Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-08 / 41. szám
4 BÉKÉS 1911. október 8. és az ellen való védekezésről szóló füzetes munkát fog szétosztani. Ennélfogva még arra is felhívja a a miniszterelnök az alispánt, intézkedjék az iránt, bogy a hatósági közegek az egyesület gyüjtőiveinek körülhordozása alkalmával a tüdővészt és ez ellen való védekezést ismertető füzetet a közönség közt osszák szét. Vármegyénk alispánja ama körülményre való tekintettel is, hogy az egyesület és az egyesület illusztris elnöke, Lukács György, városunk szeretve tisztelt országgyűlési képviselőjének legkiválóbb alkotása az első népszanatórium vármegyénk székhelyén létesült, minden évben egész leikével» támogatta az egyesületet. Nincs kétségünk abban, hogy ez évben is lelkes szózatára a járási főszolgabirák, községi jegyzők és elöljáróságok megteszik a magukét a nemzet e szomorú és állandó csapásának enyhítésére. A közigazgatásj bizottság október havi rendes ülését f. hó 9-én, holnap d. e. 9 órakor tartja. A vármegyei tiszti nyugdíjintézet igazgató választmánya folyó hó 3-án Ambrus Sándor 'alispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen tárgyalta a közgyűlés tárgysorozatába felvett nyugdíj vonatkozású ügyeket és azokra nézve javaslatát megtette a közgyűlésnek. Özv. Debreczeni Endréné özvegyi nyugdija tárgyában azt javasolja a közgyűlésnek, hogy mivel a közigazgatási bíróság megállapította nevezettnek igényét a vármegyével szemben, ezért az özvegyi nyugdíj az özvegy részére évi 920 koronában állapíttassák meg, azonban nem az 1887. évtől, hanem a kérvény beadásától vagyis az 1909. évtől kezdödőleg, mert részben a törvény rendelkezik igy, részben a joggyakorlat az, hogy a tartás természetével biró szolgáltatások csakis a kérelem beadásától állapíthatók meg. Ugyanezen indokból elutasítani javasolja a nyugdijválasztmány Debre- czeninének a gyermeknevelési járulékok megállapítása iránt beadott kérelmét. A gyermeknevelési járulék összege 3600 koronát tenne ki. A vármegyei orvosi alap jövő évi szükségleti kimutatását a számvevőség elkészítvén, abból kitűnik, hogy a jövő évi szükséglet, amely a belügyi tárcát terheli, 81300 koronát, vagyis 850 koronával többet tesz ki, mint az idén. A kórházi szenyvizszűrő medencének helyszíni felülvizsgálása és a hiányok orvoslása céljából a kereskedelmi minister Benedicty József műszaki tanácsost és Vasváry Géza ministeri főmérnököt küldte ki a vármegyéhez. Az eljárás e hó 16-án veszi kezdetét. A vármegyei állandó választmány a közgyűlési tárgyak előkészítése céljából e hó 10-én d. e. 9 órakor tartja ülését. Ugyanaz nap háromnegyed 9 órakor ülésezik a vármegyei számonkérö szék is, hogy felülvizsgálja a vármegyei tisztikarnak a f. év máj. 1. —szept. 31-ig terjedő idő alatt kifejtett tevékenységét. Jóváhagyott megyebizottsági tagválasztás. Gyula város második kerületében megyebizottsági taggá választott dr. Jeszenszky Nándornak választását — tudvalevőleg úgy a vármegyei igazoló-, mint a vármegyei állandó bíráló-választmány, utóbbi egyhangúlag — megsemmisítette, mert Jeszenszky személyesen .korteskedett saját érdekében és a választás napján nagy terrorizmust fejtett ki érdekében. A közigazgatási bíróság a napokban érkezett Ítéletével, noha