Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-12 / 19. szám

— a mult év végéig — 6 darab kivételével fel is lett dolgozva. A múlt év végén a nyilvántartott kis­korúak száma 20498, mig a gondnokoltaké 434 volt. Elhagyottá nyilvánított hét éven alóli 353, hét éven felüli 272, összesen tehát 625 gyermek. Az 1910. évben 704 volt az elhagyottá nyilvánítottak száma. Az elhagyott gyermekek úgy a központban, mint a községeknél rendszeres nyilvántartásban állanak. A Gyula város részére adott államsegélyben a képviselőtestület a végrehajtókat — mint ideigle­nesen alkalmazottakat — nem részesítette. A tör­vényhatósági bizottság megvaltoztitta a város hatá­rozatát és a végrehajtóknak az államsegélyben valö részesítését mondotta ki. Ezen határozat ellen a vá­ros nevében a t. ügyész felebbezvén, a belügymi­niszter a felebbezésnek helyt adott és a város hatá­rozatát hagyta jóvá. A város határozata egyebekben szintén jóváhagyatott a belügyminiszter által. U oallitas. Megírtuk, hogy — a honvédelmi miniszter rendelete szerint — utóálhtások a szük­séghez képest — további rendelkezésig — ezentúl is tartandók mindaddig, mig a törvényhozás az évi ujöncjutalékot megszavazza. Az alispán — a katonai parancsnokságokkal egyetértőleg — az utóállitások határidejét minden hó g-ik napjára tűzte ki Békés­csaba községházánál. A III. oszt kereseti adó tárgyalása a gyulai adóhivatali kerületben a múlt hét folyamán tarta­tott Mint azt már megírtuk, ez alkalommal csupán a múlt évben keletkezett III. oszt. kereseti adókö­teles üzletekre és foglalkozásra vettetett ki az adó és pedig csupán az 1912-ik évre való joghatállyal. Jövő évben, Lukács László miniszterelnöknek kor­mányelnöki programbeszédjében tett Ígérete szerint, az uj adóreform már életbe lép, noha szakkörökben erős kételkedéssel találkozik, hogy a fölötte kompli­kált uj adóreform, melyre nézve a végrehajtási uta­sítás még most sem adatott ki és igy azt még a pénzügyi szakközegeknek sincs alkalmuk tanulmá­nyozni, annál kevésbé van pedig módjukban az el­kerülhet len előintézkedéseket megtenni, tényleg életbe léphet-e ? A gyulai ág. evang. hivek számára áldozó csü­törtökön s pünkösd első ünnepnapján az újonnan felépült állami iskola tornatermében délelőtt 9 óra­kor konfirmációval s gyónással egybekötött isten- tisztelet lesz megtartva. Tűzoltó honvédek. Az újvárosi s legutóbb a gyufagyári nagy tűzvész alkalmából feltűnt s mi is a legnagyobb elismeréssel emlékeztünk meg a tűz­vészhez kivonult honvédség ügybuzgó s szakszerű munkájáról, amelynek nagy része volt benne, hogy sikerült a veszedelmes tüzeket lokalizálni. Mint ér­tesülünk, a honvédség a feketesas laktanyában szak­szerű kiképzésben részesül a tűzoltás körül. Minden századból négy egyént teljesen kiképeznek tűzoltók­nak, ami annál is inkább dicsérendő, miután az ekként kiképzett egyének a honvédségtől kilépve, saját otthonukban is bizonyára a közjó érdekében fogják tűzoltói képzettségüket érvényesíteni tudni. Dombi Lajos kicskeméti főgimnáziumi rajz­tanár, Dombi Lajos református esperes, gyulai lelkész fiáról köztudomású, hogy nemcsak ügyes rajzoló, hanem jeles festő is, amit számos művészi kivitelű festménye bizonyít. — A fővárosi tavaszi