Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
2 BÉKÉS 1910. december 4. dégei voltak; Környey Béla operaénekes, akit Lovich Ödön polgármester, Takács Mihály operaénekes, akit Payer Béla gyógyszerész, Kerner István, az operai zenekar karnagya, akit Mutschenbacher Gyula fő- gymn. tanár látott vendégül, megérkezett Chmi- levszky Endre, a népszínház és opera gazdasági főnöke, akinek házigazdája dr Aigner Dezső kir. törvényszéki biró volt s megérkezett Vidor Dezső, az opera titkára is. Az operai zenekar tagjai másnap, hétfőn délben érkeztek Gyulára s a Komló-szállóban nyertek elszállásolást. Betegsége folytán nem jött el, aki különben az ünnepélyre lekészült és dr. Lindenberger János vendége lett volna : Mészáros Imre, az Opera igazgatója, de meleghangú táviratot küldött. Ugyancsak szép táviratban köszöntötte az ünnepély rendező bizottságát a Petőfi-társaság képviseletében Kéry Gyula titkár, jeles dal- és zeneszerzőnk is. * * * Hétfő, (nov. 28.) volt az ünnepségek tulajdon- képeni napja Gyönyörű napfényes idő kedvezett az ünneplésnek, mely e napon délelőtt 10 órakor vette kezdetét a város díszközgyűlésével. Már 10 óra előtt szorongásig megtelt a városháza nagyterme. A városi képviselők csaknem teljes számban és a város közönségének minden társadalmi osztályából m»gjeglent képviselői várták a közgyűlés megnyitását. 10 órakor a közgyűlés megkezdésének jeléül a Hymnusz dala hangzott fel A Székely Lajos vezetése alatt kitünően szervezett Erkel-dalkör gyönyörű összetanulásban énekelte el a Hymnusz 2 versszakát, melyet a közönség állva hallga'ott végig. A nemzeti dal elhangzása után dr Lovich Ödön polgármester magas alakja emelkedett szólásra s a nap hangulatának megfelelő szónoki lendülettel a következő elnöki megnyitó beszédet tartotta : Dr. Lovich Ödön beszéde. Tekintetes közgyűlés ! Ódon székházunknak kopott falai között, ahol máskor munkászubbonyainkban összegyűlve a közjóért dolgozni gyűlünk össze, ma letesszük a munka eszközeit és ünnepet ülünk. Emlékét ünnepeljük azon férfiúnak, aki a maga istenadta geniálitásával megteremtette a magyar klasszikus zenét s akinek munkássága nem tűnt le nyomtalanul az idők végtelenségében, hanem nevet és dicsőséget vívott ki nemcsak önmagának, hanem az egész magyar nemzetnek, amelynek földje őt szülte. Erkel Ferenc, az első és legnagyobb magyar zeneköltő, a mi városunk szülötte ; itt pillantották zött, tovább fejlődik, lerázza magáról a forma korlátozó nyűgét s kifejleszti a zenét a legszabadabb, legmagasabb müformáig. De e müvekben — csodálatos — a nemzeti jelleg csaknem teljesen elvész s bár a németek Beethoven, Wagner zenéjét speciális német zenének, a franciák Samt Saéns, d'Indy, Debussy zenéjét specificus francia zenének szeretik nevezni, keresve kereshetjük, még sem találjuk meg e müvekben azt a különleges jelleget, mely azt németté vagy franciává tenné. Egy Beethoven szinfóniát ép oly kevéssé nevezhetünk németnek, mint egy Saint Saéns félét franciának. A többi, kevesbbé kedvező viszonyok között élő népeknél — köztük a magyarnál is, — melyek zenéje még nem érte el az absolut tökéletességet, hanem csak kifejlődésben van, ha el is fogadják e nagy kulturnépek megállapított zenei müformáit, mindig erőteljesebben nyomul előtérbe a törekvés, hogy speciális, nemzeti zenét írjanak. Amint Glinka, Csajkovszky és követőik az orosz Grieg, a norvég Sjögren a svéd nemzeti karaktert, hangulatot igyekszenek müveikben kifejezésre juttatni, úgy nekünk magyaroknak is kifejezetten s titkosan vágyunk, hogy müzenénkben a magyar zene ritmikai és hangulati sajátosságai, szóval nemzeti karakterünk szólaljon meg. Magyar stilü müzene ! Ez a cél, amelynek elérésére régi és uj zeneszerzőink kiváló gárdája törekszik. E cél eléréséhez úgy látszik két ut vezet. Az egyik a régi nagy mesterek megállapította müformáknak a népies zene fölhasználása által, magyar tartalommal való megtöltése; a másik a magyar nyelv specifikus ritmusának bevitele a zemeg mélytüzü szemei a mi alföldi égboltunkat 100 évvel ezelőtt. Természetes tehát, hogy amidőn emlékét az egész ország ünnepli, az ünneplésben a legtöbb