Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-12 / 7. szám
BÉKÉS 3 A vármegyei közkórházi orvosok karában alábbi változások történtek: A belgyógyászati osztály alorvosává dr Németh Zoltán, ugyanezen osztály segédorvosává dr Berente István, végül a sebészeti osztály segédorvosává dr Schik Adolf orvostudorok lettek a vármegye alispánja által kinevezve, illetőleg az orvosi teendők elvégzésével megbízva. Népkönyvtár. A földmivelésügyi miniszter a nagyszénási ujpusztai olvasókörnek 100 kötetből álló népkönyvtárt és az ahhoz szükséges állványra 20 koronát adományozott. Előléptetés Roediger Gyula kir. tanácsos gyulai penzügyigazgató a VI. fizetési osztályba lépett elő. Roediger alig két évi körünkben való tartózkodása alatt mint előzékeny, rokonszenves tisztviselő megérdemelt tiszteletedéi közbecsülést vívott ki magának társadalmunk minden rétegében és előléptetéséhez, mely őszinte rokonszenvet kelt, szívből gratulálunk. A vármegyei központi közigazgatás múlt évi ügyforgalma. Az 1910. óv folyamán beérkezett az alispáni igtatóba 23363, ami az 1909. évi 22685 beadvánnyal szemben 678 db emelkedést tüntet fel. A közigazgatási bizottsági ügydarabok száma az 1910. évben 3306, mig az 1909. évben 3997 volt. Apadás tehát 691. Közgyűlési ügydarab volt az 1910. évben 1164, mig az 1909 évben 1234. Apadás 70. Az útlevél-ügyek száma volt a múlt évben 548, vagyis 34-el kevesebb, mint az 1909. evben. Központi választmányi ügydarab érkezett az 1910. évben 86, vagyis 21-el több, mint az 1909. évben. A vármegyei árvaszóknél a múlt évben 973-al kevesebb ügydarab érkezett, mint az e'őző 1909 év- beD. Az iktatószám ugyanis 1910. évben 22963, mig az 1909. évben 23936 volt. Felolvasás lesz ma, vasárnap délután 5 órakor az Újvárosi Olvasókörben, melyet a vármegyei közművelődési e. sorozatában Székely Lajos tanító tart. A felolvasás tárgya: Az ősi pogány vallásból a békésmegyei magyar népéletben mai napig fennmaradt nyomok. 1. Magyar népéleti ősszokások. 2. Babonák. 3. Boszorkányság. 4. Kuruzsolások. 5. Szellemek a népmesékben. A gyulai izraelita nöegylet ma délután 2 órakor tartja évi rendes közgyűlését az izraelita hitközség tanácstermében, amelynek tárgysorozatába tisztujitás is fel van véve. Most járt le ugyanis a választmány megbízatása is és ma ejtik meg az elnöknő választást. Az elnöknői állás ugyanis felejt1911. febnrár 12. De nemcsak a tömegeket, az alsóbb néposztályokat és a gyermekeket, nem csak a laikus intelligenciát kell felvilágosítani, hanem felvilágosításra — sokkal magasabbrendü, szakszerű felvilágosításra természetesen — van szüksége az ormosok jó részének is. Mert a tüdővész fertőző voltáról es gyógyíthatóságáról szóló tanok mindössze nem régiek, a baktérologia pedig éppen csak legújabban tanittatik az egyetemeken, nem csoda tehát, ha az orvosok egy részének a mindennapi kenyérkereset gondjai között nem igen nyílik módja, alkalma haladni a tudomány e téren való újabb felfedező seivel. Szükséges tehát orvosi továbbképző kurzusok tartása, amelyek hasznosságát előmozdítja az, ha olyan helyeken tartatnak, ahol tuberkulózisellenes intézmények vannak, melyekben gyakorlati demonstrációkra is nyílik alkalom. A propagandáról szólva, nem hagyhatom említés nélkül, hogy nagy hasznot ígérnek e tekintetben a tuberkulózis múzeumok, mert ilyen intézmények segélyével szemléleti utón lehet oktatni a publikumot, a kioktatás ezen módja pedig mindig a leghatásosabb. A tüdővészellenes prophylaxis körébe nem csak azok a praeventiv intézkedések és rendszabályok tartoznak, melyek egyenesen a tüdővész terjedésének megelőzését célozzák, hanem azok a rendszabályok is, melyek az egészség általános feltételeinek megteremtésére szolgálnak s Így csak közvetve működnek közre a tüdővészes fertőzés megelőzésére. Mert mindaz, ami alkalmas az egészség általános feltételeinek biztosítására, mindaz, ami közrehat a szociális viszonyok javulására, egyszersmind egy-egy láncszeme a tüdővész leküzdésére irányuló munkásságnak. Anglia éppen ezáltal előzte meg az egész világot a tüdővész leküzdésében, hogy már akkor, amidőn a tüdővész fertőző természete és gyógyithatósága még ismeretlen volt, megtette a közegészségügy biztosítására