Békés, 1913. (45. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-11 / 19. szám

6 Békés 1913 május 11 képezdészek közöl: Kudlák Mihály, Bajnok József, Tóth László, Csatári Lajos, Kliment Endre, Horváth Károly, Kovács György, Czinkoczki Andor; a gim­náziumi tanulók közül: Góhér Mihály, Medvegy Mihály, Holub János, Kiss Kálmán és a honvédelmi miniszter által e célra leadott éremdijjal ellátattak még: Lestyán György, Kvasz István, Kutas Emil és Kovács Endre gimnáziumi tanulók. Vasárnap dél­után Bencze Béla főhadnagy és Kóos Lajos hadnagy kisérte ki a szarvasi vendégeket a vasúti állomáshoz A vonat indulásra adott éles füttyentést elnyomta az ifjak lelkes éljen kiáltása s az induláskor rázen­dítették azt a nótát, hogy »nincsen párja a szarvasi diáknak.« Az ifjak vígan és egy kellemes kirándulás emlékével távoztak el városunkból, kellemes emléket hagyva maguk után is. Dobos István sikere. A magyar pilóták között az utóbbi időben Dobos István aratja a legnagyobb sikereket. Alighogy a pilótavizsgát nagy sikerrel letette, számos nagysikerű felszállásokat rendezett Bakoson és a vidék nagyobb városaiban. így leg­utóbb Kalocsán, hol május elsején tartott nyilvános felszállást. Dobos Kalocsáról Szegszárdra szándéko­zott repülni, onnan pedig Újvidékre, hogy a pün­kösdi repülőversenyeken résztvegyen. Dobos vasár­nap reggel Kalocsáról elstartolt. Amidőn az érseki város tornyai fölött elrepült, a közönség lelkesen ünnnpelte a gyulai bátor pilótát, ki 600 méter ma­gasságban, mint parányi madar úszott a levegőben. Ekkor már a hatalmas Duna fölött járt. Majd ha­marosan átkelve eltűnt a kalocsaiak szeme elől. Út­közben Dobost szerencsétlenség érte. A motorja be­fagyott s kénytelen volt leszállni. A leszállásnál érte a baj. Gépjének egyik szárnya erősen megrongáló­dott, a légcsavarja pedig eltörött. így hát Dobos az újvidéki repülőversenyen nem vehet részt, ami elég sajnálatos, mert ott Dobos bizonyára újabb babérokat nyert volna. Egy gyanús hittérítő. Békésmegye egyes na­gyobb községeiben a múlt hét folyamán egy hitté­rítő járt, ki magat Dániel Márk Györgynek nevezte. Mezőberényben, Békésen és Békéscsabán tartott a templomokban beszédeket, melyek oda konkludáltak, hogy adakozzanak a hívek az általa alapított és fen- tartott ázsiai tatár gyermekek részére, kiket árva­házakban nevel és tanít az istenfélelemre és szere- tetre. Békésen sikerrel járt a misszió, de Mezőbe­rényben már némi akadályok merültek fel. Ugyanis a mezőberényi német lelkész furcsának találta azt, hogy az »apostol« csak oroszul beszél folyékonyan, angolul és németül meg töredezetten ; továbbá az is okot adott némi gondolatokra, hogy a protestáns püspököktől kapott ajánló levelei mind Mezőtúron nyomattattak. Békéscsabára hirdetett prédikációját már nem is tarthatta meg, mert a főszolgabíró, Kiss László nem engedélyezte azt. Mire a misszionárius haragra gerjedt s följelentéssel fenyegette meg a főszolgabírót, Ígérvén és fogadkozván, hogy megy egyenesen a főispánhoz. Azonban a misszionárius nem jött át Gyulára, ellenben más megyébe tette át a sátorfáját. Műkedvelői előadás. Az orosházi Kereskedők és Kereskedő Ifjak Egylete május elsején a Nyári Színkörben műkedvelői előadást rendezett, mely al­kalommal színre került a »Huszárszerelem« cimü vígjáték. Az előadás erkölcsileg nagyon jól sikerült de csak erkölcsileg. A kereskedői osztály tüntetőleg távolmaradt az előadásról és az okozta azt, hogy a színkör nem