Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-08 / 36. szám
19i2. szeptember 8. Békés A gyulai rom. kath főgimnáziumban a rendes beiratások szeptember bó első három napjának délelőttjén folytak le Beiratkozott az I. osztályba 58, a II ba 46, a II I-ba 36, a IY-be 45, az V-be 49, a Vl-ba 21, a Vll-be 22, a VIII-ba 21, összesen 268 tanuló. Szeptember hó 4-én az iskolaévet a tanári kar és a tanuló ifjúság ünnepélyes Yeni Sancte- val nyitotta meg, melyet az iskolai törvények felolvasása és az osztalyrendezés követett. A rendes előadások — mint ismeretes — szeptember hó 16-án kezdődnek. Gyula város női kereskedelmi szaktanfolyamában szeptember hó 2-tól 5-ig folytak le a beiratások, Ez alkalommal a tanfolyamba 38 növendék iratkozott be. A beiratkozottaknak mintegy fele gyulai illetőségű, másik fele pedig vidéki (Doboz, Békéscsaba, Gyulavári, Békés, Nagyszalonta, Tótkomlósról és távolabbi megyék községeiből), akik egyrészt Gyulán vettek szállást egy iskolai évre, részint pedig a közeli községekből naponkint járnak be az előadásokra. A tavalyi létszám az év elején eggyel több, 39 volt. Szinte bizonyosnak mondható azonban, hogy ezidén az elkésve jelentkezőkkel együtt a tavalyi létszámot felülmúlja a beirottak száma, Ezen körülmény erős argumentum a tanfolyam életképessége mellett, amit megerősít azon tény is, hogy a múlt tanévet végzett azon növendékek nagy része, akik kenyérkereső állás megszerzése céljából járták a tanfolyamra, itt szerzett ismereteik alapján jó alkalmazásokhoz jutottak. Áthelyezés. A vall. és közokt. miniszter Keresz- tesy Kornélia gyulai és Medgyessy Margit aranyos- maróti all. polg. iskolai tanitónőket kölcsönösen áthelyezte. Nyugdíjba vonuló tanító. Kondoros községének érdemekben gazdag községi tanítója, Bukovinszky Mihály, 40 évi szolgálata után 2100 korona nyugdíj megállapításával nyugdijaztatott. Fegyelmi ügy. Saurer Mihály tanfelügyelőségi tollnok ellen — amint már annak idején megírtuk — a vallás- és közoktatásügyi miniszter fegyelmi eljárást rendelt el azért, mert egy tanfelügyelői fel- terjesztést a maga érdekében — a fogalmazványtól eltérőleg változtatott meg és ezt ravasz fondorlattal a tanfelügyelővel aláíratta. A megtartott vizsgálat alapján a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya Saurert saját költségén való áthelyezésre Ítélte. Ezt az ítéletet nevezett megfelebbezvén, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a íelebbezést elutasította és a fegyelmi választmány határozatát helybenhagyta. Beiratások a külterületi állami elemi iskolákba Mind a nyolc külterületi, u. m. ajtósfalvi, bicerei, remetei, gyürkehelyi, szentbenedeki, farkashalmi, szabadkai és eperjesi állami iskoláknál az elemi és ismétlő iskolás növendékek beiratása folyó hó 16-án kai. Az éjjelt szállóban töltjük. Fáradalmainkat kipihenve másnap a város megtekintését tüzzük ki feladatunkúl. Intelligens kis vidéki város képe tárul elénk. Mindnyájunknak megtetszik a vármegyeház, törvényszék, állami gimnázium stb. épülete. Meglep a város tisztasága. Mosolygunk a tordaiakról szóló tréfákon, s keressük az „Épült itt helyben Tordán“ feliratú táblát Utunk a sóbányába vezet. Aki a ma- rosujvári sóbányát már látta, arra a tordai nem fog az újság ingerével hatni. Igen érdekes a sónak a megmunkálása, s kiaknázása Öt-hat