hetlen emlékű Braun Mórné halála óta üresedésben volt, miután a nőegylet, elnöknője iránti kegyeletből úgy határozott volt, hogy az elárvult állást egy esztendeig betöltetlenül hagyja. A nőegyletnek számadásai szerint a múlt évben befolyt tagdijakból 851 K 09 f, adományokból 190 K, esküvői gyűjtésekből 621 K 34 f„ koszorú megváltásokból 25 K. Segélyekre fordittatott 1020 K, gyermekek felruházására 610 K 64 f, tüzifasegélyben 255 K 50 f. Az egylet vagyona 20.972 K 68 f. Az alapitó tagok száma 17, pártoló tagoké 58, rendes tagoké 163. A kath. kör folyó hó 12-én délután 4 órakor kellemes estélyt fog tartani tagjai s azok vendégei számára. Az elején Krajnik György s. lelkész a már Gyulán is megalakult katb. népszövetségi intézményt fogja röviden a tagokkal ismertetni s szervezni a kori tagok sorában is. Utánna pedig Zombori Gyula keleti utazó fog Japánról, az orosz-japán háborúról — melynek szemtanúja volt — igen érdekes előadást tartani. Belépődíj 20 fillér lesz személyenként. Az elnökség e helyen is meghívja z összes tagokat, családjukkal s bárkit is szívesen fog látni vendégül. A tél, mintha jóvá akarná tenni a december és január hónapokban elmulasztottakat, teljes erővel nyilatkozik meg és februárban szokatlan nagy hideget zudit reánk. Az elmúlt hét mindenik napján kemény fagyok voltak, nebáuy reggelen át R. szerint 12—14 lók hidegre ébredtünk. Némi hó is esett, de éppen c=ak annyi, hogy vékony fehér réteggel borította el a földeket, ám korántsem annyi, hogy szánkázásra elegendő legyen. Pedig a száraz fagyok ellensúlyozására nagyon jó volna, ha legalább arasznyi hó védené a vetéseket. A Iégsuly- mérő magasan áll és a hideg fagyos idő egyelőre tartósnak Ígérkezik. Szombat reggeli órákban nagy részvétet keltő hir terjedt el ti városban : dr. Stiaszny Miksa orvos halála. A boldogult csaknem félszázadon át működött orvosként városunkban és ez idő alatt minden körben tiszteletet és szeretetet vívott ki magának. Ama ritka emberek közé tartozott ugyanis, akik csak rokonszenvet keltenek maguk iránt és olyan szerencsés temperamentumu egyének, hogy az élet forgatagában, küzdelmeiben sem szereznek ellenségeket, Dr. Stiaszny Miksa nagy képzettségű egyén is volt, különösen a zene terén első rangú szakkapacitás, párját ritkító zene tudással Ifjú korában, am.kor Budapesten orvos növendékeskedett, egyik prim- hegedüse volt a nemzeti szinháznak, amely akkor az egyedüli operaszinpad is volt és a színház karszolgáló lsgradikálsabb intézkedéseket. Anglia energikus lakáspolitikája, csatornázása és a talaj meg- megtisztitásáról való gondoskodása, a munkások megélhetési viszonyainak javítása, ‘ és standardjának emelése csupa olyan intézkedések, melyekkel Angliában a közegészségügy nagyon magas színvonalra emelkedett s amelyek folytán a tüdővészben való megbetegedések és halálozások már akkor mintegy 30 százalékos csökkenést mutattak, amidőn a többi kulturállamok — az orvosi tudomány felfedezései alapján — csak belekezdtek a tüdővész ellen való védekezés nehéz munkájába. Ha a levegőt portól és piszoktól mentesíteni, a talajt fertőző ingredienciáktól megtisztítani, a la kás zsúfoltságot eltüntetni és a lakások egészségtelenségét megszüntetni képesek vagyunk, akkor mindezzel a tüdővész tovaterjedésé ek megelőzésére a leghatályosabb védekező eljárást teljesítjük. Különben a lakások egészséges volta a fontos, mert a tüdővészt nem helytelenül nevezik lakásbetegségnek. Hiszen a statisztika adatai bizonyítják, hogy nedves, rosszul szellőzött, napfénytől és friss levegőtől elzárt lakásokban sokkal könnyebben terjed és sokkal pusztitóbban lép fel a tüdővész, mint a jó és egészséges lakással biró néprétegek körében. Bármily hasznos és eredményes legyen is a tüdővész ellenes prophylaxis, hivatása magaslatán álló társadalom ma már, midőn a tüdővész gyógyithatósága meg van állapítva, nem szoritkozha- tik csupán a praeventióra, nem dolgozhatik csupán a praeventióra, hanem kötelessége a megbetegedett szervezetek gyógyítása is. Es pedig annál inkább, mert a betegek gyógyító-intézetekbe elhelyezésük által egyszerre megszűnnek a társadalomra nézve fertőzési forrás gyanánt szerepelni, tehát a gyógyítás egyúttal a további fertőzés