joggal s legnagyobb büszkeséggel mi vesszük ki a részünket, akik ő benne nemcsak a szellem nagyságát s nemcsak a lángelmét, de szükebbkőrü pátriánk nagy fiát s városunk legelső díszpolgárát tiszteljük. Erkel Eerenc lángelméjét s azon munkásságát, amellyel nemzetünknek az egész világon dicsőséget szerzett, disz <özgyülésünk igen tisztelt ünnepi szónoka fogja méltatni ; én Erkel Ferencről kizárólag gyulai vonatkozásban kívánok ezúttal szólni. Életrajzi adatait felesleges lenne részletesen ismertetnem, hiszen nekünk, magyaroknak faji tulajdonságunk az, hogy a nagy nemzeti események ismeretét apáról-fiura örököljük. Kincs is közöttünk senki, akinek lelke húrjait ne rezegtetné meg az a tudat, amikor a Józsefrá- rosi kántoriak előtt elhalad, hogy itt született a nagy Erkel Ferenc. Szerény külsejű házacskában látott napvilágot és nevelkedett a szellemóriás. Már gyermekkorában fényes tanujelét adta vele született kiváló zenei tehetségének, úgy hogy még zsenge serdülő korban volt, amidőn plébánia templomunkban mesteri kezekkel kisérte orgonán apja helyett a misét. Tanulmányainak folytatása s zenei tehetségének fejlesztése céljából korán elkerült Gyuláról, de e várost egész életén át otthonának tekintette.s innen nem szakadt el akkor sem, amidőn családot alapítva, foglalkozása a székesfővároshoz kötötte. Szünidejét mindig idehaza töltötte s az édes szülőföld levegője, a délibábos róna s az akácfa illata ihlette meg lelkét, amidőn alkotásainak jelentékeny részét idehaza irta meg. Itt született meg a »Bánk bán« örökké felülmúlhatatlan operája, a várkert százados tölgyfája alatt, amely ma is büszkén hordja a Bánk bán emlékére rajta elhelyezett emléktáblát. Szülővárosa méltán volt büszke nagy fiira; 1888-ban, amidőn operai karnagyi állásának 50-ik évfordulóját ünnepelte s ünnepelte vele az egész ország, felajánlotta neki az egyetlen kitüntetést, amelyet egy közület adhit, de amely a közszeretetnek és közbecsiilésnek legfényesebb záloga: a város örökös diszpolgárságát. És mert elévülhetetlen érdemeinek ez a honorálása is kevésnek látszott, 1896-ban szobrot emelt emlékének. E szoborra pedig annál büszkébbek vagyunk, mert a m. kir Open csarnok előttit leszámítva, egyetlen Erkel- szobor a haza. területén. Erkel Ferenc nagy idők tanuj \ volt. Élete javakorát élte, midőn a magyar nemzet fölé sötét felhők tornyosultak, midőn a dörgések és villámlások elnyomták a magyar szót s »hallgatag ajakkal ültek a csüggedt madarak.« Nem volt szabad a szó, nem volt szabad a gondolat, de az isten dicsőítésére . búgó orgona hangjait el nem némithatta senki. És megszületett a magyar zene. A harangok zúgtak és ég felé törő hangjukból kiformálódott Erkel Ferenc lánglelkében a magyarok istenéhez szóló nemzeti imádság : »Isten áldd meg a magyart!« Leborulunk a nagy szellem emléke előtt s a mai napot az ő halhatatlan emlékének szenteljük. Ezzel a mai díszközgyűlést megnyitódnak nyilvánítom. A nagy tetszéssel fogadott beszéd elhangzása után Lukács György tartott emlékbeszédet Erkel Ferencről. Népszerű és szeretett képviselőnket a beszédre való felálláskor zajos tapssal és tetszésnyilvánításokkal fogadták. A zaj lecsendesedése után Lukács György elmondotta az emlékbeszédet, melyet a következőkben közlünk: Lukács György beszéde. Tisztelt Képviselőtestület! Messze Hollandiából vezérel ide a sors kiszámíthatatlan alakulása egy nemzetséget, az Erkeleket. Ez a holland nemzetség uj hazájában nemcsak magyarrá lesz, hanem a magyar anyaföldből magába szívja mindazt, ami legizzóbban eredeti, ami tőzs- gyökeresen magyar Nemcsak magába szívja, hanem sarjit nevel, szellemóriást, aki a magyar földből magába szilt sok drága kincset a lélek nyelvén, zenében testesíti meg az örökkévalóság szamára. Soha el nem múló dicsőségére a nemzetnek, mely az idegent keblere ölelte, a hontalannak újból hazát adott. Ma már, száz év multín annak, hogy Erkel Ferenc megszületett, nem a sors szeszélyét, hanem a Gondviselés kegyelmét látjuk abban, hogy az a holland nemzetség ide jött mi hozzánk, ide a magyar alföldre, ide a mi városunkba. A virágkultusz hazájából, az örökzöld gyep honából.a