Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-06 / 45. szám
6 BÉKÉS 1910. november 6. fel ily kedélyesen az ügyet s a gyanús tréfa szerzőt az illetékes hatóságnak feljelentette. Eljegyzés. Botos Bóka Iván, nagyváradi m. kir. honvéd hadapródiskola volt tanára s 18 ik honvéd gyalogezredbeli százados Kőszegen, eljegyezte Csabán néhai Kliment Z. János birtokos leányát, Ilonkát. Összetörte a gép. Bncsatelepen a gőzhengermalmot a tulajdonosa uj gépekkel látta el. Múlt szombaton indították meg Hőszöraz uj gépeket. A molnár 6 éves kis leánya is bement a malomba. Nézegette a kerekek forgását. Legjobban lekötötte figyelmét a nagy hajtókerék. Egyszer csak hozzányúlt a szíjhoz. A kerék elkapta a kis lány kezét s a szerencsétlen gyermeket a szó szoros érteimé ben teljesen összeroncsolta. A hivatalos vizsgálatot megindították. Öngyilkos baka. 'A nagyváradi 101-es gyalogezredhez októberben vonult be Pollatsek János orosházi fiatalember. Alig pár heti „gyöngyélet“ után úgy elkeseredett, hogy a kaszárnya második emeletéről levetette magát az udvar kövezetére. Mindkét lába eltört, karja s teste annyira össze- roncsolódott, hogy életbenmaradásához kevés remény van. Meglőtte a gyermekét. Dorogi Károly békés- szentandrási gazdaember a tanyájáról nyulászni indult. A tanya udvarán egy szarkára rálőtt. A golyó egy pléhvel bevont oszlopról visszapattant s a közelben álló 6 éves kis fia homlokába fúródott. A kis fiú sérülése halálos. Az apa ellen megindították a vizsgálatot. Orosháza község az 1911. évre szóló költségelőirányzatát összeállította és kinyomatta A bévé tel 216.866 K 86 fillér, a kiadás 356.825 K 70 fillér. A községi pótadóval fedezendő h ány 139.959 korona, mely 60 percenten felüli községi pótadó kivétését igényli. Orosházán 25 évvel ezelőtt egyáltalában nem fizettek községi adót, A játék vége. Afc orosházi polgári iskola növendékei a múlt hét folyamán „bunkóét“ játszottak. Játék közben lóth Lajos IV. oszt. fjut úgy dobták, hogy esése következteben két oldalbordája eltört. A fiú állapota súlyos. „Kihajolni veszélyes!“ E megszívlelhető intést nem vette figyelembe két csabai diák, Nagy Béla és Bukta Imre, kik a csabai motoroson a vasut ál- lomáshoz igyekeztek. Útközben kihajoltak a motor ajtaján, mely hirtelen Kinyílt s mindketten kiestek. A két diák súlyos sérüléseket szenvedett. Mind kettőt a lakásaikon ápolják. A vasúti csomagok tolvaja. A csabai kereskedők és iparosok régóta tapa-zialjáK, hogy valaki a nagykereskedőktől és gyárakból érkező áruikat megdézsmálja. Jelentést tettek a rendőrségen, hol bevezették a nyomozást. A gyanú hamarosan Laurán Gyula raktárnokra irányult. Ez alapon a múlt hét folyamán házkutatást tartottak a lakásán, ahol nagymennyiségű árut találtak. Lámán a terhelő adatok következtében beismerő vallomást tett. Felhívjuk a közönség szives figyelmei Für- linger János festőművészre, aki most telepedett le városunkban, rendkívül kedvező alkalom ez a mii kedvelő közönségnek, ha művészi kivitelit arcképekhez jutni őhajtanak. Közgazdaság. Árlejtés a megyén. A vármegyei árlejrező bi- zot ság november 5 éo, Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen tárgyaltattak azon ajánlatok, amelyek a vármegyei irodaszerek, ruházaii és gyertya szükségleteinek biztosítása céljából beadaitak. A vármegyei szolgák ruházatára beadott ajánlatok közül ifjú Jeszenszky Béla gyulai iparosé fogadtatott el 1645 kor 40 fiH. vállalati összeggel. Az irodaszerek szállításával a síyu'ai Corvina nyomda b zatott meg 2603 kor 40 fillér ajánlati árban A gyertyaszükségletet pedig 415 koronáért Jámbor István gyulai kereskedő szálliij i. Jég beszerzés. A legutóbb megtartott törvényhatósági közgyűlésen több szarvasi lakos aze az indítványt tette, mondja ki a törvényhatóság, hogy a jég beszerzését csupán folyóvizekből engedi meg. Ezt az indítványt az érdekeltek közegészségügyi szempontokkal indokolták, azonban nem volt nehéz kitalálni, hogy az indítványtevőket különösen az a szempont vezette, hogy a szarvasi jéggyár érdekeit biztos tsák. Az indítványt eredeti alakjában a törvényhatóság természetesen nem fogad a el, mert az egyrészt kivihetetlen, mivel folyó viz sok községben nincs is, másrészt