tolt meg. A színkört félig megtöltő közönség érdeklődéssel kisérte a műkedvelők igyeke­zetét és több alkalommal tapssal jutalmazta őket. Előadás végeztével a közönség átvonult a Magyar Király szállodába, hol a fiatalság táncra perdült és jó kedvvel mulatott reggelig. Kétegyházi községi ügyek. Kétegyháza község az előfogatozást három évre bérbe adta évi 4380 korona bérösszegért. A kikiáltási ár 3000 korona volt, amelyet fel kellett emelni a jelzett összegig. Még igy is azok, akiken rajta maradt az árlejtés alkalmával az előfogatozás bérbevétele, kérték ma­gukat felmenteni a kötelezettség alól, a képviselő- testület azonban a kérelmet elutasította. Megemlít­jük, hogy az előfogatozás a múltban 2100 koronáért volt bérbe adva, tehát a különbség a múlthoz vi­szonyítva 2280 korona. Az igaz, hogy az uj szerző­dés szerint az előfogatos kötelezettsége súlyosabb mint a múltban és épen ezért az említett különbö­zeti összegre a költségvetés egyes rovatainál is van fedezet, úgyhogy pótköltségvetésre sem lesz szük­ség. Kétegyháza község is köteleztetek, hogy a fennálló szabályzatnak megfelelően járványkórházat építsen a község, azonban ismetelten úgy határozott, hogy járványkórházat nem épit, mert a jelenlegi kórházban, amely most bérelt helyiségben van 20 év alatt egy beteg sem volt felvéve. A község kép­viselőtestülete 3 szavazat ellen valamennyi szavazat­tal kimondotta, hogy a jelenlegi állapotot tartja fenn és hogy a községnek ez a kívánsága elfogad tassék, egy küldöttség bízatott meg, hogy a község­nek ez a kérelme illetékes helyen tolmácsoltassék. Midőn pedig felszólalás történt abban az irányban, hogy ebbe a küldöttségbe a községi jegyzők is vá­lasztassanak be, ezt az indítványt a többség lesza­vazta. Kétegyháza községe, amint már többször meg­írtuk, a közgyámi fizetést, amely jelenleg 720 ko­rona, kétszáz koronára kívánja leszállítani. A tör­vényhatósági bizottság a községnek ily értelmű több rendbeli határozatától a jóváhagyást mindannyiszor megtagadta. Most a község újból fenntartotta régi határozatát. Természetes, hogy a község határozata ezúttal sem fog jóváhagyást nyerni a törvényható­ság részéről. A község álláspontját azzal indokolja, hogy a jelenlegi közgyám után a községben nem lehet olyan egyént találni, aki a közgyámi teendő­ket elvégezni képes legyen, ennélfogva nincs értelme, hogy ilyen képzetlen tisztviselő oly magas fizetésben részesüljön. Hangverseny. Orosháza katholikus közönsége f. hó 3-án este a nyári színkörben az Orosházán építendő rom. kath. templom javára úgy anyagilag, mint erkölcsileg szépen sikerült hangversenyt rende­zett. Az estélyen nagy és előkelő közönség vett részt. A hangverseny műsora a következő volt. Szülő­földemen. Énekelte a vegyeskar nagy precizitással. Molnár János plébános nagyhatású beszédet tartott 1Vallás és Kultúra címmel. Majd a férfikar éneke után a szalon Orchester szórakoztatta a közönséget, mely után Berthóty Magduska adott elő egy mo­nológot kedves egyszerűséggel. Végül a vegyeskar énekelt. Előadás végeztével az Alföld-szálloda tár­sastermében késő hajnalig tartó táncmulatság kö­vetkezett. Esküvő. Kékesi Sándor, a Mezőberényi Gazd. Takarékpénztár ügyvezető-igazgatója folyó hó 8-án tartotta esküvőjét Pécsett Maulner Albert földbir­tokos leányával, Zórikával. A szarvasi ág ev. egyháznál üresedésben levő lelkészi állásra pályázók között egy mágnás körből származó lelkész is van, báró Podmaniczky fiatal, férfikora