műtárlaton most két olajfesményével vesz részt, amelyik közül a katalógusban az egyik mint »Lakásrészleti, a másik mint »Csendélet« van beiktatva. A fővárosi lapok, így a Budapesti Hírlap és a Magyarország a tárlatról szóló tudósításukban meleg elismeréssel méltatják Dombi festményeit Egy derék iparos halala. Hetek óta tartó, igen súlyos es kezdettől fogva válságos betegség után, bár nem keltett meglepetést, nrindazáltal nagy meg­döbbenést-és mélységes részvétet a város egyik leg­törekvőbb és legérdemesebb iparosa, Mayer István asztalosmester és butorraktáros tragikus halála. A boldogult még élte delét sem érte el, mindössze 42 éves volt, amikor a rendkívül életerősnek látszó de­rék embert váratlanul súlyos kór lepte meg, amely- lyel szemben védtelennek bizonyult az orvosi tudo­mány és a legodaadóbb, leggyöngédebb ápolás, amellyel az életnek meg akarták menteni. Hosszas szenvedés előzte meg halálát, mely szerdán este már valóságos megváltás volt rá nézve. Mayer István 1912. május 12. tehetségével, igyekezetével és szorgalmával a gyulai iparosgárda legelőkelőbbjei közé küzdötte fel magát Műhelyében évek óta számos segédet foglalkoztatott és csinos, szolid munkáival sokban hozzájárult a gyulai bútoripar renoméjának megalapozásához. Pár év előtt átvette és a virágzás magas fokára emelte a Licska-féle butorkereskedést is, amely e minőség­ben városunkban ehő helyen áll. Habár első sorban iparának s szerető családjának élt, a közügyekben is érvényesítette tehetségét és munkásságát. A vá­rosi képviselőtestületnek tagja s a gyulai iparos- ifjúsági egyletnek évek hosszú során ügybuzgó al- elnöke volt. Tragikus halála pótolhatlan csapás sze­retteire s mély fájdalmat ébreszt a társadalom min­den rétegében. Temetése a róm. kath. egyház szer­tartása szerint péntek délután volt óriási részvéttel. Ravatala el volt árasztva koszorúkkal és nagy kö­zönség kisérte ki örök nyugalma helyére. A lesújtó halálesetről kiadott családi gyászjelentés a követ­kező: Alulírottak szomorodott szívvel, de Istenben való megnyugvással tudatják, hogy a hőn szeretett férj, gondos jó apa, szerető fiú, testvér, sógor, rokon és jóbarát, Mayer István folyó év és hó 8-án este 7 és fél órakor életének 43 ik, boldog házasságá­nak 12-ik évében a halotti szentségek ájtatos fel­vétele után elhunyt. Drága halottunk hült tetemeit e hó 10-én délután 4 órakor temetjük a Szent- József temetőben. Az engesztelő szent miseáldozat pedig e hó 10-én reggel fél 8 órakor fog a róm. kath anyatemplomben az Egek urának bemutat- tatni, Gyula, 1912. évi május hó 9 én. Áldás és béke hamvaira! özv. Mayer Istvánná Kiss Mária felesége. Mayer Bözsi. Muyer Pista, Mayer Macza gyermekei. Özv. Mayer Károlynó Rest Borbála, Mayer Jánosné Kiss Anna. Kiss József és neje, Karácsony Mária, Kiss Teréz, özv. Fodor Sándorné, Kiss Lajos, Kiss Károly sógor, illetve sógornői, özv. Mayer Istvánná Berndt Erzsébet édesanyja. Mayer János testvére. Mayer Boriska, Fodor Mariska, Piczkó Józsi unokahuga és öccse. Baleset. Pár nappal ezelőtt Varsányi Pál gyulai lakos a Biczikli korcsmában mulatott. Kissé mámoros állapotában elővette a bicskáját, levágta a szivarja végét s azután vissza akarta tenni a bics­káját a