Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-08 / 23. szám
XLV. évfolyam Gyula, 1913 junius 33. szám Előfizetési árak: Egész évre ____10 K — f Fé l évre_______ 5 K — I Év negyedre____2 K 50 f Hird etési djj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán. Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID A munkásbiztositó pénztár székhelye. A gyulai kerületi munkásbiztositó pénztár rendkívül nagy érdeklődés mellett megtartott pünkösdi közgyűlése tudvalevőleg a békéscsabai iparosok és kereskedők egyrészének széleskörű agitációja következtében 18 főnyi szótöbbséggel kimondotta a pénztár székhelyének Békéscsabára való áthelyezését, bár a székhely-kérdés feletti határozathozatal egyáltalán nem tartozik a közgyűlés hatáskörébe. Úgy a közgyűlést megelőzőleg, mint azután is több alkalommal rámutattunk, hogy a békéscsabaiak eme ismételten megnyilvánult önző törekvése mennyire indokolatlan, s tisztán abból a több évtizedes gyűlölködésből fakad, amely előbb a vármegye székhely, majd a törvényszék s egyéb közintézményünk elhóditását is — mint tudjuk eredménytelenül — megkísérelte. Az apáknak, városunk meglevő intézményeivel szemben többször megnyilatkozott ilyetén, nobilisnak éppen nem mondható, eljárása ugylátszik megújult az utódokban, s ezek is kedvet kaptak megkísérelni, hátha nekik sikerül Gyula ellen eredményesebb harcot vívni, mint elődeiknek sikerült. Gyula város mindenkori közönségében a múltban meg volt az a jóizlés, vagy ha úgy tetszik, az a tisztességtudás, hogy sohasem törekedett a szomszéd község semmiféle meglevő intézményének elkaparintására. A békéscsabai hóditó mozgalmakkal szemben örökké csak védekezésre szorítkoztunk, s mindannyiszor, ahányszor a csabai támadásokat paríroznunk sikerült, a keserű emlékeket magunkba fojtottuk és az okozott kellemetlenségek felett napirendre tértünk. Sohasem gondplt Gyula városa Békéscsabával szemben retorzióra, azon reményben, hogy végre is felülkerekedik Békéscsabán a jobb belátás s nem kerül felszínre több mozgalom, amely Gyula rovására Békéscsabának kívánjon előnyöket szerezni. A munkásbiztositó pénztár székhelyének elviteli szándéka — amely kizárólag a csabaiak kívánsága — bizonyltja, hogy eme feltevésünkben csalatkoztunk és céltóvesztett az a nobilis eljárás, amelyet Békéscsaba községgel szemben követtünk. Más szóval bebizonyul, hogy hiba volt részünkről tétlenül nézni Békéscsaba állami vonatkozású intézményeinek létesítését, azoknak Békéscsabán való végleges megmaradását, holott bő alkalmunk és módunk lett volna Békéscsaba hosszú ideig kedvezőtlen közviszonyait kihasználva, városunk javára néhányat azokból megszerezni. Egyedüli mentségünk az a jó Ízlés, amely efféle akció, indításának még a gondolatát is távol tartotta tőlünk. Hasonló jóizlést keresni pedig hiába mennénk Csabára. Éppen onnan igazolják s adják a példát, hogy egy már meglevő intézményünknek, minden különösebb ok nélkül, tisztán önzési célból való elragadását, hatalmi kérdéssé lehet és szabad tenni. A békéscsabaiaknak ezt a tényét mindenesetre tudomásul vesszük, s alkalomadtán nekünk is módunkban lehet azt viszonozni. A pénztári székhely elvitele mellett ösz- szeliozott 18 főnyi többséggel megszavazott haMegjelenik minden vasárnap. tározat különben sem jelenti azt, hogy az áthelyezést közérdek, vagy bármily egyéb elfogadható ok tenné szükségessé, még kevésbbé azt, hogy a megyebeli iparosok többségének óhaját képezné, hanem a határozat egyszerűen a csabai küldöttek agitációjának, részben terrorizmusának gyümölcse. Ezt a megállapításunkat igazolja ama tény, hogy már a közgyűlést követő napon az orosházi és más községbeli kiküldöttek felszólítást intéztek a gyulaiakhoz, hogy a székhely áthelyezési határozatot felebbezéssel támadják meg, egyben felajánlották a felebbezóshez való csatlakozásukat, miután belátták, hogy a csabaiak kapacitálásának engedve, nem fontolták meg eléggé, melyik álláspont győzelemre juttatása van inkább a pénztár érdekében. A felhívás következtében a gyulai közgyűlési kiküldöttek elkészítették terjedelmes feleb- bezésüket, amelyet a 200 küldött közül 107-en Írtak alá s nyújtottak be törvényes határidő alatt a pénztár igazgatóságához. . Eme aláírások gyűjtéséről egyik csabai laptársunk ismételten fantasztikus híradásokkal traktálja olvasóit. Nevezetesen azt állítja, hogy Dundler Károly pénztári elnök a csabai munkások körében egy üres papírlapon aláírásokat gyűjt, amelyekről az illetők sem tudják, milyen célra fogja az elnök az aláírásokat felhasználni. Egy heti kutatás után nevezett laptársunk ama biztos megállapodásra jutott, hogy az aláírások a székházépítés keresztülerősza- kolására szándékoztatnának felhasználni. Megnyugtathatjuk, akiket érdekel, hogy az T Á R C A. A közönség és a sajtó. A