Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 52. szám
2 BÉKÉS 1910. december 25. idő óta gyűl fel az emlékezet fáklyája »Krisztus urunknak áldott születésén ...» És mégis, habár »szeretet és igazság jön vele, kezében a szabadság fegyvere . . .« nem tudja az emberiség lerázni magáról az önzés rozsdás bilincseit, elűzni a vétek homályát, bogy a lelki kincsek szerzésére buzgón törekedjék, az erény virágait ápolja szivében, mert erőtlen az emberi értelem felfogni azt, hogy Jézus születésében mily nagy mértékben közölte Isten velünk kegyelmét, hogy Jézus »világit a világtalanoknak, szabadulást hirdet a raboknak; kihez 0 száll, az jut boldogságba, mert övé a menyeknek országa . . .« Mint az erdő sűrűségében a kivezető utat kereső sokszor bozótba téved, úgy jár igen sok ember, midőn az idvesség útját kutatja, az örök világosság tényét nem látja s lidérc- fény után indulva hínárba jut . . . Ugyanazért, ma és mindenkor, feltétlenül szükséges így fohászkodnunk: »Nyisd meg Uram szivünket, hogy szállásul adjuk s Jézust befogadjuk abba, mint vendégünket. Csak 0 éljen mi bennünk, minket 0 szeressen, nekünk is lehessen hittel 0 benne élnünk ...» Nem a világ fiai, de a világosság fiai találhatják meg azt, ki »ut és igazság«, »tiszta fénylő világosság«, mert a Jézus »nékünk ama fényes csillag, ki uj világgal, uj reménynyel biztat, általa annak, aki Ur felettünk, gyermeki lettünk.« Mint ragyogó nap jött hozzánk a Megváltó, hogy elűzze a vétek sötét éjszakáját; népeinek szabaditója lett; »gyógyító balzsnm az ő szent igéje lelkünk sebére . . .« Mindezeket meggondolva, a Jézus születésének emlékünnepe serkentsen minket újjászületésre, hogy »elvetvén a sötétségnek cselekedeteit, öltözzünk világosság ruhájába;« s töltse el sziveinket a kegyelmes Isten iránt való hála szent érzelme; s jó cselekedetűnkkel mutassuk ki hitünk erejét . . . Jézus által atyánkká lett minekünk az irgalmas Isten, hogy megváltson, idvezitsen. No hát »tegyünk vallást, hogy Jézust szívből szeretjük, példáját híven követjük, adván neki szállást; jöjj be hozzánk, kérünk, 0! Jézus, drága vendégünk, idvességünk, dicsőségünk s légy holtig vezérünk !« Ilyen érzelmektől áthatott szívvel ünnepeljük a karácsonyt, hogy legyen az valóban örömünnep . . . így oszlik el leikeink egéről a bánat sötét felhője s ragyog fel idvességünk tündöklő napja, hogy járjunk világosságban s keressük az Urnák utait; mert Krisztus igaz szeretete békességet hoz a lelkekbe; s a hit, remény és szeretet szentháromsága az örök boldogság dicső kapuit előttünk föltárja, hogy legyünk Krisztus vérén megváltott örökségek, hogy szivében szülessék meg Jézus az emberiségnek s éljünk többé nem mi, hanem | a Krisztus éljen mi bennünk és mi ő általa ... Dombi Lajos. Vármegyei közgyűlés előtt. A. folyó hó 30-án megtartandó rendes közgyűléshez az alispán által —az októberi rendes I közgyűlés óta, történt nevezetesebb eseményekről és a vármegye közállapotáról tett jelentést — az alábbiakban ismertetjük. A közegészségügyi viszonyok általában kielégítők voltak és az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva jobbak is, mert a heveny ragadós bajokban történt megbetegedés 293 at volt kevesebb. A szeptember 1-től november 30-ig terjedő időszak alatt heveny ragadós betegségben 752 megbetegedés történt, az elhaltak száma 133 vagyis 17%-a volt. A közkórhizban a folyó évi december 1-ig 4693 beteg vétetett fel, a múlt évről visszamaradt 655 beteggel összesen 5348 beteg ápoltatott 231538 ápolási napon. Az uj kórházi építkezések a közismert szerencsétlenség következtében tetemes késedelemmel folynak, úgy, hogy le kellett arról mondani, hogy az uj pavillonok egy része már a jövő év elején át adassék rendeltetésének. A közbiztonságiállapot kielégítő. A személy- biztonság 32 esetben timadtatott meg, mig a vagyonbiztonság ellen 105 esetben történt táA „Békés“ előfizetési dija marad az eddigi, vagyis: Egy egész évre 10-— korona. Egy fél évre 5'— » Évnegyedre 2 50 » mely összeg vidékről a „Békés“ kiadóhivatalának Gyulán cint alatt postautalvánnyal küldendő meg. Helybeliek előfizethetnek a lapkiadó Dobay János könyvkereskedésében. A „Békés“ kiadóhivatala. KARÁCSONY. Milyen boldog a gyermeksereg, mikor a karácsonyfa mellett megállva látja a csillogó játékszereket, az édességeket, melyekkel örömet szerzett nékiek a szeretet . . . Elégülten zengi a gyermekajk : »Mindezt a Jézuska hozta énnekem 1 . . .