megelőzésére irányuló tevékenységnek is javára válik. (Vége köv.) nagya Erkel Ferenc városunk halhatatlan szülöttének kedvence. A múlt század hatvanas éveinek elején azonban a zene, bármily virtuózkezelője volt is, még nem nyújtott existenciát és igy Stiaszny az egyetemen befejezvén tanulmányait, szakított a művészi pályával és orvosi gyakorlatra adta jmagát. Erkel Eerenc ajánlata folytán költözött le ennek szülő városába Gyulára és itt alapított családot. A hetvenes és. nyolcvanas években élénk részt vett a társadalmi életben, akkor még zenemüvészi tehetségét is érvényesítette, amennyiben számos jótékony- célú koncerten lépett fel, részint mint szóló hegedűs, részint mint a Stiaszny-, Csaponyi-, Niedermayer-, Kindlovics hírneves kvartettnek primhegedüse s művészi játékával nagy élvezetet szerzett a gyulai intelligens közönségnek. Negyven esztendő óta a gyulai fogháznak orvosa volt és ugyanannyi idő óta a Gyulán működő csaknem valamennyi színtársulat orvosa is. A rendkívül rohonszenves derék öreg ur pár év óta gyöngédkedett, de azért folytatta orvosi prakszisát, amire különben rá is volt utalva, mert csaknem félszázados orvosi működés után is szegény ember maradt. Halálát özvegyén kívül két gyermeke s kiterjedt rokonság fájlalja. Temetése hétfőn délelőtt 10 órakor lesz bizonyára impozáns részvéttel. A halálesetről kiadott gyászjelentés a következő: Alulírottak a saját, valamint kiterjedt rokonság nevében is fájdalmas szívvel tudatjuk a legjobb férj, önfeláldozó apa, a szerető após és jó rokon dr. Stiaszni Miksa törvényszéki fogházi és hitközségi orvosnak, folyó évi február hó 11-én reggel 5 órakor élete 75-ik, boldog házasságának 34-ik évében, rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A megboldogultnak földi részei folyó hó 13-án délelőtt 10 órakor fognak az izraelita egyház szertartása szerint a helybeli izraelita sirkertben örök nyu- lomra tétetni. Gyula, 1911. február hó 11-én. Béke poraira. Özv. Stiaszny Miksáné szül, Kálmán Szidónia neje, Székely Stiaszni Géza, Erdős Ernőné, Stiaszni Piroska gyermekei, Erdős Gerő veje, Kovács Lujza menye, özv. Liebe Ernőné szül. Stiaszny Gunda, dr. Stiaszny M. Félix és neje, dr. Stiaszny Józsefné, Kálmán Mór és neje testvérei, sógor és sógornője. Adományok. Még a múlt évben halt el Szőke Péter gyulai földmives polgártársunk. A megboldogult vagyonának hagyatéki tárgyalása a napokban ér véget, m dőn úgy az örökösök, mint a gyulai szent- háromság kápolna, a csorvási rk. plébániai templom és a városi szegényalap képviseletében dr. Lovich Ödön polgármester a tárgyalást vezető dr. Máiky János kir. közjegyző kezéből átvették a végrendelet szerint őket megillető hagyományokat, a szentháromság kápolna négyszáz koronát, a csorvási templom hatszáz koronát, a városi szegényalap száz koronát. Halálozások. Mély részvéttel értesülünk, hogy Gróh József nyugalmazott százados, a szekezárdi selyemtenyésztő intézet tisztviselője 56 éves korában Szegszárdon meghalt. A boldogult derék férfiú városunk szülötte s Gróh Ferenc debreceni préposj kanonok, városunk volt kedves plébánosának lest- véröc.-cte volt. — Dászkál Miklós, Gyula városának egyik érdemes polgára f. hó 9-ón meghalt- Ritka magas kort ért ei, 90 esztendőt és csaknem élte fogytáig életerős ember volt. A boldogult ifjú korában kovács mesterséget folytatott. A múlt század hatvanas éveiben a vármegyénél csendbiztos- kodott és az utóbbi évtizedekben a városnál mint adó- és községi bírósági végrehajtó volt alkalmazva. Egy leánya volt, ki már évekkel ezelőtt meghalt, aki után két unokája maradt. Rajtuk kívül három testvére és kiterjedt rokonság gyászolják. Temetése tegnap délután volt a görögkeleti szertartás szerint nagy részvéttel. — Zakar István sarkadi kereskedő és földhirtokos f. hó 7-én 59 korában hirtelen meghalt. A boldogult rokonszenves derék ember volt, a sarkadi közéletben előkelő vezérszerepet vitt és varosunkhoz is, ahol ifjú korát töltötte, számos rokonsági és baráti kötelék fűzte. Tragikus váratlan halála nagy részvétet kelt annál is inkább, miután alig pár nappal ezelőtt láttuk Gyulán, látszólag teljes egészségben. A gyászeset mélyen sújtja szerető családját és. Dr. Stiaszny Miksa.