Magyar Újságkiadók Országos Szövetsége folyó évi május hó 25-én Budapesten az újságkiadók Otthonában nagygyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya volt a hirdetési üzlet rendezése a vidéken. A gyűlésen Hoffmann Sándor (Debreczen) felolvasta a hirdetési üzlet rendezésére vonatkozó következő közérdekű elaboratumot: Magánérdek a lapokban Tisztelt Kartársaim! Sok pénz, arany hever a földön, de bénák és tehetetlenek vagyunk, a kincset a földről nem tudjuk felvenni. Ezzel a bevezetéssel talán elmondtam min dent, amit a hirdetési ügyre vonatkozólag elmondandó vagyok. A rövidség kedvéért csak azt kellene mondanom : „Kedves Kartársak, álljunk össze csináljuk meg anyagi áldozatok árán is a Vidéki Újságkiadók Központi Hirdető Irodáját.“ Ámde megfontoltsággal terjesztjük Önök elébe ezt a nagy- fontosságú ügyet és tisztelettel jelentjük, hogy a hirdetési ügy megoldási módját megtaláltuk. A kartársaktól függ, hogy testté alkossuk-e az életet óhajtó igét. Magyarország vidéki helységeiben van jelenleg cirka 100 napi- és 600 hetilap; ezek mind, igen kevés kivétellel, kínos vergődéssel tartják fenn magukat Oka ennek az, hogy az újságkiadók féltékenykedésből, félelemből és több megmagyarázhatatlan okból lapjaikat nem tudták olyan nívóra emelni, hogy azáltal súlyúk, tekintélyük és főként jövedelmük legyen Tanulmányoztam a hirdetési 1 üzlet viszonyait Ausztriában és Németországban és arra a tapasztalatra jutottam, hogy ezen országokban aránytalanul fejlettebb viszonyok léteznek még a legkisebb provinc-községekben is, mint nálunk. Ausztriában például az „Újságkiadók Központi Egylete“ tartja kezében a hirdetési üzletet, raig Németországban a „Schutzverein der Zeitungsverleger“ emelte nagy magasra az újság-üzletet. Különösen itt, mindenből, ami a hírlapokban megjelenik, pénzt csinálnak Mi magyar újságkiadók meg valósággal ke- gyelemkenyérbői élünk és amellett ezt a keserű, kenyeret is kiütik a kezünkből, amennyiben tág lelkiismeretű emberek pénzünket is megtartják. „Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.“ Ez a példabeszéd talán seholsem alkalmazható olyan igazsággal, mint nálunk lapkiadóknál, akik ezidőszerint valósággal maniátikusan távol tartunk magunktól minden eszközt, amely boldogulásunkat előmozdítani, szerencsénket megalapítani hivatva van. Pedig igazán nem kell hozzá egyéb, mint szív és lélek : értékesíteni azt, ami birtokunkban van : lapjainkat. A lapvállalat ma már olyan üzlet, mely ha jól tudjuk értékesíteni, jó megélhetést, sőt talán gazdasági gyarapodást is biztosíthat nekünk. Erő és hatalom van a kezünkben, azt kiaknázni — csak rajtunk múlik Néhány — igen kevés — kartársunk már régen a helyes utón halad és óhajtandó volna, ha az összesség,- éppen ezeknek a hathatós ténykedésén felbuzdulna és tisztességes megélhetést biztosítana magának. Nem kell ám attól félnünk, hogy nem lesz elég jövedelmünk, ha a hirdetési ügyet a vidékre nézve nagy reform alá vonjuk, illetve fixirozott hirdetési árszabályt állítunk fel; meg vagyunk róla győződve, hogy mindenkinek meg fog kétszereződni a hirdetési forgalma, noha esetleg kisebb hirdetési mennyiség fog lapjában megjelenni. Eleinte talán kellemetlenül fogja érinteni a hirdető közönséget és a közvetítőket a hirdetés ára és ezzel együtt a hirdetési ügy rendezése, egységesítése, de később bele kell törődnie, mert az egész országban egyöntetű lesz az eljárás és végre rövid idő múlva megszokják, épen úgy, mintahogy mi megszoktuk, hogy a munkásoknak ma elbirha- tatlan munkadijakat fizetünk. Egyik városban például elhatározták a kartársak hirdetési áraik emelését és ma már elérték azt, hogy 120 koronát kapnak egy oldal mérlegért, holott régebben 20—25 koronáért közölték azt le oldalanként Eleinte felzudult a közönség, de fizetett, most már minden neheztelés nélkül rendelnek egy oldalt 120, vagy fél oldalt 60 koronáért való leközlésre zárszámadásaikból. Senkinek még csak eszébe sem jut ma már hangoztatni, hogy ez az ár drága. így vagyunk nagy általánosságban. A jelenben hozzá vannak szokva 1—2—3--4 koronákért tisztes nagyságú hirdetést kapni; — ezt is drágálják ! —r ha a viszonyok kényszerítő hatása és kartársaink energiája ezen árakat kétszeresére vagy háromszorosára fogja emelni, akkor is drágáim fogják az árakat, de később el fogják felejteni, hogy voltak olyan boldog idők, mikor az újságkiadók paszulyért hirdettek. Sőt mi több : örvendeni fognak a rendszernek, nem lesz meg a bosszúságuk, hogy minden mérték nélkül az egyik lap 3, a másik 12 koronát számított egy és ugyanazon hirdetésért. Jelszavunk legyen, hogy mindent és mindenért, amit a laphoz Leküldenek és' ami nem szorosan vett napi esemény vagy tényleg olyan közlemény, melyből másnak nem származik anyagi Ua.'P'U.IliE mai száma S oldal
