Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-28 / 30. szám
Békés 1912. julius 28. ménye — mint tudjuk — megszűnik s mint önkéntes, később miut tiszt vonul be a fegyver- gyakorlatokra. Ezzel kapcsolatban egyúttal a honvédelmi kormány a katonai tanitói állás szervezésére is figyelemmel lehetett volna. Ha a különböző ezredek parancsnokai, avagy a honvédelmi kormány az Országos Népoktató Egyesületet nagy céljai elérésében támogatnák, olyan meglepő eredményeket lehetne elérni, amely egy hatalmas lendülettel Magyar- országot kultúrájánál fogva azon nagy nemzetek mellé sorakoztatná, ahol ezredrészekben is alig fejezhető ki az irni-olvasni nem tudók Száma. ______Emhö Gyula. Ta nügy. Kisgazdaképzö tanfolyam. A m. kir. földmivesiskolák a folyó évben leg nagyobbrészt átszerveztelek olyanformán, hogy az eddigi kétéves tanfolyam helyett a folyó év október elsejétől csak 6 hónapos tanfolyamokat tartanak. Az átszervezettek között van a békéscsabai m. kir. földmivesiskola is. Ez átszervezéssel az alsóbbfoku gazdasági szakoktatás egy régen érzett baján segített a földmive- lésügyi kormány, nevezetesen azon, hogy a (10—100 holdig terjedő földterületekkel rendelkező) kisgazdák illetve bérlők vonakodtak fiaikat a földmivesiskolába adni, mivel őket 2 éven át gazdaságaikban nélkü- lözniök kellett s helyettesítésük s kiképeztetésük is tetemes költségekba került. E vonakodás eredménye volt, hogy a fóldmi- vesiskclák legnagyobb részében csupán 10—30% a volt a tanulóknak kisgazda íiu, mig a töbi 70—90% altiszti szolgálatra készülő földbirtok nélküli gazdasági ifjakból került ki. E bajon a 5 hónapos tanfolyam alaposan segít, mert csupán 6 hónapra (október elsejétől — március végéig) tartja távol a gazdaságtól a gazdafiukat, s igy munkaerejük nem vész el a gazdaságra nézve s helyettesítésükre sincsen szükség, m rt hiszen a tanfolyam tartama alatt a gazdasági munkák (az októberi és márciusi kevés erőt igénylő vetéseket leszámítva) c-aknem teljesen szünetelnek. hogy a szép leány teste megrezdült s ekkor igy szólt: Jupiter isten, hisz ez a kis leány fázik ! . . . erre gyorsan egy tűt adott neki, hogy varrjon magának habtestére ruhát. Vénus pedig mindig jQbban gyönyörködve benne, azt kérdezte tőle : tudod-e te szép leány, hogy te nagyon, de nagyon szép vagy ? Kár lenne bájaidat elfödnöd ... és adott neki egy tükröt, hogy önmagában gyönyörködjék. És a szép leány belemosolygott a tükörbe és mosolyától megrezdült a világ lelke Jupiter pedig csak nézte és újra nézte- isteni alkotmányát és igy szólt: Pallas, te tűddel azt éred el, hogy a világ nem fog gyönyörködni ebben a gyönyörű szép testben, ha eltakarja magát és a te rut irigységed azt eredményezi, hogy titokban fognak epedni érte. Neked meg Vénus azt mondom : szerencse, hogy én láttam, mit adtál e nőnek, mert ha hozzá nem adnám az örök csalódást, ez a gyönyörű szép fő, ha megöregszik s barázdák fogják arcát felszántani, akkor a tükör szerencsétlenné tenné, de igy soha csúnyának nem fogja látni magát — ezt én lehelem a nő tükrébe. Es ekkor Jupiter szigonyával egyet suhintott a levegőbe s lopva kiszedett oldalából egy bordacsontot és azt egy ifjú emberré változtatta át s egy pillanat tnulva a szép léányt karjaiba helyezé. És az első ölelés után a szép leány hálásan tekintett alkotójára és egy hálaköny lopózott szemébe. És im a világ második csodája történt Jupiter annyira meg volt hatva, hogy az első könyből az ibolyát teremtette, mely illatárjával betöltötte a földet. A szép leány még sokszor sirt hálakönnyeket édes társa keblén és innen van a sok szép virág, amely a világot oly gyönyörű széppé varázsolja. A 6 hónapos tanfolyamon a talajmivelés, növénytermelés, állattenyésztés, kertészet, gazdasági berendezés, számvitel és közismeret legfontosabb tételeit tanulják a tanulók s az oktatás az iskolák vidékeinek viszonyaihoz alkalmazkodik. Ép ezért kívánatos, hogy az egyes tanfolyamokra a környező vidék gazdafiai kerüljenek be. Az elméleti oktatást a gyakorlat kiséri s ennek kapcsán a mezőgazdasági gépekkel, az állatok körüli teendőkkel, a mezőgazdaság- és kertészet legfontosabb gyakorlati munkáival (üszög elleni pácolás, oltás, permetezés stb) ismerkednek meg a tanulók. Ezen kívül megtanulják a tanulók a háziipari cikkek (kosár, kefe, seprő, bazsura, favédő, árnyékoló) készítését is. A tanfolyamra csakis kisgazdák, illetve bérlők 17 éven felüli korú fiai vétetnek fel. A felvettek lakást, élelmezést, fűtést, világítást, mosást, orvosi gyógykezelést és gyógyszereket az iskolától kapnak. Mindezekért csak azok a gazdák fizetnek a 6 hónapra összesen 150 koronát, kik nagyobb gazdasággal rendelkeznek, vagy a felvételnél fiaiknak előnyt kívánnak biztosítani a 'többi jelentkező feletr. A tanulókat az iskola igazgatója veszi fel Mivel pedig a folyó év október elsejére csak 15 (1913- tól kezdve 30) tanuló vétetik fel, ajánlatos a felvételért mielőbb, de legkésőbb szeptember közepéig folyamodni A folyamodvány a »M. kir. földmivesiskola igazgatóságának Békéscsaba« cimre küldendő és megemlítendő benne, hogy fizetőnek, vagy nem fizetőnek jelentkezik-e a folyamodó. A folyamodványokhoz a kővetkező okmányok melléklendők: 1. Keresztlevél’annak igazolására, hogy a jelentkező 17 éves, vagy ennél idősebb. 2. Községi bizonyítvány, melyben a jelentkező fedhetlen erkölcsisége igazoltatik és az, hogy neki, vagy szüleinek mennyi földbirtoka, illetve milyen terjedelmű bérlete van. 3. Iskolai bizonyítvány az elemi népiskola legalább IV-ik osztályának elvégzéséről. 4 Orvosi bizonyítvány arról, hogy a jelentkező egészséges, fontos testihibában nem szenved és sikeresen ujraoltatotf. A felvételről, vagy elutasításról a jelentkezők azonnal értesítve lesznek. A felvettek október elsején tartoznak az iskolában helyeiket elfoglalni. — Ágyneműt és evőkészleteket az iskolától kapnak, magukkal csak egy rend beli munka, egy rendbeli ünneplő ruházatot s a szükséges Rhérnemüeket tartoznak hozni. A hely elfoglalásakor az iskola pénztárába a legszükségesebb könyvek beszerzésére 10 korona fizetendő be. A 6 hónapos tanfolyam elvégzéséről bizony it - ványt kapnak a tanulók, e bizonyítványok azonban gazdasági altiszti alkalmazásra nem képesítenek. Olyan tanulók, kik alaposabban óhajtanak a gazdaságvitellel megismerkedni : a következő tanévben újra jelentkezhetnek a tanfolyamra. A békéscsabai m. kir. földmivesiskola igazgatósága. Áthelyezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Broda Béla békéscsabai állami polgári fiúiskolái tanítót a brádi áll. polg. fiúiskolához; Szántó Géza békéscsabai polgári fiúiskolái tanítót a zsolnai áll. polg. leányiskolához áthelyezte és az igazgatói teendőkkel ideiglenesen megbízta, Demeter Konrád