Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-04 / 23. szám
BÉKÉS 1911. junius 4. 4 . TOTH ÁRPÁD 1868—1911. „Kevesebb lett eggyel az igazak száma!“ Valóban e szavakat kell jelen soraink elejére vezérmondatul felírni, midőn fájdalmas krónakaírói tisztünknek eleget teendő, beszámolunk arról a nagy csapásról, amely első sorban városunk egyik legjelentősebb intézményét, a római katholikus főgimnáziumot érte, közvetve azonban súlyos veszteséget jelent a Várad-egyházmegye klérusára és városunk társadalmára egyaránt. Még a közelmúltban történt az, hogy utolsó útjára kísértük el négy évi működése után a gyulai főgimnázium első igazgatóját és ime, újabb négy év letelte után a második igazgató ravatalánál állunk, bár megnyugodva a Mindenható akaratában, de szívünkben mély fájdalommal és részvéttel adózva az elhunyt emlékének. Nem gondolhatunk őszinte részvét nélkül magára az ifjú intézményre a főgimnáziumra sem, amely éppen fejlődésében, tehát akkor, amidőn leginkább szüksége van arra, hogy egészséges, egységes irányban vezetve biztos alapját rakja le későbbi, jövendő működésének, rövid idő alatt kétszer egymásután megy át azon a nagy megrázkódtatáson, amelyet vezetőjének, irányítójának elhunyta okoz. Tóth Árpád, Várad-egyházmegyei áldozópap, a gyulai főgimnázium második igazgatója, e hó 2-án, pénteken délután 1 órakor elhunyt. Halála, melyet hosszas betegség, évekre áthúzódó súlyos szenvedés előzött meg, egészen váratlannak nem mondható, de ez a körülmény csak a legminimálisabb vigasztalást nyújthatja azoknak, akik az ő egyéniségét ismerve, a magyar tanügyet ért veszteséget értékelni tudják. Talán fölösleges is őt jellemezni, hiszen mindnyájan ismertük Mindnyájan az igazi tanárt, nevelőt, a gondjaira bízott ifjúságnak legőszintébb vezetőjét, legszentebb atyját tanultuk benne megbecsülni. És egyáltalában nem a sablonszerű kijelentések közé tartozik ez állításunk Yele együttműködő tanártársai tehetnek tanúbizonyságot arról, hogy minden gondolatát, cselekedetét, intézkedéseit az ifjúság iránt érzett nagy szeretete irányította, hogy igazi atyja akart lenni növendékeinek és az is volt valóban, aki a növendékek testilelki egészségének épségben tartására a maga részéről semmi munkát nem tartott nagynak, semmi fáradságot nem érzett fölöslegesnek. A legtökéletesebben, a leghelyesebben fogva fel nevelő-oktatói hivatását, egyesítve ezt életpályája iránti rajongó lelkesedéssel, az ifjúság iránti őszinte szeretetével és kiváló szakképzettségével, minden eszközt megragadott, hogy feladatát, amelyet állásbeli kötelezettsége és szivének jóindulata egyaránt tűztek ki eléje, a legmegfelelőbb módon betöltse. Mint ig'az- gató és tanár, tanártársaival szemben a legszélsőbb határokig önzetlen és áldozatkész volt s állásbeli kötelmeinek teljesítésében is mindenkor a kollegiális, a testvéri szeretet alapján állott. Mint pap, egyházának meggyőződésből buzgó híve, Istennek igaz szolgája volt, aki őszinte vallásosságából merített erőt életének minden mozzanatában, úgy munkái- i nak teljesítésében, mint szenvedéseinek elviselésé- j ben Mint embert a szerénység, önzetlenség jellemezték : ő maga mindig kevéssel beérő, elégedett volt, másokkal szemben nyílt, előzékeny, áldozatkész, de mindenek felett mindig igazságos, amely tulajdonság szintén legszebb princípiumai közé tartozott. Valóban, nem kell nekünk a „de mortuis nil nisi bene“ álláspontjára sem helyezkednünk, rosszat még esetleges ellenségei sem tudtak volna róla mondani; kiváló egyéni qualitásai az ő számára is megszerezték azoknak nagyrabecsülését, akik vele valamikor csak érintkezésben állottak. Életpályájáról, mely örömökben bizony nem volt gazdag, nem igen tudunk bőven beszámolni. Érsekújváron született 1868. november hó 7-én, egyszerű viszonyok között élő polgári családból Középiskolai tanulmányait Érskekujvárott, Nagyszombatban