helyteleníti Jeszenszkynek magaviseletét a választás körül, mindazáltal nem találta indokoltnak, hogy azért a választást megsemmisítse és igy Jeszenszky választását igazolta. Áthelyezés. Dr. Ambrus Jenő közigazgatási gyakornok, aki eddig az árvaszékhez volt beosztva, a vármegye főispánja által a központi közigazgatáshoz helyeztetett át, mivel Házy Imre önkéntesi évének leszolgálása végett október hó 1-én egy évre szabadságra távozott. Itt említjük meg, hogy Terényi Péter díjtalan közigazgatási gyakornok, aki a szeghalmi járásba volt beosztva, állásáról lemondott. Repülés Gyulán. Amiről hetek óta suttognak, beszélnek, ime valóra válik. Mi is repülünk ! Gyula is repül. Irigykedve nézegettünk a múlt hetekben Csaba felé, ahol Csaba gyermeke Kvasz András két napon, több Ízben felemelkedett a levegő-égbe félelmetes nagy madarán, kirepült Újkígyósra, meg visszaszállt. Körözött, búgott a levegőben ezer, meg ezer ember előtt. Majd egy bátor csabaival kettesben emelkedett és suhant el az örömében hangosan lelkesedő nagyközönség fölött. A repülés láza minket is megfogott, annál is inkább, mert Gyulának is van egy aviatikusa, ki a rákosi versenytéren már számottevő sikereket ért el saját találmányu gépével. Vajha lejönne hozzánk ! Ide, Gyulára s aztán mi is látnok a nagy madarat, a jelenkor leginpozánsabb vívmányát: a levegő meghódítását. Hát látni fogjuk. Dobos István magyar aviatikus, városunk szülötte f. hó 15-én d.u. 3 órakor fölszál 1 a Galbács- téri katonai gyakorló téren. A nagy madár már vasútra rakva útban van Gyula felé. A város minden rendű és rangú polgára készülődik a nagy, nevezetes napra. De nemcsak Gyula városa, hanem az egész megye figyelme ide terelődik. A rend fenntartására, kocsik, a közönség elhelyezkedésére nagyszámú rendezőség ügyel fel. Amire szükség is van, mert közönség lesz. Erről biztosítást nyújt az esemény újdonsága, meg a belépő-dijak csekély volta. Oly kicsiny, oly minimális összegben van megállapítva a jegyek ára, amilyenre még eddig egy vidéki repülésnél sincs példa. Páholy-ülés négy személyre 15 kor., s art-hely 4 kor., I. rendű zárthely 2 kor. II. r. zárt hely 1 K. Állóhely 60 füll. Katonák | és gyermekek a helyárak felét fizetik. Jegyek előre válthatók Dobay János könyvkereskedésében. Hivatalos óra-változás állott be a kir. törvényszéknél október 1-én, amely időponttól kezdve a hivatalos órák reggel 8 órakor kezdődnek és délután 2 óráig tartatnak. A gyulai nagymagyarvárosi kőműves- és ács- ipartársulat szeptember hó 24-én tartotta zászló- szentelési ünnepélyét. Az ünnepélyen a tagokon kívül részt vett 23 pár tisztelettevő ifjúság. A zászló keresztanyái tisztséget N. Szabados József építőmester neje Bauer Lujza képviselte. Az ünnepélyre egybegyűlteket a templomba menet előtt N. Szabados József házánál a szentelés emlékére Békés Gyula udvari fényképész sikerült fényképfelvétellel megörökítette. A koszorusleányok és ifjak kíséretében a jelenlevők a zászlóanyával felvonultak a r. kath. templomba, ahol a nagymise kezdete előtt Némethy József főgimn. igazgató a zászlót megáldotta és felszentelte. A szentelés után lakácsy Lajos kántor »Isten áldd meg a magyart« Himnuszt gyönyörűen énekelte. Mise után a zászlószentelésen résztvevő