teljében levő, egyike a legbuzgóbb hivatá­sos lelkészeknek. Vizhefult kisleány. Varró Lajos szeghalmi bé­resgazda 4 éves kisleánya f. hó 1-én a Sebeskörözs partján vizivirágokat szedegetett, miközben beleesett a vízbe s a tőle alig pár lépésnyire álló édesatyja szemeláttára elmerült. A szerencsétlenül járt kisleány hulláját csak másnap tudták megtalálni hosszas ke­resés kutatás után. A szülők ellen gondatlanság miatt vizsgálatot indítottak. Agyonrugta a ló. Krajcsovics János 24 éves szarvasi béreslegényt f- hó 7-én holtan találták az istállóban. Az álián és az arcán hatalmas lórugás nyoma látszott. A valószínűség az, hogy a lovak etetése közben az egyik ló agyonrugta. A vizsgála­tot megindították. Becsületes megtaláló. A napokban egy szegény tanyai asszony, Jelenka Mihályné állított be a békés­csabai rendőrségre s egy kendőbe bagyulászott 100 koronást adott át a biztosnak, mondván, hogy pár hete találta a piacon. Megtartotta, de aztán lelki­ismeret furdaiásai támadtak. A 100 koronást már kereste a rendőrség. Be volt jelentve, hogy Lipták Mihályné vesztette el a piaeon. A rendőrségen föl­vették a jegyzőkönyvet s a pénzt visszaadták jogos tulajdonosának, Lipták Mihálynénak. Halálozások. Dr. Knch Imre Mezőberény köz­ség ügyvezető orvosa kedden hosszas betegség után élete 62-ik évében elhunyt. A község lakosságának nagy részvéte kisérte utolsó utján. A tisztviselői kar és az elöljáróság koszorút helyezett ravatalara. — Békéscsabán f. hó 1-én meghalt Zsilák Mihály jog­hallgató, özv. Zsilák Mihályné egyetlen fia, hosszas betegeskedés után. A megboldogult jogászt, aki mindössze 25 évet élt, 2-án temették el rokonainak és ismerőseinek nagy részvéte mellett. Leforrázott gyermek. Timár József csorvási lakosnak volt egy kis leánya, Vera. Csak volt. A kis Vera, aki mindössze 22 hónapos volt, f. hó 3-án magára rántott egy forré vízzel telt vödröt s oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy egy heti bor­zalmas szenvedés után kiszenvedett. Á kis Vera édes anyja ellen gondatlanság miatt megindították a hivatalos eljárást. Motoros karambol. Hétfőn délelőtt Békéscsabán a Kossuth-téren egy teherkocsikból álló motoros­vonat tolatás közben elütötte Váradi Lajos békési kereskedő búzát szállító kocsiját. A kocsi összetört, a lovak könnyebb sérülést szenvedtek, azonban a kocsisnak csodálatképen nem lett semmi baja sem. Az egyik megbokrosodott ló Marik János csabai lakosra ugrott, aki elvágódott a kövezeten, de neki sem lett semmi baja sem. A rendőrség a könnyen végzetessé válható balesetben vizsgálatot indított, hogy megállapítsa, vájjon a motorvezetőt, vagy pe­dig Váradi Lajos kocsisát terheli-e a felelősség a kár elkövetésében ? A kőrösladányi főjegyző választásról közölt multheti hírünkben a főszolgabíró által jelöltek kö­zött Vertán Emil gyulavárii másodjegyző is foglal­tatik. Ezt helyesbítenünk kell annyiban, hogy Ver­tán a pályázók közt volt ugyan, de a főszolgabíró számos más pályázó társával őt sem jelölte. Ellen­ben a jelöltek között volt Beke Géza füzesgyarmati harmadjegyző, bár szavazat ő reá sem esett. Fizetesjavitás Szentandráson. Békésszentandrás község képviselőtestülete a községi segéd és kezelő személyzet részére fizetésük 20 és iletőleg 10 száza­lékát drágasági pótlék címén megszavazta. A kérdé­ses határozatnál az a felemlitésre méltó körülmény, hogy dacára annak, hogy a tanács két segédkezelő személyzeti tag részére szolgálati idejük és képesí­tésük