Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-06 / 32. szám
8 B E K E 8 1911 augusztus 6. emberhez, de igen is — pártszempontoktól eltekintve, mindnyájunk nagy örömére — a katonai büntető perrendtartásról szóló törvényjavaslatnak tárgyalása alkalmával vigyázott, — lefőzte a sógort! Ennek a Teleky Mihály uramra rácáfoló magyar államférfinak, általa imádott feleségére, Teleky József unokája és Teleky László bugára, a hon- leányi erényekben tündöklő Khuen Héderváry Ká- rolyné született Teleky Margit grófnőre emelem poharamat. A magyarok Istenének áldása legyen báztáján ! Éljen 1 Rendkívüli kedélyességgel és tetszéssel hallgatták ezt a toasztot annál jinkább, mert Kóry Gyula beszéde befejezte után elhuzatta „Nagypénteken mossa holló a fiát“ gyönyörű nótát Cakhamar dr. Follmann János beszélt és emlékeztetett arra, hogy a főispán azokban, akik mellette jobbról s balról ülnek t. i. Ambrus Sándorban és Lukács Györgyben két kiváló erőt bir, a kik őt hatalmasan fogják támogatni a megye boldogitására irányuló működésében. A beszédre következő viharos taps után Ambrus Sándor válaszolt a főispán előbbi felhívására és felemlítette, bogy volt idő, a mikor ő és a mostani főispán nem külön keresték a nótákat, hanem együtt búsultak, vigadtak ugyanazon a nótán, — erre ni, és a cigány egy régi kuruc nótát húzott el. A főispán még egyszer beszólt, refleszió- képen Veres József pohárköszöntőjóre, amelyet teljes mértékben honorál és ama reményének adott kifejezést, hogy a politikai ellennózetek azon a tárgyilagos és nobilis hangon fognak megnyilatkozni a zöld asztalnál is, mint aminő előkelő modorról a toasztozó jeles férfiú követendő példát nyújt és amelyért hálás köszönetét fejezi ki. Kevés idomulva felállott Kiss László vármegyei első aljegyző és felolvasta a rendkívüli nagyszámban érkezett üdvözlő táviratokat, melyek az ország minden részéből érkeztek és a főispánnak széles ismeretségét és népszerűségét bizonyítják. Dr. Follmann János indítványára a társaság üdvözlő táviratot küldött gróf Kbuen Héderváry Károly miniszterelnöknek. Végül a bókósmegyei sajtó képviseletében Kóhn Dávid, lapunk szerkesztője mondott felköszöntőt a főispánra A főispán délután 4 óráig kellemesen elbeszélgetett a körülötte lévőkkel, majd elbúcsúzott, — eltávozott, hogy a változatos nap után egy kis jól megérdemelt nyugalomban legyen része. A társaság egy része estig, másik része késő éjjelig együtt maradt kitűnő jó kedélyben Említsük még meg, hogy a diszebód összhatása a legkellemesebb hangulatban nyert kifejezést, mely nélkülözte azt a keserű utóizt, a mit más hasonló alkalmakkor a vendéglős mulasztásai és figyelmetlensége szoktak kelteni. Ez alkalommal, és ezt mindenki szívesen elismeri, úgy az ebéd, mint a kiszolgálás semmi kívánni valót sem hagyott s becsületére vált Fischlnek. Tanügy. Javaslat a kir. tanfelügyelőségek újjászervezése ügyében. Egy nagy gonddal összeállított és alapos készültségre valló munka hagyta el a napokban a sajtót, mely munka a Gyulán dr. Horváth Dezső kir. s.-tanfelügyolő által szerkesztett „Nemzeti Kultúrának“ 8-ik és 9-ik számából való külön lenyomat. A munka cime: Javaslat gróf Zichy János v. b. t. t, m. kir vallás- és közoktatásügyi miniszterhez az iskolalátogatás szerves rendezése és a kir. tanfelügyelet újjászervezése ügyében. Irta: dr. Horváth Dezső. A javaslat elsőben is ismerteti a miniszternek egyik a tanfelügyelői karhoz intézett reformtervezetét, majd éles vonásokban feltünteti a tanfelügyelet mai rendszerének hibáit; a reform alapelveibeu kifejti, hogy az ideális tanfelügyelet nem az akták holt világában fogja céljait keresni, hanem a személyes érintkezés közvetlen hatásával, az együttérző szív melegével. A reform másik sarkalatos pontja, hogy a felügyelet kizárólag az államé legyen. Dr. Horváth a miniszteri reformtervezetet szétbontja szálaira s úgy mutat rá annak téves irányaira s aztán e mederből kiindulva rávezet a helyes útra. Dr. Horváth reformtervezete