munkás egy sorba állva egyszerre egyenes irányban üti a nagy sótömböt először felső lapján, majd a tömb aljában, addig mig az 5—6 méter hosszú négyszögletes sóhasáb a tömbtől el nem válik. Az igy elvált hasábot apróbb hasábokra osztják s mint métermázsás darabokat küldik ki a felvonógép segélyével a sóraktárba. Meglep az az ügyesség és gyorsaság, mellyel ezen felosztást végzik. A sóbánya közelében fekszik a sósfördő, melyet évről-évre többen látogatnak Külseje és berendezése elég egyszerű, de azért kényelmesnek mondható. Torda városától mintegy két órai távolságban találjuk a „Tordai hasadékot “ Párhuzamosan az égnek meredő sziklafalak, körülbelül 80—100 méter magasságban. Elragadó látvány. Önkéntelenül eszünkbe jut a legenda, mely a hasadék keletkezéséhez fűződik. Torda-Aranyos vármegye székhelye és környékének megtekintésével végezve, utunkat tanulmányi kirándulásunk gócpontja, az erdélyi bányavidék, az u n „Eldorádó“ felé vesszük. (Folytatjuk.) Schreiber Ottó. kezdődik és tart egészen 30-áig. Beiratási dij 50 fillér. Az ismétlőiskolás növendékek beiratási dijat nem fizetnek. Beiratás alkalmával köteles minden növendék családi és utónevét, valamint korát és vallását igazoló anyakönyvi tanúsítványt felmutatni. Ily tanúsítványt az anyakönyvi hivatal ingyen ad. Az elemi iskolába a 6 évet, az ismétlő iskolába a 12 évet betöltött növendékek vétetnek föl. Az a szülő, gazda vagy gyám, kinek gyermeke, vagy gyámoltja valamely okból a beiratásnál visszautasit- tatik, panaszával az iskolai gondnoksághoz fordulhat. Az előadások október hó 1 én kezdődnek. Péczely József, igazgató. A gyulai közs általános ismétlő iskolában az 1912—13. tanévi beiratások f. évi szeptember hó 15, 22. és 29-én délután 2-től 4 óráig lesznek az áll. polg. leányiskola igazgatói irodájában (I, Kossuth Lajos-utca 24. I. emelet). A beíráskor minden tanuló 1 korona 20 fillér tanszerdijat tartozik fizetni. Abafi János, igazgató. Tanárválasztások. Szabó László volt békési református egyházi jegyzőt, oki. főgimnáziumi tornatanárt a miskolci református egyháztanács főgimnáziuma rendes tornatanárává választotta. Vad Péter békési lakos, oki. főgimnáziumi rajztanárt a debreceni egyháztanácsa tanítóképző rajztanárává választotta. XI iiefe. A vármegyei legtöbb adót fizetők (virilisek) névjegyzékének összeállítása a jövő évre most van a vármegyénél folyamatban. Az adóhivatalok ugyanis a vonatkozó adóhivatali kimutatásokat a vármegyéhez beterjesztvén, a vármegye alispánja aként intézkedett, hegy ezek a kimutatások a gyulai kir. számvevőségnél e hó 16-ig közszemlére vannaz kitéve, ahol azok az érdekeltek által megtekinthetők és ellenük észrevételek adhatók be. Ugyancsak közzétette az alispán, hogy azok, akik az adó kétszeres beszámításának kedvezményét akarják igénybe venni, idevonatkozó bejelentéseiket a vármegyei igazoló választmánynak üléséig vagy az ülésen megtehetik. Akik ezt megtenni elmulasztják, azok a kétszeres beszámítás kedvezményétől a jövő évre elesnek. A vármegyei igazoló választmány ülése is kitüzetett már és pedig e hó 25-én délután 3 órájára a vármegyei székház kistermébe. Békésvármegye törvényhatósági bizottsági 426 tag közül 213 mint vi- rilis bir jogosultsággal a közgyűlésen. Ellenőrzési szemlék. A nem tényleges állományú közös hadseregbeli és honvédséghez tartozók ellenőrzési szemléi az idén elmaradnak, ellenben a tartalékos tisztek ellenőrzési szemléi a rendes időben megtartatnak. A sorozás eredménye Gyula városában és a gyulai járásban Gyula városában augusztus hó 31-én és szept. 