« Egész éven át várva-várják a kicsinyek a karácsonyi ünnep jöttét, hogy valósulva láthassák szivük reménységét . . . Gyermekkorát élte az emberiség hajdan, de lelkiéletének egén az erény csillagát árnyba borította a vétek sötét felhője s a jobb jövő reményének alapját az képezte, hogy eljön a megigért szabaditó, Megváltó, békességet szerezni ég és föld között, a bánkódó telkeknek hozva felemelő örömet . . . Önkénytelenül ellebbent az ajkakon a sóhaj: »Isten, aki szót adál prófétáid ajkira, téged áldva néz szemünk Betlehem határin, várva-várjuk őt, aki jön minket megváltani . . .« A szivek e vágya nem volt tűnő álom, lidérc fény libbenés; az idő teljessége elérkezett s megcsendült az ének : »Úristen, kegyelmedért, Jézus születéséért szivünk hálára lobban ; mert Ígéreted betölt, idvezitőt nyert a föld a te áldott fiadban . . .« Közel kétezer esztendeje annak, hogy »Krisztus a testben eljött . . .« Ily hosszú Hogy ide hoztuk kétség és remény közt' Jó édesanyját, kettőnk mindenét . . . Most van a műtét. Alszik és nem érez S a rideg terem párnás asztalán Az orvos véres, irgalmas kezében Még szépeket is álmodik talán . . . Oh, de én érzek! . . . Atér zeni helyette A fájdalmat vergődő lelkemen Amig ő alszik, én ébren virrasztók S poklok kínjának kínját szenvedem . . . — így akarom! így legyen mindig: Ók álmodják át életük sorát Vígan, kacagva, játszva ! És helyettük Minden jájdalmat én szenvedjek át! .. . Ballá Miklós. A modell. Irta: I’éczely József. A napnyugati iskola egyik nagy jövőre hivatott, de az átkos jelen által épen nem méltányolt fiatal, torzonborz ábrázatu festőművésze Nády Bandi, egy borongós tavaszi délután lehajtotta jellegzetes bus fejét a kávéházi törzsasztalra s bambán álmodozott a világ sivársága fölött. Az emberek üresek, fásultak, önzők, álombakók; semmi hév, semmi melegség; a levegő csupa gyűrődés, csupa vonal, sehol egy kiemelkedő folt . . . Egyszerre, minden átmenet nélkül kellemes zsibongás fogta el a belső részeit, fejében kéjes bódulást érzett. Véletlenül, egészen véletlenül a gyermekkora ütődön az eszébe Az iskolapajtások, a torony falépcsői, a harangok, a temetői akácfák, szarkafészkek, gémeskut, malomalja, fokos, pincegádorok, virágos kert, a kis ház. ahonnan a szü leit erőszakosan, kíméletlenül elszakította az élet. Megrázkódott. ... A hivatalban történt. Pénzelolvasás, vé- letlenség, kölcsön .. . Az emberek mást suttogtak . . . Rágalom ... A társai tépték, marcangolták legjobban ... Az édesanyja sirt, jajgatott, a kezeit tördelte. Aztán menni kellett. Egy csikorgó téli hajnalon két kocsival, apa nélkül . . . Eh ! ezek rossz emlékek . . . Hanem a többi, azok a homályos, de színes .vonalak : a vén pipás rektor, az egyszerű emberek, asszonyok, a falu. a kis házak, a piac, a határ, a kanyargó patak, a fahíd, szőlőhegy, a pásztor, az erdő, a kis madarak, virágok . . . Elmosolyodott. A jegyző kis lánya, Irénke ütődött az eszébe. A rövid ruhás, formás kis bakfis, akivel együtt szedték a gyöngyvirágokat, akit egyszer ott benn, az erdő mélyén megölelt, megcsókolt ... Az volt az első, a legszebb, a tiszta, a legédesebb . . . Hirtelen összeráncolta a homlokát, aztán a fejével bólintott. Igen. Az lehetne. Egy-két hétig eltűnni a fővárosból, visszamenni még egyszer oda, arra levegőre, arra a vidékre, ahol újra megtalálná önmagát. Érzi, hogy megtalálná, látva igazi hús, vér embereket, egyszerű, hamisítatlan lelkeket . . . Ott feltűnő, kiváló dolgot alkothatna, a legnagyobbat, talán épen a gyöngyvirágszedést . . . Összehúzta a szempilláit. Látta az erdőt, a fák ölelkezését, a szép zöld pázsitot, Irénkét hófehér ruhában, piros arccal, mosolyogva, később, amint félénken hozzásimul, egész szorosan, a feje hátra hajlik s nyitott ajka pihegve várja a megváltó a soha többet újra vissza nem térő, nem ismételhető pillanatot . . . Bólintott. Ha Magda is lekisérné A kis Magda, az a tűzről pattant kis ördög, a modellje Elkíséri, el. Örülni fog. Tapsol, nevet. Talán még meg is öleli. Uj életet kezdenek. Együtt laknak, egy fedél alatt, mint férj és feleség. Magda főz, zsörtölődik, az is lehet, hogy összepörölnek. Amilyen kackiás, vad, ficánkoló, feleselő, biztosan összepörölnek. De nem baj. Annál édesebb lesz a kibékülés. Az is lehet, hogy a falusi levegőtől meg- juhászodik, jobban hajt a szóra. Nem úgy mint itt. Egyszer kineveti, máskor pózol, majd ingerli. felkorbácsolja a vérét, aztán ijedezik. Mi lesz? Hogy lesz ? Mit mondanak az emberek ? * János, a vandháti uraság juhásza úgy találta, hogy az a széles karimáju, nagy tótkalapos ember, aki egy idő óta délutánonkint rendszeresen tanyát ver a páskumon,' csak piktor lehet. Legalább is annak festi a kecskeszakálla, nagy bozontos haja, bársony mellénye, meg a léniázott nadrágja Az a, piktor. Hiszen ott van mellette a háromlábú fotográfus masina is, meg egy nagy tábla, a földön sok apró festék és teméntelen parányi kis meszelő . . .