áll. polg. iskolai tanítót a békéscsabai, Kőváry Ferenc liptószentmiklósi áll. polg. iskolai tanítót az orosházi, Arnhold Béla áll. polg. iskolai h. tanítót a kézdivásárhelyi áll polg. fiúiskolához, végül Müller Róbert orosházi polgári fiúiskolái tanítót a maros- újvári állami polg. leányiskolához áthelyezte s ideiglenesen megbízta az igazgatói teendőkkel. Értesítő. A békéscsabai állami polgári fiúiskola tizennegyedik értesítőjét az 1911—12. iskolai évről Pataky János igazgató állította össze. Az értesítő elején két sikerült kép mutatja be a csabai díszes s nagyméretű iskolát, mely a vidéket illetőleg az országban páratlan. A két emeletes, monumentális épületben, mely nagyrészben az állam pénzén épült fel, 52 helyiség van, ami talán egy négy osztályú polgári fiúiskolának egy kicsit sok is. Az értesítő bevezető cikkében a négy osztályú polg. iskolával foglalkozik, mely miniszteri engedéllyel fokozatosan bét osztályúvá fejlesztetik. így tehát a jövő tanévben már az ötödik osztály megnyílik. Az igazgatói jelentés felöleli az év nevezetesebb történetét, az értekezleteket, ünnepélyeket, iskolalátogatásokat, a tanulók vallásos nevelését és a fegyelmi állapotokat; ezt követi egy tartalmas cikk, mely az iskola tanulmányi kirándulásáról számol be. Külön-külön fejezetek számolnak be az ifjúsági önképzőkör, a német s slöjdtanfolyam működéséről. A tantestület az elvégzett tananyag-kimutatások után jön a tanulók névsora. I-sö osztály volt három : A. B. C. osztály 117, Il-ik osztály kettő: A. és B. 102, IlI-ik oszt. A. és B. 70, IY-ik osztály egy, 55 növendékkel. Vizsgálatot tett magántanuló volt az év folyamán 65. Végül van a statisztika, a jövő isk. évi tankönyv- jegyzék, az 1912—13. tanévre szóló tájékoztató. 9365—1912. ikt. sz. Hivatalos hirdetés, Gyula városában az 1912. évre előirt ebadó kivetési lajstrom a m. kir. pénzügyigazgatóság által számvevőileg megvizsgáltatván, a 372/1903. bgy. számú vármegyei szabályrendelet 3. §-a értelmében 1912. julius Iió 29-től augusztus hó l-ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Azon adózók, akik eme lajstromban foglalt adónemmel már a múlt évben meg voltak róva, a lajstrom közszemlére tételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják bé. Gyula, 1912. julius hó 27-én. Szikes Györjry, 394 )—1 adóügyi tanácsnok. 5043—1912. szám Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1912. évre előirt útadó kivetési lajstrom a m. kir. pónzügyigazgatóság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1890. évi I. t.-c. 23. §. 10-ik bekezdése értelmében aiiguszlns hő I-iől aui>usziu<> lió 15-ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Azon adózók, akik eme lajstromban foglalt adónemmel már a múlt évben meg voltak róva, a lajstrom közszemlére tételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1912. julius hó 27-én. Szikes 395 1 — 1 adóügyi tanácsnok. Hiiek. Az államépitészeti hivatal uj főnöke, Horváth Béla hivatalát e hó 15-én elfoglalta. A hivatal át adása Perszina Alfréd volt hivatali főnök részéről e hó 22-én történt meg. Áthelyezés. A pénzügyminiszter Csery Alajos gyulai pénzügyi számtanácsost saját kérelmére, azonos minőségben a nagyváradi pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez helyezte át. Helyére Szabó Lajos pénzügyi számtisztet és aranyosmaróthi járási számvevőt helyezte át Gyulára.