések jók. A búza kalászát hányja, nagyon sok az ászát és a vad repce. Rozs kikalászolt. Korai árpa vetés elég sürü, késői vetés sok helyen fejlődésében visszamaradt. Zab vetések közepesek, a hűvös idő fejlődésé­ben kissé visszavetette, az utóbbi melegebb időben azonban szépen fejlődik. Burgonya általában igen szépen kel, erőteljes szárú, levélzete dús és üde zöld. Cukorrépa második kapálása folyamatban, jó termést igér. Lucerna szép és sürü. Az első kaszálás általá ban jó eredményt adott. Minősége sok helyen szen­vedett az által, hogy renden ázott. A legelő fü nö­vésének az utóbbi időjárás igen kedvezett, a legelők általában jók és elegendő táplálékot adnak a kihaj­tott marhának. Gyümölcs igen kevés lesz, szőlő közepes ter­mést igér. Napszátnbérek közepesek, 2—3 korona. Ipar és kereskedelem terén nevezetesebb for dulat az elmúlt hóban nem volt észlelhető. Debreczeni Géza gyomai anyakőnyvvezető- helyettes és Sebők Ferenc körösladányi adóügyi jegyző a járás főszolgabirája által 10—10 korona rendbírsággal sujtattak. Góf Széchényi Miklós nagyváradi megyés latin szertartásu püspök a múlt hóban Gyula városában, továbbá Békés, Békéscsaba, Doboz, Csorvás, Gádo­réssel emlékezett meg közkórházunk mintaszerű, a vidéki intézetek közt párját ritkító, sőt a fővárosiakkal is versenyképes berendezéséről, buzgó orvosi karáról. Az itt tapasztaltakat az egyetemi orvosi intézetekkel hasonlítva össze, csodálattal nyilatkozott arról, hogy aránylag csekély anyagi eszközökkel ilyen szín­vonalon álló kórház volt létesíthető, annál is inkább, mert itt nem az állam adott egyszerre bőven min­dent, hanem minden követ külön-külön ki kellett küzdeni és minden ilyen kőre rá van vésre dr. Berkes Sándor igazgató neve, aki az intézetet nagy mun­kával és ügyszeretettel emelte mai színvonalára. A kórház magas színvonalában, lelkes előadói karában, akik megállanák helyüket akármelyik egyetemen is, megtalálja — úgymond — a gyulai tanfolyam sikerének összes biztosítékait és a tanfolyamot meg- nyitottnak nyilvánítja. A zajos tapssal, éljenzéssel fogadott, lendüle­tes meggyitó beszéd után Bársony János egyet, tanár másfélórás, nagyszabású előadása következett az eclampsiárol. E súlyos, gyakran halálos és a gyógyításnak eddig oly nehezen hozzáférhető beteg­ség újabb és hatásosabb gyógyitásmódjait, majd a vezetése alatti egyetemi klinikán jelenleg divó gyó­gyító eljárást ismertette és az utóbbit úgy ő maga, tanársegéde : dr. Scherer Sándor az érdeklődő orvo­sok előtt gyakorlatilag is bemutatta. A magas tu­dományos színvonalon álló. tanulságos előadást a tisztán orvosokból álló közönség mindvégig feszült Békés ros, Mezőberény, Orosháza és Újkígyós községekben és Nagygerendás pusztán a bérmálás szentségét ki­szolgáltatta. Végül részvéttel emlékezem meg Huszka Dé­nes járási irodasegédtisztnek, a segéd- és kezelősze- mélyzei munkás tagjának május 21-én történt el­halálozásáról. Dr. Zöldy János főorvos jelentése szerint a közegészségügyi viszonyok általában kielégítők vol­tak, amennyiben az előző hónapokhoz viszonyítva annyival jobbak, hogy a heveny ragadós bajokban történt elhalálozás százaléka négy gyei volt kevesebb. Az egyes szervek megbetegedését és lefolyását illetőleg leginkább a légzőszervek hurutos bántalmai fordultak elő. A leggyakoribb halál oka a tüdővész volt. A heveny ragadós bajok közül előfordult: 1. diphteria 24 megbetegedés és 5 halálozás 2. vórheny 30 5 3. kanyaró 63 — 4. hasi hagymáz 7 1 5. szamárköhögés 4 — X» 6. bárányhimlő 4 — » 7. vérhas 1 1 » Összesen 1 113 > 12 (9%) Amint a fentebb kitüntetett adatok igazolják, a heveny ragadós bajok közül a kanyaró volt az uralkodó. Lefolyása szelídnek mondható, mert egyet­len haláleset sem fordult elő. Tömegeesen csak Béké­sen, Mezőberényben és Békéssámson községben for­dultak elő. A difteriások száma csökkent, a vör- henyben való megbetegedések ellenben némi emel­kedést tüntetnek fel. Orvosrendori vizsgálatot eszközöltek élőn 330, hullán 6 esetben, orvostörvényszékít pedig 10 könnyű és 6 súlyos testisértés eseteiben. Gyógysavóval beoltottak 16 egyént, akik közül meggyógyult 13, meghalt 3. A halva születtek száma 26, elvetélteké 30. Heks Miksa törvényhatósági főállatorvos havi jelentésében előadta, hogy az állategészségügy múlt havi állása kielégítő volt, amennyiben a ragadós állati betegségek kis számmal és minden esetben csak szórványos jelleggel mutatkoztak. Ehhez képest az állatforgalom úgy a belföl­dön, mint az exportot illetőleg alig szenvedett kor­látozást, úgyszintén az elhullási veszteség sem volt számba vehető. Május hóban elhullott 3 nagyobb és 217 drb kiszebb hasznos házi állat Bejelentette egyben a főállatorvos, hogy a törvényben előirt vizsgálatokat szintén a múlt hó­ban teljesítette. Ezek során az állandó egészségügyi intézmények körül tapasztalt hiányokról és rend­ellenességekről hosszabb jelentésben számol be. Ebből a jelentésből megtudjuk, hogy Gyulán a vágóhíd a forgalmi viszonyokhoz viszonyítva túl kicsiny. A város ugyan már elhatározta a szükséges kibővítést, de a miniszter a terveket többrendbeli pótlás végett visszaküldte. Békéscsaba közvágóhidja szintén nem korszerű, az átalakítások végrehajtása iránt az eljárás igen lassan halad előre. Tótkomlós község marhavágóhidja egészen újonnan lesz felépí­tendő. Többrendbeli hiányok vannak a csorvási és a vésztői és füzesgyarmati közvágóhidak kezelése és figyelemmel hallgatta, majd lelkesen megtapsolta Ez után Berkes Sándor dr., mint a helyi bizottság elnöke mondott köszönetét a megjelent két orvos­tanárnak azért, hogy megjelenésükkel az ünnepély súlyát és fényét növelték és a nagyszámú hallga­tóságnak a nemes cél iránt buzgó érdeklődésükért. Az ünnepélyt társas ebéd fejezte be a Komló éttermében, melyen a vármegye és a kórházi bizott­ság részéről Ambrus Sándor alispán, dr. Zöldy János vármegyei tiszti főorvos és dr, Follmann János, a kórházi bizottság tagja; a város részéről dr. Lovich Ödön polgármester, dr. Bárdos Arthur városi tiszti főorvos és dr. Kurtucz Valéria tiszti orvos; az orvosszövetség részéről pedig dr. Hajnal Albert, a vármegyei űókszövettség elnöke és dr. Wallfisch Ferenc fiókszövetségi titkár jelentek meg. Az emlí­tetteken kívül ott voltak még : Bársony és Grósz egyetemi tanárok, udvari tanácsosok, Scherer egyet, tanársegéd (Budapest), Berkes Sándor kórházigaz­gató, az összes kórházi fő-, al- és segédorvosok, Zimmermann Károly kórházigazgató (Arad), dr- Lówinger Miksa kórházi főorvos (.Arad) és Wald- mami Béla kórházi főorvos (Nagyvárad) Geszti József igazgató-főorvos és neje, dr. Széli Imre igazgató­főorvos, Vadas várost tiszti orvos (Váez) és még vagy ötven orvos Békés, Csanád, Csongrád, Arad és a többi szomszédos vármegyéből. A lakoma mindvégig fesztelen jókedvben, lelkes hangulatban folyt le; a felköszöntők sorát Ambrus Sándor al­1913 junius 15 fenntartása körül. Szeghalom község közvágóhidja tarthatatlan állapotban van. Az uj vágóhíd létesítése céljából a tervek már elkészültek. Szarvas és Oros­háza községek közvágóhidjain — a jelentés szerint — ázsiai állapotok uralkodnak. Az orosházi vágóhíd a legpiszkosabb ; a forgalomhoz viszonyítva legalább háromszor nagyobb vágóhidra van szükség. Mint­hogy a felsorolt és egyéb hiányok pótlása az al­ispán hatáskörébe tartozik, ezért a bizottság a je­lentést tudomásul vette. Botka István h. kir. pénzügyigazgató havi je­lentése szerint a Békésvármegyére