és Esztergomban végezte, ez utóbbi helyen tett érettségit is az 1887. évben. Főiskolai tanulmányait az esztergomi érseki hittani intézetben, majd a budapesti m kir. tudományegyetem bölcsészeti karán végezte. Oklevele a magyar-latin szaktárgyak tanítására képesítette. Eleinte segédlelkész volt (1891—1894), az 1894/5. és 1895/6. iskolaévekbe^ a nagyszombati érseki főgimnáziumban működött, mint helyettes tanár, az 1896/7. iskolai évben Budapesten volt hitoktató, majd 1897. szeptemberétől kezdve egész az 1904/05. iskolaév végéig ismét a nagyszombati főgimnáziumnak volt tanára. 1905. augusztus havában a gjmlai róni. kath főgimnázium tanárává lett, majd 1907 julius havában, Szabad Endre igazgató elhunyta után őt nevezte ki a váradegyházmegyei hatóság főgimnáziumunk igazgatójává. Nagy ambícióval és munkakedvvel látott ekkor új hivatásának teljesítéséhez, azonban nehány hónapi működés után, még Nagyszombatban évek előtt kiállott meilhártyagyulladása utókövetkezményeként súlyosan megbetegedett, úgy, hogy orvosi műtétnek kellett magát alá vetni Ne hány hónapi hivatali működés után 1908 őszén újból műtét alá került és az egész 1908/09. tanévet szabadságon is töltötte Ettől kezdve egészen ez év május elejéig szakadatlanúl működött, s bár állapota sokszor nehézzé tette is neki, bár állandóan orvosi kezelés alatt állott, mégis a legbúz- góbban teljesítette minden irányú kötelezettségeit. Egy hónappal ezelőtt azonban már a súlyos kór legyőzte a nagy akaraterőt, le kellett tennie kezéből a könyvet, melyből oly szeretettel oktatott és ez időtől kezdve folytonosan, napról-nápra alább hanyatlott egészségi állapota. Még május hó közepén, főgimnáziumunknak első Írásbeli érettségi vizsgálatait személyesen vezette, ezek voltak az ő utolsó hivatalos funkciói az ifjúsággal szemben. Az utolsó napokban azután rohamosan fogytak el erejének végső maradványai is. junius hó 1-én ájtatosan felvette a halotti szentségeket, végre egy félnapi fájdalmas haiáltusa után 2-án délben 1 órakor a halál megváltotta szenvedéseitől. A halálesetről a főgimnázium tanári testületé a következő gyászjelentést adta ki: A gyulai róm. kath főgimnázium tanári kara és tanuló ifjúsága a rokonok nevében is mély fáj dalommal jelenti, hogy főtisztelendő Tóth Árpád főgimnáziumi igazgató, várad-egyházmegyei áldozópap, életének 43 , áldozópapságának 20., tanári működésének 16, igazgatóságának 4. évében hosz- szas szenvedés és a halotti szentségeknek ájratos felvétele után f. év és hó 2-án délben égi' órakor az Úrban elhunyt Az örök életbe kőltözöttnek földi maradványait f. hó 4-én d u 4 órakor fogjuk a gyulai főgimnázium épületéből a Szentháromság-temetőbe kikísérni. Az engesztelő szent-miseáldozat folyó hó 5-én d e. 8 órakor lesz a józsefvárosi templomban Emlékét az ifjúság iránt érzett atyai szeretete és kartársainak őszinte megbecsülése teszi felejthetetlenné. Gyula, 1911. junius 2-án. R. I P. A gyásznak külső jeléül a főgimnáziumi épület homlokzatán fekete zászló lobog Bár a gyászzászló pár nap múlva eltűnik a homlokzatról, ez egyáltalán nem fogja azt jelenteni, hogy megszűntünk gyászolni az eltávozottat. Akik az elhunytat csak távolból ismerték is, bizonyára hosszú ideig őszinte részvéttel fognak elmúltára visszaemlékezni, de akik közvetlen közelében éltek : tanártársai és a leikéhez oly közel álló tanuló ifjúság, szívökben őrzik meg az emlékét, ahonnan nem irtják ezt ki sem az idő, sem_az élet múlandóságai. A gyulai városházépités tervpályázata, i. Aki a lapoknak a közópitkezósekre vonatkozó rovatát is figyelemmel kíséri és annak száraz adataiból mélyebbre ható következtetéseket tud levonni, érdekes és örvendetes jelenséget állapíthat meg. Alig volt még időszak az alkotmányos élet helyreállítása óta, mely városaink fejlődését olyan rohamosan vitte volna előre, mint a legutóbbi nyolc-tiz esztendő. Mintha