Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-13 / 7. szám

i 1910. február 13. BÉKÉS törvények és szabályok nem egyenlő alkalmazását, István budapesti ügyvéd, országgyűlési képviselőt, Ádám, ifj. Hack József, Braun János, Steigerwald Gyulát és Ivánt örökbe fogadta, hogy családi ne­vét, magyar nemességét és címerét az illetmények felének elengedésével fennevezett unokaöcscseire átruházza s hogy ezek Ipolyi Keller nevet viselhes­senek. Népgyülés. A politikától távol ál ló lag, csupán krónika Írói tisztünknek teszünk eleget, amidőn megemlítjük, hogy vasárnap délután népgyülés volt a népkerti csarnok termében, nagy közönség rész vételével. A különböző elnevezésű pártok cimei különben már teljesen meggabajitják nemcsak az egyszerű népet, hanem annak Írástudóbb részét is, hogy tulajdonképpen mi az elválasztó vonal és a különbség, hogy többet ne említsünk, ámbár sokkal több vaD, a kisgazdák pártja, a földmives párt, a parasztpárt, a kisbirtokosok pártja, a gazdapárt, a kisemberek alföldi szövetsége stb. között. Aki mind­ezeket nem tudja, az ezúttal sem lett okosabb a gazdapárt nópgyülésének folyamán. A népgyülésen egyébként beszéltek, részben szónokoltak : Monori Mihály, Herczeg Sándor, Ágh Endre, Achim L. András (e három utóbbi vendég volt), K. Schrif- fert József, dr. Simonka György, Dundler Károly, Névery Albert és dr. Berényi Armin. A népgyülés eredménye különben, hogy a gazdapárt nem ala kult meg. A nyári szini szezon. A gyulai színművészet pártoló egyesület választmánya péntek délután ülést tartott, amelyen Ambrus Sándor elnök előterjesz­tette özv. Makó Lajosné szegedi színigazgató kér­vényét a gyulai nyári szezonra vonatkozólag. A kérvény mellékletét képezte a társulat névsora, me­lyet lapunknak egyik decemberi számában már kö zöltünk. Az igazgatónő kötelezi magát teljes társu­latának és zenekarának Gyulára hozatalára. A választmány egyhangúlag elhatározta a nyári szini szezonnak Makóné részére való engedélyezését és pedig a választmány múltkori határozatával szem­ben csupán folyó évre, miután a választmány által előnyösebbnek tartott és önként felajánlt három éves szerződést ezidőszerint még ama körülmény akadályozza, hogy Makóné szerződése lejár Szege­den s az ottani színház bérlete még nem dőlt el. Ha Makóné, mint az remélhető, a szegedi színházat újra megkapja, a szinészetpártoló egyesület kész­séggel köt vele több évre terjedő szerződést is. A választmány egyébként az ülésből kifolyólag fel­hívta a városi tanácsot, hogy Makóné részére a mai naptól október 1-ig terjedő időre kizárólagos engedélyt állítson ki. A gyulai nőegyleti népkonyha e hónap végével bezáródik. Ennélfogva köszönetét mond egyletünk a szegények nevében a nemesszivü adakozóknak a következő adományokért: Römer Károlyné 5 kg. rizs, gr. Wenckheim Frigyesné 25 kg. rizs és 85 kg. zsirt, Berényi Arminnó 5 kg. disznóbőrt, Hegyi Istvánná 1 véka babot, Novák Arpádné 10 kg. szilvalekvárt, ugyancsak Novák Arpádné a farsangi fánk sütéséhez minden kelléket ajándékul adott. Gr. Wenckheim Frigyesné az egyletnek újévi köszöntő megváltásáról 100 koronát küldött, özv. Fábry Mártonná. A „Polgári Kör“ folyó hó 13-án, ma délután 5 órakor a kör helyiségében tartja rendes évi köz­gyűlését. Tárgysorozat: 1. Igazgatói jelentés. 