Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-21 / 16. szám
3 Békés 1912. április 21. hatják a magasabb gazdasági, ipari, vagy kereskedelmi ismeretek, a diploma megszerzésének előfeltételéül. Szükségesnek tartjuk azonban itt elmondani, hogy ha sikerül a polgári iskolákat ebben az irányban reformálni, okvetlenül reformra szorul a népiskola is. A népoktatásnak ez a leg- alantosabb szerve . bizony szintén kevés tudomást vesz a gyakorlati életről s az életnek vajmi kevéssé neveli a gyermekeket. Tanügy. Tanitógyülés. A gyulai tanítói járáskor f hó 18 án délelőtt tartotta ez évi rendes közgyűlését Péczely József járásköri elnök elnöklete mellett. Az ülésen megjelentek a tagok ngy számmal, továbbá Mikler Sándor kir. tanfelügyelő, Uhrin Károly az anyaegyesület elnöke és Farkas Gyula a békési járáskor elnöke. Péczely József elnök az ülést meg nyitva, rámutatott a tanítóság mai válsigos helyzetére s egyöntetű lelkes, kitartó munkára hívta fel a járaskört. Előterjesztései során az elnök megemlékezett az igazgató-bizottság üléseiről, annak tárgyalásairól. Jelentette, hogy a nyár folyamán a fővárosban egyetemés gyűlés lesz ; a tanítók bankja megalakult. Utána Farkas Gyula egy tervezetet olvasott fel az általános tanító-egyesület keretében létesítendő »Segélyző egyesületiről. — A járáskor a tirve zetet nem fogadta el, mivel az nagy terhet, tagonként évi 20 — 50 koronát róna a tanítókra. A pénztárnoki jelentést azzal vette tudomásul a járáskor, hogy a hátralékos tagdíjakat, melyek 8-10 évre is visszanyúlnak, az elnökség bírói utou hajtsa be. Indítványok során Nickmann Rezső javaslatot nyújtott be a fizetésrendezésre vonatkozólag A javaslatot kidolgozás végett a járáskor kiadta az elnökségnek azzal, hogy azt tárgyalásra nyújtsa be az anyaegyesülethez Az ülés fél 12 órakor ért véget. Drágasági pótlék. A mezőberényi evangélikus egyház presbitériuma négy tanítója részére évi 200 — 200 korona drágasági pótlékot szavazott meg nagy szótöbbséggel. égnek már, ég' a papír, égnek azok a gömbölyű betűk, jaj! a lelkemet égetik. Már elégtek s mintha velük együtt égett volna a lelkem is Most már elégtek és ugy-e most már megbocsájtasz ?“ Igen ! Köszönöm neked, te aranyos, te kedves kis fiú, milyen jó is vagy Boldog vagyok, gyerek vagyok, gyerek vagyok megint, az én szemeim megint olyan ártatlanok, szelídek, mint aminők a tiéd s ép oly nyugodt vagyok, mint amilyen te voltál; most a régi vagyok, a régi jó fiú, aki nem ismer bűnt, nem ismer semmit, csak jóságot, csak szeretetet; most megint te vagyok Köszönöm neked, köszönöm, én jótevőm, én egyetlen barátom Ezentúl nem kell majd szomorúan magamban járnom az utcákat, nem kell majd az egyedüllét kinos érzetével nézni a mások boldogságát ; én is boldog leszek, mert velem leszel te,,te, akit mindennél jobban szeretek. Majd járok én is vidáman a napsugaras, tavaszi mezőkön, élvezi fogom az életet, az ifjúságot, a világot. Most minden az enyém, én is a magamé vagyok, visszaadtál magamnak te drága kis fiú Milyen édesen mosolyogsz rám, milyen boldoggá tesz ez a mosoly“. „De jaj! mi ez? Egy könnycsepp jött a kezembe, utána egy más k, egy harmadik, én sirok megint, mégjobban, mint eddig A szivemet úgy szoritja valami fájó, édes-bus érzelem, olyan mint a szellem . . . látom megint azt az asszonyt Védj meg tőle, védj meg, űzd el innen, itt van, megint nálam!“ „Te nem segitsz ? Jaj, én nem tudok ellentállni.“ A kályhában még ott van a leveleinek a hamva. Nekiülök és kiszedem a hamut, összegyűjtöm, ■elteszem és zokogok . . . Egy asszony kacag s egy kis fiú szemrehányóan néz rám a falról . . 3808—3983/1912. sz. Ilegfhivö. Hirdetmény. Gyula város tanácsa közhírré teszi, hogy Gyula város tulajdonát képező Benedeken levő u. n. Ebédleső 191 695/1100 hold 1913. évi január 1-től és Bibic-haloni 222 hold 1100' (□-ölével) területű sziklegelőt folyó évi október 1-től 6 egymásutáni évekre 1912. évi április 29-én délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében tartandó nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek bérbe adja. Az árverési feltételek Szikes György adóügyi tanácsnok hivatalos helyisé- gében a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Gyula, 1912. április hó 15-én tartott városi tanácsülésből. 248 1—2 Dr Lovich Ödön, polgármester. 2641—1912 ikt. sz. Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1912. évre előirt I., II. oszt. kér. adóösszeirás és kivetési lajstrom a in. kir. pénzügy igazgatóság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1883. évi XLIV. t.-c. 16. §-a értelmében április hó 22-től április hó 39-ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Azon adózók, akik eme lajstromban foglalt adónemmel már a múlt évben meg voltak róva, a lajstrom kitételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1912. április hó 19-én. Az Alsó-fehér-körösi ármentesitő, belvíz- szabályozó és vizhasznositó társulat — Gyulán, a társulat hivatalos helyiségében 1912 évi április hó 30 án (I. e. fél 9 órakor választmányi ülést, 1912. évi május hó 6 án d. e. fél 9 órakor pedig rendkívüli közgyűlést tart, melyre a választmányi, illetve a társulati tagokat tisztelettel meghivom. Gyula, 1912. évi április hó 12-én. Gróf Széchényi Antal s k., társulati elnök. Tárgysorozat: 1. Határozatképesség megállapítása, jegyző- könyvhitelesitők kiküldése. 2. A társulatnál való képviseltetésről szóló meghatalmazások elbírálása. 3. Igazgató-íőmérnök jelentése a 800,000 koronás kölcsön, valamint az 1909. évi január hó 1-én mutatkozott 261,148 k 65 fillérnyi pénztári maradvány mikénti elhasználásáról. 4. Bizottsági jelentés a még hátralevő munkálatok szükségességéről és azok kiépítési sorrendjének megállapítása. 5. Az elnökség jelentése a felveendő kölcsön tárgyában eszközölt tárgyalások eredményéről. 6. A 775,000 koronás kölcsön felvételének megszavazása. 7. A íöldmivelésügyi m. kir. miniszter urnák 127611/1911. sz. rendelete az alapszabályok jóváhagyása tárgyában. 8. Ugyanannak 127612/1911. számú ren- ’ delete a szolgálati szabályzat jóváhagyása tárgyában. MEGJEGYZÉS. A tárgysorozat 3. pontjában felemlített jelentéshez csatolt kimutatások a társulat hivatalos helyiségeben a mai naptól a választmányi tagok által, a választmányi ülés napjától a közgyűlési tagok által a hivatalos órák alatt megtekinthetők. IE=C irefe. Szike* 246 1 — 1 idóügyiinnácsnok. 2503 és 2665 -1912. ikt. sz. Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1912. évre előirt tőkekamat- és járadékadó-lajstrom és a IV. oszt. kereseti adó pótkivetési lajstrom a m. kir. pénzügyigazgatóság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1883. évi XLIV. t.-c. 16. §-a értelmében április hó 22-től április hó 39 ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatnak. Azon adózók, akik eme lajstromokban foglalt adónemekkel már a múlt évben meg voltak róva, a lajstrom közszemlére tételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első Ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyula, 1912. év április hó 19-én. Szikes 245 1 — 1 adóügyi tanácsnok. A békésmegyei állami tisztviselők köre a múlt év folyamán Gryneuse György pénzügyi tanác-os- nak, a kör elnökének Gyuláról való elköltözése következtében minden indok nélkül megszüntette működését. Miután jelenleg a tisztviselők anyagi és erkölcsi érdekeit érintő fontos kérdések várnak megoldásra s kívánalmaik mielőbbi megvalósítása érdekében országszerte szervezkednek, mozgolódnak az állami tisztviselők, a gyulai kör tagjai is szükségesnek látták, bogy kivegyék részüket a munkából és az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének támogatására siessenek. E végből több oldalról felkérték a szunnyadó kör alelnökét, Perszina Alfréd műszaki tanácsost, hogy a teendők megbeszélése végett a tisztviselőket bivja össze értekez leire. Az értekezlet vasárnap délelőtt tartatott meg a pénzügyigazgatósági székház tanácstermében. Megjelent azon a pénzügyigazgatóság, számvevőség, kir. adóhivatal, államépitészeti hivatal és kir. törvényszék 42 tisztviselője. Perszina Alfréd megnyitván az értekezletet, röviden megindokolta, hogy a békésmegyei kör az 1911. évben miért nem adott élet- jelt magáról s indítványára Zádor Mór kir. pénz- ügyigazgató felszólalása után egyhangúlag kimondatott, hogy a kör további fennmaradása okve lenül szükséges, minek folytán, tekintettel arra, hogy a jelenlevők mindannyian tagjai a körnek, általános helyeslés mellett az értekezlet átalakult közgyűléssé s elsősorban a tisztikar választása ejtetett meg. Közfelkiáltással megválasz.tatott a kör elnökévé Zádor Mór pénzügyigazgató. Személyében a tisztviselői kar a tisztviselő kérdésekkel szivesen