Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-15 / 37. szám

1912. szeptember 15. Békés T Tanítói kitüntetések A vallás- ás közoktatás- ügyi miniszter a népnevelés terén szerzett kiváló érdemei megjutalmazasa fejében Csonka János oros­házi ágostai evang. továbbá Arany János gyomai református tanító részére nyugdíjba is beszámítandó évi 200 korona személyi pótlékot engedélyezett. Eliegyzés. Scbriffert József, a gyulai részvény- társasági gőzmalom lisztüzletének vezetője, eljegyezte özv. Körmbczky Györgyné leányát, Erzsikét. Házasság. Kutny Gyula tartalékos honvéd- hadnagy, a gyulai m. kir. állami gyermekmenhely gondnoka folyó hó 8-án délelőtt esküdött örök hű­séget a józsefvárosi templomban Huber Vilmának. A békéscsabai uj ref. egyház vasárnap dél­után presbiteriális közgyűlést tartott, amelyben Koppányi Gyula lelkész és LSrinczy László kurátor beszámoltak a templom-építkezésről. Mint lapunk­ban számos alkalommal megírtuk, a békéscsabai maroknyi számú református hivek a mai materiális korszakban igazán dicséretreméltó, mondhatni erejü­ket messze fölülmúló áldozattal létesítették egyhá­zukat és templomukat, amely magyar nemzetiségi szempontból is rendkívül fontos institúciója Békés­csaba községnek s egyik biztosítéka fokozatos meg- magyarosodásának A hivek áldozatkészsége azonban még mindig szükséges, mert még mintegy 40,000 korona hiányzik, amit az egyházalaki tás folytán köl­csön kell venniök. Ezen összegből özv. Bogár Dá- nielné, aki pedig eddig is igen sokat áldozott, 6000 koronát bocsájtott az egyház rendelkezésére, a még hiányzó összeg vagyis kölcsön fedezésére az egy­házadét 70 százalékkal kell fölemelni s ezt a föl­emelést a presbitérium a legnagyobb elismerésre méltólag egyetértelmü lelkesedéssel szavazta meg. Öngyilkosság. Cser János 50 éves gyulai szabó- segédnek nagyon rosszul ment az élete sora. Egy az, hogy a munkát se nagyon bírta, más meg, hogy nem is igen kapott. Ennek következtében sanyarú napokat élt. Éhezett is, meg egyre jobban leron­gyolódott. A sors ezen kegyetlensége fölött Cser János annyira elkeseredett, hogy vasárnap hajnalban Gyula és Sarkad között a 34-es számú őrháznál egy tehervonat elé vetette magát, mely teljesen össze­roncsolta. Nagy tűz Csabán. Hétfőn este zuhogó esőben kigyuladt Rein Jenő festékkereskedő Andrássy-uti üzlete. A tűz véletlenségből keletkezett. Az üzletben cipőfénymázat főztek s a terpentin felrobbant. Sze­rencse, hogy az üzletben benzin nem volt. A tűz már javában égett, mikor a tűzoltók a veszedelem színhelyére érkeztek. Szerencsére a tűz tovaterjedé­sét még idejében megakadályozták s igy az épület tetejét megmentették. A kár több ezer korona, mely azonban biztosításból megtérül. Öngyilkosságok Schmidl János 73 éves mező- berényi lakos e hó 9-én lakásán felakasztotta magát, öngyilkosságának valószínű oka az, hogy szemével rosszul látott, a miért a békéscsabai kórházba ment gyógyulást keresni, de úgy látszik kevés eredmény­nyel, mert onnan igen leverten került haza s csak­hamar elkövette végzetes tettét. Ugyancsak ilyen módon vetett véget életének Kondoroson, Csákó- pusz'án e hó 7-én Takács György béres is. A szarvasi Gróf Bolza Pálné Leanyegyesület szeptember hó 8-án d. u. 4 órakor tartotta az ál­lami polgári leányiskola tornatermében, az uj idő­szakban első előadó-gyűlését. Az előadó-gyűlés iránt igen élénk érdeklődés nyilvánult Szarvas társadalmi körében. A gondos körültekintéssel összeállított mű­sor