Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-30 / 44. szám
Iv* 10. október 30. H E K E 7 Ítélte, amelyből az előzetes letartóztatás által 1 hónapot kitöltöttnek vett. Az ítélet jogerős. Megjárta Dóba Simon mesterszállási lakos is avval a bizonyos régi honi szokással, hogy kirándulás nem eshetik ineg egy kis boritali szórakozás nélkül. Ez év január 16-án ami Simonunk átment Békésszentandrásra, hogy druszájánál Schlesinger Simontól bevásároljon. Ezt elvégezve, botos jó kedvvel indult hazafelé. Útközben azonban a hátán vitt pakkot, amelyben tehénbőr és Csiriz volt (hogy mi lehetett Dóba Simon foglalkozá-a, nem nehéz kitalálni) elvesztette. Hogyan, hogyan nem, nem lehetett kitudni. Történt azonban, hogy L ngy.-l Andrasné békésszentandrási lakos padlásáról ez év április 5. és 6. közötti éjjel egy ftloldal szalonnát elloptak, mivel előző este ifj. Szálát Gáspár járt a Lengj eine lakásán és a házat, mely eladó volt, jól körülnézte; a opás gyanúja ifj. Szalai Gáspárra hárul . Midőn a csendőrök a lakásán házkutatást tartottak, hat csakugyan előkerült a Lengyelné szalonnája, de még a Dobó Simon tehénhóre és csirize is, amely utóbbi tárgyakat egy bot segítségével ifj. Szalai Gáspár lopott el n kissé ittas Dóba Simon hátáról. A kir. törvényszék ifj. S/.alai Gáspárt 2 hónapi fogházra, anyját, id. Szalai Gáspárnét pedig, amiért a lopott szalonnát megszerezte, 8 napi lo. házra ítélte. E hó 24-én a kir törvényszéknél gyermeknap is volt. Bálint János kétegyházi 1 2 éves gyermeki t amiért egy motorvonat ablakét kővel beütötte, dorgálásra ítélték, de már Marik Pált és Andó Mihályt, mivel társaikkal : Bankó Janos és Kucs-ra Paliul B'késcsaban az ág. ev. temploa; perselyeit fosztogatták, 15—15 napi fogházn, mig a másik kettőt «dorgálásra Ítélték. A novemberi esküdtszék! ciklus. Ez évben a harmadik esküdtbiró-ági ülésszak 1 november 7-én kezdődik, a László Harmati János ; ■és Kürti János békést illetőségű, vizsgálati fogságban levő vádlottak ügyével, akik Békésen 1910. évi julius hó 18-án este Kis Gábor békési lakos birtokából, az ellene akként alkalmazott erőszakka1, hogy a földhöz váuták, egy 90 kor. készpénzt tait.lmazó zacskót jogtalan eltulajdonitási szándékból «Ivettek és e miatt rablás bűntettével vannak vádolva. November 8-án Pantó György és Juhos György mező herényi lakosok állanak törvényt, szintért rablás büntette miatt azért, mert ez év március bő 5-én a 1 korcsmában leiitasodott Bróda Gábornak felajánlották, hogy elkísérik őr a főtérre s midőn a sóletben mester-utcába értek, Bróda Gábort földhöz vágtán, látérdeltek és zsebéből 56 K készpénzt elvette«. November 9-én az esküdtbiróság Komócsin Maria köröstarcsai illetőségű. 6 éves leány bűi.pörét fogja tárgyalni, aki 8 rendbeli gyújtogatás bűntettével j van vádolva. A nevezett leány ujyanis 1907 évi augusztus hó 29-én Z Hajdú János körostarc>ai lakos udvarán nagyobb mennyiségű sz mát; 1908 évi január hó 24-én ugyanott egy istállói; 190S évi április hó 27-én özv. Marti Palné köröst.ácsai lakos udvarán egy takarnányos szint; 1908. évi május hó 4-eu ugyanott a Gulyás Imre tulajdonát képezett nagyobb mennyiségű szalmát ; 1910. évi március hó ■8-án Galágyik György nmzőbHrényi lakos udvarait nagyobb mennyiségű nádtórmeleket; 1910 évi február hó 2l-én Scliwarcz Zsigmond mezőberényi lakos udvaián egy fás szint; 1910. évi mátcius hó 10 én «ugyanott egy konyhaépületet és 19LG évi tnátc us I hó 19-én ugyanott egy (az előbbi esetben említettel j azonos) konyhaépületet szándékosan felgyújtott. November 10-én Glück Sándor füzesgyarmati lakos fog a hiróság elé aliani két rendbeli szánd - kos emberölés bűntettének kísérletével terhelve Glück ugyanis sz« relmes volt a füzesgyarmati Neumann féle j kávéház felirónőjébe Maczkai Ilonába. F. évi április ! :28-án Glück a Neumann-féle kávéházban időzött sj midőn éjféltájban onnan eltávozott, eszébe jutott, hogy meggyőződik vajjou Maczkai Ilona hű-e őhozzá. Yisszafordult tehát, a már bezárt kávéhaz nyitott ablakait bemászott s az udvar felől kerülve látta, hogy a kávéház tulajdonoza Neumann Hermann