Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-11 / 24. szám
2 BÉKÉS 1911. juűius 11. hivatalok és hatóságok irányítására a körrendeletek gyűjteményében, tehát teljesen hivatalos formában ki is bocsátott. A pályázati hirdetményben, amint azt külömben a szabályzat elő is Írja, benne volt, hogy az összesen 7 tagú tervbiráló-bizottságba a Magyar Mérnök- és Épitész-Eegylet és a kereskede- delemügyi miniszter fog egy egy épitésztagot a saját kebeléből delegálni. Csak pár héttel a hirdetmény megjelenése után fordult a város az Egylethez és a miniszterhez, hogy a pályázati föltételek értelmében egy-egy tag kiküldéséről gondoskodjanak. Ekkor azonban egészen váratlanul az töri ént, hogy az Egylet észrevételt tett a kiírás egynémely pontja ellen, melyek szerinte lényegesen eltérnek a szabályzat előírásától. így pl. kifogásolta a tervnek a szokásostól eltérő tuluagy méretarányát, hogy a pályázóktól részletes költségvetést kívánnak, hogy a zsűri összeállításánál a müépitész-tagok többsége nincs biztosítva és végül — hogy a művezetésre, részlettervekre és részletes (kivitelre alkalmas) költségvetésre már most megszabott dij nem áll arányban a költségvetés összegével és e pontok megfelelő módosítását kérte. A város azonban e kérés teljesítését megtagadta, részben azért, mert akkor már hetek teltek el a hirdetmény kibocsátása óta és igy azok, akik pályázni akartak, már javában dolgozhattak munkájukon, részben pedig, mivel egyes kérdésekben nem tette magáévá az Egylet álláspontját. Erre az Egylet azzal válaszolt, hogy viszont megtagadta képviselőjének a zsűribe való kiküldését és e határozatát az egyleti közlönynek abban a rovatában, melyben az építési tervpályázatokat tartja nyilván, az egyleti tagokhoz intézett azzal a kéréssel tette közzé, hogy a pályázatban való részvételtől tartózkodjanak. Ez volt az akció, melyről a város közönsége, de a lapok utján aztán szélesebb körök is, mint a Mérnök-Egylet »boj kott«-járól vettek tudomást. Egyúttal erősen elitélő hangok hangzottak a Mérnök- Eegylet »önző« eljárásáról. Általános volt az a vélemény, hogy a fősérelem a művezetési dijra vonatkozó megállapitás volt, a többit csak azért rántotta elő az Egylet, hogy ez az egy ne álljon olyan kirívóan egyedül. Osztályérdek, kapzsiság, zsebkérdés, ezek voltak azok a kifejezések, melyekkel az Egylet eljárását nagyon sokan jellemezni és megbélyegezni akarták. Tegyük hozzá mindjárt, hogy a jóindulatnak és a tárgyismeretnek meglehetős hiányával. Aki egy kissé ismeri a Mérnök-Egyletnek országos érdekű műszaki kérdésekben kifejtett, sokszor igazán úttörő, kezdeményező, sokszor hálátlan, de mindig önzetlen munkásságát, aki egy kissé ismeri a tervpályázatok kényes kérdését, melyet évtizedes vajúdás után éppen az Egylet szabályzata terelt a mai helyes mederbe és aki tudja, hogy majdnem azonos szöveggel, a díjtételek dolgában pedig bőkezűbben állapította meg a müveit Nyugat minden kulturállama idevágó szabályzatát, annak egy kis tárgyilagossággal el kell ismernie, hogy e vádak igaztalanok és a Mérnök-Egylet eljárása nem volt se önző, se kapzsi, hanem csak határozott és következetes. A szabályzatot alapos megvitatás után azért bocsátotta ki, hogy az be is tartassák és ne maradjon írott malasztnak. Ha a város nem respektálta a szabályzat minden intézkedését, amihez — mint autonóm testületnek bizonyára joga volt — viszont alig lehet kívánni egy országos szaktestülettől, hogy önmagát dezavuálja és nolens-volens behódoljon egy kényszer-helyzetnek, melynek előidézésében semmi része sem volt. Az elfogulatlan szemlélőt annak se szabad megtéveszteni, hogy a kifogásolt foltéi elek között szerepel a művezetési dijra vonatkozó is. Ha nem akarjuk minden áron félremagya- rázni, a tendencia elég világos : a szellemi munkának előbh önmagát kell megbecsülnie, ha azt akarja hogy mástól is