zsebébe, miközben vigyázatlanságból mel­lébe szúrt. Kórházba szállították. Pongrác, Szervác, Bonifác. Ma kezdődnek a hires három fagyos szentek. Sokszor aggodalmasan gondolunk rájuk, mikor a magukkal hordott fagyos lehelettől féltjük a gyümölcsünket, termésünket. Az idén különösen veszedelmes hírüket költötték. Hogy ! havat és fagyot hoznak magukkal. Eddig — hála I Istennek — ez a jóslás nem teljesedett, tőt, ha hűvös, csapadékos májust hoznak magukkal, még áldani fogjuk a megszelídült fagyosságukat, mert ha a tüzes nap később bele nem szól a dologba, jó termést remélhetünk jótékony viselkedésükből. Esküvők. Ranik Cornél a gyulai kir. törvény­szék tanácsjegyzője folyó hó 2-án vezette oltárhoz Csabán Gajdács Mariskát, Achim László malom­tulajdonos sógornőjét. —- Folyó 4-én esküdött örök hűséget Békésen Kiskéry Mariska, Kiskéry Andor városi főpénztári ellenőr leánya Korány János fő­városi gazdasági tisztnek. A gyufagyár fuvarosa, Biró János április 29-én az állomásról fatönköket szállított a gyufa­gyár telepére, ahol azoknak a kocsiról való leeme­lésénél János nevű fia és Ferenc nevű testvére is segédkeztek neki. Egy hársfatönköt azonban leejtet­tek s a súlyos tönk a Biró János lábára esett. Az okozott sérülések miatt Biró Jánost kórházba vitték. Egy \eszerielmes és egy halálos lórugás. Piko András gyulai Újváros Ken csényi-utca L4. szám alatti lakos pár nappal ezelőtt megbízta András nevű 12 éves fiát, hogy a lovakat etesse meg. A gyermek szót fogadott, kiment az etetés teljesítése végett az istállóba, de itt az egyik ló megrugta s e miatt a kis Pikó András kórházba került. — Sok­kal végzetesebb eredménnyel végződött a másik eset. Szívós Ferenc szeghalmi lakos lovait 15 éves József nevű fia szokta gondozni. Május 6-án hajnal­ban is felkelt Szívós József a lovak megitatása vé­gett és kiment az istállóba. Innen sokáig nem ment vissza a szobába, miért is szülei utána néztek, hogy hol van. Legnagyobb rémületükre fiúkat az istálló­ban holtan találták meg. A homlokán látható patkó- alakú nyom nyilvánvalóvá tette, hogy lórugás okozta halálát. A tavaszi vásár e hét folyamán veszi kezde­tét. A jószágállomány közül a tavaszi vásáron leg­nagyobb forgalom a szarvasmarhából, különösen Békés borjukból szokott lenni ; valószínűleg úgy lesz az idén is, noha nagy felhajtásra kevés a kilátás, egy­részről azért, mert a szarvasmarha otthon is mesés árakon talál vevőkre és igen sokan e miatt a vá­sárra hajtás költségeit is megtakarítani óhajtják, másrészről pedig azért, mert az évek óta tartó szűk takarmány miatt a szarvasmarha állomány inkább csappant, mint növekedett. A vásári napok a követ­kezők: szerdán május 15-én sertés, csütörtökön juh, pénteken szarvasmarha, szombaton ló s mezőgazda- sági iparcikkek, vasárnap belső és nyersbőr vásár. Baleset a bakancsgyárban Béres István csiz­madia-segéd folyó hó 7-én a bakancskészitő gépnél foglalatoskodott, miközben a gép balkezét elkapta és a hüvelykujj egyik izét leszakította. Rögtön or­vosi kezelés alá vették. Házasságok. A gyulai izraelita templomban f. hó 5-én, vasárnap délután bárom esküvő volt. — Schillinger Margitot, Schillinger Jakab kereskedő leányát oltárhoz vezette Ltnvinger Dávid ifjú gyulai