2. A számvizsgáló-bizottság jelentése. 3. Az évi költség- vetés megállapítása. 4. Indítványok. 5. Tisztujitás. Helyreigazítás. Lapunk múlt h'eti számában közölt »Posta és távirda altisztek és szolgák báljá­nak felülfizetői névsora a következőkép módosul: Weisz Mór és Társa 15 K, Kötött- Szövött- Ipar- árugyár r. t. szintén 15 koronát adott a jótékony iáira. A Józsefvárosi olvasókör folyó hó 5-éu d. u. 3 órakor tartott tisztújító közgyűlésen egyhangu- ag a következők választattak meg: Elnök Hack Márton, alelnök Exaer Ferenc, pénztárnok Rapport [stváu, könyvtárnok Prattinger Mátyás, ügyész dr. Jantsovits Emil, I-ső jegyző Hlich József, 11-od jegyző Pia ff István. Választmányi tagokul K. Schriffert József, Gróh György, G. Kneifel József, Berndt József, Pettner Adám, Bayer József, ifj. Metz Antal, íukla Gyürgy, Hermann Sebestyén, Reinhardt István földm., Steigerwald István kőmives, Emhő József, Pflaum József, ifj. Endrész Mihály, Rein­hardt Márton, ifj. Hack Ferenc és K. Schriffert János. A vármegye múlt havi közbiztonsági állapotát érdeklőleg a csendőrségi jelentésből közöljük az alábbi adatokat. Előfordult 158 bűneset, amelyből kiderittetett 156. Letartóztatás 48 esetben fordult elő. A bűnesetek között volt 19 testi sértés, 44 lopás, gyújtogatás 4, rablás 2, vagyonrongálás 6. A képviselőtestület f. hó 9-ón délelőtt 9 óra­kor ülést tartott dr. Lovich Ödön polgármester el­nöklete alatt. Az ülésen oly kevés számmal jelen­tek meg a testületi tagok, hogy a tárgysorozat első öt pontját, mely adás-vételi ügyekről szólt, nem tár­gyalhatták érvényesen. Ezen ügyeket véglegesen az e hó 28-ára összehívott rendkívüli ülés fogja tár­gyalni, mikor is a megjelentekre való tekintet nél­kül határoznak a képviselők. A gyepmesteri telep bekeritési költségét 190 koronát, kéri a város meg­téríteni a vármegyei útalapból. A benedeki 400 holdas legelőt egy évre Najman Györgynek adták bérbe 5116 koronáért. Végül illetőségi ügyeket tár­gyaltak. Az ülés már 10 órakor véget ért. Sas Ferkó. A gyulai tipikus alakú elmebete­geknek egyike meghalt. Félszázadot meghaladó idő óta ösmert és népszerű alak volt Gyulán Sas Ferkó, aki a legszelídebb bolond volt a városban és soha egy pillanatig sem volt közveszélyes. Melancholiája a régi emberek tudomása szerint onnan eredt, hogy mint a legszebb, legdaliásabb legényt sorozták be katonának, és a régi idők szo­kása szerint tizenkét esztendeig volt oda, mialatt szerelmese férjhez ment és az obsitos vitéz mint asszonyt látta viszont. Ez zavarta meg szegénynek az elméjét, de sohasem bántott senkii, rendesen oly szomorúan ült a cukrászda előtti lócán, hogy még az utcagyerekek is respektálták komoly, bá­natos arcát. Felül volt már a hetven esztendőn,, amikor a város segítségére szorult és az ápoldában halt meg. Nyilvános számadás. A gyulai önkéntes tüzoltő egyletnek február 7-én tartott báli bevétele 649 kor. 62 fillér, kiadás 357 kor. 07 fill., maradvány 292 kor. 55 fillér, mely összeghez felülfizetésükkel járultak: gr. Almásy Kálmánné (Kétegyháza) 10, dr. Lovich Ödön, dr. Lindenberger János, Dobay János 4—4, Oszuszky János, Bucskó Gyula, László Antal, Bucskó KorioláD, Schneider