első és negyedik pontját Tömörkényi Dezső ta­nár felolvasása foglalt le. »Egyet-másta a reneszánsz korából« cimü széleskörű tanulmány alapján megirt [ felolvasása nagy hatást keltett az előkelő közönség­nél. Illyés Erzsiké szavalta Endrődi Sándornak »A gyermek« cimü remek költeményét értelmesen, ha­tással. Bogár Hona magyar népdalokat énekelt Bo- hoska Jenő szabatos zongora-kisérete mellett. A mű­sort Grünvald Vali szavalata fejezte be. A bájos köz­vetlenséggel, szépen szavalt apró versek által rend­kívüli hatást ért el; szűnni nem akaró tetszésnyil­vánítással honorálta azt a közönség. Minden jel arra mutat, hogy annak a kiváló kultur-missziót telje­sítő, nemes irányú intézménynek előadó gyűlései iránt hova-tovább fokozódik az érdeklődés. Kolera elleni védekezés céljaira a szeghalmi, vésztői, körösladányi és füzesgyarmati vasúti állo­másoknak a megfelelő szerekkel történt ellátási költségeire a belügyminiszter mindegyik községnek 90, mig Szarvas községnek 155 koronát utalványozott. Békés község képviselőtestülete folyó 11-én: délután közgyűlést tartott, melynek legfőbb tárgyát j a községi tisztviselők és alkalmazottak fizetési pót­léka ügyében hozott törvényhatósági jóváhagyó ha­tározat előterjesztése képezte Ennek tudomásulvé­tele után kimondta a képviselőtestület, hogy a pót­lékokat folyósítja tisztviselőinek s alkalmazottainak. Életunt aggastyán. Bécsi Sándor békési 80 éves kisbirtokost folyó hó 11-én éjjel 11 órakor halva találták hazaérkező hozzátartozói. Az aggastyán ön­gyilkos lett. Lakóháza ajtajára felakasztotta magát. Tettének oka ismeretlen. Tűz. Balog János békési kisbirtokos VII-dik kerületi tanyáján f. hó 5-én délben tűz ütött ki, melynek terjedését azonban még ideje korán sike­rült megakadályozni, igy csak mintegy 120 koro­nára értékelhető takarmány szalmája esett áldozatul. A békési református kántori állás betöltése. A Salamon Gábor halálával megüresedett békési református kántori állás betöltése ügyében még nem foglalt állást a presbitérium, igy ez idők szerint még tág tere nyílik a kombinációknak. Hírlik, hogy a vásárhelyiek országos nevű kántora Darabos Lajos is készséggel cserélné fel jelenlegi állását a békési­vel, azonban erre csak úgy volna hajlandó, ha a presbitérium az üredésben levő állásra meghívná. Sok hive van ez idők szerint Paragh Gyula siteri tanyai községi tanítónak, ki mint a Kecskemeti-párt jelöltje bizalommal mehet bele a választási küzde­lembe, úgyszintén Virág Mátyás békési ref. belterü­leti tanító is, ki jeles zenei képzettsége mellett bé­kési születésű is. Emlegetik a pályázók közt Rébék Pál köröstaresai ref. tanítót is, kinek erős bariton hangja élénk feltűnést keltett a napokban tett békési látogatása alkalmával A választás papjáig — szep­tember 24-éig — azonban még több kiváló pályázó is jelentkezhetik, akik lényegesen megváltoztathatják a presbitérium jelenleg kialakulni készülő állásfog­lalását, annyival is inkább, mivel a pályázóknak személyesen kell a választás napján megjelenniük, hogy arravalóságukkal a nagyközönség előtt is ver­senyre keljenek egymással. A hálószobák reme, a poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a »Lőcherer Cimexin«-nel történtek próbák, beigazo­lódott, hogy a Cimexin hatása folytán a peték rög­tön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin | mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit : nyomot vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedül biztos szer. Kapható: Nagy Jenő gyógyszertárában Gyulán és a készítőnél: Löcherer Gyula gyógyszertárában Bártfán 112 29—30 Közgazdaság. Heti piac. Gyula, szeptember 13. A budapesti gabonatőzsdén állandóan lanyha az irányzat, a búza ára a hét folyamán keveset vál­tozott. Heti piacunkon élénk kínálat mellett eladatott: Búza (uj) 19-— 22-20 Árpa (uj) 19-— 1940 Zab .... 