amellett bogy fölöslegesen szigorú, indokolatlanul oly terheket róna a községi lakosokra, ami méltán kelthetne általános felzúdulást. A törvényhatóság tehát akként határozóit, hogy posványokból általában eltiltotta a jég beszerzését, azonban emellett utasította az alispánt, hogy jelö:je ki azon helyeket, illetőleg vizeket minden községben, amelyekből a jeget, a községi lakosság, a közegészségi szempontok flgyelembe- véle'éve1, beszeiezheti. A vármegye alispánja, a törvényhatóság most említett rendelkezésének eleget té t és utas totta a főszolgabirákat, hogy a fent említett értelemben a községi és járási orvosok véleményének kikérése mellett tegyenek hozzá sürgősen előterjesztést. Aratási szabadság. A közös hadsereg tényleges állományú legénységét, amint már említettük, a honvédelmi miniszter á11a' kiadott általános rendelet értelmében a gabona learatására, a szőlőművelés!, a szüret és kukorica törés munkálatainak idejére, három heti időtartamra szabadságolja a hadvezetcség. A miniszter által kiadott általános utasításban a szabadságolás alapelvei és módozatai szabályozva vannak. Az alispán — a miniszter felhívására — most ré?z etesen beszámol azon eredményekről ame yek a most említeti intézkedések gyakorlati kivitele terén mutatkoztak. Az a. I is pán i jelentés megállapítja az , hogy az aratási szabadságra bocsájtott hadkötelesek a gazdasági munkálatokban tényleg részt vettek, a szabadságolás minden tekintetben jó eredménnyel és hatással járó intézkedésnek bizonyult, es tekintettel a magas napszámbérekre, az érdekeltek részére nagy gazdasági hasznot hozott. Konstatálja az alispáui jelentés azt. is, hogy a kiadott ministeri utasításban lefektetett alapelvek a termelési viszonyoknak megfelelnek és igy azok módosítására ezidőszerint nincs szükség. Árlejtés. A vármegye területén levő állami közutakra szükséges f duiy.g tijabbö év.e leendő biztosítása céljából november 30-án az államópité szeti hivatal helyiségében d. e. 10 órakor versenytárgyalás tartatik, amelynek elnöke a vármegye által kiküldendő egyik bizottsági tag lesz, a bizottságban részt vesz továbbá a közigazgatási bizottság egyik kiküldöttje is, valamint az államépitószeii hivatal főnöke. A Kérdéses szállítás biztosítása céljából egyidejűleg a kereskedelmi minisztériumban is tartatik versenytárgyalás. Kedvezményes községi mének. A földmivelésügyi m tiiszier Gyulavári községnek 2 drb kedvezményes feláru községi mén beszerzését engedélyezte a mezőhagyesi ménes Adományból. A mének kiválasztásira és elszállítására november 17-21-ike közti idő állapította meg. A megbízhatóságot és szállítóképességet igazoló bizonyítvány kiállítása iránt a kereskedelmi és iparkamarához benyújtandó kérvénynek a köz- szállitási sz bályzat értelmében a következőket kell tartalmaznia : a pályázó nevét, cégét, foglalkozását és lakhelyet, a végzendő munkálatot, vagy szállítások megnevezését, az ajánlati érték összegét, a pályázatot kiíró hatóság pontos címét és az ajánlat benyújtására kitűzött határidőt. A kereskedelmi és iparkamarához idejekorán benyújtandó kérvény egy koronás okmánybeiyeggel látandó el, inig a megbizh (lóságot és sziilttókép őségét igazoló b.zo- ny tványra, m9ly a közszá litasi szabályzat « rtelin e b e n a pályázatot kiíró halóságnak a kereskedelmi és iptrkamara által közvetlen küldetik meg egy-két koronás okmány bélyeg csatolandó. Asztalosok figyelmébe! Az aradi kereskedelmi és ipirk-mara örömmel vett lu.iomást arról, hogy a kerület beli asztalos mesterek mind nagyobb mértékben alkalmaznak műhelyeik tökóletesbitése végett motorokat és munkagépeket. De egyszersm nd sajnálattal látja, hogy — többnyire tájékoz itlanság- ból — gép-k it csaknem k;zárólag külföldön szerzik be. A kamara ezúton hozza mindazoknak tudomására, akik ilyen gépeket a jövőben beszerezni kívánnak, hogy a hazai gépgyártás (különösen motorok famegmunkáló gépek tekinteteben) nem áll hátrább a küIfö-dénéi, a fizetési feltételek sem kedvezőtlenebbek, ezért saját érdtkeik veszélyeztetése nélkül a hazai gyárakban is beszerezhetik szükségleteiket. Kimeri ö útbaigazítást ez ügyekben a K maráná', részben a budapesti kereskedelmi múzeumnál, T cönológiai Iptrmuzeu nnál és a