bizottság, valamint a koszorusleányok és ifjak visszavonultak N. Szabados József lakásába, hol a villásreggelinél N. Szabados a jelenlevőknek alkalmi beszédet mondott, melyre a bizottság egyik tagja Szabó Gábor a társulat nevében meleg hangon, szép szavakkal a keresztszülőknek hálás köszönetét fejezte ki, a szívesen látott vendégszeretetéért és áldozat- készségükért, valamint az ünnepély összes tisztelettevőit üdvözölte, az elhangzott beszédeset a jelenlevők lelkesedéssel fogadták és több felköszöntés után a zászlószentelési ünnepély véget ért. A múlt heti számban megjelent adakozók és felülfizetők névsorát a társulat elkülöníteni óhajtván, azért a táncvigalmon felülfizettek névsorát ismételve felsoroljuk : N. Szabados József 20, Csőke István, Jámbor József, Galbács Pál 5—5, ifj. Kukla István 3, id. Beleznay János 2.60, Kovács András 2.60, Szilágyi István, Szabados Mátyás, özv. Licska Jánosné, Hanusz József, Szedő Emil 2 — 2, Csiszka Antal, Csőke Péter, Botó György, ifj. Szilágyi János, id. Csomós János, P. Beleznay János, Vig János, ifj. Juhász István, Steigervald János, Nyéki András 1—1 K-t, Dászkál Tivadar 60, Purzsa Miklós 60, Uferbach József 40 fillért. A társulat ezen felülfizetéseket hálás köszönettel fogadja. A nagymagyarvárosi kőműves- és ácstársulat zászlója készítéséhez Gróh Ferenc debreceni prépostkanonok 20 .koronát küldött, amely nemes adományt hálás köszönettel nyugtáz a társulat. Pokol kabaré. A gyulai izraelita nőegylet —- hetek óta szóbeszéd tárgyát képező — jótékony- célú előadása ma este 8 órakor lesz az Erkel Ferenc színkörben. A kabaré iránt oly nagyfokú érdeklődés nyilvánult meg, hogy a szinköri jegyeket már napokkal előbb elkapkodták. S miután még sokan nem juthattak jegyhez, a rendezőség kénytelen volt az orchestert is ülőhelyekké átalakítani. Még csak néhány 2 koronás, támlásszék, kevés állóhely és karzatjegy van eladatlan. így tehát, mint előre is látható volt, zsúfolt ház előtt fog a műkedvelő gárda felvonulni. Szerencsére az idő is kedvező, még nem annyira hűvös, hogy a színkörben való tartózkodást a legcsekéiyebb mértékben is kellemetlenné tegye. A hét folyamán újabb plakátok jelentek meg, a lapunk múlt heti számában már közölt szereplők neveivel, amely falragaszok egyúttal a meghívót is helyettesítik. A tegnap esti főpróba csak megerősített bennünket ama meggyőződésünkben, hogy minden várakozást kielégítő, kiváló előadásban fog gyönyörködhetni a közönség. Az egész kabaré összzállitását, a rendezés és betanítás körültekintő fáradtságos és nagy munkáját a vigalmi bizottság társelnöknői Schillinger Lipótné és Winter Róza végezték. E őbbi különösen a táncok betanítását és az azokhoz készült ízléses jelmezek megtervezését végezte nagy szakértelemmel, mig utóbbi heteken át rendkívül sokat dolgozott és fáradt a műsor összes számainak rendezésén és betanításán. Az utolsó napokban elhatároztatott, hogy előadás végeztével a szereplők és rendezőség a Komló emeletén levő Csarnok helyiségében jönnek össze vacsorára, melyen az előadáson részt vett közönséget is szívesen látják és ezúton hívják meg. — Eme programmon kívüli rögtönzött összejövetelt, ha táncos fiatalság akad, valószínűleg tánc fogja követni. Iparos Otthon. Értesítjük Összes