Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-13 / 33. szám

1911. augusztus 13. BÉKÉS 7 Jancsovits Zoltán a Margit-körut 26. számú házban lakott albérletben. A beteges fiatalember állandóan arról panaszkodott, bogy milyen kegyetlenül bánik vele a sors s hogy mennyi hányódtatáson ment már keresztül. Jancsovitsnak orvosa néhány nap előtt azt tanácsolta, hogy kérjen hivatalában egy hónapi szabadságot és menjen valamilyen fürdőhelyre. A statisztikai hivatalban azonban megtagadták kérel­mét, nem kapott szabadságot. Az amúgy is elkese­redett fiatalember ezt annyira szivére vette, hogy elhatározta, hogy megválik az élettől. A tragikus hir vételére Gyulán lakó özvegy édesanyja fia kór­ágyához felutazott a fővárosba. Garázda munkások. Kovács János, Tar Lajos és Kiss Péter békési legények otthon jól bepálin­kázva virágos kedvvel ültek fel a kis vasútra, hogy valami messzebb vidékre következzenek holmi csép- lési munka irányában. A vonatban fokozódott a jó­kedvük, mivel közbe-közbe nagyokat húztak a ma­gukkal hozott erős italokból. Csabára érkezve ki­szálltak a kis masinából, hogy átüljenek a nagyba. Elindultak az állomás felé, de nem találták A pá­lyaudvarból egyre jobban kifelé mentek. Egyszer csak elibök állt egy öreg 70 éves ember, Yizik György éjjeli őr s figyelmeztette a duhajokat, hogy erre járni nem szabad. A legényekben feléledt a virtus. Ki parancsol nekik? Az öreg embernek es­tek. Előbb csak szóval, aztán ütlegekkel. Végül le- teperték a gyámoltalan embert a főidre s ősz fejét addig verték a sínekhez, mig az eszméletét elvesz­tette. így akadtak rá a vasutasok. Az öreg őrt kór­házba szállították. A csendőrség kinyomozta a du­hajokat s feljelentette őket hatóság elleni erőszak és súlyos testisértés miatt az ügyészségnél. Nyugodalmas éjszakája csak annak van, aki a ZACHERLINT nemcsak elismeri, hanem használja is. A hálószobák réme, a poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a Löcherer Cimexinnel történtek próbák, beigazo­lódott, hogy a Cimexin nemcsak az élőpoloskát pusztítja el nyomban, de a Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kel­nek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat, vagy febtóst nem piszkit, nyomot, vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedül biztos szer. Kapható Nagy Jenő gyógyszertárában Gyulán és a ké­szítőnél, Löcherer gyógyszerésznél Bártfán. 116 19-26 Közgazdaság. A vármegyei erdészeti albizottság folyó hó II -én Ambrus iáándor alispán elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen jelen volt a nagyváradi kir. erdő- felügyelő : Kolos Gyula is Az ülésnek egyetlen tár­gya volt. Nevezetesen a dobozi volt úrbéresek dobozi 108 kát. hold területű erdejüket kiirtani és egyé­nenként felosztani akarják, mert a felszabaduló terü­let mezőgazdasági mivelés mellett sokkal több jöve­delmet hoz az érdekelteknek, mint az erdő. A ki­irtandó erdő helyett a vélt úrbéresek Biharmegyé- bnn Eeketó község határában vettek egy 150 kát. hold kiterjedésű erdőterületet, amelynek megszerzé­sére vonatkozó szerződést szintén bemutatták a bi­zottságnak. Az erdészeti albizottság ebben az ügy­ben már egy Ízben tárgyalt, azonban akkor érdem­leges határozatot nem hozott, hanem a több érde­kelt által beadott felebbezésben foglaltaknak a fő­szolgabíró elnöklete alatt tartott úrbéres ülésben való tisztázását rendelte el. Ez megtörtént és az úr­béresek közgyűlése újból, majdnem egyhangúlag a dobozi erdő kiirtása mellett foglalt állást. Tekintve, hogy a dobozi volt úrbéresek kérelmének teljesité sét az erdőfelügyelőség és állami erdőhivatal is vé­leményezte, ennélfogva az erdészeti albizottság maga részéről is javaslatba hozta a kérelem teljesítését és az összes iratokat döntés végett a földmivelés- ügyi miniszterhez terjesztette fel. Árlejtés a vármegyén. Az Orosháza—Gádoros— nagyszénási törvényhatósági utón építendő utkaparó- ház épitési munkálataira augusztus 8-án Ambrus Sándor' alispán elnöklete