abban csúcsosodik ki, hogy a mai tanfelügyelői szervezet meghagyandó, természetesen erős kibővítésekkel. Megyénként a népoktatás ólén álljon a főtanfelügyelő, járásonként, vagy körzetenként cgy-egy iskolalátogató tanfelügyelő, kik a központtal szerves kapcsolatban állnának, továbbá elegendő segédszemélyzet A tanfelügyelők erkölcsi súlyúk emelése s az ügyvitel egyszerűsítésére tekintettel, rendbirságolási joggal ruházandók fel. A figyelemre méltó munka elolvasását és tanulmányozását ajánljuk minden pedagógus és tanügybarát figyelmébe ! Iskolaszéki és ipartanodái bizottsági tagok választása. A folyó hó 2-án tartott képviselőtestületi közgyűlésen, mivel úgy az iskolaszóki mint az ipartanodái bizottsági tagok három éves ciklusa letelt, a két bizottságba folyó óv julius 1-től számítva, 3 évre a következő tagokat választotta meg. Iskolaszóki tagokul: dr. Lovich Ödön, dr. Jantsovits Emil, dr. Bucskó Koriolán, dr. Follmann János, dr. Ladies László, dr. Be- rónyi Armin, dr. Daimol Sándor, Lukács Endre, Schmidt József, Szikes György, Nádházy Gyula, Erdős Gyula, Murvai Ferenc, Monori Mihály, Kukla Ferenc, Anuló Pál, K. Schiffert József, Gulyás János, Nóvery Albert, Pautyo György, Ipartanodái bizottságba: Weisz Mór, Domby Lajos, dr Follmann János, dr. Lindenberger János, Czincár Adolf, Biberea Péter, Novák Árpád, dr. Lovich Ödön, dr. Jantsovits Emil, Tan- czik Lajos, Nádházy Gyula, Dobay Ferenc, Zuzmann János, Máyer István, Bekkor Antal, Krizsán András és Pfaff Ferenc. Tandij-kárpótlás. Az orosházi róm kath. elemi iskola tandij-kárpótlási összegét a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter évi 278 koronában állapította meg. Tanitóválasztás. Békés község iskolaszéke julius 28-án töltötte be a Nagy Sándor elhalálozásával megüresedett belmegyeri tanítói állást. Tizenegy pályázó közül az iskolaszék többsége Kovács Endrét választotta meg, ki ezen iskolánál már hónapok óta közmegelégedésre működik. Értesítő. A békési református gimnázium 1910—II. isk. évi értesítőjét Kórber Tivadar igazgató állította össze. Az értesítő elején egy magas színvonalú értekezést találunk dr. Batta István tanártól „Az álló tény hullámokról.“ Az elvégzett tananyag kimutatások, az igazgató- tanács, az intézet személyzetónok felsorolása után egy gazdag cikk az elmúlt iskolai óv történetét vázolja; majd az öukópző-kör és a gyors- iró-kör működését tárgyalja egy-egy fejezet, mely után a tanulók osztályozása következik Végül a statisztikai rész után a jövő tanévre szóló tudósítás zárja be a nagy gonddal és ízléssel összeállított értesítőt. Áthelyezés. Á közoktatásügyi miniszter a csabai állami felsőbb leányiskolához Bretschneidor Irént helyezte át dr. Bothó Benedek Róza helyére, kit az egyetemi könyvtárhoz rendeltek szolgálattótelrc El ireli. A közigazgatási bizottság augusztus havi rendes ülését és pedig most már a vármegye főispánjának elnöklete alatt, augusztus 9-ón, szerdán d. e. 9 órakor tartja meg. a vármegyei tisztviselők drágasági pótléka. A törvényhatósági bizottság — tudvalevőleg — figyelemmel a mind inkább fokozódó drágaságra, az összes várnlegyei alkalmazottak részére — — beleértve az utkaparókat is — ez évre drágasági pótlékot szavazott meg és pedig a nőtle nek részére fizetésük KJ, a nősek részére fizetésük 15 és a gyermekes tisztviselők részére fizetésük 2o százalékát. Fedezetül kijelöltetett a vármegyei katonai beszállásolást alapnak tekintélyes maradványa. Az összes megszavazott összeg 43UUU koronát tesz ki. A törvényhatóság határozatát, amely ellen a felebbezósi határidő alatt senki nem emelt kifogást, a vármegye alispánja julius 12-én terjesztette fel jóváhagyás végett a belügyminiszterhez. A tisztviselők a határozatnak jóváhagyását legjobb esetben csak augusztus ho végére várták, sót többen voltak olyanok is, akik nem igen bíztak abban, hogy a határozat felsőbb jóváhagyást nyer, mert attól tartottak, hogy a fedezetül kijelölt alapnak más irányú rendeltetését