épen akkor jött ki a Maczkai Ilona szobájából Abban >« i hitben, hogy a felirónő őt Neumanna! megcsalja, « revolverével rálölt Neumannra, majd bement Maczkai \ Ilona szobájába és arra is rálőtt. Ez utóbbi lövés nem talált, mig az első lövés alkalmával a golyó Neumann karjába fúródott, 10 nap alatt gyógyuló sérülést okozva. November II én fog tárgyaltatni a szándékos emberölés bűntettével vádolt Kovács János bűnügye Az eset az, hogy Kovács János Gádorosun a Szabó 'Sándor házánál volt lakó s mert a disznója az udvart feltúrta, Szabó Sándor a Kovács János nejét megszidta s midőn az feleselt, tettleg banialmaz a. Másnap ezért Kovács János Szabó Sándort rövid szóváltás után hátulról egy ásóval leütötte és agyonverte. E kitűzött ügyeken kívül valószínűleg még két ügy kerül kitűzésre, melyekről jövő számunkban ifogunk referálni. BUDAPESTI Gyulán, a népkerti nagyteremben ! 1910 ok'öber hó 30-án vasárnap, hétfőn és kedden előadásokat tart. Műsor: 1. kép. Yakinerj turisták. Látván'.os. '2. A csintalan1 gy/rim k. Huniótos 3. A Bolond János. Színes. 4. Ind á-ok közt. Dráma. 5 Luerpölt akadály verseny 1910 Látványos. 6. Erdei tündét. Színes mese. i 7. A karácsonyest. Életkép, n Egy furcs« nyeremény. Humoros 9 Egy asszony veszélyei. Drama. 10. Az uj inas. Az összes képek magyarázva lesznek. Előadások hétfőn este 8 óra1 or, vasárnap és; kedden délután 3—4, 4—ö, 5 — 6 ig zónaelőadások este 6 tói fél njolc g és 8-tÓ1 fél 10-ig | :: rendes helyárakkal tartatnak. :: UASÁHNAP ESTE HAOÜ FÉRflESTÉLÜ. Helyárak: I-ső hely 1 korona. Il-ik hely 60 tiilér III hely vO fillér Gyermek k és katonák az I és II. hely felet fizetik. — Zonaelöadás helyárai : I 30 fillér, II. 20 fillér. III. h> ly 10 fillér : —: Kein este utolsó ni elite előadás! Az igen tesztelt közönség nagy rabecsöb pírt fogását kért - mély tisztelttel . ~ TÓTH igazgató. ÉLÖVI RÁG KOSZORÚ Chrisanlhemum, Dália, Rózsa és más egyéb faj virágokból a legszebb s legizlésesebb kivitelben Üzletáthelyezési jelentés! A n é. közönség szives tudomására hozom, hogy a Báró Wenckheim Béla-utca 27 sz alatt 12 év óta fenti állott heeí: üzletemet ugyancsak a Báró Wenckheim Bél • ut (Vasut- utCd) 8. szám alá helyeztem át, ho1 azt ujonuaii a legjobb áruval szereltem fel Különösen felhívom a t vásárló közönség figyelmet a világhírű A f r á n a varró gépekre, valamint a Pa tép hon tü- uélküli beszélőgépekre, me yek ktzatólag csak nalam kapnátok — Állandó nagy raktár mindennemű — - • -------gr amofonlemezekben és tűkben. A legújabb felvételek mindig kaphatók. - Nagy választék szerelési Minden p szakmába vágó javítások elfogadtatnak «— Kér«jm a n é. közönséget az eddigi nsgyrabecmlt bizalmukkal továbbra is megtisztelni szíveskedjenek. Igyek«zek az.t úgy mint»ddig- szolid kiszolgálásommal kitűnő áruval is mérsékelt árakkal kiérdemelni Tisztelettel: F I SC H K R D . 459 1-3 KOSZORÚK Órás-üzlet megnyitás! valamint szobai növények, úgy fenyő (150 cm. 300 cm. magas), bukszus, tazus, thuja és diszbokrok a legjutányosabb árban vidékre is kapható Gyulán , Mészáros György műkertészuél, Vadaskert-utca. 449 2—2 Papp Sándor vésztői HALTENYESZTESEBOL eredő nemes élő pontyok és egyéb halakra megrendelések elfogadtatnak Schwimmer L. f?dolf szállítási irodájában. — A rendelések legkésőbb szerdán délig átadandók A halak minden héten pénteken délelőtt ‘/29 órakor ugyanott átvehetők. 407 1-2 465 J -1 Tisztelettel tudatom a nagyérdemű közönséggel, hogy Gyulán, a Komlo-szállodával szemben, Sál István ur h zában a mái kor kivá na Imának megfelelő ó a: sl s-tö. sletet rendeztem be x azt folyó e i november ho elsejen megnyitóin A nagyérdemű közönség szives támogatását kérem. Tisztelettel : Kraj csovi cs •! óze.sf. órá . A nagypéli vízimalom mely a turbina ujjászerelése miatt nehány napig nem dolgozott, folyó hó 31-tól. hétfőtől kezdve ismét a t. őrl'iközöuség rendelkezésére áll. — Ugyanott folyó évi november hó 15-én az olajniitlom is üzembe lép. 471 i_j irossy mm Gyulán, Damjanich-utca 8. Készít: Művészi sraléMet, sirdoitohat, ié■ 1 ■ ■ 401 Tervrajz és költségvetés díjtalan. 0-10