iparostársainkat, hogy az Iparos Otthon helyiségéül a Gyulai Iparos Ifjúsági Egylet házában (a volt betegsegélyzŐ pénztár helyén) béreltünk megfelelő helyiséget. Helyiségünk ünnepélyes megnyitása folyó évi október 8 án délelőtt lesz, amelyre Gyula város összes iparosait meghívjuk. Az Iparos Otthon elnöksége. A békésbánáti református egyházmegye okt. hó 11. és következő napjain Hódmezővásárhelyen tartandó közgyűlésének tárgysorozata ; A közgyűlés tagjai a reggeli isteni tiszteleten megjelennek, azután a városháza tanácstermében a közgyűlés megkezdődik. Ima, a gyűlés megnyitása. Meg nem jelent tagok bejelentése. Közgyűlési tagok igazolása. 'Szavazatbontó bizottság jelentése s a megválasztottak nyilatkozata és eskütétele. Szavazati lapok megsemmisítése. Jelentés tanitó-választásokról s azok megerősítése. Eskütételre jelentkező tanítok eskütétele. Halálesetek bejelentése. Kánoni látogatásokról jelentés. Gádoros iskola beszüntetés ügye. Gádoros lelkészi dijlevél ügye. Hertelendifalvi és pancsovai lelkészek előterjesztése missiói ügyben. A vásárosi fiókegyház alakítás ügye. Esperesi jelentés. Batto- nyai egyháztanács határozatai, tanítási idő, presbitérium száma, közgyűlés-szervezés tárgyában. Békés- sámson tartozás elengedésért folyamodik. Békés- szentandrás szolgalmi jog bekebelezése tárgyában kérelmez. Bunyaszegszárd tartozás elengedésért folyamodik. Bunyaszegszárdi kántori dijlevél. A ger- lai és posteleki vallás- és énektanítás ügye. Dobozi egyház adás-vétel ügye. Dobozi ref ifjúsági egylet alapszabálya. Dunaszentilona kérvénye tőkéjének ingatlanokba fektetése ügyében. Gádorosi lelkész kérvénye pénzbírsága törlése iránt. Gádorosi lelkész kongrua helyesbítési ügye. Gyomai egyház ingatlan eladási ügye. Szotyori István nyomai tanító feleb- bezése, presb. határozat ellen. Gyomai egyház adókivetés ügye. Hódmezővásárhelyi egyház jelentése a 64—1911. sz. a. e. m határozatra. Felebbezés a mátyáshalmi harmonium ügyében. Püspökielei egyház segély-kérvénye. Szeremlei Sámuel lelkész kérelme helyettes állítás ügyben. Hódmezővásárhelyi egyház kölcsön ügye. Hódmezővásárhelyi egyház 410—1911. sz. a. határozata. Klopódiai lelkészlak- épités. Klopódiai lelkészlak-imaház eladása. Szabó János aljegyző lemondása. Magyardombegyháza kérvénye tanítási idő tárgyában Raffai Lajos tanító felebbezése, presb. határozat ellen. Kunágotai lelkész drágasági pótléka. Makói egyház »Szolgálati szabályzata.« Kosdy János felebbezése ez ellen. Be- reczky László felebbezése a paróchiális körök ellen. Földeáki presbitérium 12—1911. sz. határozata. Föl- deáki egyház anyásitási ügye. Mosniczai egyháznak nyugdijintézeti és közigazgatási hátralék törlése iránti kérvénye. Soós Károly nagymajláti lelkész államsegélyi kérvénye. Kálnay Albert nagymajláti tanító felebbezése. Nagykikindai egyház templom- építési, iskola és lelkészlak átalakítási ügye. Öcsöd kérvénye a Léderer László-féle ajándékozási szerződés jóváhagyása iránt. Pancsova segélyegyleti kérvénye. Resicza (Szkulya) névváltozása. Resiczai lelkész államsegélyi kérvénye. Resiczai egyház segélyegyleti kérvénye. Szapáryfalvi iskola ügye. Szapáry- falvi lelkészlak építése. Szeghalmi presbitérium 5—1911. sz. határozata. Szigetfalu (Szkulya) birság-