megbecsültessék. Ugyanily szempontok szerepelhettek a kereskedelmi minisztérium állásfoglalásánál, amidőn szintén megtagadta a zsűriben való képviseltetését. E'lentmondásba került volna önmagával, ha megteszi, miután a szabályzatot hivatalos szankcióval látta el és záradékában kijelentette, hogy betartása fűlött szigorú ellenőrzést fog gyakorolni. Hogy végeredményben a zsűrit mégis úgy sikerült összehozni. hogy a legszélesebb körben közzétett változás ellen egy pályázó sem emelt kifogást és igy a már kissé kellemetlenül ósszebogozódott helyzet simán megoldódott, abban több körülménynek van része. A pályázók bizonyára elég garanciát láttak a zsűri uj összeállításában is arra nézve, hogy munkájuk tárgyilagos és szakszerű elbírálásban fog részesülni. Az uj zsűritagok pedig a »bojkott«-tal szemben is mérlegelték, hogy úgy a Mérnök-egylet, mint a minisztérium állásfog alása tulajdonképpen elvi jellegűvé vált azáltal, hogy időközben a városháza tényleges megépítése egészen valószínűtlenné lett és vele együtt tárgytalanná a legnyomósabb kifogás : az t. i., amelyik a művezetés és a részlettervnek díjazására vonatkozott. A többi egy kis jóakarattal önmagától elesett. A tervek méretarányára nézve ugyanis a szabályzat nem intézkedik határozottan ; a zsűriben ha nem is az építész, de a szakértő és magasépítéssel szakszerűen és hivatásszerűen foglalkozó tagok többsége biztosítva vojt; a részletes költségvetés megkövetelése tekintetében pedig a hirdetmény szövege volt kissé félreérthető, mert ez a munka tulajdonképen a megépítés idejére volt szánva, épen az előbb említett és az Egylet által kifogásolt külön díjazás fejében. Mérlegelték továbbá azt is, hogy minden »félreértés« és minden »állásfoglalás« ellenére is a beérkezett pályatervek fölött dönteni mégis csak kellett, mert akadhatott közöttük érdemes munka, mely rászolgált a díjazásra. E föltevésben nem is csalódtak. A kitűzött határidőig összesen 13 pályaterv érkezett be. Ezeket a bizottság az előirt formaságok pontos betartásával vette sorban beható tárgyalás alá. öt napig tartó vizsgálódások, átszámítások, fontolgatások után véglegesen kialakult az egyöntetű vélemény. Csak ennek jegyzőkönyvbe foglalása, valamint a dijaknak a jeligék szerint való kiosztása után került sor az addig zár alatt tartott jeligés levélkék fölbontására. Az ered nényt a szerzők nevével együtt e lap már röviden jelezte. Különösen az I díjjal kitüntetett »Nervus« jeligéjű pályamunka szerzője végzett ugyr a helyiségek szerves csoportosítása, ügyes beosztása, ! mint külső kiképzés, monumentális hatás szempontjából igazán érdemes, abszolút becsű munkát és éppen nem könnyű feladatát igen ötletesen oldotta meg. Nem volt könnyű a feladat azért, mert aránylag szűk telek állott rendelkezésre azzal az óhajtással, hogy lehetőleg csak egyemeletes legyen az épület és emiatt a programúiban előirt számú és méretű helyiségek célszerű elhelyezése miuden érdek kellő figyelembevételével alapos körültekintést és szakavatottsagot igényeit. Hiszen több mint 27,000 köbmétert tesz ki a programmszerü helyiségek befogadására képes épület űrtartalma (a falazatok betudásával), a pincepadlótól a főpárkány felső éléig (az ereszvonalig) számítva! (Amiből az is megállapítható, hogy egy ilyen épület hozzávetőleges épitő- költsége nem 250,000 korona, hanem körülbelül 450,000 koronára rúghat.) A másik két díjazott pályamű is szolid munkásság eredménye ; a megvásárolt pályaművek egyike pedig alaprajzi megoldás, másika külső kiképzés (homlokzat) tekintetében értékes és figyelemre méltó. Végeredményben tehát a tervpályázat mérlegét azzal zárhatjuk le, hogy bár a viszonyok alakulása A mostohaanya hazajővén, látja leányának aranyfürtjeit. „Mit csináltál, hogy fürteid arannyá változtak ?