alatt megtartott árlejtésen a bizottság a beérkezett két ajánlat közül Tóth Pé­ter orosházi lakos 3200 koronás ajánlatát fogadta el D. Szabó Péter 3290 koronás ajánlatával szemben. — Ugyanez alkalommal a vármegye tulajdonát ké­pező gőzhenger két első kicserélendő kerékhengeré' nek szállításával a Ganz és Társa és Danubiusz céget bizta meg 1500 korona költséggel és ezenkívül egy végnélküli csavar szállításával 200 korona értékben. — Az államépitészeti hivatalban e hó 8-án tartott árlejtésen a Szarvas—Békésszentandrás között el­vonuló műúton felállítandó vaskorlátok szállítására 8 ajánlat érhezett be. Legelőnyösebb ezek között a Pártos Rezső brassói mérnök által tett ajánlat, aki a Meininger rendszerű vasbeton korlátokat folyó méterenként 5 korona 80 fillérért késziti. A többi ajánlatok mind jóval drágábbak, legközelebb áll áll hozzá a Krausz Jakab gyulai lakos által tett ajánlat, aki 5 korona 95 filléres ajánlatot tett. A létesítendő vaskorlát hossza 1600 méter. A bizott­ság az összes iratokat döntés végett a kereskedelmi miniszterhez terjesztette fel. Az aradi ügyvédi kamara területén a békés­vármegyei ügyvédek sorában az alábbi változások állottak elő: Felvétettek az ügyvédek lajstromába Orosháza székhellyel: dr. Hauser Ödön, dr. Borsoitzky M. Dezső, dr. Románcsik János. Békés székhellyel : dr, Sebők Elek és dr. Morvay János. Békéscsaba székhellyel: dr. dr. Reisz József és Vésztő szék­hellyel : dr. Hidjed Gyula. A szeszadó felemelése. Az 1911. évi állami költségvetésről szóló 1911. évi XII. t,-cikk 8 §-ban foglalt rendelkezések szerint tudvalevőleg a szeszadó­pótlék tétele 1911. szeptember 1-től 30 fillérről 50 fillérre emeltetett fel és ezen felemelésnek megfe­lelően az 1911. szeptember 1-én forgalomban levő égetett szeszes folyadékokban foglalt minden hekto­literfok (liter) alkohol után 20 fillérnyi pótadó fize­tendő. Ezen pótadónak beszedésére vonatkozó ren­deletet a napokban adta ki a pénzügyimniszter. E szerint pótadó alá esik a közönséges szesz és abból készült pálinkán kivül: arrak, rum, cognac, pálinka­esszenciák, a különböző aether-nemekből, alkohol­ból és más anyagokból összeállított mesterséges gyümölcs-esszenciák, likőrök, sósborszesz, alkoholt tartalmazó illatszerek, gyógyszerek és gyógyászati készítmények. Pótadó alól mentes az elárusitásra, vagy kimérésre jogosultsággal bíró személyek bir­tokában levő 10 liter alkoholt meg nem haladó mennyiség, magánosok birtokában pedig 5 liter al­koholt meg nem haladó mennyiség. Mindazok a személyek, akik szeptember 1-én ennél nagyobb mennyiséggel birnak, kötelesek szep­tember 3-ig a folyadék mennyiségét és azok alkohol- tartalmát az illetékes pénzügyőri szakasznál, az ott beszerezhető nyomtatványon két példányban beje­lenteni, s az ott kiszámított pótadót az illetékes kir. adóhivatalnál 8 nap alatt befizetni. A bejelen­tés elmulasztása esetén, vagy ha a bejelentett al­koholmennyiség 10 százalékkal csekélyebb, mint a mennyi a hivatalos felvételnél később megállapitta- tik, az eltitkolt pótadó 4-szeres összegétől 8-szoros összegéig terjedhető pénzbírság alkalmaztatik. Az italmérők a pónzügyigazgatóság által kibocsátandó hirdetményből fognak bővebb és részletes útbaiga­zítást nyerni. Heti piac. Gyula, augusztus 11. A budapesti gabonatőzsdén a hét folyamán igen szilárd volt a hangulat és a búza ára teteme­sen emelkedett, a hét vége felé kissé lanyhább lett, tulajdon elleui kihágásért emelt vádatt. A kir. törvényszék utóbbi ellen megszüntette az eljárást, Petrás Gyulát pedig 1 hónapi fogházra ítélte, melyből az előzetes letartóztatás által 21 napot kitöltöttnek vett. Testi sértés. U. Nagy Ferenc szeghalmi lakos addig- addig viszálykodott a feleségével, mig az egyszer egy szép napon ott hagyta. Nemsokára azután: a múlt óv november 19-én U. Nagy Ferenc képviselőtestületi közgyűlésről hazatérve, tapasz­talta, hogy négy hizó sertése közül kettő hiány­zik. Mindjárt arra gondolt, hogy a hízókat neje D. Szívós