miatt nem javasolt semmit sem megszavazni, a képviselőtestület túlnyomó többsége mégis azok részére is 10 százalék fizetés emelést szavazott meg drágasági pótlék címén. A község határozatát meg- felebbezték ugyan, azonban a törvényhatósági bi­zottság előreláthatólag nem fogja a felebbazést fi­gyelembe venni. A szarvasi szini-szezon, Múlt heti számunk­ban megírtuk, bogy a szarvasi szini-szezont egy évre a szmügyi bizottság Thury Elemér a soproni szini- kerület igazgatójának adta oda, kinek május 10-én okvetlen meg kellett volna kezdenie az előadásokat, azonban Thury Elemér levélben értesítette a bizott­ságot, hogy időközben jobb állomást kapott Szom­bathelyt s igy a szarvasi színházra nem reflektál. — Erre a bizottság április 29-én ismét ülést tartott s elhatározta, hogy a színházat a másik pályázónak Krémer Sándornak adja oda. Ezen az ülésen az el­nök dr. Wteland Sándor kifejtette, hogy a szinigaz- tók bizonyára azért idegenkednek a szarvasi szezon­tól, mert a színkör helyisége nem megfelelő, de a szezon ideje sem alkalmas. Véleménye szerint leg­jobb lenne, ha Szarvas községe a környéki nagyobb községekkel társulva együtt tartanának fenn egy színtársulatot. Az elnök ezen indítványát a bizottság nagy helyesléssel fogadta. Az újonnan meghívott igazgató Krémer Sándor a bizottság meghívását kézséggel elfogadta azzal a kikötéssel, hogy az elő­adásokat május 20-án kezdi meg s junius 30-ig foly­tatja egyhuzamban. Verekedés. Goldstein Ignác békési ponyvaháti csárdájában szórakozott egy jókedvű társaság, mely­nek tagjai mulatozás végén természetesen nem ért­vén mindenben egyet, hevesen összeszólalkoztak. Kü­lönösen Bécsi Sándor gazduram vitte a szót, mely­nek a két Szabados fiú, — mint viharedzett vere­kedők — állottak elébe s bizony, alighanem rosszul jár ő kelme, ha éppen a legizzóbb hangulat köze­pette a két Szabó gyerek be nem állít s pártjára nem kél Bécsi uramnak. Ezek azonban a Szabados testvéreket kurtán-furcsán kidobták a mulató előtt felburjánzott gyepre s véget vetettek a torzsalko­dásnak. Azonban a Szabadosokat nem olyan fából faragták, kik az ilyenfajta sérelmet egykönnyen el­feledik, de bizony nyomban felszedelőzködve egv-egy jókora husángot szereztek s a kisvártatva hazafelé bandukoló Szabó László és János legényekre rátá­madtak s úgy elverték Őket, hogy lepedőben kerül­tek haza. Szerencsére azonban nagyobb bajuk nem történt, orvosi vélemény szerint mindössze két hétig fogják őrzeni a dikót, amiért egyelőre az illetékes hatóság vonja kérdőre megtámadóikat. A Debreczeni Kántus Szeghalmon. A Debreczeni Főiskolai Magyar Irodalmi önképző Társulat, a Debreczeni Főiskolai Énekkar közreműködésével Szeg­halmon, a községi nagyvendéglő termeiben május hó 18 napján irodalmi estélyt és táncmulatságot rendez, az Irodalmi Önképző Társulat és a szeg­halmi második ref. lelkészi fizetésalap javára. Kez­dete este 8 órakor. Az estély műsora: 1. »A Te­remtőhöz.« Schuberttól. Énekli a debreczeni ref. fő­iskolai Énekkar Mácsai Sándor tanár vezetésével 2. Megnyitó beszéd. Tartja Csánki Benjámin ref. lelkész. 3. »Vágy.« Balányitól. Vonós négyes. Elő­adják : I. hegedű Nagy István. II. hegedű Pap An­dor, cello Nagy János, viola Kosa Béla hittanhall­gatók. 4. Komoly szavalat. Előadja Németh Károly s. lelkész. 5. »Te hozzád közelebb! ...» A Tita­nic hajóval elmerülök utolsó éneke. Férfikarra át­írta Mácsai Sándor. Énekli a debreceni ref. főiskolai

Next

/
Thumbnails
Contents