János 2—2, Gergely Herman, Sztok Rudolf, Füredi István, Horváth Mihály, Bujdosó Bálintné, Hegyi József Schröder István, Liegerer József 1— 1 kor,, Papp György 60, Gyepes Ferenc, Litóvecz József 40—40, Stefán Miklós 30, Otlakán Gyula, Lakatos Sándor, Gombos N. 20—20 fill. Mely felülfizetósekért fo­gadják az illetők ez utón is az egylet nevében* hálás köszönetünket. Sinszky Ferenc elnök, Moldt Rezső pénztárnok. Az iparos ifjúsági egylet táncvigalma folyó hő Vén zajlott le a „Komló" vendéglő emeleli csarnok helyiségeiben és — mint előre is jeleztük, — az idei farsangnak legnépesebb táncvigalma volt. Teljes sikerről meg sem szólhatunk, mert oly nagy közön­ség gyűlt egybe, amelynek befogadására a népkerti isarnok díszterme is szűknek bizonyult volna, a, tereskedelmi csarnok helyisége pedig előbbinek csak 'elét képezi. A táncrendet a bálon nem is lehetett letartani, nevezetesen a négyesek teljesen elma- •adtak, a turtáncok is redukálódtak úgy, hogy ál- andóan a csáidásnak kellett dominálnia. Ezektől íltekintve, a közönség annyival inkább jobban mu- atott, mert az emeleti szobákon kivül, a földszinti távéház és étterem is rendelkezésére állott és a lagyszámu vendégek kiszolgálása a legpontosabban örtént. A táncvigalomban résztvettek : Asszonyok: dicsér Antalné, Soltész Béláné, Implom Józsefné, 3app Gyuláné, Zuzmann Jánosné, özv. Lindenberger V lajosné, Burda Istvánná, Szónássy Jánosné, Ludwig lozsefaé, Scheibert Lajosné, ifj. Jeszenszky Béláné, ígresy Józsefné, Sál Józsefné, Gyepes Gergelyné, judwig Jánosné, Ludwig Józsefné, Démusz Jánosné, Izikes Béláné, Schriffert Mártonná, Balog Sándorné* jehman Béláné, Lantos Károlyné, Nádházy Gyuláné* íádházy Károlyné, Orovetz Jenőnó, Nemes Jánosné, 3alog Endréné, Hanzsala Gyuláné, Kis Istvánná,. Jarát Ferencné, P. Nagy Józsefné, Kiska Lajosné, lardos Ivánné, Heilinger Károlyné, Schneider látyásné, ifj. Steigerwald Ferencné, Ulelay Lajosné* törvények és szabályok nem egyenlő alkalmazás elfogultságot, stb. vetnek a bizottság szemére. K pora jött a felebbezőknek a törvényhatóságnak ugya azon a közgyűlésen Németh Kálmán tótkomlósi 1 jegyző összeférhetetlenségi ügyében hozott határ zata, amelyben az összeférhetetlenséget azon alapon mondotta ki a törvényhatóság, hogy „ne talál törvényes alapot arra, hogy a községnek sz bályszerüen hozott és az összeferhetetlenséget me állapitó határozatát megváltoztassa.“ Ezzel szemb Csorvás községnek határozatát, amely nem mo dotta ki az összeférhetetlenséget, megváltoztat! Kétségtelen, hogy első látszatra ellentétes a te vényhatóság két rendbeli határozata, de csak lí szatra, mert teljesen elfogulatlanul elbírálva a ke dést, a csorvási eset — a két jegyzőre való vona kozásban — más megítélés alá esik, mint Néme Kálmán ügye. Különben nagy érdekkel nézünk miniszter döntése elé mindkét ügyben annál inkát mert a miniszter határozata ily kérdésekben el jelentőséggel fog birni és a jövőre nézve utmut tásul szolgál. A vármegyei közkórház kibővítési munkálata nak biztosítási ügyében hozott árlejtező bizottsá határozat ellen, a melynek tartalmát egyik le, utóbbi számunkban közöltük Pfajf és Sehneid, gyulai vállalhozók felebbezést adtak be. Felebb zésükben azt igyekszenek hosszadalmasan