“ kérdé. Erre a leány elbeszélt mindet, úgy a mint történt Egy más napon a mostoha anya sa- i ját leányát elküldte ugyanazon hegyre. Szándéko- ! san újból elejtette a rokkát és az ismét leesik a mélységbe Leszállóit azt visszahozni és ismét a vén banyához megy, ki őt madárvázzá változtatta át és igy küldte őt haza. Ugyanezen napon ünnep volt a királyi kastélyban. A király ugyanis fiának egyikét házasitá. Minden oldalról jött a nép ezt megtekinteni és gyönyörködni. A mostoha anya kendőt vett fel magára, fel- puccolta leányának fejét és elvezette őt az ünnepet megnézni. De az aranyhaju leány aranyruháját is felveszi s tetőtől-talpig csillogva megy utána anyjának. Visszatértében az aranyfürtü leány úgy szaladt, amint csak birt, hogy előbb, mint mostoha anyja érkezzék haza, azonban siettében aranycipőit forrásba ejtette. A király lovait itatni vitték, de amint ezek az aranycipőt a forrásban észrevették, visszaugrottak és n5m akartak inni A király elő- hivatá a bölcseket és tőlük felvilágosítást kért, kik csak az aranycipőt találták a visszariadás okául. Erre a király rögtön azt adatta tudtul, hogy akinek a lábára az a cipő illik, a fiával összeházasítja. Ekkor embereket küldtek a városba, hogy keressék meg, ki az, kinek lábára a cipő ifik és bementek abba a Házba is, hol az ürü-testvér volt. A mostoha anya az aranyfürtü leányt a kemencébe dugva elrejtette és az ő leányát mutatta meg helyette. Erre előjött egy kakas a küszöbön keresztülrepülve és háromszor kukorikolt: „Kikeriki, a szépek legszebbike a kemencében ül !“ A király emberei félrelökték a mostoha anyát és az aranyhaju leányt kivették a kemencéből, felpróbálták rá a cipőt és az tökéletesen illett. „Most állj fel“ mondák „te léssz a király menyasszonya!“ A leány felölté aranyruháját, behajtá idestova járó ürütestvérét a kastélyba, hova ő is bemene; egybekelt itt a király fiával és hét nap és hét éjen keresztül lakmároztak vala. Egyszer a mostoha anya az ő leányát magához veszi, bemegy a kastélyba, meglátogatni mostoha leányát. Ez mostoha anyját édes jó anyjául tekinté és behívta a királyi kertbe; a kertből a tenger partjára mentek és leültek magukat kipihenni A mostoha anya mondá: „Fürödjünk meg a tengerben “ Es megfürödtek. Ekkor a mostohaanya a királyimnak nejét a tengerbe dobta, egy nagy hal feluszott és elnyelte őt. Ezalatt a mostoha anya feladja leányára az aranyruhákat, a királyi kastélyba vezeti és azon helyre ülteti le, hova a fiatal házastárs szokott ülni. Arca és feje egészen el volt takarva, hogy ne legyen felismerhető. Es a szépifjuasszony még mindig a hal gyom- i rában van Egyszer hallja a harangozónak a hangját és kéri őt: „Harangozó, te harangozó, ha te az embereket templomba hívtad, vess magadra kétszer keresztet és én esküszöm neked Isten nevében ; menj és mond meg a királyimnak, hogy az én jó ürü fivéremet ne ölje le.“ Egyszer, kétszer hallotta a harangozó ezen szavakat és ekkor jelentést tesz a királynak. A királyfiu magához vette a harangozót és elment vele éjnek idején a tenger partjára. Es ismét ugyanazon hangok hangzanak: „Harangozó, te harangozó . . A királyfiu a hang után kedves nejére ismer, kivont karddal beugrik a tengerbe, felhasitja a halat s abból kedvesét hozza ki Es hazamentek. A királyfiu mostoha anyját előhivatá és mondá: „Anyósom, micsoda ajándékot adjak én neked : „árpával jól táplált lovat, vagy feketenyelü kést? ‘ A mostoha anya felelt: A feketenyelü késsel ellenségednek mellét felmetszheted; add nekem az árpával jól táplált lovat !“ A királyfi megparancsolá, hogy az anyát leányával együtt e ló farkához kössék és a lovat hegyen, köveken át kergessék, mig belőlük csak a fülek és egy hajfonat marad meg. Ezután a királyfiu boldogul élt az ő szép feleségével és az ürü-fivérrel együtt. Amazok elve- vék büntetésüket, emezek szerencséjük jutalmát. Es az égből három alma hullott alá, az első az elbeszélő, a második az olvasó és a harmadik az egész világ számára.