sok évtizednek súlyos mulasztását akarnák egyszerre pótolni, egyik városunk a másik után igyekszik minden erkölcsi és anyagi erejének megfeszítésével olyan közmüveket létesíteni, melyek nélkül modern városi élet, modern városi adminisztráció alig képzelhető el. Sorra építik meg nagyobb városaink csatornázásukat, vízvezetéket, közkórházakat, vásárcsarnokokat, városi székházakat emelnek, utcákat burkolnak, járdákat létesítenek, szabályoznak, tereket nyitnak : szóval városi közmunkák terén egy eddig alig észlelt élénkség, sürgés-forgás mutatkozik országszerte. Igaz ugyan, hogy ez az élénkség imitt-amott szertelenségbe csap át; nem mindenütt járnak el a kellő körültekintéssel, előrelátással és a kapkodásnak sok városunk drágán fizeti meg az árát. De még erre a szertelenségre se lehet igazán haragudni: hiszen csak az ifjúság, a duzzadó életerő bizonysága, mely nem tudja megállani, hogy néha-néha céltalan ugrándozásokra ne pazarolja erőfölöslegót. Mindenesetre inkább ez a fejlődés útja, mint a minden uj gondolattól visz- szariadó tunya konzervativizmus, melynek a haladással szemben csak egy rozsdás fegyvere van : a tradíció. A jó, öreg tradíció. „Jó volt ez igy apáinknak is — nekünk is jó lesz.“ Úgy látszik, hogy változtak az idők és változtak az emberek Nyugat felől friss szellő fuj- dogál. Erős, sóspárás levegőt hoz onnan, mely az öreg konzervativizmust elbágyasztja, álomba merit, az ifjú haladást azonban megacélozza. Mintha a mi régi, kissé elernyedt, kissé lusta mozgású megyei székvárosunk is megérezte volna az idők járását. Egy kis friss pezsgés költözött vele a petyhüdt erekbe. Kezdik az emberek észrevenni, hogy nem mindig jó az, ami jó volt negyven évvel ezelőtt. „Wer rastet, rostet“ — mondja a német közmondás. Kezdik észrevenni, hogy csak azon segít az Isten, aki maga is igyekszik. Hogy az erőt nem elég érezni karunkban, de tudni is kell azt munkává átalaktani. Talán ennek a hangulat-változásnak tulajdonítható az a szokatlanul nagy érdeklődés, mely a közelmúlt időkben az uj városházépités és tervpályázatának ügyét kísérte. Talán megértették, hogy itt nem csupán egy monumentális középület létesítéséről van szó, mely e díszesebb épületekben nem túlságosan bővelkedő város szépítéséhez járulna hozzá, nem csupán arról, hogy egy, a város adminisztrációjában régóta érzett hiány, vagyis inkább a hiányok egész sorozata egy csapásra kiküszöböltessók, hanem egyébről, ennél sokkal többről, arról, hogy ezzel az építkezéssel mintegy besorozódnók Gyula is azoknak a városoknak a sorába, melyek haladni akarnak és kivenni részüket a kultúrának abból a fáradságos, verejtékes, lüktető munkájából, mely a csendes, egészséges faluval szemben a város létjogát biztosítja, életének hivatást, tartalmat ád. Abba az uj épületbe uj szedem is költöznék: az alkotás, a cselekvés szelleme. Az a karcsú őrtorony, mely a díjnyertes pályaterv homlokzatán büszkélkedik, szimbólummá válnék : a fölfelé törekvésnek, a széles látókörnek soká nélkülözött szimbólumává. A városházépités tervpályázatának eredményéről e lap már röviden beszámolt. De már akkor jeleztük, hogy e tárgyra fontosságánál fogva még visszatérünk és behatóbban ismertetjük mind a pályázat előzményeit, lefolyását, mind pedig az eredményt, vagyis azokat a terveket, melyeket .a biráló-bizottság díjazásra, vagy megvételre tartott érdemesnek. Az előbbit azért, mert erről a tárgyról sok téves vélemény került forgalomba és igy nem fog ártani, ha ezt az egész ügyet tárgyilagos megvilágításba helyezzük. Az utóbbiakat azért, mivel a biráló- bizottság jegyzőkönyve nem mindenkinek hozzáférhető, bár tartalmánál fogva jogosan érdekelhet mindenkit, akinek e város fejlődése egy kissé a szivén fekszik. Ezzel talán még azokkal szemben se végzünk felesleges munkát, akiknek módjukban volt a kiállított terveket megszemlélni. (Folytatjuk.) B. 1.