1-én és 2-án megtartott fősorozásra felhivatott az első korosztályban 233, a másodikban 138, a harmadikban 109 hadköteles. Besoroztatott közülök 101 a hadsereghez és 28 a honvédséghez. Póttartalékba jutott 9, fegyverképtelennek minősíttetett 57, minden szolgálatra alkalmatlannak 4. Igazoltan 49, mig igazolatlanul 18 hadköteles volt távol. Kórházba 3 és felülvizsgálatra 1 küldetett. — A gyulai sorozó járásban ezután szeptember 3-án megtartott fősorozásra felhivatott összesen 289 hadköteles, ezekből a hadsereg részére 51, a honvédség részére 15 soroztatott be. Póttartalékba 4 jutott. Távol volt a sorozástól 28 hadköteles. A királygyakorlatok előmozgalmai már napok óta rendkívül élénken nyilatkoznak meg vármegyénk területén, különösen Gyula, Békéscsaba, Békés és Orosháza környékén. Hol egyik, hol másik napon óriási mennyiségű katonaság lepi meg a városokat és községeket és pedig rendszerint váratlanul, súlyos gondot okozván az elöljáróságnak az elszállásolás és különösen a kocsifuvarok szerzése körül. Gyulát hétfőn délután lepte meg három ezred katonaság, akik szakadó esőben érkeztek a városba, éjjelre elszállásoltattak és kedden hajnalban vonultak el, hogy a délelőtt folyamán a Csabán előzőleg elszállásolt csapatokkal a város fövényesi legelőjén találkozva együttesen manővrirozzanak. Szép látványt nyújtott a gyulai rém. kath. és a békéscsabai evangélikus templomok tornyain produkált fényszóró, amelynek segítségével a legpontosabb hírszolgálat történt. Az átvonuló huszárság vasárnap délután különben Tótkomlóson sikerült lóversenyt is rögtönzött, amelyen mint nézőközönség nagy számbau vett részt a környék lakossága is A nagy gyakorlatok és egyben a döntő ütközet a két hadtest között e hét végén történik, amely gyakorlaton tudvalevőleg megjelenik Ferenc Ferdinánd királyi főherceg trónörökös is, akinek főhadiszállása Mezőhegyesen lesz. Nincs kizárva, hogy a döntő mérkőzés megyénk területén fog megtörténni. Ä honvédség köréből. Zöld Mór őrnagy a gyulai 2-ik honvédgyalogezredhez különleges törzstiszttől ; Adorján Ágoston százados ugyanezen ezredhez pót- zászlóalj parancsnokul neveztetett ki. A gyulai 2-ik honvédgya'ogezred az ő^zi fegy- fergyarlatokról ma érkezik haza s vonul be állomás helyére Gyulára. Előléptetés. Dr. Pá7idy Kálmán, a nagyszebeni m. kir. allami gyógyintézet igazgatója, vármegyénk közkórházi elmeosztalyának volt főorvosa, a Vl-ik fizetési osztályba léptetett elő. Vivóakademia. Városunknak nem válik épen díszére, hogy a sportnak (leszámítva a csekélyszámu tenniszezőket) semmiféle ágát nem kultiváljuk, hacsak a kuglizás nemes játékát nem sorozzuk a sportok közzé. E tekintetben már a vármegye kisebb községei is tultettek rajtunk Békéscsabának, Mező- berénynek, Gyomának egyebeken kívül meg vannak a fottball klubbjaik, hetenkint egymással s vidékiekkel nemes versengésre kelve, összemérik tudásukat, ügyességüket, a község társadalmi életébe ebbeli szórakoztatásukkal egy kis változatosságot hoznak. De Gyulán nem töiténik hasonló irányban semmi. A mi társadalmi viszonyaink mellett egyhamar hiába