kerületi iparfelügyeiőségnól mindenkor díjtalanul nyerhetnek. A legelők rendben tartása. A szolnoki gazdasági felügyelő aziránt kereste meg a vármegye alispánját, ntisitsa a községi elöljárókat, hogy a közlegelők tulajdonosait figyelmeztessék a legelők rendb tn tartására, nevezetesen hogy azokon a fogasolás végrehajtassák, úgyszintén a legelőkre kártékony gyomok : és pedig nemcsak a szerbtövis, hanem a kutyatej, szamártövis, stb. kiirtására és a trágyázásra kellő gond fordittassék. A gazdasági felügyelő, különösen a rendkívüli nagy husdrága- ság miattt, ami részben összefüggésben van a legelők hiányával és elhanyagoltságával, kíméletlen szigort helyez kilátásba azokkal szemben, akiknél legközelebb foganatosítandó vizsgálata alkalmával azt tapasztalja, hogy a legelők rendbentar- tását illetőleg mulasztást követtek el. Heti piac. Gyula, november 4. A budapesti gabonatőzsdén a hót folyamán ellanyhult az irányzat, a búza ára 20—30 fillérrel visszaesett. Heti piacunkon tott : élénk kínálat mellett Búza . . 18'— 19Árpa . . 13-80 14-20 Zab . 1440 1460 Tengeri 9 60 10.20 Irodalom. A Király-album. Aki november tizenötödikéig előfizet, meg,apja karácsonykor a Magyar Hírlap remek kivitelű ajándók-uaptárát a Király-albumot, ezt a gyönyörű diszmüvet, amely a karácsonyi könyvpiac seenzációjá lesz. A M igyar Hir ap a legjobbin informált napilap, amely délután hat órakor jelenik meg a fővárosban s igy minden más napiLpot megelőz megjelenésével a vidéken. Már kora reggel megkapj i az ország legtávolabb részén lakó előfizető is és megtudja belőle az elmúlt 24 óra hite es, pontos történetét. R portjaiban miudig első helyen áll a Magyar Hírlap; de olvasmányai, regénye, tárca, tudományos csevegés croquis is nívós, irodalmi, jó. Rovatai kiineritőek : hivatásos és nagytehetségü újságírók Írják minden sorát. Országgyűlési tudósítása teljes és megbízható; tőzsde jelentései, közgazdasági rovata kitűnő. Egész sereg vidám, szórakoztató és ismeretterjesztő specialitása a legjobb napilappá teszik a Magyar Hírlapot, amelynek előfizetési árai : egész évre 28 K, fel évre 14 K, negyed évre 7 K, Egy h >ra 2 K 40 f. Törvényszéki csarnok. Heti bünkrónika. Sok szerepet játszik az emberi életviszonyok között a véletlen, ami a büntetőjogban úgy ..nyer kifejezést, hogy gondatlanság. A kettő ugyan nem egészen egy, mert például a Jónás Lajos öcsödi mezőőr esetét nem lehet egészen a véletlennek tulajdonítani. A most nevezett mezőőr ez év augusztus 8-án két pákosztos kutyát látott kijönni a kukoricásból, amelyek egy-egy cső zsenge tengerit hoztak ki a szájukban Inyenczségükért őket megintette és a két kutyát az ő nyelvükön erélyesen felszólította, hogy tegyék le az idegen tulajdont. A kutyák engedtek ugyan a hatósági intelemnek, de nem ismervén a büntetőtörvénykönyv 165. §-át, hatóság elleni erőszakot követtek el azzal, hogy a mezőőrt megtámadták. Jónás Lajos, hogy tekintélyén csorba ne essék, elővette revolverét és kevés előrelátással úgy lőtt a levegőbe, hogy a revolverből kilőtt löveg Pápai Bálint öcsödi lakost találta, aki bizony alaposan megfeküdte a mezőőr és kutyák közötti konfliktust. A törvényszék a mezőőrt gondatlanságért 7 napi fogházra és 10 korona pénz- büntetésre ítélte, de a büntetést felfüggesztette. A kir törvényszék 6 hónapi börtönre Ítélte el Ladányi KPmán mezőberényi lakost sikkasztás büntette miatt. Szerencsi László békési lakos ugyanis néhai Nagy Sándor örököseitől ingatlant vásárolt és az örökösök közül Váradi László és két testvére kielégítése végett 1906. évi február hó 28-án elis- mervénnyel igazoltan Ladányi Kálmánnak, aki ekkor dr. Szegedy Kálmán békési ügyvéd segédje volt, 300 koronát adott át. Ladányi Kálmán azonban a 300 koronát nem juttatta rendeltetési helyére, hanem saját céljaira fordította s ezért kapta a fentebb említett büntetést. Vádlott a kir. törvényszék ítélete ellen felebbezett Esküdtbiráskodás. A múlt héten referáltunk róla, hogy a holnap, hétfőn kezdődő esküdtszék minő ügyeket fog tárgyalni. Egyúttal jeleztük, hogy sorra fognak kerülni még olyan ügyek is, amelyeket ez után fog a törvényszék tárgyalásra kitűzni. Ilyen ügy id. Szatmári Imre öcsödi lakos vizsgálati fogságban levő