Tisza—Körözs délibábos rónáira igazán a magyarok istene vezérelte Erkel Ferenc eleit. Erkel Eerenc első zenei tanítója atyja, Erkel József gyulai kántortanitó vala, aki maga is szenvedélyes zenész volt. Az ifjú Erkel tehetségének fejlődésére előnyösen hatott az, hogy Bosty Albert akkori békésmegyG alispán úri házánál rendezett műkedvelő zeneestéken részt vehetett. Majd Pozsonyba, ahol volt némi zenei élet, azután Kolozsvárra került az ottani nemzeti színházhoz. Fejlődése későbbi folyamán a budai szintárSulat, majd a pesti német színház karmesteri állásában találjuk őt. Végezetül az ország első müintézetének, a pesti Nemzeti színháznak karnagya lett. Ebben az állásiban úgy is, mint zenei vezetőj i az első magyar dalszínháznak, úgy is mint zeneszerző korszakalkotó munkásságot fejtett ki. Megteremtette a legmagasabb műfajt, a magyar operát és ezen a téren eddig még senki el nem érte, abban pedig, hogy zenei alkotásai átmentek a nemzet vérébe, talán sohasem fogja senki felülmu'm. nébe s igy esetleg uj formáknak alkotása. Mindkét irányban egész sereg jeles, zseniális szerzőnk dolgozik s mindnyáját a szent cél : a magyar stilü müzene magalkotása lelkesíti. Mind a két jelzett ut célhoz vezet, ha azok, akik szolgálatába állanak, szívvel és lélekkel magyarok. Ez a fő föltétel. Csak olyan zeneköltő szivéből és leikéből pattanhat ki igazi magyar zene, akit minden csöpp vére e szép haza szeretetére buzdít, csak oly ember irhát igazi magyar zenét, akinek lelke minden rezdülésével ezer fonállal van e földhöz fűzve, hol élnünk, s halnunk kell. Ha ilyen zenészgenerációnk lesz, hol a magyar lélek és magyar érzés a megfelelő tudással párosul, önmagától megoldódik a magyar zene kérdése is. Zenei téren, sajnos, nagyon szegény nép vagyunk. Nem hiányzik itt a zenei érzék, tehetség, sőt még ezek pártolása sem, bár e téren sok a kívánni való. A szerencsétlen viszonyok okozták és okozzák, hogy még mindig nem foglaljuk el a müveit nemzetek között zenei téren azt a helyet, amire predesztinálva volnánk. „Mikor Párisban már a szó komoly értelmében vett zenei főiskola volt, nálunk a tatárok dúltak. Mikor Firenzében a főrangú kisasszonyok lapról énekelték a többszólamú madrigálokat, akkor nálunk Dózsa György félig sült húsát etették gúzsba kötött, parasztnak nevezett rabszolgákkal. Mikor Németországban tucatszámra építették a pedálos orgonákat, nálunk gyáva, asszonybotozó, osztrák generálisok halomba rakatták s elégették a nép egyetlen kedves hangszerét, a tárogatót“. (Kacsoh P.) És mégis büszkeséggel látjuk, hogy e borzasztó állapotok dacára i van zenénk és pedig magyar zenénk. A nemzeti j szellem fölébredése idején, mikor épen az elnyomatás váltotta ki a lelkekből az ellenakció szükségességének érzését, mikor egyik nagy szellem a másik után állt a magyar irodalom szolgálatába, mikor egy Széchenyi a magyar társadalmat építgette, mikor a lelkekben mind erősebben ébredt életre a tudat, hogy önálló, független Magyarországnak kell lennie, akkor lép nyilvánosságra a zenei élet terén: Erkel Ferenc a legmagyarabb zeneszerző. És ha más tekintetben melléje, sőt talán eléje is jutott nehány zeneszerzőnk, magyarságban még ma is ő az első, az egyetlen, akit e tekintetben senkinek sem adatott megközelítenie. Méltán büszke Gyula városa, hogy ezt a legmagyarabb zenészt ő adta hazánknak. Az ő egyéniségében a legharmonikusabban ölelkezik az alapos zenei képzettség az izzó hazaszeretettel. Az az ember volt ő, kinek nem is kellett törekednie, hogy magyar zenét Írjon, az ő leikéből csak magyar zene fakadt, az ő tolla alul csak magyar dallam került ki, talán nem is tudatosan, hanem ösztön- szerüen csinálta ezt, de ép ezért még drágább nekünk. Az első müveibe a népies elemet vitte be a már megállapított müformákba. Büszkeségünk lehet, hogy nemzeti zenével biró kulturnemzetek közül a skandinávot és spanyolt megelőztük magyar mü- zenénkkel s az orosszal egyidőben létesült a magyar müzene, mert az első orosz nemzeti zeneköltő : Glinka és a magyar Erkel egyidőben alkották nemzeti operáikat. Egész a Névtelen hősökig (1880.) ezen a téren marad meg. Utolsó müve az