Mária hajtotta el Azért egyenesen az anyósa özv. D. Szívós Sándornó házához és ott is egyenesen a disznóólhoz ment. Nem csalódott. A két sertés ott volt. Vissza akarta őket hajtani saját házához, de anyósa az ól ajtóban elébe állott. N. Nagy Ferenc fellökte anyósát, mire az elkiabált segítségért a szomszédba. Elő is jött két felől a két szomszéd: Rácz Gergely és Hajdú Sándor, azután összeállva D. Szívós Sándornóval hármasban olyan sort hegedültek végig U. Nagy Ferencen, hogy ennek sérülései három hót alatt sem gyógyultak be. A törvényszék Rácz Ger­gelyt 1 hónapi, Horváth Sándort 21 napi ós D. Szívós Sándornét 3 napi fogházra Ítélte. Lopás. Egyszerű kis eset a Vas Ferenc esete. Nem volt neki állandó lakóhelye és azért került be a gyulai ügyészség fogházába, mert Békéscsabán ez évi julius hé 13-án Novák Páltól mindössze is egy kaszár, 1 kast, 1 bádog kannát és 3 kanalat 12 korona értékben ellopott. Ugyde Vas Ferenc már nagyon sok rossz fát tett a tűzre, több Ízben volt büntetve s az ily emberek irányában nagyon szigorú a törvény. így történt, hogy Vas Ferenc- re a törvényszék a 12 kor. lopott értékért 6 hónapi börtönt szabott ki, melyből előzetes letar­tóztatása által 20 napot vett kitöltöttnek. Vas Ferenc a büntető törvénynek a lopásra vonat­kozó részében járatos lévén, beletörődött az Íté­letbe, mert tudta, hogy az ő múltjával csjipán 6 hónapot — ha csak egy gombostűt lop is — csak igen ritkán nagyon kegyelmesszivü biráktól lehet kapni. 6. játszma. Játszották az „"saszegi Gajdos Sakkor“ ver­senyén, 1911. junius hé. Philidori védelem. Világos: Irik István 1. e2—e4 2. Hgl—f3 3. Ffi—c4 Sötét: Pap Ferenc e7—e5 d7—d6 Hg8-f6 a hét eredménye a búzánál 20—30 fillérrel emel­4. d2—d3 h7—h6 kedett. 5 Hbl — c3 Ff8-e7 Heti piacunkon csekély kinálat mellett eladatott : 6. 0-0 Fc8—g4 Búza (uj) . 20-— 21-20 7 h2 —h3 Fg4—h5 Árpa . 15.50 15-20 8 cr?—cr4 Fh5—g6 Zab . 16-20 16-40 9. Hf3—h4 Fg6—h7 Tengeri . 16 — 16-20 10. Vdl—f3 Hb8 —c6 11. Hc3 — d5 Vd8—d7 Törvényszéki csarnok. Szabadság. Dr. Liszy Viktor kir. főügyészi helyettes 6 heti szabadsága e hé 10-ón véget ért, 11-ón átvette a kir. ügyészség vezetését, — dr. Konrád Ernő kir. ügyésztől, a ki e hé 14-ón kezdi meg szeptember hé 18-ig tartó sza­badságát. Heti bünkrónika. Lopás Petrás Gyula 49 éves asztalossegód oros­házai lakos nem valami nagy szorgalommal dol­gozott, úgy, hogy bizony nagyon szükecskón ólt. Inkább iszogatni szeretett. Hogy ebbeli szükségleteit kielégíthesse, arra bizony nem volt elég a keresete, mert hát mámoros fejjel fél- annyit sem lehet dolgozni, mint józanon. Ezért hát ez év tavaszán május 11-ón, mikor nagyon száraznak érezte a torkát, úgy segített magán, hogy éjszaka bemászott a Kocsor László gépész orosházi lakos udvarára, azután odament a tyúk­ketrechez, kivett belőle 4 drb tyúkot, abftél kettőt hazavitt ós megevett, kettőt -pedig eladott Reiner Jakab korcsmárosuak. A kir. ügyészség Petrás Gyulát letartóztatta ós lopás büntette miatt vádolta meg, Reiner Jakab ellen pedig Vd7Xe7 0-0-0 Hc6-d4 Fh6Xe4! Hf6Xe4 He4Xf2 Ve7Xh4! Hd4-f3f 12. Hd5Xe7 13. Vf3—g3 14. f2 — f4 15. Bfi — f2 16. d3Xe4 17. Vg3—e3 18 Ve3Xf2 19. Vf2><h4. és világos feladta. Az „Isaszegi Gajdos Sakkor“ levelezési versenyt rendez. Feltételek: 1. Minden résztvevő 5 K tétet fizet, amely a jelentkezéssel egyidejűleg : Papp Ferenc ur cimére Isaszeg, Görgey utca 242. sz. augusztus 30-ig be­küldendő. 2. A verseny 6 résztvevőből álló csoportokban rendeztetik, minden csoportban 3 dij van kitűzve: 15, 10 és 5 K. A legszebb játszma külön 5 K-val dijaztatik. 3. Minden résztvevő a saját csoportjabeli ellen­felével egy játszmát vált, tehát összesen 5 játszmát. 4. Gondolkodási idő minden 10 lépésre 50 nap. Ezt a levelezési versenyt, mely bár szerény keretek között taríatik meg, igen melegen ajánljuk sakkozóink figyelmébe, annyival is inkább, mert a levelezési versenyek a tudás fokozására. legalkalmasabbak a sakk-

Next

/
Thumbnails
Contents