19-20 19-60 Tengeri 22 — 22 40 Nyilttér. Régi biztositó intézet, az alföldi megyék újjászervezéséhez, e megyéket alaposan ismerő, oly intelligens és agilis egyéneket keres, kik a biztosítás minden ágában jó üzleteredményeket értek el és a magyar és lehetőleg a német nyel­vet is tökéletesen bírják. 30 évnél nem idősebb egyének előnyben részesülnek. Nyugdijkópes ál­lás, érdemszerinti díjazások. Fényképpel fölszerelt ajánlatok Eckstein hirdetőjébe (Budapest, VII., Erzsébet-körut 87.) küldendők. 460 3—3 Tisztelettel van szerencsém tudatni Gyula város és környéke közönségét, hogy temetkezési üzletemben, hol fiam, Uferbach János, mint üzletvezető volt, eltávozván, helyette Gaál Gyula urat, mint üzletvezetőt alkalmaztam. Gyula, 1912. szeptember hóban. Teljes tisztelettel 484 1-2 özv. Uferbach Rezsöné. 495—1912. szám. 485 1—1 Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102 íj-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti kir. kereskedelmi és váltó törvény­szék 19U. évi 110575. sz. végzése következtében dr. Braun Adolf budapesti ügyvéd által képviselt Hofherr és Schraucz budapesti lakos javára 133 K s jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 2170 koronára becsült 1 vetőgép, 1 kocsi 3 ló, oszlopfák és kukoricaszár nyilvános árverésen eladatnak. Elhalasztott szarvasmarha- s lódijazás. A Békésmegyei Gazdasági Egylet által f. hó 8-án Szeg­halmon tartani tervezett állatkiállitás az esős idő folytán elmaradt, illetőleg a mai napra halasztatott. A fokozódó esők és nagy sár azonban kétségessé teszik, hogy a kiállítás ma is megtartható legyen. A gyulai szarvasmarha- és lókiállitás és versenydij- kiosztás, mely f. hó 22-re, vagyis jövő vasárnapra tűzetett ki, minden körülmények között meg fog tartatni. A gyulai állatkiállitásra jelentkezések a vá­ros polgármesteri hivatalában fogadtatnak el. Kisajátítás. A földmivelésügyi miniszter Öcsöd és Szarvas községek határaiban, a körös—tisza—marosi ármentesitő társulat által szükségelt területek meg­szerzésére, a kisajátítási jogot engedélyezte. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbíróság 1912. V. 384. számú végzése folytán 133 korona tőkekövetelés, ennek 1911. évi október hó 1-so napjától járó 6 százalék kamatai és eddig összesen 70 korona 91 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Gyulán, alperes lakásán Yig-utca 13. szám alatt leendő eszközlésére 1912. évi szep­tember hó 21-ik napjának délelőtti 9 órájára határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingó­ságok az 1881 évi LX. t.-c. 107. és 108 §-a érteD mében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Gyulán, 1912. évi szept. hó 6-ik napján. Tar Gyula. kir. bírósági végrehajtó. üogyoréssy Sándor szobrász siremlékraktára és kőfaragó telepe Gyulán, Or. Wenckheim Oéla-u. 14-Ifi. Állandóan raktáron tart kész márvány-, gránit-, siénit- és labrador-siremlékeket a legszebb kivitelben és legolcsóbb árak mellett Készít minden e szakba vágó Z Z szobrász- és kőfaragó-munkát 476 Tervrajzok és költségvetések díjtalanul 1—2

Next

/
Thumbnails
Contents