kereskedő. — Glaser Jenő mészáros-iparos ugyan­akkor kötött házasságot Biks Fánival, Biks Mór szabó leányával. — Lindenfeld József Lidiké leányá­nak pedig Farkas Jenő nagyszalontai kereskedő es­küdött örök hűséget. — Nagy József könyvkötő folyó hó-ll-én délután 5 órakor esküdött örök hű­séget özv. Schröder Ferencné leányának Ilonkának. — Titz Mihály kőműves-iparos f. hó 6 án lépett házasságra Wittmanh Erzsébettel. — Ifj. Molnár János nagyváradi villamos-kalauz f. hó 9-én eskü­dött örök hűséget Fábián Máriának. — Haasz Imre kereskedő tegnap vezette oltárhoz Danka József csizmadia iparos Erzsébet leányát. A tüzkárosult bérkocsis köszöneté. Még élénk emlékezetünkben van az április elsején délután dü­höngött tüzeset, amikor a Gyulai-féle ház lakójá­nak : Maróti József bérkocsisnak egész vagyonkáját és kenyérkeresetét képező két lova, amely 1100 ko­rona értéket képviselt, a tűzben elpusztult. A sze­rencsétlenül tönkre jutott ember sorsa felkeltette a jószivü emberek részvétét, közadakozás utján sietett társadalmunk, a kenyér nélkül maradt ember és családjának felsegélyezésére. A hatósági engedelem- mel lefolytatott gyűjtés nem téritette ugyan meg a kár teljes összegét, csak mintegy 800 koronát ered­ményezett, de ennyi is elég volt arra, hogy a bér­kocsis foglalkozását megkezdhesse. Maróti József ezúton mond hálás köszönetét mindazon jószivü adakozóknak, akik őt adományaikkal segíteni szíve­sek voltak. Királyi kitüntetés. Dr. Balogh Elek nagysza­lontai orvost, kit Gyulához rokoni szálak fűznek, a király a közegészségügy és a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül múlt hó 23-án kelt legfelsőbb elhatározásával a Ferencz Józef-rend lovagkereszt­jével tüntette ki. A Royal Mozgóban ma vasárnap délután fél 5 és este 8 órakor fenyes műsor keretében kerül be­mutatásra »Az igaz barát« cimö, mindenütt fényes sikerrel bemutatott 2 felvonásos dráma. Kedden és csütörtökön, valamint szombaton ismét kitűnő sláger képek kerülnek bemutatásra, Dobozon gyirmekszinielőadás lesz folyó hó 15-ikéu és 16 ikán, amelynek tiszta jövedelme a do­bozi szegény gyermekek segélyalapja gyarapítására fog fordittatni. A gyermekelőadáson színre kerül »A királykisasszony« című 3 felvonásos tündérjáték és »A gondviselés» című élőkép. Előadás után tánc lesz. Rablógyiikosság Mezőtúr határában. E hó ele­jén Frankó Mihály szarvasi tanyai gazda két drb. szarvasmarhát hajtó t át a mezőtúri vásárra, ahol azokat 892 koronáért adta el. Hozzátartozói azonban hiába várták Frankó Mihályt haza. Nem tért vissza, és midőn neje jelentést tett a szarvasi rendőrségen, akkor megtudta, hogy e hó 3-án Frankó Mihályt a szarvas—mezőtúri országút árkában kifosztva és két késszurással megölve találták meg. A tettes után folyamatba tett nyomozás eddig eredménytelen. — Kóbor cigányoknak tulajdonítják a gyilkosság elkö vetését. Öngyilkosság. Czikora György 19 éves szarvasi lakos május hó 6-án felakasztotta magát. A fiatal­ember tettének oka ismeretlen. Esetének sajátsága az, hogy bár a lába egész a földig leért, mégis megfuladt, annak dacára, hogy nyomai vannak, mi­ként Czikora a hurkot nyakán érezve, szabadulni igyekezett volna, de hiába. _________ 5

Next

/
Thumbnails
Contents