is vámok, hogy a sportnak testet és lelket edző bármely ágát is felkarolják Gyulán Nem a szervező kéz hiánya okozza ezt a közönyt, sokkal mélyebben rejlő okai vannak De nem akarjuk most ezt bővebben fejtegetni, mert azt kérdhetné valaki, hogy csak éppen ez hiányzik Gyulán ? Bizony a sok minden pótlásra váró intézmény közül éppen ez volna egy nagyon csekély jóakarattal a legkönnyebben megoldható kérdés. Hiszen a szombat esti sport eseményen kitűnt, hogy vannak még Gyulán is sokan, akik az egészséges test fejlesztés kultuszának hívei. Olyan szép számú érdeklődő közönséget még vivő estélyen nem láttunk, mint a mennyi Falchetto Ettore mester szombat esti vivó- akadémiájára összejött. A jeles olasz vivómester ugyanis nyolc hetes tanfolyamot rendezett nálunk. Tanítványai bizony nem nagy számmal voltak, de a gyulai viszonyokat tekintve, csodálatos, hogy ennyien is jelentkeztek Falchetto mester már több Ízben tanított nálunk s ezúttal ismét tanúbizonyságot adott tanítási metódusának kiválóságáról Tanítványai, akiknek túlnyomó része kezdőkből állott, a két hónapos kurzus alatt bámulatos haladást, figyelemreméltó tudást sajátítottak el Különösen az tűnt fel, hogy a szabályos kéz- és testtartást egyikük sem vétette el. A szombat estély programmja különben a következő volt 1. Gyermek csapat (tőr iskola) 2. Dr. Wertheim Iván—Reisner István (kard assaut) 3. Ladies Gyurka—Benkő József (tőr assaut). 4 Dr. Tury Ferenc—Falchetto (kard iskola). 5. Dr Sajósi György—Bokor Ernő (kard assaut). Szünet. 6 Misley Bandi—Falchetto vivómester (tőr iskola) 7. Dr Tury Ferenc—Destek Jenő (kard assaut). 8. Reisner Emil—dr. Rostás Imre (kard assaut) 9. Misley Elemér—Falchetto (tőr assaut). 10 Dr. Németh Zoltán—Reisner Emil (kard assut). 11. Dr. Tury Eerenc—Falchetto (kard- assaut). A műsor minden egyes számát élénk ‘tetszéssel kisérte a közönség Igen kedves jelenet volt az első szám, a precíz összetanulásu gyermekcsapat, nemkülönben az apró Misley Bandinak és Elemérnek Falchetto mesterrel bemutatott vívásai. Utóbbiak már évek óta forgatják a tőrt s ha tovább is igy forgatják, remélhető, hogy felnőtt korukban az olimpiai versenyen számottevő sikkerrel szerepelhetnek. Falchetto mester dr. Tury Ferenccel való mérkőzése nagy tetszést keltett és frenetikus tapsot váltott ki Általában az összes szereplők fényesen megállották helyüket A műsor után kedélyes tánc- mulatság következett, amely reggel öt óra tájban ért végett. Az estélyen jelen voltak: Asszoyiyok: Benkő Jánosné, Destek Károlyné, Deutsch Józsefné, Dobay Ferencné, Domonkos Jánosné, Fluck Károlyné, Hajnal Károlyné, özv. Haviár Lajosné, dr. Hoffmann Károlyné, Ila Tóth Józsefné, dr. Ladies Lászlóné, Misley Elemérné, Naschitz Salamonné, Salamon Sámuelné, K. Schriffert Józsefné, N. Szabados Józsefné, özv. Szillassyné, Weisz Edéné, Weisz Salamonné, Winkler Lajosné, Zimmer Jó- Józsefné. Leá?iyok: Benkő Anna, Czecz Ica, Destek Margit, Deutsch Blanka, Dobay Bella, Domonkos Frzsébet, Haviár Iza, Ladies Klárika, Lindl Etelka, Lindl Jolán, Mócsy Jolán, Naschitz Irma, Naschitz Rózsika, Sál Mariska, Schneider Cecilia, Schneider Éva, K. Schriffert Rózsika, N. Szabados Irma, Szi- lassy Ilonka, Weisz Margit, Winkler Edith, Zimmer Ilus Felülfizettek: Békésmegyei Takarékpénztár, Gyulavidéki Takarékpénztár, Weisz Mór 10—10 K,