bizony tani, hogy az árlejtezőbizottság, a munkálatok od Ítélésénél figyelmen kivül hagyta a közszállitási sz bályrendelet több rendbeli intézkedését. A felebb zés felett a f. hó 24-iki közgyűlés fog határozr Az országos közegészségügyi egyesület béké vármegyei osziálya, mint azt már jeleztük, meg szűnt. A felosz'ás tényét az e célból tartott kö gyűlés megbízásából következő tartalmú levélbe jelentették be az országos egyesületnek: „Az Oi szágos közegészségügyi egyesületnek Budapestéi Az egyesület békesvármegyei osztálya sajnos, éve óta dekadenciában van, közgyűléseket a tagok réss vétlensége miatt tartani nem tudunk, a tagok rendr kilépnek, tagdijakat nem fizetnek, mert nincs i aki azokat tőlük beszedje s maga a pénztáros i elkedvetlenedve a tagok részéről megnyilvánult ke zönytől, benyújtotta még ezelőtt két évvel lemon dását s azóta az osztály működése megszűnt. Arrt hogy a viszonyok javuljanak s az egyesület u életre ébreszthető legyen, semmi kilátás nincs igy a választmány, melyet nagy nehezen sikerül összehoznunk, ide A. alatt csatolt határozatává közgyűlés összehívását s ezen a feloszlás kimondd sát javasolta. Ebből a célból az elnök ur időköz ben beállott tarlós betegsége folytán alulírott, alel nők a közgyűlést a B. szerint először f. évi januá 26-ára s miután azon csak alulírott titkárral kett< jelentünk meg, újból f. évi január 30-ára tűzte k de miután ekkor sem voltunk többen, kizártna tartjuk, hogy közgyűlési határozatot produkálhas sunk. Ennélfogva tisztünket mindketten a teli egyesület előtt letesszük s hogy a békésvármegye választmány pénzügyeit is rendbehozzuk, a tagsági illetve pénztári könyvet az összes idevonatkoz iratokkal felterjesztjük s hivatkozunk a választ mány megállapítására, mely szerint a fiókosztál; vagyona kitett C. szerint két takarékpénztári könyv ben tőkében 2036 kor. 34 fillér, ennek takarék pénztári kamataiban 91 kor. 97 fillér, együtt 212Í kor. 31 fillér; melyből kifizettetett Dobay számlá jára 130 korona, közgyűlési meghívókra s a. por tokra 12 korona, együtt 152 kor. Maradvány tehá 1976 kor. 3L fillér, mely összeget készpenzber egyidejűleg azon kérelemmel vagyunk bátrak meg küldeni, hogy a feloszlást, a választmány vagyoná­nak elszámolását tudomásul venni, elfogadni s az idecsatolt választmányi ülés jegyzékönyeben kife­jezettekhez képest a maradvány egyliarmadrészéből ennek felét 329 kor. 38 fillért Békésvármegye köz­kórháza segélypénztára javára, felet vagyis 329 kor. 38 fillért pedig a gyulai m. kir. állami gyermek- menhely javára postai utón megküldeni; a marad­vány ketbarmadrészét pedig saját belátása szerinti egyesületi célra fordítani. Minket pedig a további működés alul felmenteni méltóztassek azzal, hogy az egyc8Ű et vagyona teljesen elszámolva van. Végre kérjük, hogy az „Egészség“ című lap küldését az itteni tagok részére beszüntetni méltóztassék. Gyula, 1910. február hó 6-ik napján. Hazafias tisztelettel maradtunk : Dr, Márki János alelnök, Dr. Széli Imre titkár. Ipolyi Keller. A hivatalos lap tegnapi száma közli, hogy O Felsége a király megengedte Ipolyi György ügyvéd, budapesti lakosnak, aki jó emlekü néhai Keller Imre és neje Stimmer Mária fiait :

Next

/
Thumbnails
Contents