a folyó évre elő­írásba vett állami egyenes adó összege 2.226,995 K befizetés a múlt hó végéig 1.663,364 K tényleges hátralék 563,631 K csupán az elmúlt hóban befizettetett 708,364 K a múlt év hasonló időszakában befolyt 678,780 K Minél fogva a május havi eredmény a múlt évi május havi eredménnyel szemben 32,614 koro­nával kedvezőbb. Hadmentességi díjhátralék volt összesen 40,057 korona, erre befizettetett a múlt hó végiig 9721 korona, a tényleges hátralék 30,336 korona. A folyó évi május havi befizetés 229 koroná­val kedvezőbb, mint a múlt év május havi be­fizetés A jövedéki ágazatokban elért eredmény a kö­vetkező : fogyasztási és italadóban 27,099 kor. 67 fillér szeszadóban 25,411 2> 48 » bélyeg- és jogilletékben 87,236 > 32 3> dohanyjövedelemben 179,478 » 18 összesen 319,215 kor. 65 fillér Ideiglenes házadómentességet 25 esetben, adó­fizetési halasztást pedig 12 ízben adott a kir. pénz- ügyigazgatóság. A pénzügyigazgató h. által előadott ügyek túlnyomó része a dologi végrehajtások elrendelése és a behajthatatlan jövedéki pénzbírságoknak fog­házbüntetésre leendő átváltoztatására vonatkozott. Az uj adókezelési törvény szerint a felebbezé- sek elintézése az újonnan szervezett adóügyi bizott­ság hatáskörébe tartozván, 4 felebbezett ügyet ez a bizottság — amely első Ízben ülésezett megalaku­lása óta — bírált felül. Mikler Sándor királyi tanfelügyelő előadta szo­kásos jelentésében, hogy a múlt hóban ő 14, a segédtanfelügyelő 21 napot töltöttek külszolgálatban és ez idő alatt 82 tantermet vizsgáltak meg, A vizsgálat eredménye szerint a bizottság in­tézkedésére szükség nincs. A külszolgálat alatt részt vettek mindketten az általános tanító-egyesület gyű­lésén, a békéscsabai és békési gazdasági iskolák év­záró vizsgáin, a szarvasi tanítóképző osztályképesitő vizsgáin és a békési háztartási tanfolyam vizsgáján. A tanfelügyelő által előadott ügyek közül meg­említésre méltó Balázs Samu endrődi izraelita tanító kérelme 300 korona államsegély iránt, amelyet a bizottság a nélkül, hogy azt felterjesztette volna a miniszterhez, egyszerűen elutasított, mert nevezett tanító a törvényben előirt minimális fizetései rendel­kezik, másrészt az uj tanítói fizntésrendezési törvény szerint úgyis fizetésemelésben részesül. ispán nyitotta meg, aki kiemelve a közegészségügy és orvosképzés ügyének rendkívüli fontosságát, a vendég egyet tanárokat éltette; utána Bársony tanár szellemes tósztban köszönte meg a vármegye és a város részéről tanúsított meleg érdeklődést és rokonszenvet, Hajnal Albert dr. az orvosszövetség nevében az egyetem képviselőit, Zöldy János dr. a tőle megszokott ötletes, élces modorban ugyancsak az egyetemi tanárokat köszöntötte. Végül Grósz Emil profeszor mondott tartalmas felköszöntőt, mely­ben összefoglalva a Gyulán tapasztaltakat, újból csodálatának és elragadtatásának adott kifejezést az itt látottak felett. A társaság d. u. '/4 4 órakor oszlott szét, midőn a vendég-orvosok legnagyobb része elutazott. A várakozáson felül sikerült, szép ünnepély a mi büszkeségünknek : a vármegyei közkórháznak és derék orvosi karának nagy erkölcsi diadalát je­lenti és a leghivatottabb bírálók, a budapesti egye­tem hírneves képviselőinek spontán és ismételten kifejezett elismerése annál nagyobb és őszintébb örömmel tölt el bennünket, mert megérdemelt jutal­mát látjuk benne Berkes igazgató ernyedetlen buz­galmának és az egyes osztályvezető főorvosok lelkes, szakavatott munkájának ; és mert ez az el­ismerés a legilletékesebb helyről jövő megerősítése annak az amúgy is országszerte ismert, örvendetes ténynek, hogy közkórházunk feladata magaslatán áll és közmegelégedésre tölti be nemes hivatását.

Next

/
Thumbnails
Contents