figyelembe véve, a jóváhagyás elvi szempontból fog nehézségbe ütközni. Kellemes meglepetósül szolgált tehát, hogy a drágasági pótlók megszavazására vonatkozó törvényhatósági határozat alig két hétre a felterjesztés után jóváhagyatott. Ebben a vármegye alispánján kívül, aki még a határozat meghozatala előtt igyekezett a minisztériumban elhárítani az elvi nehézségeket, igen nagy része van a vármegye uj főispánjának, aki az egész tisztikar háláját kiérdemlő buzgósággal és utánjárással fáradozott abban, hogy kérdéses határozat soron kívül meg- erősittessók A vármegye főispánjának ezen a tisztikar iránt érzett jóindulatát tanúsító eljárásáért a vármegye alispánja — a tisztikar üdvözlése alkalmával — fejezte ki a főispán előtt hálás köszönetét. Működési pótlék. Az árvaszéki helyettes elnök részére a törvényhatósági bizottság 200 kor. pótlékot szavazott meg a pótadó terhére. A működési pótlók megszavazásának indokát az képezi, hogy a helyettes elnök, aki épen olyan előadója az árvaszóknek, mint a többi árvaszóki ülnökök, ezen minőségében kifejtett tevékenységén felül igen gyakran elnöki teendőket végez és ezáltal nemcsak a dolga több, hanem nagyobb a felelőssége is. így tehát méltányos, hogy részére o címen bizonyos többlet-javadalom állapíttassák meg. A törvényhatósági bízott ágnak kérdéses határozatát a belügyminiszter most jóváhagyta. A honvédség köréből. A király dr. Kaufmann Pál gyulai 2-ik honvédgyalogezredbeli tartalékos sogódorvoshelyettest segódorvossá nevezte ki. A városok államsegélye. A belügyminiszter értesítette a vármegyét, hogy legközelebb törvényjavaslatot szándékozik a törvényhozáshoz beterjeszteni, amelyben a városok államsegélyének kérdésében intézkedések lesznek felvéve. Az 1911. évre felvett három millió segélyből két milliót egyidejűleg kiutalt, amelyből a városokra ugyanolyan összegű segély fog jutni mint eddig. A hiányzó egy millió felosztására vonatkozólag azonban már az uj törvény intézkedései lesznek irányadók. A képviselőtestület folyó hó 2-án délután dr. Lovich Ödön polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, a melyen képviselők a szűkös tárgysorozathoz képest meglehetős számban jelentek meg. A tárgysorozatot megelőzőleg a polgármester jelentést tett a főispáni beiktatási ünnepélyről, bejelentve, hogy azon és azt megelőzőleg a vasúti állomásnál a fogadtatáson a városi tanács és tisztviselők megjelentek ; reprodukálja a főispánnak az üdvözlésekre tett és Gyula városa iránt érzett mély szeretetót bizonyító nyilatkozatait. Egyben a főispán felkérésére ennek hálás köszönetét nyilvánítja a meleg fogadtatásért, amelyben őt részesítették. — A képviselőtestület a bejelentést élénk éljenzések között örömmel vette tudomásul. — A városi tisztikar és szolga személyzet illetményeinek szabályozása érdekében beadott indítvány, a melyet külömben az állandó választmány nem javasolt elfogadásra, a polgármester a közgyűlés alkalmával a tempo érkezett belügyminisáteri leirat következtében a napirendről levenni javasolta, a mihez a közgyűlés hozzájárult A belügyminiszteri rendelet ugyanis kilátásba helyezi, hogy a városokról és ezzel kapcsolatban a városi tisztviselők és szol- gaszemólyzet illetményei szabályozásáról szóló és teljesen kész törvényjavaslatot még ez óv folyamán a képviselőház elő terjeszti és csupán ezen múlik, hogy azt törvényerőre emelje. Egyben értesíti a várost, hogy a tisztviselők illetményeinek kiegészítésére újra folyósított 18000 koronát. Az idei költségvetésbe az eddigi 2 millió helyett ugyan 3 millió korona van a városok segélyezésére felvéve, de miután a költségvetés még szentesítve nincsen, a segélyeket csak az indemnitás alapján folyósítja a tavalyi mérvben. Dr. Szirbik Bálint az általa vásárolt Biilitz-féle házat felajánlotta megvételre a városnak. A polgármester komoly érveket hozott fel az ajánlat elfogadása érdekében. A megveendő épület ugyanis ezredesi lakul szolgálna, s ily célra alkalmas lakásokban nagy a hiány